
RÉVitalizáció – A Viador Átrium Group terve a Tihany és Szántód közötti kompútvonal megújulására
Az elkövetkezendő években a balatoni hajózás jelentős változáson esik át, hiszen megújul a révútvonal Tihany és Szántód között. Az első fecske már megérkezett: az új kompok egyike 2023 szeptemberében megtette bemutatkozó útját. Ezzel párhuzamosan a fogadóépületek és az infrastruktúra is megújul, lépést tartva a kor követelményeivel és a megnövekedett forgalom igényeivel. A következőkben a Viador Átrium Group mutat egy lehetőséget az átalakulásra.
A területet bejárva és a meglévő használatot feltérképezve az az előzetes koncepciónk alakult ki, hogy nem szükséges a meglévő épületállományt tovább duzzasztani, viszont nélkülözhetetlen a meglévőre rakódott sallangok letisztítása. Meggyőződésünk, hogy az itteni építményeknek a két part kapcsolatát ugyanúgy kell szolgálnia, mint megteremteni a tihanyi és szántódi területek önálló működését.
A tihanyi oldal lényegesen gazdagabb – a szűken vett révkikötő területén is, de a Tihany-félsziget adottságait tekintve feltétlenül. Tágabb kontextusban gondolkodva, a két révkikötő – Dianóczky János által tervezett – váróépületei a Balaton körül megtalálható, 1960-as években épült modernista létesítmények körébe illeszkednek, amelyek kedvezőtlen körülmények között épültek, mégis szép hagyományokat teremtettek. A környéken felújított hasonló épületek általános sikere mutatja, hogy ebben mindenképpen érdemes és szükséges is gondolkodni! A legutóbbi fejlesztések az öregkikötőnél és a Tihany kapuja beruházás már ezt követik, és erre mutatnak példát. Ugyanide tartozik a badacsonyi Hableány és a Poharazó, vagy az éttetem sikeres felújítása is. Viszont a meglévő tihanyi régi szolgálati épület telepítése mára előnytelenné vált. Elhelyezkedésével leszűkíti a forgalmi lehetőségeket, az emeleti rész már nem szükséges a kilátáshoz, és formájában is kevésbé előnyös példa a tihanyi bazaltépületekre, amelyekből egyébként rendkívül sok van a félszigeten.

Tihany, helyszínrajz. A Tihany és Szántód közötti kompútvonal megújulásának terve. Viador Átrium Group. 2023.
Mivel a tervezési terület rendeltetése elsősorban forgalmi jellegű, és lényegében az utazóközönség igényeit kell kiszolgálnia, a felhasználói élményt ez alapján tervezzük meghatározni: a kompok számának növelésével, technológiai fejlesztésekkel (automata jegyvásárlás) jelentősen csökkenthető a várakozási idő. Ez viszont azt is jelenti, hogy bár arányosan nő a felhasználók száma, csökken az egyénileg itt tartózkodás ideje. Ebből kirajzolódik, mely kiegészítő elsődleges és másodlagos szolgáltatásokra érdemes fókuszálni, amelyek az áthaladás és várakozás momentumát felértékelik (alapszolgáltatásnak az átkelést tekintve).

Tihany, madártávlat. A Tihany és Szántód közötti kompútvonal megújulásának terve. Viador Átrium Group. 2023.
Az új kompok érkezésével lerövidül a két part közötti átjutás ideje, ugyanakkor az idő jelentős részét továbbra is a várakozás teszi ki, amely gépjárművel csúcsidőszakban 40-60 percre tehető. Ennek a jelentős időnek a minősége rendkívül fontos, és mindebben a napsugárzás erőssége a legmeghatározóbb, amit árnyékolással szükséges kezelni. Az elmúlt években rendkívül megnőtt az elektro- és mikromobilitás mértéke, ez jól érzékelhető a Balaton környékén is. A jelenséggel párhuzamosan a kompozás is egyre népszerűbbé válik, azonban az élményt nagymértékben rontja, ha a sugárzó hő ellen folyamatosan védekezni kell. Önmagában nem válasz, ha az utasok külön várakozhatnak, mivel a napon felforrósodott autóba kellemetlen visszaülni.
Nem szorul fejlesztésre a vízi átkelés élménye. A látvány a partról és a vízről egyaránt, illetve a természeti környezet a közlekedési tengely mindkét oldalán kivételes.
A jegyvásárlás, beléptetőrendszer és tájékoztatás/forgalomirányítás (Wayfinding) eszközeinek fejlesztése és integrálása teszi lehetővé, hogy az átkelés egyszerű legyen és kellemetlenségektől mentes, illetve hogy a különböző felhasználói csoportok egyértelműen elkülönülhessenek. Mivel a felhasználók túlnyomó többsége átmenő forgalomban vesz részt, azaz a lehető legrövidebb időt tölti a helyszínen, azok az elsődleges kiegészítő szolgáltatások érdeklik, amelyek kötelezőek, és segítik az átkelés dinamizmusát. Az információtechnológiai rendszerek mellett ilyenek a legegyszerűbb szolgáltatások: mosdók, járműtárolás és klimatizálás. Véleményünk szerint ezekkel szükséges formálni a fejlesztést!

Látványterv. A Tihany és Szántód közötti kompútvonal megújulásának terve. Viador Átrium Group. 2023.
A másodlagos kiegészítő szolgáltatások főleg kereskedelmi funkciók, amelyeket önmagukban a BAHART nem képes ellátni. Ez területbérbeadással jár, és külső szolgáltatókra támaszkodik.
Az épített környezet önmagában csak az egyik összetevője a felhasználói élménynek, és bevallottan nem is az elsődleges, mivel háttérbe szorul a szolgáltatások mögött, de ha fókuszáltan, attrakcióként alakítható ki, akkor átbillentheti az élményt a jó és a nagyon jó között. Fontos alapvetésünk a Dianóczky-féle épületek rehabilitációja mindkét parton. Szántódon vissza kell állítani a csatlakozó „dobozépület" eredeti lapostetős formáját, és a későbbi bővítéseket meg kell szüntetni. A tihanyi rév bisztró épületére rá- és köréépített bővítményeket teljesen meg kell szüntetni, még akkor is, ha a régi várót nem lehet erre a rendeltetésére visszaforgatni.
Funkcionális rendszer
Tihany
A szolgálati funkciók elhelyezése a meglévő szolgálati épület (kőépület) megtartásával, de lényeges szerkezeti átalakításával válik lehetővé, ehhez a gyalogos/kerékpáros pénztár a kapu mellé kerül. A kapufelépítmény új, attraktív elemmé alakul, amelyet részben az új fizető automaták „tartanak", így a mellettük lévő egyetlen pénztár alkalmas az információ és helpdesk funkciók ellátására is.
A kapuépítmény mellett képzeljük el a mosdókat befogadó épületet, melybe a pénztár/automata-dobozokat is integráljuk, így jól koncentrálódnak az építmények. A mosdónál elektronikus beléptetést szükséges kialakítani, amely biztosítja, hogy a szolgáltatás csak jeggyel legyen használható. Várót nem helyezünk el, mivel ezt nem lehetne kihasználni a közvetlen közelben található külső szolgáltatók (Tihanykapuja beruházás) mellett, de amennyiben a Dianóczky-épület helyreállítható és bevonható a programba a későbbiek folyamán, ott a várófunkció is elhelyezhető.
A beléptető kaput esővédetten kell kialakítani, az árnyékoló tető viszont áttört. Az árnyékolást körülbelül a várakozó sávok kétharmadára tervezzük, mivel a komp közelében várakozók már kevesebb időt töltenek egyhelyben, ebbe beleértve a komp töltését is.

Látványterv. A Tihany és Szántód közötti kompútvonal megújulásának terve. Viador Átrium Group. 2023.
Szántód
Ugyanazt az építészeti képletet alakítjuk ki, mint a tihanyi oldalon, de azzal a lényeges különbséggel, hogy a meglévő és felújítandó nyeregépület várócsarnokából nyílna a mosdó és egy raktár, míg a beléptető kapu mellett a szolgálati funkciókat helyezzük el. A várócsarnokban helyet biztosítanánk egy kisebb kávézópultnak és a kiszolgáló funkcióinak, mivel a szántódi oldalon kevesebb külső szolgáltatás érhető el.

Szántód, helyszínrajz. A Tihany és Szántód közötti kompútvonal megújulásának terve. Viador Átrium Group. 2023.
Véleményünk szerint a program nem igényli sok épület megformálását, de a megérkezést érdemes kiemelni attrakcióval. Mivel a rendeltetés és a közlekedési/ipari jelleg megengedi nem szokványos anyagok és szerkezetek használatát, de a beléptetés és az árnyékolás megköveteli a nagyvonalú mégis funkcionális megoldásokat, a kapu és tető formát választottuk az építészeti formálás eszközének.
Viador Átrium Group
09:33
Ahogy az írásuk is megállapítja, ez egy átkelőhely, amelyen mindenki, minél hamarabb át akar jutni. Ez a kompjáratok sűrítésével, és a kiszolgáló funkciók gyorsításával érhető el. A kompjáratok úgy is sűríthetők, ha lehetővé teszik a kompokra történő egyidejű felhajtást és lehajtást. Ez két komp egyidejű kiszolgálását teszi szükségessé. (Ma ez nem teljesül.) A kiszolgáló funkciók: a jegyeladás már ma is az autókból való kiszállás nélkül történik. Az árusítás (perec, csoki) a kocsik között sétáló mozgóárusokkal történhetne; a kiszállás - kivéve a nagyon sürgős mosdóhasználatot - csúcsforgalomban illuzórikus dolog, de nem is szükséges, mert a kompokon is van külön férfi és női WC. A parti infrastruktúra kevés épületet igényel, legfeljebb a mozgóárusok és a kompszemélyzet pihenő- és töltekezőhelye számára.