Közélet, hírek

Portugál építészet - havi téma bevezető

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Portugál építészet - havi téma bevezető
Közélet, hírek

Portugál építészet - havi téma bevezető

2004.10.05. 13:10

Havi téma bevezető

Tisztelt Olvasó!

Ebben a hónapban az Építészfórum a kortárs portugál építészet néhány fontos irodájának munkájával foglalkozik. A bemutatásra kerülő anyagot igyekeztünk úgy válogatni, hogy az a legfrissebb merítés legyen: olyan házak és tervek jelenjenek meg, amelyek az elmúlt években épültek, vagy még csak most kerülnek kivitelezésre. Szeretnénk megmutatni, hogy a kortárs építészet nemzetközileg is nagyhatású portugál mesterei mellett - mint Álvaro Siza Vieira és Eduardo Souto de Moura -, építészeti kultúrájában milyen erős és sokirányú utánpótlással bír Portugália. Amennyiben módunk lesz rá, kitérünk a Lisszabonban zajló magasház-vitára is: milyen pro és kontra érvek, elképzelések osztják meg illetve vezérlik a szakmát és a döntéshozókat. Úgy gondoljuk, Európa e távoli országának építészete a hazai építészet számára is fontos tanulságokkal szolgálhat, és előremutató, példaadó jelentősséggel bírhat.

Portugália befolyásos történelmi múlttal rendelkező ország, mely komoly megtorpanások után gazdasági és kulturális értelemben is látványos fejlődésnek indult az elmúlt 15 évben. Mindez az ország építészeti kultúrájában is mély nyomokat hagyott. Csak két fontos eseményt említve: 1998-ban a Lisszaboni Expo, 2004-ben pedig a Futball Európa Bajnokság az egész országra kiható gazdasági és építészeti következményekkel járt. Egy városnegyed kapott új értelmet az Expo hatására, jelentős stadionok épültek az elmúlt egy-két évben az Európa Bajnokság megrendezése miatt, építészek és beruházók jutottak fontos megrendelésekhez. Portugália belátható, követhető léptékű előnnyel rendelkezik Magyarországhoz képest. Ez a kis összeállítás szándékunk szerint segíthet abban, hogy megfelelő jövőképet és irányokat nyújtson a hazai építészszakma számára.

Elsőként az ARX Portugalt, José és Nuno Mateus építészek irodáját mutatjuk be. Néhány éve munkáikat Budapesten, az N&n építészgalériában Percurso/Útvonal címen már láthatta a közönség. A két építész karrierje Portugáliában sem mondható klasszikusnak. A Lisszaboni Műszaki Egyetem elvégzése után mindketten különböző jó nevű építészek munkatársai, így kerülnek Peter Eisenmanhoz, majd Daniel Libeskindhez. Portugáliába való visszatérésük után, a kilencvenes évek végén mindketten egyetemi oktatók. Nuno 2000-től a College of Architect, University of Houston tanára, 2003-tól pedig a Lisszaboni Autonóm Egyetem Építészeti Tanszékének igazgatója. José 2003-tól az Expresso napilap Vonal című építészeti mellékletének, illetve az Idő és Vonal című építészeti, tájépítészeti és design televíziós magazin szerkesztője. Mindketten tevőleges alakítói a kortárs portugál építészetnek. Az ő segítségük nélkülözhetetlen volt ehhez az összeállításhoz.

Sz. Szilágyi Gábor Cser Brigitta
művészettörténész építész

Budapest, 2004. október 4

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.