Reinkarnáció józan ésszel – Az Ártér Építészműterem rákóczifalvai bölcsődéje

"Itt nagyon tenyeres talpasan kellett viselkedni: józan ésszel, pragmatikusan kellett gondolkodni." Az Ártér Építészműterem a Szolnok melletti Rákóczifalván, szűk keretek között mozogva is élhető, otthonos tereket hozott létre a Virágoskert Óvoda bővítése és egy új bölcsőde építése során. Pacsika Emília írása. 

Az építész számra mindig kihívás egy lebontott régi ház helyére újat tervezni, ezzel együtt egy település városiasodásának folyamatában részt vállalni. Ilyenkor a tervező szakmai tisztessége azt diktálja, hogy a jelenkor követelményeinek megfelelve, az előző korok szellemi hagyatékából is megtartson valamit. Rákóczifalván az Ártér építésziroda munkatársai, a Virágoskert Óvoda bővítésekor két vályogház helyére terveztek bölcsődét. Formai bravúr az, ahogyan e megbízást teljesítették: a gyermekintézmény képében egy „városi mini decentrumot" varázsoltak egy falusias utcasarokra. A helyi múltat tisztelve, a korábban itt álló házak lelkét is visszalopva használták a kortárs építészet praktikus lehetőségeit. Az új épületegyüttes illeszkedik az épített környezethez ám láthatóan ki is ragyog belőle, akaratlanul is hirdetve, hogy a város életében fontos szerepet betöltő középület született. A település egy vizuális értékkel, egy harmonikus „szigettel" gyarapodott, ahol a következő nemzedék legkisebbjei cseperedhetnek.  

Rákóczifalva is azon telepes községek közé tartozott, melynek szerkezetét hadmérnökök tervezték A szabályos mértani rendbe táblázott struktúrában az elmúlt 300 évben alig történt változás. A sokáig Szolnok filiáléjaként számontartott falu a jelen évtizedekben válik várossá és a fejlesztési folyamatoknak gátja lehet ez az örökölt szerkezet. A járdák keskenyek, a házak mindenütt az utcai telekhatáron állnak, „itt nincs városias félenteriőr, ami az urbánus lét alapja"– mondták el a tervezők, akik szerették volna a lakókat közösségi területekkel megajándékozni. Ez végül némi fondorlattal sikerült is. Az óvodával szomszédos két telken az önkormányzat megvásárolt és lebontatott két régi házat, s az összevont, tágassá lett saroktelek utcai oldalán egy beszögellés kialakításával teresedést lehetett létrehozni. A tervezők tulajdonképpen adtak a köztérnek tíz métert a bölcsőde udvarából, hogy a bejáratnál a szülőknek legyen hely találkozni, barátkozni.

Az épületegyüttes a tiszta forrásból táplálkozó puritán népi építészettel mutat rokonságot. Három hófehér, nyeregtetős ház archaikus harmóniában sorakozik a bölcsőde bejárati oldalán. A homlokfalak dísztelen egyszerűségükkel, az egymáshoz való viszonyukkal, a ritmusukkal keletkeztetnek összhangot, miközben a három homlokzat háromféle. Díszes oromzatok kialakítása helyett az ablakok plasztikai megjelenítésével játszottak a tervezők, Egyik épületen lőrésszerű, „talpig érő", keskeny nyílászárók „húzzák meg" vertikálisan a látványt. A másik épület homlokzatán pedig olyan parányi a két ablak, mint a néhai huszita házakén (ezen a fronton nincs szükség benapozásra, hiszen itt raktárak vannak). A tetőfedést „mezítlábasan" oldották meg az alkotók, nem használtak szegélycserepet, nem is bádogoztak, a tetőcserepek direktben futnak ki a homlokfalra, itt is az egyszerűség szépsége dominál. A vakolat is múltidéző áthallás. A kivitelezők kézműves munkát végeztek: a vakolt felületen fogazott glettvassal alakítottak ki félköríves finom bordázatot. A rusztikus megoldást a helyi házak sárral tapasztott rücskös hátsó fala ihlette, ezekben a felületekben valamiféle ősi esetlegesség, gyermeki játékosság lakozik. No meg a döngölt padló mázolt félköríves „ornamentikáját" is eszünkbe juttatja.

Az épületek kapcsolata a természettel láthatóan fontos szempont volt a tervezésnél. Az egységeket összekötő folyosók, félátriumok úgy viselkednek, ahogyan a tornácok, verandák a „kinn is vagyok, benn is vagyok" érzetét keltve vezetnek a kertből a belső terekbe. A bölcsődések terasza csinos füves udvarra fut ki, oszlopai lazúrosan meszelt fenyő rönkfákból készültek. Az udvaron az előző magántelek méretes fái adnak enyhet a nyári melegben. A tervezők addig „tilitoliztak" az alaprajzokkal, hogy az örökölt növényzet nem sérült.

A belső terekben praktikus, korszerű enteriőröket találunk, az aula azonban kitüntetett, ünnepélyes hely. Ez a tágas tér a kötelezően létrehozott tornaterem funkcióját tölti be, ugyanakkor rendezvények színhelye is. Az itteni magasba törő fedélszék egy fából készült geometriai absztrakció. A háromszögekből szerkesztett „lebegő" kompozíció szakrális emelkedettséget kölcsönöz a helyiségnek. A háromszög motívum ez esetben nem a végdeszkás oromzaton jelenik meg – hisz vértelek itt nincsen – hanem a belső szerkezetben, amiben a világítótesteket is szellemesen el lehetett rejteni. Az ég felé nyújtózkodó tér e ponton az épület kubatúráját is megnöveli. A tető magasság nem idegen a kisváros építészetétől, hiszen a főutcán gangos birtokos és gazdag polgárházak is sorakoznak, sőt a néhai téglagyár épületéről készült fényképen is hasonló magastetőt láthatunk.

A foglalkoztató helyiségeket, a vizesblokkot gyermekbarát eklektika jellemzi. A terekben a kicsik által leginkább preferált három fő szín (sárga, piros, kék) uralkodik. A csempék, a burkolatok, a padlón megjelenített színfoltok, a ki-bebújós bútorok mind a kis lakók játékos kedvét szolgálják. A szigorú szabványok, a beruházás szűkös keretei miatt a tervezőknek igen takarékosan kellett gazdálkodniuk. Ahol csak lehetett, spóroltak, kompromisszumot kötöttek. Az épületeket összekötő folyosókon csak bizonyos magasságig futotta biztonsági üvegre, ezért le kellett mondani az osztatlan üvegfelületekről. Nem tervezek födémeket (padlásra úgy sincs szükség), szellemes megoldásként egy álmennyezetet lógattak be a tetőszerkezetről. A PVC padló, a lemosható falburkolatok, a csempék mind olcsó hazai termékek. „Hihetetlenül szűk eszközkészlettel dolgoztunk: a telepítés, az arányok a homlokzati megjelenés, a színek, felületek voltak azok, amikkel lehetett operálni. Itt nagyon tenyeres talpasan kellett viselkedni: józan ésszel, pragmatikusan kellett gondolkodni" – summázták a tervezők, miközben arról is beszéltek, milyen jól érezték magukat a településen, ahol sok segítséget és inspirációt kaptak a helyiektől.

A nyeregtetős múlt, a fényben csattanó meszelt-fehérség, a tornácos nyitottság a település lelkületéhez tartozik. Az alkotók a hagyományőrzés lényegét ragadták meg, a hely szellemét keresték. Dekoratív vizuális elemek megjelenítése, díszlet ízű megoldások helyett, a helyi lakosság saját zsigeri emlékezetére, érzeteire apelláltak. Az eredmény így lett az egykori „népi-minimál art" reinkarnációja, a józan ész organikus terméke. Eszünkbe juthatnak róla Frankl Lloyd Wright tájba illesztett házai is. Vízesés és patak itt nincsen, a folyosó üvegfelületein egy alföldi udvar képe tükröződik, de az épület-csokor alkotói alighanem tudják „hogyan lehet a világot egy jobb hellyé tenni." Pláne gyerekek számára.

Pacsika Emília

Szerk.: Winkler Márk