Toszkána egy lakott múzeum

"Az emberek büszkék a több ezer éves múltjukra és épített örökségükre, féltik és óvják az épületeiket, többek között azért, mert ebből élnek." Horváth Tamás fél évet töltött Olaszországban, Firenzében, az Archiplan srl. építészirodánál.

Horváth Tamás Firenzében járt, a győri Széchenyi István Egyetem építész hallgatójaként az Archiplan srl. irodában szerzett gyakorlati tapasztalatokat 200 nap alatt. Az Európai Bizottság Leonardo da Vinci II mobilitási programja keretében már többek kijutottak nemzetközi terepre, hogy ott szerezzenek többhetes gyakorlatot egyetemi tanulmányaik mellett. Íme a következő beszámoló. Tamás fél évet töltött Olaszországban, Toszkánában, Firenzében, az Archiplan srl. cégnél.

 

ÉF: Tamás, nálad miért Olaszország jött elsőként szóba, és egyáltalán, mi alapján választottál irodát? 

Horváth Tamás: Valami számomra is megmagyarázhatatlan okból - talán a klíma, a lazább mentalitás, a lokálpatrióta családom... délre vágyódtam. Szintén nehezen magyarázható okból szimpatizáltam Olaszországgal illetve az olasz nyelvvel. Biztosan sok köze volt ehhez annak, hogy szeretem az operákat, főleg Puccini műveit. Eredetileg Rómában szerettem volna a gyakorlatomat végezni. El is kezdtünk tárgyalni egy római céggel, de végül nem tudtunk dűlőre jutni. Úgy nem akartam leszerződni, hogy a cég semmilyen juttatást nem ad számomra. Mint később kiderült, ez Olaszországban, sőt a déli államokban elég általános gyakorlat. Végül egy olyan firenzei irodához mentem, másodmagammal, ahova egy harmadik visszalépő szaktársam szándékozott menni. Az irodáról az utazás előtt a honlapkezdeményüket nézegetve tudtam leginkább információkat beszerezni.

Ezek alapján az iroda egy elég komoly cégnek tűnt, ami elkötelezett a
´zöld´ vagy inkább ´fenntartható építészet´ művelése iránt. Ahogy a honlap
olasz címe is mutatja: www.architetturasostenibile.net, vagyis ők maguk a
fenntartható építészet Olaszországban. Az utazás előtt elkezdtünk levelezni a legfontosabb kérdésekről a cégvezetővel Michele Piccinivel. Most úgy látom, ezt a levelezést intenzívebbé és tartalmasabbá kellett volna tennem, hogy jobban megismerjem a helyzetet, amibe kerülni fogok.

ÉF: Mit vártál az ösztöndíjtól?

Horváth Tamás: tapasztalatszerzés volt a legfőbb célom, mind szakmailag,
mind az önálló élet területén. Lehet, hogy engem utóbbi jobban motivált.
Győrben születtem, itt végeztem, végzem az iskoláimat is, közel a
családomhoz. Szerettem volna megtudni, hogyan tudok helyt állni egy olyan
helyzetben, ahol jobbára csak magamra számíthatok. Szakmailag valós
építészeti projekteken, és/vagy éles pályázatokon akartam dolgozni és
közben meg akartam ismerni a helyi építészeti feladatok, és megoldások
sajátosságait, az építészek gondolkodásmódját. Végig akartam járni a
terület építészet(történet)i érdekességeit, és meg akartam ismerni a
kultúráját. Ugyanakkor kényszeríteni akartam magam az idegen nyelvek
használatára, hogy a gyakorlatban fejleszthessem tovább a tudásom.

 

ÉF: Ehhez képest mit kaptál? Mintha úgy érezném ki a szavaidból, hogy nem ment minden olyan simán...

Horváth Tamás: Az önálló élettel nekem nem volt sok gondom. Annál több a szüleimnek, akik elég nehezen viselték a távollétem. Az első három hónapot egy szaktársammal együtt töltöttem el Firenzében. Együtt dolgoztunk, együtt is laktunk. Érdekes módon egész jól el tudtuk viselni egymást. Sok segítséget kaptam még a munkatársainktól, akik szintén gyakornokok voltak. És a szomszédunktól, Andreától, aki teljesen véletlenül szintén magyar volt. Kétségtelenül ő segített a legtöbbet, a mindennapi élethez szükséges információkkal és a puszta társaságával is.

Amit szakmailag kaptam? Megismertem az olasz, illetve a toszkán építészek helyzetét. Talán ez sikerült a legjobban. Toszkána egy lakott múzeum. Az emberek büszkék a több ezer éves múltjukra és épített örökségükre, féltik és óvják az épületeiket, többek között azért, mert ebből élnek. Nagyon kevés az új épület. Ebből adódóan az építészek sem bővelkednek feladatokban. Ráadásul még sokan is vannak. Tudod, "Sok az
eszkimó és kevés a fóka." A többségben lévő átalakítási feladatoknál a
meglévőség tiszteletben tartása, a csekély számú új épület tervezésénél
pedig a környezeti illeszkedés köti meg a bátran és szabadon szárnyaló,
újító képzeletet.

Kiváló lehetőségeim voltak a provincia bejárására. Nagyon örülök annak,
hogy Toszkána szinte minden fontos városában járhattam, némelyikben
többször is, és személyes élményeim lehetnek a városokkal kapcsolatban.
Természetesen mindenütt építészként jártam. Kerestem az érdekes városi
szituációkat, az érdekes építészeti emlékeket. Itt ezekből olyan sok van,
és sok közülük annyira kiemelkedő, hogy a félév végén a századik
meglátogatott középkori templom már nem is tűnt túl érdekesnek.
Modern építészettel Toszkánában csak a városok külső területein, illetve a
part menti, a második világháborúban lebombázott városokban lehet
találkozni. Igazán híres, a mai nemzetközi építészeti sajtóban is megjelenő
épületek nincsenek itt.

 

ÉF: A város adta lehetőségekből kiindulva, milyen munkákat zsebelhettél be az irodában? Neked hogyan alakult a team-munka odakint?

Horváth Tamás: A Michele Piccini által vezetett iroda egy egyszemélyes iroda volt, a hazai hasonló irodákhoz képest is rossz technikai felszereltséggel. Ő csak gyakornokokkal dolgozik, akiket többségében a Leonardo program segítségével ´szerez be´. Ez személyekben és képességekben is folyton változó, de rendkívül olcsó stábot jelent az irodában, és rendkívül nagy türelmet igényel tőle.
Az irodánk szomszédjában volt egy másik kis iroda, ahol még két olasz
építész dolgozott. E két iroda gyakran dolgozott együtt különböző
projekteken, főként pályázatokon. A legnagyobb eredményük egy második díj volt a sienai stadion tervezésére kiírt pályázaton.
 

Az iroda főként lakás- és házátalakításokból valamint fotovoltaikus
napkollektorokkal kapcsolatos tervek készítéséből él. De az építészeti
tervezés mellett a design más területein is dolgozik, mikor mi adódik. Tervez autót és gyárt webhelyeket. A megbízások javát személyes
kapcsolatok révén szerzi.
Februárban, mikor megérkeztem egy pályázati munkán dolgoztunk, melyet Prato város írt ki egy textilgyár kereskedelmi kamarává való átépítésére. Majd műszerfalat terveztünk ahhoz az autóhoz, melyet az iroda gondolt ki, és a kínai partnergyár épített, mint prototípust. Még márciusban átvettem egy távozó kollégától a cég honlapjának gondozását. Majd még egy feladatot kaptam, egy színésznő webhelyének elkészítését. Ennek örültem, mert állandó munkát biztosító, kreatív feladat volt. Közben adódtak egyéb kisebb faladatok is, mint tervek prezentálása egy-egy megbeszélésre,
előtanulmányok összeállítása egy másik kínai projekthez, vagy egy vidéki
házátalakításnál homlokzati árnyékoló szerkezetek tervezése.
De kint létem legfontosabb munkájává a színésznő honlapja vált, ezt
szeptemberre nagyjából sikerült is befejeznem (http://www.consuelociatti.com).
Élveztem ezt a munkát, mert személyesen kellett tartanom a kapcsolatot a
megrendelővel, valós problémákon gondolkodhattam, sokat tanultam a statikus webhelyekről és ezzel kapcsolatban új programokat ismertem meg. De mégis, ha eljövendő pályámra gondolok, ezt a kitérést a webdesign területére, szeretném csak egy mellékvágánynak tekinteni.

A többi munkával, a fent említettekkel is, az volt a gondom, hogy nem
éreztem magam elég motiváltnak, mivel nem láttam mögöttük a megvalósulás esélyét, és nem láttam bennük markáns, elmélyült építészeti gondolatokat. Általánosan nézve, a kollégáim helyzetét is tekintve csak statiszták voltunk. Sokszor kényszerültünk számunkra visszatetsző dolgok lerajzolására. A statisztaszerepünk abból is adódott, hogy az irodában a főnökön kívül csak mi gyakornokok voltunk, így a titkári feladatokat is nekünk kellett ellátni. Ezt a spanyol kollegina annyira nehezményezte, hogy a gyakorlati idejének lejárta előtt otthagyta az irodát.

 

ÉF: Nos kicsit kevert a kép, ahogy elmondod. Végül milyen lett az összbenyomásod?

Horváth Tamás: Hogy mit várhattam a programtól arról szerződésünk volt, melyhez tartotta magát mindenki. A Leonardo program a gyakornokok előzetes felkészítését és a kint tartózkodás alatti költségeink egy részének fedezését vállalta, és ezt az egyetem koordinátora, Molnárka Gergely közreműködésével mindeddig maradéktalanul teljesítette is.
A későbbiekben, remélem a külföldi szakmai gyakorlat ténye segíteni fog majd az állástalálásban. És bár úgy gondolom, hogy sokkal fontosabb a szakmai tudás, rátermettség és problémamegoldó készség, mégis tudom, hogy ennek felmérése egy állásinterjún, vagy még előtte nem olyan egyszerű.

ÉF: Alakult a nyelvtudásod mialatt külföldön dolgozhattál, ez is benne volt a terveidben?

Horváth Tamás: A stúdióban az angol volt a munkanyelv, de emellett az olasz főnökeink természetesen olaszul beszéltek, a német munkatársaink németül, a spanyolok spanyolul. Nagyon élveztem ezt a sokféle nyelvet körülöttem. Természetesen sokat fejlődött az angol nyelvtudásom, és az olaszból is elég sokat felszedtem. Minden kétség nélkül a nyelvtudásom fejlesztése volt az egyik legnagyobb célja és értelme a szakmai gyakorlatomnak. Valójában ez volt az első alkalom, ahol kénytelen voltam intenzíven angolul beszélni.

 

ÉF: Milyen volt az elválás?

Horváth Tamás: Főleg a gyakorlatom végére elég rossz lett a hangulat az irodában. Egyrészt mivel rajtam kívül senkinek sem volt normális alkotó munkája, másrészt mert anyagilag sem voltunk úgy megbecsülve, mint azt reméltük. Ez az Olaszországban egyébként átlagos gyakorlat főleg a Nyugat-Európában gyakornokként dolgozó szaktársaim helyzetének ismeretében volt bántó. És mivel az utolsó héten az albérletemből is kiraktak, megszegve adott szavukat, igazán örömmel indultam haza. Azért, egy csomó élménnyel gazdagodtam, aminek többsége azért pozitív. Megismerkedtem egy olasz építésziroda munkájával és az olaszok lazább munkamoráljával. A munkatársaimmal jó kapcsolatban voltunk, és tartjuk is a kapcsolatot, ha nem is mindenkivel egyformán. Így barátokat (de legalábbis ismerősöket) szereztem Firenzében és Európa más tájain is. A soknyelvű környezet is inspirált, mivel szívesen következtetek egy nyelv
sajátosságaiból az adott nép gondolkodására. Ezen okokból szívesen
dolgoznék újra soknyelvű munkakörnyezetben. Remélem erre még lesz is
lehetőségem.

 

ÉF: Nos tele még ambícióval, hogyan látod a jövődet?

Horváth Tamás: Először le kell diplomáznom, majd teljesítenem kell a gyakorlati időm valahol, aztán majd meglátjuk milyen ´tért nyit nekem a sors´ a kiugrásra valamilyen tekintetben. Egyelőre rövid távú céljaim vannak: diploma és munkahely, lehetőleg egy nagyobb építészirodában. Mindeddig szerencsésnek érzem magam. Jelenleg is bedolgozom egy neves építész keze alá, akivel több éves kölcsönösen megelégedett munkakapcsolatnak örvendhetünk. Azt veszem észre, hogy mint terhelhető és olcsó munkaerőt kedvelik az irodák a tehetségesebb egyetemistákat idehaza.

ÉF: A győri képzésről is szólj pár szót, látsz a gyakorlati élet megtapasztalása után bármiben is kivetni valót a hazai oktatás terén?

Horváth Tamás: Az építészeti képzésről csak elismeréssel tudok nyilatkozni. Én az elsők között kezdtem Győrben az egyetemi képzést. Tudtuk, hogy bizonyos értelemben kísérleti nyulak voltunk, ugyanakkor ennek az elsőségnek az az előnye is megvolt, hogy jó kapcsolatot tudtunk kiépíteni a tanárainkkal. Kicsit félek, hogy a fokozatosan felemelt felvételi létszám miatt ez a jó tanár-diák kapcsolat elveszhet. De remélem, hogy a kibővült oktatói kör tartani, sőt emelni tudja a győri képzés színvonalát és hírnevét.

Természetesen vannak területek, ahol lenne mit javítani. Van ahol a
tananyag állandó frissítésére lenne szükség: épület- szerkezettan és
kivitelezés. Van ahol az új technológiák alkalmazását kellene jobban
szorgalmazni: mindennemű tervezési feladatban, a tervek előadásában,
igényes CAD tervek és látványtervek készítésében. Van ahol a
követelményeket és a tananyagot jobban az építész majdani szerepköréhez
kellene igazítani: tartószerkezetekkel kapcsolatos tárgyak. És van néhány
terület, amiről többet kellene beszélni: pl. akusztika, látványtervezés,
tűzvédelem.

fotók: Horváth Tamás