Rohadó örökségünk - kopaszodó magyar vidék

A Fiatal Műemlékvédők Egyesülete (FME) legújabb cikkében lenyűgöző – és egyben lehangoló – kastély- és kúria-körképet rajzol hazánkról, fotókon bemutatva 42 kevésbé ismert, kisebb léptékű, ám értéket képviselő egykori nemesi lakhelyet és gazdasági központot. Ami közös bennük: a sok esetben már megállíthatatlannak tűnő romlás, pusztulás. Az összeállítás sejtetni engedi, mennyi érték ment - és megy - veszendőbe Magyarországon.

Az FME már három éve járja Magyarország területét, hogy felkutassa a rejtett építészeti értékeket és felhívja rá a szakmai szervek, helyi döntéshozók és a társadalom figyelmét. Az ország különböző pontjáról 42 kastélyt és kúriát szeretnénk fotókon bemutatni, amelyeknek hányatott sorsuk van és pusztulnak, annak ellenére, hogy értékes örökségeink. Utazásaink során voltak negatív és pozitív élményeink, hiszen volt, ahol kidobtak vagy üldöztek minket, de akadt olyan tulajdonos is, aki szívesen látott az otthonában. Jelen cikkben csak a kastélyok és kúriák világára szeretnék összepontosítani, hiszen jelentős részt tesznek ki műemlékeink, örökségeink között, amelyek meghatározó elemei a vidéki építészeti értékek között. A magyar kastélyok és kúriák egyedülálló építészeti formálásuknak és sokszínűségüknek köszönhetően párját ritkító elemei örökségünknek és az európai kultúrkörnek. Számtalan barokk, klasszicista, romantikus, eklektikus, valamint szecessziós kastélyt és kúriát láthatunk országszerte, mégis ezeknél az épületeknél közös és elszomorító pont a pusztulás ténye. Ennek következménye, hogy a vidék értékei sorra eltűnnek.

 

 

Kitekintés

Minden településen voltak és szerencsére ma is vannak templomok - ez a kastélyokra és kúriákra is igaz volt, ahogyan a népi építészet elemeire is, de az utóbbit szinte kiirtották. Nem volt szinte olyan falu, község, ahol ne állt volna valamilyen nemesi lak. Ezekre, mint értékpontokra tekintünk, hiszen legtöbb esetben magas színvonalú szakmai megoldásokkal és kivitelezéssel születtek meg, berendezésükkel és az épületeket övező parkkal együtt. Egyfajta kultúrát tömörítő pontok ezek, hiszen egy helyen megtalálhatók voltak a művészet különböző ágai, hiszen beszélhetünk építészetről, iparművészetről, tájépítészetről - és még sorolhatnánk. Ez az egység, rend az államosításig tartott; az azt követően történt kisemmizések az épületekre, birtokra és azok tartozékaira egyaránt vonatkoztak. Ez természetesen a kor politikai szellemének nem volt elég, hiszen sokan csak akkor nyugodhattak meg, ha már földig rombolhattak egy kastélyt vagy egy kúriát, mielőtt annak levéltárát, könyvtárát, illetve berendezéseit elégethették az épület előtt. Természetesen a parkok sem úszhatták meg, hiszen sokat kiirtottak vagy oda telepítették a focipályát, mintha máshol nem lett volna hely. Óriási vesztesége ez a magyar kultúrának! Ezek örökre elvesztett dokumentumok, kincsek, hiszen több száz épület semmisült meg. Ez a folyamat ma sem zárult le, az értékek ma is tovább pusztulnak, a magára hagyott, gazdátlan vagy gazdával rendelkező értékek is sorra tűnnek el. Ha nem történt volna meg az államosítás, akkor nyilvánvalóan a családok, leszármazottak a mai napig otthonaikban laknának, ahogyan sok esetben látható ez Angliában, vagy Franciaországban. Jóval könnyebb helyzetben lenne az örökségvédelem ügye is.

Rendetlenség, rossz szemlélet, pénzhiány

Számtalan értékes és egyedi építészeti emlékünk találhatók országszerte, amelyeket legtöbb esetben szakmai, helyi és országos szinten sem jegyeznek. Mondjuk ki,  a többséget egyszerűen nem érdekli, mi lesz a történelmi, építészeti értékeink sorsa a jövőben. Legalábbis ezt tapasztaltuk az eltelt három év során. A másik véglet pedig az, hogy ha szeretnének értéket menteni, akkor vagy pénz nincsen, vagy jogi akadályok merülnek fel - legrosszabb esetben mindkettő. Gondolhatunk itt a korábbi évtizedek hanyagságból adódó tulajdonviszonyokra, amelyeknek a rendezése hónapokba, sőt évekbe telhet. Ezzel csak egy probléma van, hogy az adott érték addig megsemmisülhet.

 

 

Az FME továbbra is a legnagyobb problémának azt látja, hogy nincsen egy országos értékkataszter, amely képet adhatna arról, hogy milyen mennyiségű építészeti értékről beszélhetünk. Ez lehetne az alapja a nemzeti érdekű örökségvédelemnek és az ahhoz szükséges anyagi források kiszámolásának, illetve véleményünk szerint ez adhatna alapos turisztikai térképet Magyarország számára. Sajnos azt látjuk, hogy nincs örökségvédelmi stratégia az ország értékeinek fenntartásához, felújításához. Véleményünk szerint a műemlékek folyamatos felújítása nem kevés munkahelyet tudna teremteni, hiszen egy kastély vagy kúria felújítása során szinte minden építészeti szakág érintett. Persze itt azonnal felmerül a szakembergárda hiánya, amely súlyos pontja a magyar építőiparnak. Azt is be kell látni, hogy jelen gazdasági helyzet és környezet nagyon nehéz helyzetbe hozta nem csupán az örökségvédelmet, hanem a magyar gazdaságot és egész Európát is. Vészjósló időszak ez a műemlékvédelem számára. Viszont azt is be kell látnunk, hogy ebből adódóan radikálisan csökkent és csökkeni fog az újonnan épülő épületek aránya is. Jelenleg is nagy számban állnak üresen épületek. Véleményünk szerint a közeljövőben a felújítások, modernizálások válnak meghatározóvá az új építések helyett, hiszen csak erre lesz keret. Magyarországnak el kell döntenie, hogyan kezeli a több tízezres értékállományt, vagyis miként tekint örökségére: lehetőséget lát-e benne vagy csak terhet. Nyílt kártyákkal kell játszani, hiszen  vagy megteszünk mindent és védjük építészet értékeinket, hagyatékunkat vagy hátat fordítunk a magyar kultúra legreprezentatívabb szemléltetőjének.

Szakmai nehézségek

Nem könnyű a helyzet, hiszen ha szakmai szemmel nézzük egy kastély vagy kúria hasznosítását, akkor alapvető problémákba ütközhetünk, hiszen ezek az épületek nyaraló és/vagy otthon céljára épültek. Ma ezek az épületek általában újra funkciót kell hogy váltsanak, ahogyan 50-60 évvel ezelőtt egyszer már megtörtént, amely alapvető változást hozott az épületek esetében. A legtöbb épület jellegét vesztette a méltatlan stílusú és tömegű toldásokkal, a kicserélt nyílászárókkal, megváltoztatott alaprajzával, felparcellázott területével, kiirtott parkjával. Utóbbi sok esetben az értékek halálos ítéletével egyenlő, hiszen van olyan épület, ahol néhány méterre húzódik a telekhatár. Ezzel ellehetetlenítették az újbóli hasznosítás lehetőségét. A legtöbb kastélyba és kúriába TSZ-iroda, iskola, óvoda, szociális otthon vagy önkormányzat került. Miután az adott intézmény maximálisan lelakta az épületet, megtörtént, vagy megtörténik a kiköltözés, majd a gazdátlanság és az azzal járó pusztulás következik. Visszafordíthatatlan pusztuláshoz elég, ha már néhány cserép lecsúszik, hiszen beázással hamar tönkremennek a különböző anyagú szerkezetek. Általában a beázás jelenti a legnagyobb gondot. Alapvető állagmegóvás hiánya a romlást és pusztulást okozza. Véleményünk szerint az eredeti funkció visszaállítása jelentheti az épületek megfelelő hasznosítását.

 

 

Ez leginkább a kúriákra jellemző, hiszen egy nagyméretű kastély magántulajdonú hasznosítására már nagyon csekély esély van, hiszen nincs, ami kitermelje a fenntartási költséget. Ma a funkció tekintetében a tájház, múzeum és szálloda a legjellemzőbb megoldás, de egyre több példa akad az eredeti lakófunkció visszaállására. Ezzel viszont újra megfelelő presztízzsel kell rendelkeznie ezeknek az értékeknek, ahogyan ez a külföldi országokban létező jelenség. Büszkék azok, akik kastélyban vagy kúriában laknak. Magyarországon ez nem jellemző jelenség, hiszen inkább építenek gipsz-oroszlános, giccses házat - tisztelet a kivételnek. Ennek a folyamatnak a megváltozásához alapvető szemléletváltozásra volna szükség, amely sok mindenre vonatkozik, hiszen ez összetett társadalmi kérdés. A megtörténő felújítások is egyes esetekben további értékvesztéssel történnek meg, hiszen a megfelelő szakmai kezelés és útmutatás hiánya csak ezzel járhat, még akkor is, ha a jó szándék vezérli a tulajdonost.

 

 

Örökségvédelem és jövőkép

Az FME elsősorban egy országos értékkataszter készítését tartja célravezetőnek, amelyet helyi szinten (településeknek) való folyamatos leltározással, majd központi örökségvédelmi hivatalba való rendezéssel képzel el. Bár 2003-ban a kulturális miniszter 4/2003. (II. 20.) NKÖM rendeletében kötelezően elrendelte az ún. „örökségvédelmi tanulmányok" elkészítését, de nagy valószínűséggel ez sok helyen nem valósult meg. Az építészeti leltározást követően képet kaphatunk az országban található értékekről.  Ez alapján el lehetne kezdeni az átfogó műemléki és helyi védelem alá helyezéseket, hiszen ez megadná a kötelezettséget a megfelelő szakmai kezelésre, amely nemcsak kastélyok és kúriákra vonatkozna. Ezt követően lehetőség lenne részletes örökségvédelmi stratégia kidolgozására, amelyben anyagi források csatolása is elengedhetetlenné válna. Fontosnak tartjuk egy rendkívüli műemléki alap létrehozását, amely a kiemelkedő értékű értékek megvásárlásához és azonnali állagmegóvó intézkedések alkalmazásához nyújtana segítséget.

Kecskeméti Norbert
FME Elnöke