Közélet, hírek
Tervtanácsok: se pénz, se paripa, se fegyver
2006.11.29. 11:50
Budapesten átláthatatlanul és irgalmatlanul sokminden épül, és így a minőségi építészet, az architektúra szinte percről percre szorul hátrébb és hátrébb. Csekély az esély, hogy a rendszeresen működő, hetente ülésező Fővárosi Tervtanács fordítani tudna a helyzeten, de talán valamennyit mégis csakszámít. Vargha Mihály írása
Budapesten átláthatatlanul és irgalmatlanul sokminden épül, és így a minőségi építészet, az architektúra szinte percről percre szorul hátrébb és hátrébb. Bár a technikai feltételek adottak arra, hogy akár egy központi adatbázisban naprakész nyilvántartás működjön: hol mire adtak ki engedélyt – tudomásom szerint eddig minden erre irányuló kezdeményezés kudarcba fulladt. Legkönnyebben a huszonhárom önálló kerület próbálkozhatna saját adatainak rendszerbe foglalásával, de félő hogy az informatikai minisztérium megszűnésével inkább távolodunk ilyen adatgyűjtemények megvalósulásának lehetőségétől ahelyett, hogy közelednénk hozzá. Vannak projektinformációs rendszerek, azok azonban vélhetően nem a teljesség, hanem a hasznosság, vagyis a haszon azaz profit felé közelítenek. Ahogy a folyóiratok ereje sem elegendő, hogy ellensúlyozni tudja az építési boom által okozott vizuális színvonal-romlást, sőt könnyen belátható, hogy az újságpiaci káoszban nem egy olyan képes magazin futja köreit, mely maga is sokat ront a helyzeten.
A Tervtanács
Csekély az esély, hogy a rendszeresen működő, hetente ülésező Fővárosi Tervtanács fordítani tudna a helyzeten, de talán valamennyit mégiscsak számít. Mert ide csak a tervek töredéke jut el, bár azok többnyire valóban fontosak, városképi jelentőségűek, óriási és egészen apró témák egyaránt terítékre kerülnek. (A tervtanácsi állásfoglalások – Fővárosi mellett lehet Központi, Kerületi, Városi vagy Műemléki – egyébként sem perdöntőek, az engedélyező hatóság mint bizonyítási eszközt felhasználhatja, de figyelmen kívül is hagyhatja – lásd erről keretes anyagunkat.) Két konkrét példán keresztül próbáljuk érzékeltetni, hogy a Tervtanács milyen más problémákkal is kénytelen szembenézni.
Korszakos mű a Szennyvíztelep
A jelenleg zajló fővárosi beruházások között minden bizonnyal a legnagyobb a Csepel sziget északi területére tervezett Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep. Környezetét a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat (BVKSZ) 2. számú melléklete a városkép szempontjából kiemelt területek között tartja számon, ezért kellett Tervtanács elé vinni, továbbá azért is, mert a Fővárosi Önkormányzat beruházási rendelete alapján a főváros beruházásában megvalósuló, építési engedély köteles létesítmények tervét kötelezően be kell nyújtani a Fővárosi Tervtanácshoz véleménykérésre. Már javában folyt a Telep tervezése, és már az ünnepélyes alapkőletétel is megtörtént (2006. április 26.), amikor a fővárosi főépítész felhívását követően a tervező kérésére a Tervtanács napirendre tűzte idén szeptember 12-én.
A Telep bemutatott építési engedélyezési terve (felelős tervezői Brenner József, Gál György és Cs. Tátrai Judit) enyhén szólva nem váltott ki nagy lelkesedést a Tervtanács tagjaiból. A hatalmas komplexum Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházásának számító, ÉLŐDUNA (sic!) névre keresztelt projekt legfontosabb elemének építése 65 százalékban az Európai Unió támogatásával valósul meg. Ebben az esetben tényleg elvárható lenne, hogy igazán magas építészeti nívón valósuljon meg a terv, legalábbis azon részei, melyek nem „gyártmány" jellegű technológiai berendezésekből létesülnek. Hiszen van jó hagyománya hazánkban az ipari beruházások tetszetős, világszínvonalú megvalósításának. Kiváló példa erre az Óbudai Gázgyár egykori telepe, amelyet éppen most kívánnak újjáformálni, egészen más céllal ismét használatba venni.
Egyszerű az analógia: a kor által megkövetelt technológiai/infrastrukturális beavatkozásról van szó. A rohamosan fejlődő nagyvárosban akkor az egyre nagyobb mennyiségben használt városi gáz termeléséhez létesítettek telepeket. Az óbudai volt a legnagyobb, és ez működött legtovább. Most a város szennyvíztisztítási elmaradását kívánják felszámolni egy óriási telep megvalósításával. „Ma a Duna legnagyobb szennyezője éppen Budapest, de az európai összefogásnak köszönhetően újra élővé válhat a ’közös európai érték’" – hangsúlyozta Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter az alapkőletételen. Tehát a vitán már (sajnos) túl vagyunk, hogy miért nem lehetett több, kisebb tisztítóműből álló hálózatot képezni, minél több helyen alkalmazni a legkorszerűbb előzetes helyi tisztítást, és ahol csak lehet, gondot fordítani a vizek újrahasznosítására.
Pályázat, pályázat, pályázat
A központi telephez a technológia külföldről érkezik, bizonyára sok részegység formai kialakítása szorosan kötődik a kipróbált, bevált berendezésekhez. Az egészet látva mégis fontos a Tervtanács azon megállapítása, hogy elérkeztünk arra a pontra amikor egy tervpályázat programja megfogalmazható, át kell gondolni, hogyan lehet itt a közfunkciót is megvalósítani, a tájjal, a Dunával való kapcsolatot megteremteni. A Tervtanács által tárgyalandó tervek köre nem szorítkozhat csupán a portára, a raktárra és a központi épületre, hanem a Telep egészének, valamennyi objektumának a teljes környezettel együtt kidolgozott, építési, vízjogi engedélyköteles terv lenne a cél. Ehhez szükséges olyan színvonalas építészeti, tájépítészeti koncepció, ami természetesen nem mondhat ellent a technológiai rendnek. Budapest azonban nem engedheti meg magának, hogy egy kizárólag a technológiát követő, építészetileg nem kellően átgondolt tervet valósítsanak itt meg.
Építészetünkben legalább olyan fontos az európai színvonal megközelítése, mint a píárban és tájékoztatásban. Éppen a Teleppel kapcsolatban olvasható az interneten, miszerint „az Európai Unió elvárása, hogy a Kohéziós Alap és a Strukturális Alapok által támogatott projektek kellő nyilvánosságot kapjanak azzal a céllal, hogy a közvélemény értesüljön az EU-nak a projekttel kapcsolatban játszott szerepéről, valamint a lehetséges kedvezményezettek és szakmai szervezetek értesüljenek a projekt által nyújtott lehetőségekről. A közbeszerzési eljárás keretében megkötésre került szerződés alapján a PR-tanácsadó a projekt befejezéséig a tájékoztatási, PR és konfliktuskezelési feladatok teljes körű ellátását vállalta. Vállalkozó: Café PR Kft. és Café Reklám Kft. Szerződés értéke: 1.693.908 EUR + ÁFA" (forrás: http://www.enviroduna.hu/altkozbesz.htm#altkozbesz). Napi árfolyamon átszámítva több mint 450 millió forint.
Ellenpont
Nem volt könnyű helyzetben a Fővárosi Tervtanács akkor sem, amikor 2006. áprilisában egy egészen apró létesítmény, egy grill büfé építési engedélyezési tervét tűzte napirendre. A helyszín a Városliget, egy meglévő épület átalakítása a XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor – Dózsa György út sarkán. A létesítmény, mely eddig mint nyilvános illemhely működött, olyan – csak helyrajzi számmal meghatározható – ingatlanon található, amely a Magyar Állam és a Fővárosi Önkormányzat osztatlan közös tulajdona. A hatályos jogszabályok alapján az ilyen területeken létesülő épületek építési engedélyezési tervét kötelezően be kell nyújtani a Fővárosi Tervtanácshoz véleménykérésre. A liget sarkára, nagy fák alá elképzelt grillbüfé tervét (felelős tervező: Kiss Viktor, Király Hedvig) „a tulajdonosi hozzájárulás és a földhasználati szerződés döntéselőkészítése" érdekében tárgyalta a Tervtanács. Azonban rögtön az elején kiderült, hogy a Városliget területére hatályban lévő szabályozási terv erre a helyszínre nem jelöl meg építési helyet, a terv szerinti építésnek jogszabályi alapja nincs. Csupán a meglévő épület felújítására és nyilvános illemhelyként történő használatára van lehetőség. A fukncióváltáshoz előbb a szabályozási tervet kéne módosítani, s abban igazolni, hogy ezen a helyen grillbüfé kialakítása lehetséges és szükséges.
Minőség
A jogszabályi kérdéseken túl komoly építészeti és műszaki kifogások is felmerültek. Kezdve azon, hogy a terv szerint nem maradt volna meg a nyilvános illemhely funkció, míg a pluszban kialakított mosdó mozgáskorlátozottak számára – melynek tervezett megvalósítását pozitívan értékelte a Tervtanács –, éppen az akadálymentesítésben hagyott kívánnivalókat maga után. És persze mindezek piszlicsáré apróságok az építészeti minőséghez képest, melyről e terv kapcsán egyöntetűen az a vélemény fogalmazódott meg, hogy nem képvisel olyan színvonalat, amely ezen a helyen elfogadható. Nem méltó a Városliget értékes természeti környezetéhez, ahol nem egy műemléki jelentőségű építmény található.
| Ki tudja |
| mi is a tervtanács? Aránylag új fogalom, létrehozásukról 40/1999. (IV. 23.) számú rendeletében intézkedett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), mégpedig három kategóriában, úgy mint területrendezési, településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról. (Mellékesen csupán annyit, hogy FVM még ma is van, de a város- és építésügy már rég nem oda tartozik. 2002-ben átkerült a BM-hez, azután egy tárca nélküli miniszter alá – ekkortájt volt az OLÉH, Országos Lakás- és Építéügyi Hivatal – de azóta már ez sincs. Legújabban van Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, ezen belül Építésügyi és Településrendezési Főosztály.) Ekképpen persze nem csoda, hogy az elmúlt hét esztendőben a Tervtanácsok fogalma különösebben mélyen nem ivódott bele a köztudatba. Pedig megalakulásuknak volt előzménye is: az igen kacifántos elnevezésű Építéstervezési Szakértői Bizottság (ÉSzB). Az ÉSzB-k egy 1986-as rendelet nyomán jöhettek létre, melyet az akkor még létező ÉVM (Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium) bocsátott ki „az épített környezet magas szinvonalú alakításához füződő társadalmi érdek érvényre juttatása, az építéstervezés szakmai minősítésének javítása céljából. Létrehozásuk indoka részben a hatósági engedélyezésre benyújtott tervek építészeti, műszaki színvonalának folyamatos romlása, részben az első fokú építésügyi hatóságoknál jelentkező szakemberhiány volt" – amint az olvasható egy öt évvel későbbi alkotmánybírósági határozatban. Abban, mely alkotmányellenesnek találta az ÉVM rendeletét, ezért azt megsemmisítette. Újjáalakításukat szolgálta a már említett FVM rendelet kibocsátása, és mindez párhuzamosan zajlott a főépítészi hálózat kialakításával. Ilyen módon formálódtak a Kerületi, Városi illetve Fővárosi Tervtanácsok, melyek működését elég nehezen volt hajlandó elfogadni a megrendelői és építészi „hálózat". Segítséget várhattak volna ebben a tervtanácsok az építészek kamaráitól, azonban ezek közel sem erősödtek meg annyira, hogy hatékonyan közbe tudnának avatkozni. S erőtlenséget okoznak személyi változások is. A némileg eltérően, a kulturális tárca kereteiben 1993. óta működő Műemléki Tervtanács eddigi elnökétől, Arnóth Ádámtól éppen az elmúlt hetekben vonták vissza megbizatását. Budapesten a Fővárosi Tervtanács elnöke a főépítész – mely pozíció jelenleg, Dr. Schneller István lemondása miatt megüresedett*. A főépítészi irodát eddigi helyettese, Simonyi Sándor irányítja, a Tervtanács pedig Eltér István (a Magyar Építész Kamara elnöke) és Aczél Gábor (a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke), mint elnökhelyettesek irányításával folyik. Remélhetőleg az átmeneti állapot mihamarabb megszűnik, hiszen a főváros érdeke, hogy hathatós lépések történjenek a minőségi építészet szélesebbkörű elérésére. |
Vargha Mihály írása megjelent a Budapest folyóirat novemberi számában
* időközben Beleznay Éva ideiglenesen megbízást kapott a főépítészi teendők ellátására.
14:32
Nem szeretnék a részletes elemzés minden pontjára kitérni, csak kettőt emelnék ki. Az új épületek szinvonala, sajnos rémisztő. Különösen, ha az ember tudja, hogy nem a tiszta épitészi kvalitások hiányából származik, hanem egy olyan negativ szelekció eredménye, amely döntően befolyásolja a város (az ország) arculatát sok-sok évtizedre. Tiszteletem a tervtanácsnak, de éppen azért, mert ráolvasással többnyire nem lehet sokat változtatni a beteg fekvésén, meg szakmámból kifolyólag is, a problémák megoldásának kulcsát inkább az érdekeltségi rendszer tisztázásában látom. Az elmúlt két hónapban tanuja voltam annak, hogy miként bonyolódik le egy tervezés végső stádiuma és a kivitelezővel kötött megállapodás. Beleszólásom nem volt, de látni is elég rémes volt, a végeredményt illetően sincs kétségem. Ezért valamiképp ki kell alakitani egy olyan szabályozást, amely a fokozatos minőségvesztést megakadályozza. A következő pontokat láttam kritikusnak: 1. Mivel a beruházó tőke javarészt idegen, a tervezők kiválasztása leszűkül azokra, akik képesek nemcsak egy sör mellett fecsegni angolul, hanem dolgozni ezen a nyelven. Mivel a több évtizeden keresztül zárt országban a multiverbalitás nem vált gyakorlattá, a tervezői kapacitás eleve, jelentősen szűkül. Ezt a problémát az idő valószinűleg megoldja, de jelenleg még igenis élő probléma. 2. Nemcsak arról van szó, hogy kevesebb iroda szállhat versenybe, hanem azt a veszélyt is hordja, hogy egyes irodák "túlfáradnak" a sok megbizástól, és ez a minőségi munka kárára válik. Itt belép a másik rákfenéje az egész épitésnek: a vállalkozólánc, ami olyan hosszú, hogy éppen a végekre már nem marad semmi erő... A jeles tervezőiroda alvállalkozásba adja ki a munkát, amikor a tényleges tervező bagóért dolgozik, és még hajtják is, a határidővel. 3. Még a tervezéshez tartozik, hogy az az ár, amiért a magyar tervezők hajlandók dolgozni fővállalkozásban, az eleve feltételezi a nagyon intenziv munkára való képességet - nem feltétlen a minőséget erősitve. 4. A kivitelezők árajánlatait oly mértékben szoritják a padló alá, hogy abból tisztességes munkát nehéz kihozni. A legalacsonyabb ár elve lehet bumeráng, ami már nem egyszer bizonyossággá vált... Az eleve alacsonyra szabott árhoz még hozzájön a sokszoros vállalkozói áttétel - a bukás recepje máris elkészült. 5. Persze, ez egyfajta beruházói rövidlátás is, hiszen az általan végigkisért esetben egy olyan beruházó próbál mélygarázs-szintű árra rávenni a következő projektje kivitelezőjét, aki néhány hónapja élvezhette azt, amikor a kivitelezője tönkremegy, és ezért az épitkezés leáll, bizonytalan időre, majd felárral tudja csak újrainditani, vagyis az eredendő spórolás, ménkű nagy pazarlásba csap át, de mindez a minőségi munkának egy csöppet sem kedvez. 6. Sajnos, azoknál a külföldi beruházóknál, ahol a magyar iroda vezetője egy frissen végzett, ambiciózus, de tapasztalatokkal alig rendelkező "ismerős", az épitési folyamat döcögő menete alig elkerülhető. És ezen is, legfeljebb az idő segithet. Amit az épitészek, és a hatóságok tehetnek, szerintem, az, hogy a tervezés "üzletkötési részét" ragadják meg, mondjuk a Kamara keretein belül. Vagyis a Kamarát fejlesztik olyan szintűre, hogy a szerződési megbizásokat rajtuk keresztül kell érvényesiteni. Ha ehhez hozzákapcsoljuk az engedélyezési eljárást, akkor eljutunk egy régen, Magyarországon is jól működő rendszerhez, ami a minőséget, ha nem is garantálja, de elősegiti. Magyarul, aki tervezhet, annak a Kamara tagjának kell lenni (és a kamara nem egy elit-gittegylet, hanem egy komoly súllyal rendelkező lebonyolitó szervezetté kell alakuljon), a tervezési megbizást a Kamara köti a beruházóval, és az minőségi alapon diferenciált, vagyis a kamarai zsűri mondja ki a végső szót a tervezési dijat illetően, és a szórás 1:10 lehet, ami össztönző. A Beruházók persze köpni-nyelni nem tudnak egy ilyen rendszertől, a súlyos befektető lobbik mindent megtesznek, hogy efféle rend ne alakuljon ki, de ha a magyar épitésztársadalom, sőt, javaslandó az összes tervezői ágat összefogó szervezetet létrehozó közösség ereje éppen ebben lehetne lemérhető - Képesek vagyunk a saját érdekeinkért tenni is valamit, vagy panaszkodunk még néhány évszázadot, és közben külföldi sztárépitészek bogyóit kerülgethetjük a városban!? A másik témáról külön irok. Eva Mihály Amichay városgazdász-újságiró