Építészfesztivál: Future Perfect / 07.01.-07.03. / Építészfesztivál: Future Perfect / 07.01.-07.03. / Építészfesztivál: Future Perfect / 07.01.-07.03. / Építészfesztivál: Future Perfect / 07.01.-07.03. / Építészfesztivál: Future Perfect / 07.01.-07.03. / Építészfesztivál: Future Perfect / 07.01.-07.03. /
Nézőpontok/Kritika

Tatai Mária: Legyen az építészet mindenkié

1/1

?>
1/1

Tatai Mária: Legyen az építészet mindenkié
Nézőpontok/Kritika

Tatai Mária: Legyen az építészet mindenkié

2008.01.04. 12:12

Cikkinfó

Szerzők:
Tatai Mária

Vélemények:
1

A javaslatom az lenne, hogy az építészetet kezeljük külön műveltségi területnek, de ha ez túl merész elképzelésnek találtatik, legalább egy külön művészeti témának. Az építészet sajátossága, hogy csak komplex módon érthető és művelhető, tehát tanulni is csak így lehet. Korábbi kísérletünk célja is éppen ez volt: nagyobb komplexitás elérése tantárgyak közötti integrációval.

Az építészeti kulturáltság hasznáról
Igaz, hogy évről évre születik néhány színvonalas épület Magyarországon - de csak néhány. A szakma esztétikai és antiesztétikai vitáit félretéve (posztmodern értékrelativizmus ide vagy oda), az építészethez értők körében mégiscsak létezik konszenzus abban, hogy mit is tekinthetünk építőművészetnek, illetve értékes környezetalakításnak...

A szakmabeliek továbbképzése – ami korábban közmondásszerűen is magától értetődő volt (jó pap holtig tanul) -, mára ellenőrzötten kötelezővé vált, ám ez az építészet dolgán várhatóan nem segít majd eleget. Nagyságrendben az lenne a fontosabb, hogy az építészethez mindenki valóban egy kicsit jobban értsen. Ha az építészetet nem sikerül a jelenleginél nagyobb mértékben belevinnünk az oktatásba-nevelésbe, nem várhatjuk, hogy javuljon környezetünk, s vele közérzetünk. Hangsúlyoznunk kell, hogy az építészeti színvonal korántsem csak az építészeken múlik: legalább annyira az építtetőkön, s mindenkin, aki részt vesz az építés összetett társadalmi folyamatában, a hitelezőktől a kétkezi kivitelezőkig. Mivel mi, építészek mégiscsak értünk valamit a dologhoz, a mi feladatunk lenne, hogy az építészetet bevigyük a közoktatásba, még ha szinte lehetetlennek látszik is. S bár tudjuk, hogy az iskolák ma mennyi gonddal-bajjal küzdenek (szövegértés, nyelvtudás, iskolabezárások), a mi problémáinkra lehetséges megoldások sem kevésbé fontosak. Az építészettel való foglalkozás által nemcsak az intellektus és a személyiség fejlődik, de ha az épített környezetre irányuló tudatosságot nem segítünk kialakítani már fiatalkorban, az környezetvakságot, azaz hiánybetegséget, s ezzel kiszolgáltatottságot eredményez.

Szolfézs az építészetben?

E cikk megírásának gondolata Meggyesi Tamás Építészet és analógia című tanulmányának2 olvasásakor merült fel bennem. A tanulmány bekezdése Szegő György költői kérdését idézi az építészeti nevelésről, amelyet Makovecz Imrének tett fel 1996-ban, s amelyben Szegő az építészeti nevelés alapfokára kérdez rá, párhuzamot vonva a magyar zenei neveléssel (értsd: Kodály-módszer). Makovecznek a kérdésre adott bizakodó válasza3 óta több mint tíz év telt el, ám az akkor felvetett probléma ma ugyanúgy aktuális. Meggyesi fenti írásában újabb kérdésekkel – és részletes elméleti válaszokkal - csatlakozik a témához. Második bekezdésében a következőt kérdezi: „miért nem tett kísérletet eddig senki sem, hogy a Kodály módszert megpróbálja legalább analóg módon alkalmazni az építészeti alapnevelésben?", majd ehhez kapcsolódóan három tézist állít fel: „1. az építészetet csinálni öröm; 2. az építészetben meg lehet találni a kozmikus világrendet; 3. ezen keresztül saját magunkat." Többek között felveti még, hogy vajon jó lenne-e nekünk valami olyasmi, ami a szolfézshoz hasonló az építészetben. Zenét és vele szolfézst magam is tanulhattam gyerekkoromban, s valóban, a szolmizálás eszköze, segített megérteni a zene összetett struktúráját, s általa szinte észrevétlenül válhattunk a zene világának többé-kevésbé tudatos polgáraivá. A szolfézs másik alapvető sajátossága, a népzene, s vele a népiség szerepe és megítélése persze sokat változott azóta – s ma talán kissé más hangsúlyokkal érdemes foglalkozni vele (gondoljunk pl. a világzenére) -, kidobnunk, mellőznünk azonban semmiképp sem érdemes... Az elkötelezett nevelők között persze ma is ott vannak azok, akik sokszor erejükön felül is megpróbálják életben tartani az értékes módszereket, illetve aktívan kezdeményeznek, ám ma jobbára csak mentegethetik a menthetőt. Az építészet terén is több értékes kezdeményezés indult útjára az elmúlt évtizedekben – ezek összegyűjtése is érdemes kutatófeladat lenne -, közös jellemzőjük azonban, hogy rövidebb-hosszabb idő elteltével rendre az ismeretlenség homályába vesztek. Jelen cikk szerzője szereplője volt egy több éven át tartó sikeres programnak, amelyet egy időben „Kerekegyházi kísérlet" néven ismertek szűkebb pedagógiai körökben (az építészek a Magyar Építőművészet 1990. 3-4-es számában4 értesülhettek róla). Talán a legfontosabb eredményünk az lett, hogy a környezetkultúra fogalmát beültettük legalább az értelmiségi elit köztudatába. Az alábbiakban röviden felidézném e témához kapcsolódó több mint másfél évtizedes munkálkodásunkat a 80-as 90-es évekből.

Egy környezetkultúra oktatáskísérlet emlékezete

1980-ban a Magyar Építőművészek Szövetsége, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Népművelési Intézet és az Országos Pedagógiai Intézet közösen pályázatot írt ki Az építészeti kultúra tartalma, terjesztésének lehetőségiei és módszerei a nevelésben és közművelődésben címmel, amelyre összesen 30 pályamű érkezett be, ebből 15 az iskolarendszerű oktatás témakörében5. Szakköri tematikáinkkal6 első díjat nyertünk itt, s ez a pályamű lett további munkánk alapja. Az építészetet minél közelebb akartuk hozni a gyerekekhez, s ezt a célt egy új tantárgy kialakításával láttuk megvalósíthatónak, amely a rajz és a technika tárgyakat integrálva – azok tantervét is megőrizve - a helyükbe léphetne, és az építészet alapjait is tartalmazná. Az Építéstudományi Egyesület, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és a Design Center támogatásával azután elkezdtük részletesen kidolgozni a tantárgy tananyagát, amelynek a környezetkultúra7 nevet választottuk, Pogány Frigyes illetve Miklós Pál nyomán. Fontosnak tartottuk a foglalkozásokon az inspiráló légkör megteremtését, azt, hogy a gyerekek önállóan tevékenykedjenek, hogy megismerjék az alkotás szabadságát és örömét. Az életkoroknak megfelelő „projekteket" terveztünk, amelyek alapján a gyerekek közvetlen tapasztalással, életszerűen ismerhetik meg környezetünk anyagait, az alkotás és építés törvényszerűségeit. 1985-től került sor az iskolai kipróbálásra, melynek során további építészek8 kapcsolódtak be tudásukkal és energiájukkal a munkába. Az országban párhuzamosan több iskolában is elindult építészeti oktatáskísérlet néhány tehetséges pedagógus alkotó közreműködésével9, azonban tudomásunk szerint általában egy-két év után ezek abbamaradtak. Jelen írásban a Kerekegyházi Általános Iskolában folyt kísérletről szólok, ahol az általunk elindult munka egy osztályban nyolc éven át tartott Kelemen Benedekné rajztanár és Turcsánné Blázsik Veronika tanító vezetésével. Bár akkoriban cikkekben, kiállításokon, valamint konferenciákon a pedagógus szakmai közönség elé igyekeztünk tárni eredményeinket, munkánk mindazonáltal elszigetelt maradt. A rendszerváltáskor a nyolcéves kísérlet felénél tartottunk. Az alsó tagozatos eredmények összegzése után tantárgyunk hivatalos engedélyt kapott10, anyagát a Tölgyfa Kiadó könyv formájában megjelentette 1994-ben11, tehát általánosan is tanítható lett – azonban a terjesztés marketingjére már nem futotta. A felső tagozat befejezése után, 1994-től pedig az érdemi munka (terjesztés, továbbfejlesztés) részünkről támogatás híján abbamaradt, bár tudomásunk volt róla, hogy néhány iskolában még ideig-óráig voltak hasonló szellemű órák.

A későbbiekben az oktatásban bekövetkező változások olyan irányt vettek, amelyek a mi integrálásunkat lehetetlenné tették: a NAT12-ban a rajz és a technika más műveltségi területhez került, elszakadtak egymástól.
A régi „rajz" helyébe nagyjából a „vizuális kultúra" lépett (a „művészetek" műveltségi területen belül), amelyben valóban találunk építészeti ismereteket. A NAT-ban azonban a bármilyen jól felépített, de a mai szerepéhez-fontosságához mérten mindenképp időhiánnyal küzdő téma építészetet csak csekély arányban tartalmazhat. A régi „technika" az „életvitel és gyakorlati ismeretek"-be olvadt, s témának megtaláljuk benne a „környezetkultúrát", az építészetet azonban legfeljebb csak nyomokban. Igaz, úgy látjuk, tantárgypedagógiai elképzeléseinkből sokminden beépült valahogyan a különböző tantervekbe, s a környezetkultúra is általánosan használt fogalom lett (bár nem mindig úgy, ahogy azt eredetileg értettük). Megítélésem szerint azonban éppen a specifikus építészeti szemlélet az, ami a NAT-ból kimaradt, s ezzel a közoktatásból továbra is hiányzik. Komoly tanulmányokra és szakmapolitikai küzdelmekre lenne szükség ahhoz, hogy a jelenlegi NAT keretében (illetve a tantervekben, kerettantervekben) nagyobb szerepet vívjon ki magának az építészet. A javaslatom mindenesetre az lenne, hogy az építészetet kezeljük külön műveltségi területnek, de ha ez túl merész elképzelésnek találtatik, legalább egy külön művészeti témának. Hiszen az építészet ugyan része a vizuális kultúrának, ugyanakkor bizonyos értelemben az építészetnek is része a vizuális kultúra… Az építészetnek ugyanakkor elidegeníthetetlen része a technika, a szerkezetiség, az anyaghasználat. Az építés és az építészet is egymást átható fogalmak, s mindkettőhöz szervesen tartozik nemcsak az „ember a természetben", de az „ember a társadalomban" is13. Az építészet sajátossága éppen az, hogy csak a komplex módon érthető és művelhető, tehát tanulni is csak így lehet. Korábbi kísérletünk célja is éppen ez volt: nagyobb komplexitás elérése tantárgyak közötti integrációval.

Ajánlások

Alapfokon, 7-10 éves korban a mesék, történetek, játékos élmények által inspirált gyakorlati foglalkozásokon megismerhetők környezetünk alakítható anyagai, fejleszthető a szerkezeti érzék és a technikai tudás. Ebben a korban különösen fontos a kétkezi tapasztalatszerzés, a mozgás, a dramatizálás, a kirándulások, s sokat meríthetünk a helyi, hagyományos és a népi építészetből. Meggyesi tipológiája szerint – az építészet szempontjából - itt bizonyos értelemben a „funkcionalista elv" illetve „konstrukció elv" vált be, valamint az „organikus modell". Amit a tapasztalat igazolt, az ebben a korban valamiféle spontán funkcionalizmus, spontán konstruálás és spontán analóg vagy szimbolista megnyilvánulás, de bizonyos értelemben megfigyelhető itt a „creatio ex nihilo elv" is.

10-14 éves kor között a történelem tárggyal is koordináltuk tananyagunkat, s ez – ha nem is minden tekintetben, de alapjaiban bevált14. Ebben az életkorban a dramatizálás15, a műhelylátogatások16, kirándulások17 és beszélgetések18 nyomán nagyobb szerepet kaphat a vizualitás, a kompozíciós készség, finomodhat a kézügyesség. Talán itt lehet (és volt) helye a tervezés „klasszikus modelljének" (a gyerekek nagyszerűen alkottak „stílusokban"…), de természetesen a jelentésről, a funkcióról, a konstrukcióról és a sturktúráról való tudásra is igazán fogékonyak ebben a korban.

Középiskolás korban, 14 és 18 éves kor között ugyancsak ott lenne a helye az építészetnek, hiszen az érettség(i)hez tartozna, hogy a fiatal felnőtt tudatosan és megalapozott kritikával, határozott értékszemlélettel tudjon viszonyulni épített és építészeti környezetéhez. Ebben a korban már a Peter Eisenman-féle „értékmentes" illetve „hübrisz" modell is megvitatásra kerülhet. Ma a vizualitás uralta világunknak az építészet nemcsak jelentős szerepet betöltő része, hanem éppen fontos kihívássá vált annak megér(tet)ése is, hogy a virtuális és a valós környezet hogyan hat egymásra. Ugyanakkor az emberi érzékszervek összeségével (hallással, tapintással, mozgással, stb.) megélhető építészet továbbra is őrzi az ember anyagokhoz, szerkezetekhez való – bár állandóan alakuló, de alapvetően meg nem szűnő – érzékeny kapcsolatát, valamint segít a tudatos egyensúly megtartásában anyagi-testi világunk és a látványok-látszatok világa között. A ma éppenhogy világszerte hangsúlyozott környezetvédelem és energiatudatosság szempontjai, de akár a társadalmi berendezkedés is kézzelfoghatóbbá válik általa. Egy technika szakos tanítványom érzékletesen úgy fogalmazott, hogy számára kinyílt a világ az építészettel való találkozása következtében.

Az általános képzést mindazonáltal a tanárképzésen kellene kezdeni, azaz azt oly módon szélesíteni, hogy az építészet alapfokon a tanítóképzésbe is bekerüljön, illetve a rajztanárok képzésébe jóval határozottabban, mint eddig. Ugyanakkor igaz, hogy jelenleg építészetet az országban több felsőoktatási intézményben lehet tanulni, s ezáltal talán többekhez jut el, mint korábban: ez kedvező változás. Mindazonáltal elengedhetetlen lenne, hogy a szakembereken kívül mások is tanulhassák, s a közoktatásba történő beleszövődés mellett a felnőttek részére szóló, a jelenleginél szélesebb körű ismeretterjesztő munkára is szükség lenne. Bár főleg Budapesten és néhány más városban akadnak kezdeményezések, de még több kiállítás, lakossági fórum, épületlátogatás, stb. kellene, valamint természetesen jóval több és kiemeltebb szereplés a médiában. Nekünk építészeknek meg kell találnunk a partnereket ehhez nemcsak a pedagógusok és más szakemberek között, hanem az oktatáspolitikában is.

a teljes írás, Legyen az építészet mindenkié1 megjelent az Utóirat 2007/6 VII. évfolyamának 40. számában (Magyar Építőművészet)

1 Vö. Kodály Zoltán híres felhívásával: „Legyen a zene mindenkié"
2 In: Utóirat 2006/5, 5-12. oldal.
3 In: Szegő György: Építő áldozat. Válogatott építészeti írások 1981-1998. Budapest, 1998, 94. o.
4 84-86.o.
5 Részletesen lásd in: Építészeti tanulmánypályázat 1980, MÉSZ 1982. , szerk.: Vámossy Ferenc
6 Tatai Erzsébet – Tatai Mária: Szakköri tematika. Környezetkultúra szakkörök az általános iskola alsó és felső tagozatának, valamint középiskolásoknak.
7 Magát az elnevezést tudomásunk szerint először Miklós Pál írta le úgy, hogy fogalmilag is körvonalazta, in: Miklós Pál: Vizuális kultúra, Bp. 1976.
8 Fekete Klára, Kádas Ágnes, Kovács Ildikó
9 Külön említést érdemel Deszpot Gabriella pedagógus munkássága, aki pályamunkájával ugyancsak első díjat nyert a 8. jegyzetben említett pályázaton, majd éveken át tevékenykedett a vizuális és a környezetkultúra területén.
10 47079/1993.X. A tantárgy programja megjelent a Tölgyfa Kiadó gondozásában Budapesten 1994-ben: Tatai Erzsébet – Tatai Mária: Környezetkultúra. Egy alternatív tantárgy programja kisiskolásoknak.
11 Tatai Erzsébet – Tatai Mária: Környezetkultúra. Egy alternatív tantárgy programja kisiskolásoknak, Budapest, 1994.
12 Nemzeti alaptanterv
13 Mindekettő NAT műveltségi terület.
14 Vö. még Deszpot Gabriella e téren kifejtett munkálkodását is
15 Vö. a „dráma és tánc" Nat témával
16 Vö. az „életvitel és gyakorlati ismeretek" Nat témával
17 Vö. az „ember a természetben" Nat témával
18 Vö a NAT-ban a Magyar nyelv és irodalmon belül sokat hangsúlyozott kommunikációval

Vélemények (1)
EMA
2008.01.06.
13:45

Üdvözledő igyekezet - gratulálok!

A podo-programban is szerepelt a környezettudatos nevelés és annak gyakorlata, már az általános iskolákban. A környezet - nézetem szerint - legyen az természetes, vagy épített környezet, hasonló hozzáállást igényel. A XXI. század építészete, remélhetőleg a természetes környezettel való nagyobb harmónia jegyében bontakozik ki, és erre lenne jó nevelni a gyerekeket is. Az a gyerek, aki megtanulja, hogy miként lesz egy magból növény, egy csemetéből fa, az a környezete épített elemeit sem akarja majd rombolni.

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

ÁLLATSZOBROK // Egy hely + Építészfórum

2022.01.26. 13:30
00:07:33

A gyerekek nagy örömére az országban számos állatot ábrázoló alkotás található, melyek gyakran kvalitásosak ugyan, mégis kevésbé művészi kivitelükről, mint inkább cukiságukról ismertek. Az Egy hely mai részében több kedves állatszoborral ismerkedhetünk meg. 

A gyerekek nagy örömére az országban számos állatot ábrázoló alkotás található, melyek gyakran kvalitásosak ugyan, mégis kevésbé művészi kivitelükről, mint inkább cukiságukról ismertek. Az Egy hely mai részében több kedves állatszoborral ismerkedhetünk meg. 

Nézőpontok/Történet

SZABADSÁG HÍD // Egy hely + Építészfórum

2022.01.26. 13:27
00:07:16

Az eredetileg Ferenc József nevét viselő építmény a Főváros legrövidebb hídja, ám annál látványosabb. Az Egy hely mai részében az 1896-ban épült Szabadság híd izgalmas történetével ismerkedhetünk meg.

Az eredetileg Ferenc József nevét viselő építmény a Főváros legrövidebb hídja, ám annál látványosabb. Az Egy hely mai részében az 1896-ban épült Szabadság híd izgalmas történetével ismerkedhetünk meg.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk