Az élhető tér gyakorlata

”Tervezési metódusuknak két pillére van: egyrészt az egyénhez való alkalmazkodás, másrészt a ház viselkedésének vizsgálata a helyszín tükrében. A modern nagyváros koncepcióját mint lakóházak sokszínű mozaikját képzelik el.”
Atelier Bow-Wow kiállítás, Oszaka, Japán
helyszíni beszámoló

Az élhető tér gyakorlata
Atelier Bow-Wow kiállítás, Oszaka, Japán

Japán egyik vezető fürdőszoba-design márkája különös módon, építészeti kiállítások szervezésével, könyvkiadással próbálja meggyőzni az építészeket termékei alkalmazásáról. A kiállítások fő helyszíne a tokiói építészgaléria, a Gallery MA, de időközönként Oszakában, a cég saját bemutatóterme is a kiállítások helyszínéül szolgál. A legutóbbi ilyen tárlat, ami az Atelier Bow Wow munkáiból válogatott, különösen nagy népszerűségnek örvendett, köszönhetően a nagyléptékű, látványos modelleknek. Ezek nem csak építészek, hanem a nagyközönség számára is könnyen értelmezhetőek (különösen a térben jól érzékelhető szinteltolások, amik az iroda szinte minden épületénél jelentős szerepet kapnak), és szinte szükségtelenné tették a kétdimenziós alaprajzok és metszetek elhelyezését, melyeket az érdeklődő a műterem legújabb könyvében is megtekinthetett.

Nagyvárosi kontextus, házak nagyvárosba illesztése, városi textúrába helyezés
A Japánban rendkívül népszerű Atelier Bow-Wow tervezőirodát 1992-ben alapította két fiatal japán építész Yoshiharu Tsukamoto és Momoyo Kaijima, jelen kiállítás az azóta épült lakóházaik közül válogatott. Legtöbb épületük Tokióban található, ebből következően a kis telekmérettel folyamatosan meg kellett küzdeniük a tervezés során, de ezt nem tekintik korlátozó tényezőnek, inkább inspirációnak a probléma megoldásának különböző megközelítéseire.

A kiállítás címe, Practice of Lively Space (Az élhető tér gyakorlata) egyben a műterem filozófiája is. Milyen tényezők teszik a mindennapi élet tereit élhetővé? Mik a lakóháztervezés új feltételei és milyen eszközökkel lehet ezekhez alkalmazkodni? Milyen módon illeszthetők be a lakóházak a városi textúrába? Ezekre a kérdésekre az építészek úgy válaszolnak, hogy terveiket egy standardizált életforma helyett a megrendelő egyének és családok individuális igényeihez adaptálják.
Tervezési metódusuknak két pillére van: az egyik a már említett egyénhez való alkalmazkodás, a másik a ház viselkedésének vizsgálata a helyszín tükrében. A modern nagyváros koncepcióját mint lakóházak sokszínű mozaikját képzelik el.

Japánban a második világháború utáni indusztrializáció és modernizáció során a dialógus az építészet és a város között megszűnt, Tokióban pedig szinte teljesen eltűnt az építési szabályzások hiánya miatt. Ma a lakóházak a környezetüktől függetlenül, az egyes építészek egyedi kísérleteiként épülnek. Emiatt szükségessé vált a házak viselkedésének vizsgálata és egyfajta kategorizációja aszerint, hogy a város mely szegmensén belül, milyen típusú telken és meglévő környezetben helyezkednek el. Egy ilyen kategorizáció alapja lehet egy újfajta urbanizmus kialakításának, amin belül természetesen megmarad a tervező fantáziájának és a megrendelő igényeinek szabadsága.

Az Atelier Bow Wow tervezői globális és lokális tervezési elvek egyidejű alkalmazásával alkotják meg „glokális” házaikat. Három fő kategóriát határoztak meg (1, külváros, agglomeráció 2, intenzív beépítésű lakóövezet, 3, kevert lakó- és mezőgazdasági övezet), melyek alapját elsősorban az épület telken való elhelyezésének módja adja. Az egyes kategóriákon belül sorolható, ezáltal az adott környezetet később esetlegesen meghatározó háztípusok kifejlesztésére törekednek. Ez azonban korántsem jelenti a házak uniformizálódását, ugyanis minden esetben bőven akad még olyan terület, ahol az építész kreativitása teret kaphat.

Külváros, agglomeráció
Ezen területek jellemzői a kis méretű telkek, az épület északra, a kert délre helyezése és a szomszédos épülettől való távolság minimalizálása, ami bár nagyobb hasznos alapterületet eredményez, de megakadályozza a telek megfelelő átszellőzését. Az építészek ezen övezetben épült házaiknál célul tűzték ki a kis telekhez igazodó megoldások kidolgozását.
Alapelv, hogy a szokásos, egész telekszélességet igénybe vevő beépítést, mint sztereotípiát elvetik, és egy kis alapterületű tömeget helyeznek a telek közepére, ami jó szellőzést, de legalább háromszintes tömeget eredményez. Minden szint egy-egy önálló, nyitott térként viselkedik, nyílások tehát bármelyik irányba elhelyezhetőek. A belátást korlátozó, tömör kerítés alkalmazását kerülik, mivel ez szűk tér érzését kelti, ehelyett félszint-eltolást javasolnak, hogy megakadályozzák az utcáról való belátást a lakótérbe. A ház környezettől való eltávolítása a házak tervezésének közös kiindulópontja ennél a típusnál, és egyúttal az ismételhető megoldás alapja is.

Ami egyénivé teszi az egyes házakat, az a környezettel való kapcsolat újraépítésének módja. A kiállításon is bemutatott GAE House-nál ezt a kinyúló eresszel és az így létrejött vízszintes bevilágítóval hozták létre. A magastető a környék házainak közös jellemzője, tehát a legfelső szintet tetőtérbeépítés-szerűen oldották meg, a tetőtömeget az utca felé a telekvonal által megengedett legnagyobb mértékben eltolva. Az eresz alja üvegezett, ezáltal egy vízszintes „ablak” jött létre, ami képes kapcsolatot teremteni az utcával. Az utcáról látni a tetőteret, de csak a mennyezet látszik, megakadályozva a privát életbe való belátást, bentről pedig az ablaktól való távolság függvényében látható az utca. A parkolás általánosan felmerülő problémáját szintén a kinyúló tető alatt létrejött térrel oldották meg.

Intenzív beépítésű lakóövezet
Tokió lakótelkeinek elaprózódása miatt itt a telkek még kisebb alapterületűek, a beépítés még sűrűbb mint az előző példánál, a vertikális tömegek pedig szükségszerűen maguktól jelennek meg. A telek maximális kihasználása alapkövetelmény, tehát a szomszédtól való távolság kérdése itt nem kérdés. A cél újfajta épületmagatartás kidolgozása a sűrűség és a vertikális tömeg kényszerítő körülményein belül.
A kis alapterület kompenzációjaként a telket felfelé terjesztik ki, egy folyamatos függőleges tér által szimbolikusan összekötve a földet az éggel. Ezáltal létrejön egy viszonylag nagy felületű homlokzat, ami minimális artikulációval ellátva és egymás mellé sorolva tisztaságot és összefüggő utcaképet képes generálni. A környezettel való kapcsolat létrehozása a nyílások beillesztése által jön létre. Azt hogy ez milyen módon történik, a telek karaktere határozza meg.

A House Tower-megoldás a leggyakoribb eset, a keskeny foghíjtelken álló ház szituációjára. A tömeget a telek egyharmadáig behúzták, ugyanis így elhelyezett házakat sorolva elkerülhető a szűk és nyomasztó utca érzése. A kis alapterület miatt kihasználták a legnagyobb megengedhető magasságot (11,40 m) és így egy bizarr, toronyszerű tömeg jött létre, amiben a teljes hosszon végigfutó lépcső a szinteket nagyméretű lépcsőpihenőkké változtatja. Az íves ablakok alkalmazásával a ház középkori vár tornyára emlékeztet, a nyílások (amelyek közül egy nagy méretű ablakot egy födém is kettéoszt) nem az épület belső tereihez alkalmazkodnak, hanem a ház arányait az utca és a város arányaihoz igazítják.

A House & Atelier Bow-Wow, az iroda saját épülete nyeles telken áll, minden oldalról körülépítve, tehát a környezettel való kapcsolat kritikus pontja volt a tervezésnek. A nyílások elhelyezése a műtermet körülvevő házaktól függően történt: szomszéd épületek falára, szomszédos házak közti résekre, maradék lyukakra, a ferde tető által generált terekre néznek. A teljes körülépítettségből előnyt is lehet kovácsolni. Mivel a telek egyik oldala sem kapcsolódik utcához, a nagyméretű ablakok elhelyezhetők egymással szemben a belátás veszélye nélkül, ezáltal összekapcsolva a belső tereket a külső, szabadon maradt résekkel.

Kevert lakó- és mezőgazdasági övezetek
A harmadik típusba tartozó épületek a természetes környezetet (vegetációt, topográfiát, napfényt) használják kiindulópontként és egyes építészeti elemek (tömeg, tetőforma, nyílások, padlószint) reagálnak ezekre. A magastető, mint utalás a hagyományos építészeti formákra, szintén a vidéki környezethez köti a házakat.
A Nora House Sendai külvárosában, lakótelkek és termőföldek mozaikja által meghatározott területre épült és ebben a kontextusban egy új, „városi farmer” életmódhoz nyújt keretet. Több ponton is kapcsolódik a tradicionális vidéki lakóházépítészethez, ezek közül a legfeltűnőbbek a veranda és a nagyméretű, hangsúlyos tető. A lakók életét mintegy a várossal megosztva, a teljes utcai homlokzatot a veranda foglalja el, amit az utcától mégis kissé eltávolítva, szokatlan módon 1,2 méterrel a föld szintje fölé emeltek. A tető alakítását több tényező határozta meg. Az utcafronton követi a veranda ablakainak egyenes vonalát, majd hátrafelé nő és hullámzik mintegy beburkolva az alatta lévő szinteltolással létrehozott tereket és végül a dudorszerű bevilágító-kéményekben éri el a tetőpontot, hogy utána ismét leereszkedjen a másfél szint magas hátsó traktus ereszvonaláig. A verandán és a tetőn kívül a lakófunkciók szintkülönbséggel való megkülönböztetése is a hagyományos japán parasztházak, a minkák jellemzője.
A hasonló külvárosi területek még nem teljesen beépítettek, tehát koncepciójukat tekintve flexibilisek. A ház utcához közeli elhelyezése, kitárulkozása javaslat egy újfajta vidéki-városi életmódra és városképre.

Az iroda praxisában a fenti tipológia egy sajátos építészeti nyelvvé áll össze: az élhető tér nyelvévé. Flexibilis és nyitott gondolkodásmóddal, a szokások, hagyományok és sztereotípiák átgondolásával és helyszínhez igazításával adnak választ a fent felvetett kérdésekre. Egy olyan átfogó városi textúra lehet az eredmény, melynek esszenciája az egyes területek karakterjegyek szerinti megkülönböztethetősége.

szöveg és fotó: Pető Brigitta

forrás: Graphic Anatomy Atelier Bow-Wow, Atelier Bow-Wow, TOTO Shuppan, Japan, 2007
http://www.bow-wow.jp/