Közélet, hírek

Tyúktojás, kilátó, akusztika- a fjordoktól Rudrapurig

1/6

?>
?>
?>
Lynne Jackson, a díjat alapító magazin szerkesztőségi tagja
?>
Martti Kalliala
?>
?>
1/6

Tyúktojás, kilátó, akusztika- a fjordoktól Rudrapurig
Közélet, hírek

Tyúktojás, kilátó, akusztika- a fjordoktól Rudrapurig

2007.05.17. 13:14

A pályamunkák közül minket a japán „beton gubó" lepett meg legjobban. Képzeljünk el az erdő közepén egy lukacsos, betonból készült, tyúktojásra hajazó tárgyat, amibe begubózhatunk, miközben a lukakon keresztül simogat a nap sugara. Az "AR award for emerging architecture 2006" kiállításon jártunk a KÉK-ben

A londoni Riba után mostantól a KÉK-ben is megtekinthetjük a 2006-os, "AR Awards" elismerésben részesült pályaműveit.
 
A díjat 1999-ben alapította a brit Architectural Review magazin. Céljuk a fiatal, feltörekvő építészek, formatervezők, már megvalósult pályamunkáinak díjazása. Eddig még minden évben, a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek munkák, idén sem volt ez másképp. A zsűri huszonhat pályázatot díjazott, három különböző kategóriában- tudtuk meg, a kiállítást megnyitó Lynne Jacksontól, aki a díjat alapító magazin szerkesztőségi tagja.
A Kortárs Építészeti Központban az összes, elismerésben részesült munkát megtekinthetjük. A pályaművek sokszínűsége bizonyítéka annak, hogy gyakorlatilag az összes kontinens képviseltette magát. A három kiemelt győztes egyike a texasi gyalogos híd, amely valószínűleg egyszerűségének köszönheti az elismerést. A természetbe tökéletesen alkalmazkodó, besimuló híd két vendégházat köt össze. Első ránézésre meglehetősen kockázatos vállalkozásnak tűnik átkelni rajta, már-már Indiana Jones jutott eszünkbe. A hídról köteleket szimbolizáló fa rudak lógnak a tó felé, mintha indák lennének. Szintén nagyon egyszerű és természetes az a bangladeshi, Rudrapurban épített iskola, amely bambuszból, kötelekből, kövekből, agyagból és téglából készült. Színes ajtókkal és a mennyezetet borító, aláereszkedő, a szivárvány minden árnyalatát használó baldachinnal biztosan a gyerekek tetszését is elnyerte az iskola.

Az elismerésben részesültek közül a finn Martti Kalliala mutatta be személyesen is munkáját, egy hanginstallációs teret. Hullámkartonból készült akusztikus tárgyról beszélünk, amely nyugalmat sugároz precíz, geometrikus formáival.
A többi pályamunka közül minket a japán „beton gubó" lepett meg legjobban. Képzeljünk el az erdő közepén egy lukacsos, betonból készült, tyúktojásra hajazó tárgyat, amibe begubózhatunk, miközben a lukakon keresztül simogat a nap sugara. Ha kigubóztuk magunkat, érdemes elutaznunk a norvég fjordokhoz és végigsétálni a Todd Saunders és Tommy Wilhelmsen által tervezett kilátón.

A kiállítás június 7-ig látogatható a KÉK-ben.

szöveg: Biczó Gabriella
fotók: Schaffer Dániel

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

GANZ-MÁVAG KOLÓNIA// Egy hely + Építészfórum

2023.05.23. 15:51
9

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

TORNALJA // Rejtett Kincsek

2023.05.04. 17:21
9

A felvidéki magyar emlékekkel foglalkozó izgalmas sorozat ezúttal a Gömör síkvidéki részén elterülő település református templomát mutatja be. Bár az épület klasszicista tornyával tűnik ki először, hamar megmutatkoznak középkori múltjára utaló karakterei is, de a reformáció és ellenreformáció történelmi eseményeit átélt belsőtér is feltárja évszázadokig visszanyúló múltját. A Rejtett Kincsek következő részének helyszíne: Tornalja.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk