Emberek/Portré

Tíz éve halt meg Vargha Mihály

1/1

Vargha Mihály

Vargha Mihály
?>
Vargha Mihály
1/1

Vargha Mihály

Tíz éve halt meg Vargha Mihály
Emberek/Portré

Tíz éve halt meg Vargha Mihály

2020.03.08. 08:14

Cikkinfó

Szerzők:
Martinkó József

Építészek, alkotók:
Vargha Mihály

Vélemények:
2

Tíz éve nincs köztünk az Építészfórum alapító főszerkesztője. Az építész, építészetkritikus, lapszerkesztő Vargha Mihályról halálának évfordulóján a pályatárs Martinkó József emlékezését közöljük. 

Tíz évvel ezelőtt könnyel telt szemekkel írtam ezeket a sorokat az Élet és Irodalom hasábjaira: „Mihály a köztes világok embere volt, ami a legveszélyesebb mutatványok egyike mifelénk. Építésznek túlságosan értelmiségi, költőnek újságíró, újságírónak építész. Világok határán rekedt csöndes, halk szavú figura, aki talán túl sokat tudott, túl sokat látott ahhoz, hogy kitaposott ösvényeket találjon. (…) Nehezen megírt, önmagából szinte kipréselt, kisajtolt cikkeiben gyakran hivatkozott botrány-metafora ez. »Nem építészet, gödrészet, ami itt folyik« - írta. Kritikáiban, írásaiban gyakran kortárs költők versidézetei, lírai szövegei azok, amik képesek beszélni helyette. Most némaság, szóval, írással, verssel betöltetlen, üres épített terek maradnak utána." 

Éppen tíz évvel ezelőtt Vargha Mihály építész, építészetkritikus, lapszerkesztő szíve megszűnt dobogni. Ha sírva ír a szerző, akkor a szabályos sorok, a sorokba rendezett betűvetemény különös tájjá változik. Puhává, sokdimenzióssá, földöntúlivá, álomszerűvé oldódik a látvány, ami egyszerre ijesztő, felemelő, lírai és keserű. Nem ajánlom senkinek. 

Ha sírva ír a szerző, akkor a könnyeken keresztüli (szöveg)világ töredezetté, összemosódottá válik. Ezt éreztem, ezt láttam akkor, amikor Mihály nekrológján dolgozva egy „világok határán rekedt" alak képe idéződött fel tíz évvel ezelőtt. Mihály kora egy töredezett, sokfelé szakadó, sok szakadással, összefeszüléssel határolt világ volt, sajnos ez azóta sem változott, sőt! Őt, az ő ideáit, egy okos, kiművelt, etikus építészet ideáit ezer darabra tördelte a kivagyiság, kapzsiság, tehetségtelenség, politikai pitiánerség, kisszerűség, műveletlenség. Szilánkjai között Mihály értő rendre vágyott. Vágyának kifejezésére a kritika műfaját találta meg, amihez az építészeti nyilvánosság terét rendelte hozzá. Idealista és optimista volt világ életében, a leglehangolóbb „gödrészeti" kudarcok pillanatában is. Mivel részben a színházon keresztül kitűnően ismerte az irodalmi (magas)kultúrát, ezért komolyan vette az elképzelést, miszerint az építészet a kultúra része, az építészeti tervezés, az építészeti alkotás végeredménye a közkultúrát gazdagító kulturális termék lehet kizárólag, semmi más. Nincs kompromisszum, nincs félmunka, kifogás, halogatás. Olyanok leszünk, amiket építünk! Épületeink, irodalmunk, verseink, szobrain, köztereink, drámáink az ország kulturális jövőjét, értékrendjét alapvetően befolyásoló alappillérek.               

Tíz év. Talán felnőtt azóta egy újabb nemzedék, akik csak olvashatták Mihály szövegeit, de soha nem találkoztak vele. Mihály alakjában, szép arcvonásaiban volt valami Don Quijote-i. Nem a regényességre, vagy az őrületre, a megszállottságra gondolok, hanem a „szelídség szentségére." Láttam a maga módján indulatosnak, de sohasem tűnt el az arcáról, diákos, okos tekintetéből, őszes tincseiről egyfajta fény. 

Most, ha felidézem az alakját, akkor a tekintete és ez a fény, amire legélesebben emlékszem. No, meg a szövegeinek hangulatára, általános értékvilágára. Évekig írtunk váltott hetekben az Élet és Irodalomba kritikákat párhuzamosan, a Szira Péter szerkesztette kritikaoldalak hasábjain. Ő építészes bennfentességgel és bölcsészes kívülállósággal. Hatalmas tudás, tapasztalat, ismeretanyag állt mögötte, ami azonban mindig tiszteletben tartotta az ÉS karakterét, sohasem az építész kollégákhoz, mindig az olvasó közönséghez beszélt. Zöldfülűként is biztonságban éreztem magam ebben a komplementer szerepben. Jó volt, hatottunk talán egymásra is, ő énrám, mindenképpen. 

Most némaság. Egy hang megszakadt. A világok szilánkjai már nem szorítják őt. Vargha Mihály építész, építészetkritikus, lapszerkesztő, az Építészfórum társalapítója szövegeiben, emlékében él velünk.           

 

Martinkó József
A szerző újságíró, építészet- és designkritikus, az Octogon főszerkesztője.

Vargha Mihály portréját Bánki Vera bocsátotta rendelkezésünkre.

Vélemények (2)
Hatha
2020.03.10.
00:50

Annyira halott ez az építészfórum, írjatok már valamit...

Hatha
2020.03.10.
00:48

Kedves Mihály... Amikor te voltál, volt még kritika...is ... Remélem sokan gondolnak rád és Erikára ezekben a napokban. Nem is értem, ...miért ne lennétek itt. Biztosan figyeltek és megítélitek ezt a 10 évet. Sokan, sokat dolgoztak ez alatt a 10 év alatt. Nem hiszem, hogy bármelyik percüket más vezette volna, mint az a szándék, hogy valami eredetit, jót, a megbízónak megfelelőt, mégis rájuk is jellemzőt készítsenek. Csak egy kicsit egyedül maradtunk, mióta nem vagytok itt a mindennapjainkban...

Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk