Újjászületett kápolna Ópusztaszeren

Az épületrekonstrukció mindig is érzékeny téma volt, ám napjainkban különös aktualitása van. Murka István és csapata, a DÓM Építészműterem Kft. az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területére tervezte a Pallavicini család ányási kápolnájának rekonstrukcióját, amely egy több fronton folytatott hosszú, fáradtságos küzdelem eredményeként valósult meg.

A Pallavicini család ányási kápolnájának rekonstrukciója az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményének területén

Előzmények

Az ópusztaszeri szabadtéri néprajzi gyűjtemény telepítését - Trogmayer Ottó megyei múzeumigazgató megbízásából - Juhász Antal néprajzkutató, muzeológus végezte döntően 1979 és 1992 között. A gyűjtemény utóbb még két épülettel bővült, de máig sem mondható befejezettnek. A skanzen sajátossága a Dél-Alföld két jellegzetes településformájának, a tanyának és a mezőváros jellemző épületegyütteseinek bemutatása.

Korábban csupán két szakrális kisépítmény (egy tanyai iskolai kereszt és egy harang) volt látható a skanzenben, annak ellenére, hogy a rendszerváltás óta szerepelt a további fejlesztési elképzelések között a megsemmisült ányási Pallavicini kápolna bemutatása is. A II. világháború idején lerombolt kápolnát a 19. század közepén Pallavicini Alfonz őrgróf építtette családja számára, temetkezési helyül. Tervezője ismeretlen, de a vázlatterv négy lapját és a kápolna romjait mutató néhány fényképet a szegedi Móra Ferenc Múzeum őrzi. Ezekre az adatokra épült a rekonstrukció lehetősége. Az 1994-ben Molnár Attila és Takács Eszter (VÁTI) által jegyzett RRT beépítési javaslatában már a konkrét helyre is találunk telepítési ajánlást.

Az új épület alapkövét 1995. augusztus 20-án Gyulay Endre megyés püspök ünnepélyes keretek között letette, a megépítés azonban finanszírozás hiányában elmaradt. 2012-ben végül a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló Vallási útvonal projekt révén lehetőség volt európai uniós pályázati támogatáshoz jutni.

Tóth Antal etnográfus, az ÓNTE múzeumi csoportvezetője ekkor elevenítette fel ismét a Pallavicini család ányási kápolnájának rekonstrukciós igényét. Javaslatát többek közt a következőkkel támasztotta alá:

• A Pallavicini család szorosan kötődik a területhez, a helyhez, az Emlékparkhoz. A XIX. század elejétől a mindszent-algyői uradalom birtokosa - benne a mai Emlékpark területével - a Pallavicini család volt. A millenniumra felállított Ezredéves Emlékművet és a későbbi Emlékparkot az általuk átengedett, majd 30 holdas területen építették meg. A család és az általuk folytatott majorsági gazdálkodás máig látható nyomot hagyott a tájon (pl. erdőtelepítések, majorok építése, kastély), az Emlékparkban azonban ennek emléke sem lelhető fel.
• A kápolna méreteiben, külső képében is illeszkedne a skanzenhez.
• Az eredeti épület a Pallaviciniek számára családi események színhelyéül és temetkezési helyként is szolgált. A rekonstruált épület alkalmas lehet családi ceremóniák (pl. keresztelők, egyházi esküvők) és szentmisék megtartására. Bár a kápolna belső tere csak kisebb családi események rendezését teszi lehetővé, a kb. 1 méter magas dombon álló épület előtere tökéletesen alkalmas a népi vallásosság szabadtéri hagyományainak (pl. húsvéti ételáldás) és az évkör ünnepeinek méltó megrendezésére.
• A rekonstrukció során lehetőség nyílhat az épület környezetében temetőrészlet(ek) kialakítására, vagy kálvária állítására is.
• Cél, hogy lehetőség szerint ne egy ma is álló és élő közösséget szolgáló templom másolata jelenjen meg a skanzenben.

Tervezés

Az eredeti projektgazda, a megyei önkormányzat 2012 januárjában építési engedélyezési tervdokumentációt készíttettet Germán Géza és Durst Ferenc tervezőkkel az épületre két változatban is. Az első verzióban a kápolna befoglaló mérete 6,67m x 9,43m volt (58 fh), majd a Megbízó kérésére készített második változatban 7,61m x 10,91m (71 fh) lett. A betervezett anyagokat és szerkezeteket a mai kor technológiája szerint határozták meg.

Ezzel szinte párhuzamosan, 2012 februárjában az ÓNTE Nonprofit Kft. megbízásából, a „Kiemelt termék- és attrakciók fejlesztése" című DAOP-os pályázat előkészítése keretében készítettük el az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark átfogó fejlesztési koncepcióját, melyben a Pallavicini kápolna telepítését már a közben jogerőssé váló építési engedélyezési tervben szereplőtől eltérő helyszínre javasoltuk. A skanzen épületeinek sorából, a szatócsbolt mellől kiemelve, a látogatói útvonal tengelyében lévő végpontra helyeztük át. A fejlesztési koncepciót az új helyszínnel együtt jóváhagyták. Tekintettel arra, hogy a kápolnát szabadtéri néprajzi gyűjtemény területén (muzeális kiállítóhely) kívánták rekonstruálni és bemutatni, az épület autentikus megjelenítését különösen fontos szempontnak tartottuk. Az emlékpark új, néprajz szakos bölcsész igazgatója Kertész Péter – aki Trogmayer Ottó és Juhász Antal professzor egykori tanítványa - osztotta véleményünket, és az előre látható kivitelezési nehézségek ellenére is a hitelesség és így az áttervezés mellett döntött. Miután az engedélyezési tervek módosítását a korábbi építész tervező külföldi munkavégzés miatt nem tudta elvállalni, az eredeti szaktervezők bevonásával azt irodánk végezte el.

A tervezés során megpróbáltuk az épületet korabeli építésmóddal és épületszerkezetekkel újraalkotni. Az építéskori állapot minél hitelesebb reprodukálása érdekében Branczik Márta művészettörténészt (Modern Építészetért Nonprofit Kft.) vontuk be a munkába. Kiindulásként a szegedi Móra Ferenc Múzeumban lévő négy akvarell tervlap állt rendelkezésünkre (kápolnaszint alaprajz, hossz- és keresztmetszet, oldalhomlokzat). Az építéstörténeti kutatás során a Csongrád Megyei Levéltár Pallavicini-iratai közül újabb források kerültek elő. Lipovszky József neves szegedi építőmesterrel kötött szerződés alapján pontosan datálható lett az építkezés (1850), illetve kiderült, hogy az építkezés egy meg nem nevezett bécsi tervező munkája szerint zajlott. A Francz Eckermann budai kőfaragó mester által Budán jegyzett, szintén 1850-ben kelt német nyelvű szerződés alapján lehetett meghatározni az egyes eredeti építőanyagokat, méreteket. Sőt, a park dolgozói segítségével néhány eddig ismeretlen, 1920-30-as évekből származó, a kápolna előtt készült privát csoportkép is előkerült.

További hiteles forrásnak tekintettük a Kereskedők és Iparosok Hitelintézete Rt. Mérnöki Osztálya által 1935-ben készített tételes értékbecslést, vázlatos helyszínrajzzal és szabadkézi épület vázlattal. Az értékbecslést egyebek mellett a Magyar Építőművészet c. folyóirat munkatársaként is ismert Réczey Miklós okl. építészmérnök írta alá. Sok információt adott a romos kápolnáról készült két fotó is, amit az épület pusztulása idején, az 1950-es években Csongor Győző készített. Branczik Mártával a kutatás eredményeként, illetve a véletlenszerűen előkerülő forrásokat is közösen értékeltük, majd a helyenként pontatlan vagy önmagukban is ellentmondó adatokból az épület (át-)építési fázisait és geometriáját rekonstruáltuk. Meg kellett határoznunk az eredeti téglaméreteket, az egyes épületelemek, tagozatok lehetséges kiviteli méretét, azok számtalan részletét. Különleges feladat volt megfejteni a kriptaszint eredeti alaprajzát, vagy a boltozatok szerkesztési módját, kivitelezési technológiáját.

Elhagytuk az előző tervből a pontalapokat, a monolit vasbeton lábazatot, pilléreket és koszorút, a falazott boltövek fölé tervezett monolit vasbeton áthidalókat és boltozatokat, a lebegő lépcsőt, rheinzink fémlemezfedést és csatornákat, hófogókat, gépi szellőzést, elektromos sugárzó fűtést, világítási berendezéseket és a hangosítást. A hőszigetelő dörzsölt nemesvakolatot, a műkő- és a viacolor térburkolatot lecseréltük. Az akadálymentes rámpa helyett a mozgássérültek részére alternatív épületbemutatást alkalmaztunk.

A tervezett helyszín jelentős védelem alatt áll (múzeumi régészeti terület, műemléki jelentőségű terület, műemléki környezet, a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet- és a Natura 2000 terület része), melyet mind a tervezés, mind a kivitelezés során fontos volt figyelembe venni. Az alapterület a kápolna szinten 36 m2, kripta szinten 89 m2 lett.

Az építési jellegű munkák közt több tárgyrestaurátor feladat elvégzése is szerepelt, melyek közt van, ami maradéktalanul még nem, illetve a tervektől részben eltérően készült el. A romantikára jellemző geometrikus alapformákból építkeztek a tölgy nyílászárók-, a kovácsoltvas díszrács rekonstrukciók, vagy a belső díszítőfestő munkák tervei. A márvány oltárhoz M=1:2-es, a tölgyfa imapadhoz, a kovácsoltvas díszrácshoz, korláthoz, kereszthez illetve a bronz füles haranghoz M=1:10-es léptékű rekonstrukciós tervet készítettünk. A kőfaragó munkákat elemenként konszignáltuk. Építész munkarészként műleírás és költségvetési kiírás mellett összesen 43 db tervlapot, 89 db konszignációs tervet, és 20 db rajzi naplómellékletet adtunk ki. A kivitelezés minőségét rendszeres tervezői művezetéssel próbáltuk jobbá tenni. A kivitelező munkáját dr. Vándor András tartószerkezeti tervező segítette.

Alkalmazott anyagok, szerkezetek

Az építési területen lévő magas talajvíz, süllyedésérzékenység és a szerkezeti követelmények miatt az alapozásnál szükséges volt az építéskoritól eltérő megoldást – mélyített síkalapozással készült 40 cm vastag lemezalapot - alkalmazni. Ez az egyetlen szerkezeti elem, mely az eredeti épületben nem szerepelt.

Az épület felmenő teherhordó szerkezetét nagyméretű (6,5 x 14 x 29 cm) tömör tégla szerkezetek alkotják. A falak kripta szinten jellemzően 89 és 59 cm, kápolna szinten 74 cm, a toronyban 44 és 29 cm vastagságúak. A kápolna szinten 2 db 2,40 m magas falazott pillér található 44/44 cm keresztmetszettel, éleken 45°-os letörésekkel. A nyílásáthidaló- és teherhárító boltövek is tömör nagyméretű téglából készültek. A tervezett boltövek íves záródásúak, jellemzően félköríves szerkesztésűek. Eltérő szerkesztés a kripta szinten, a körüljáró részen található, ahol szegmens- és hattyúnyak íves nyílásáthidaló boltöveket láthatunk.

A kripta szinten a központi tér felett nyolcszögre szerkesztett keresztboltozat, az előtér rész felett római keresztboltozat, az előtérben felső koporsótartók felett félköríves dongaboltozat, míg a körüljáró rész felett szegmensíves dongaboltozat formájú falazott boltozatok épültek, a teherhordó falakkal megegyező nagyméretű téglából. A kápolna szint felett lévő boltozatok formája a központi tér felett hatsüveges román keresztboltozat, illetve a bejárat felöli három boltmező felett csehsüveg boltozat. A kriptaszint feletti nyolcszögre szerkesztett összetett cikkelyes boltozat és a kápolnaszint feletti hatsüveges román összetett keresztboltozat több felület áthatásából előállított felületek. A bordák a boltozat megvastagításával készültek, alulról nem látható módon, az extrados vápáinál. A boltozatok kivitelezéséhez íves zsaluzat épült, alátámasztó állvánnyal. A nyolcszögre szerkesztett keresztboltozatba kerülő koporsó-leeresztő nyílás kő kiváltást, keretezést kapott. A fűrészelt kemény mészkő elemek belemetszenek a boltozat intradosra szerkesztett felületébe. A boltozatok, boltövek íveinek szerkesztését a tervdokumentációban részletesen kidolgoztuk. 

A bejárati kapu kő béllete, a bejárat előtti külső lépcső lépcsőfokai, pihenője, valamint a homlokzati kő konzol elemek sóskúti faragott mészkőből készültek, nyersen maradó felülettel, cementes mészhabarcsba falazva. A kapu béllet és a homlokzati konzol elemeit kőkapcsokkal és kőhorgokkal rögzítették. Szintén sóskúti mészkő elemekből épült a kripta körüljáró kültéri fedése.

A koporsó leeresztő nyílás alsó szegélyköveit faragott kemény mészkő elemek alkotják, nyersen maradó felülettel, meszes cementhabarcsba falazva.
Az épületet 35°-os dőlésszögű hagyományos módon ácsolt két állószékes magastető fedi. A fa fedélszék jelentősen túlméretezett, de a levéltári kutatások eredményeinek megfelelően szerettük volna rekonstruálni a tetőszerkezetet is. Ezért a kötőgerendák 16/24 cm-esek, míg a falegyen tetején 16/12-es sárgerenda fut körbe, amelyen a 16/24-es kötőgerendák ülnek a főállásoknál. Közöttük a 16/24-es fiók kötőgerendákat - amelyeken 16/18-as talpszelemenek ülnek - azonos keresztmetszetű kötőgerenda kiváltók fogadják.
A derék- és gerincszelemenek, a székoszlopok mérete 16/16, a szarufáké 12/16. A toronytető 16/16-os haranglábbal egybeépített 16/24 kötőgerendákból ácsolt álló szerkezet függőleges tengelyébe 16/16 császárfával, melyhez a 16/12 faragott végű szarufák támaszkodnak.

A szarufák felett hézagos deszka borítás készül teljes felületen a fémlemez burkolat fogadására, az alsó szakaszon vízcsendesítővel. Az ácskötések ennél az épületnél szigorúan hagyományosak: a hossztoldások merőleges illesztésű fogas lapolással, szarufa szelemen találkozások egyszerű horgolással, egymásba metsző merőleges rudak merőleges csapolással, a fogópárok és szarufák csatlakozásai fecskefarkas rálapolással, a szarufák alsó vége ferde csapolással, felső csatlakozásuk ollós csappal készültek.

A kápolna feletti nyeregtető szegmensvágású kettősfedést kapott, húzott, égetett agyag, kisméretű (1,4×14×28 cm) hódfarkú tetőcserepekkel, natúr vörös színben. A torony előpatinázott vörösréz kiselemes tükörfedés, kötésben lévő vízszintes téglány elemekkel, esésirányra merőleges és vele párhuzamos egyszeres fekvőkorcokkal. A toronyfedés tetejét gömb alakú díszműbádogos elem és kovácsoltvas kereszt zárja.

A vakolások is hagyományos módon, cementes mészhabarcsból kézi felhordással készültek, két rétegben, sima kivitelben, átlagosan 3 cm vastagságban. A homlokzati tagozatokat, ívsorokat a falazat kiugratásával 3 cm vastag homlokzatvakolatból alakították ki. A kápolnaszint padlóburkolata, a kriptaszintre vezető lépcső burkolata az eredetinek megfelelő kelheimi mészkő, matt csiszolt felülettel, a padlóburkolási terv szerinti kiosztással.

Az épület kivitelezése során 613 m3 földet termeltek ki, majd az épületet kiemelő rézsű befejezésig 871 m3 földet töltöttek vissza az építők. Az egyetlen vasbetonszerkezet, a fogadó lemezalap 75 m3 betont és 8,875 t betonacélt igényelt. A felmenő falazott teherhordó szerkezetek, boltozatok és stációk építése során 389 m3, 117000 db nagyméretű téglát mozgattak kézi erővel, amely összsúlya 513500 kg. A kőfaragó munkákkal 12,4 m3 sóskúti mészkő, 0,5 m3 kelheimi tömbkő és 32 m2 kelheimi burkoló kő épült be. A koporsó leeresztő nyílás fedlapjának anyaga azonos az oltár anyagával: carrarai fehér márvány. A hagyományos vakolt felület 1157 m2.

A park területén pályázat keretein belül az egykor különleges tiszteletben álló, helyi néphagyományba beépült szentek szobrainak: Vendel – juhászok, pásztorok, jószágtartó gazdák védőszentje, Nepomuki Szent János – halászok, vízen járók védőszentje, Bokor kereszt; valamint a kápolnához kapcsolódóan további 14 stáció és temetőrészlet rekonstrukciója is megvalósult.

Ezen alkotásokkal együttesen a régóta tervezett és mindeddig hiányolt szakralitás, valamint a Pallavicini család iránti tisztelet is kifejezést nyert az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén.

Murka István