„Valódi gazdái szeretnénk lenni a magyar pavilonnak

Május 28-án nyílik a nagyközönség előtt az idei Velencei Építészeti Biennále. A Ludwig Múzeumban tartott sajtótájékoztató alkalmából a Velencei Biennále nemzeti biztosával, Fabényi Juliával és Boros Gézával, a Velencei Biennále Iroda vezetőjével beszélgettünk.

Mennyiben új feladat a biennálés részvétel megszervezése a Ludwig Múzeum számára?

Fabényi Julia: A feladat – mely tavaly, a képzőművészeti biennáléval került hozzánk – nem új számunkra. Néray Katalin igazgató több képzőművészeti biennále biztosa is volt, melyekből az 1997-es kiállítást a Ludwig Múzeum valósította meg. Az intézményünk volt a pénzügyi lebonyolítója az 1999-es képzőművészeti, valamint 2000-ben a Gerle János és Szegő György rendezte Új Atlantisz felé című kiállításnak is.

Boros Géza: Julia a Műcsarnok igazgatójaként öt alkalommal volt nemzeti biztos, én pedig a kulturális tárcánál tizenöt évig foglalkoztam a magyar pavilon szakmai felügyeletével. A pályázati rendszer kidolgozójaként 2002 óta részt vettem valamennyi pályázat bírálóbizottságban, amely a magyar pavilon kiállítóit kiválasztotta. A most létrehozott iroda munkatársai, Bálványos Anna és Puskás István szintén komoly biennálés tapasztalatokkal rendelkeznek. Több országban hasonló az intézményi megoldás: a Velencei Biennále szervezését a kortárs művészettel foglalkozó első számú állami múzeum látja el.

Az építészeti biennále sokáig afféle B-kategóriás esemény volt a képzőművészeti biennále árnyékában. Ez az utóbbi időben mintha megváltozott volna.

FJ: Abszolút megváltozott. Amikor 1991-ben újraindították az addig csak szűk szakmai keretek között működő építészeti szekciót, a cél még csak az volt, hogy a köztes években is legyenek kiállítások az üres pavilonokban. A kiállítás időtartama sokáig csak egy rövid őszi időszakra korlátozódott, és jóval kevesebb ország vett rajta részt, mint ma. Az elmúlt években eljutottunk odáig, hogy az építészeti biennále ugyanolyan látogatószámot és médiafigyelmet képes produkálni, mint a képzőművészeti. Ehhez persze szükség volt néhány emlékezetes és koncepciózus főkurátori kiállításra és a szemlélet megváltozására is, amely az építészetet a kortárs művészet részének, olyan tevékenységnek tekinti, amely nem pusztán épületek mérnöki tervezésében és beruházásokban ölt testet, hanem képes sokakat foglakoztató releváns kérdéseket is felvetni, diskurzusokat indít el, kreatív energiákat mozgat meg.

Egyre nagyobb az átjárhatóság a két biennále között; hogy magyar példát említsek: az 1996-os Re:orient projekt ugyanúgy bemutatható lett volna a képzőművészetin, és viszont – a 2007-ben Arany Oroszlánt nyert Fogarasi-projekt akár az építészeti biennálén is szerepelhetett volna.

Milyen újításokat jelent a múzeum szerepvállalása?

BG: Közgyűjteményként hangsúlyt kívánunk helyezni a dokumentációs és kutatói tevékenységre is, amivel a korábbi biztosok alig foglalkoztak. 2015-ben elindítottunk egy tematikus fejlesztést, amelynek eredményeként a könyvtárunkban megtalálhatók a Velencei Biennále központi és magyar katalógusai, a jelentősebb nemzetközi történeti és elméleti szakirodalom, köztük fontos építészeti kiadványok is. Gyűjtjük az egyes nemzeti pavilonok kiállítási katalógusait, kisnyomtatványokat és audiovizuális dokumentumokat is. Az online katalógusban böngészhető a könyvtárban elérhető biennále-publikációk bibliográfiája. Időhatárként 1948-at, a magyar részvétel újraindulása évét tűztük ki.

Az archívumunk nemcsak a kutatók, kritikusok, egyetemi oktatók és hallgatók, galeristák és újságírók számára lehet hasznos, hanem a kurátori pályázaton indulók tájékozódását és felkészülését is segítheti. A biennálét hosszú időn át rendező Műcsarnok könyvtára továbbra is megkerülhetetlen forrás, a fejlesztésnek köszönhetően azonban ma már a mi gyűjteményünk a legnagyobb Magyarországon, számos külföldi kiadvány csak nekünk van meg.

Folytatódik-e a pályázati rendszer?

FJ: A pályázati rendszer híve vagyok. Elképzelhetők persze kisebb módosítások. A terveim között szerepel például, hogy külföldi szakembert is meghívjunk a zsűribe. Fontosnak tartom, hogy több idő jusson a pályázók és a nyertesek felkészülésére. Már tavaly is hamarabb írtuk ki a pályázatot a korábbi gyakorlathoz képest, ezt az idén még előrébb fogjuk hozni. Hamarosan közzé tesszük a 2017. évi képzőművészeti biennále kurátori pályázati felhívását.

Az idei nyertes, a fiatal építészekből álló Arkt esete is azt bizonyítja, hogy érdemes pályázni. A sajtótájékoztatón volt, aki azt hiányolta, hogy kevesebb pályázat érkezett be, mint korábban.

BG: Egy pályázat sikeressége nem a pályázatok számával mérhető. A korábbi években egyre több komolytalan pályázó is jelentkezett, melynek következtében már az előző zsűrik is felvetették, hogy szigorítani kellene a kiíráson. Ezt tavaly mi megléptük, aminek következtében már csak érdemi pályázók indultak. Ennyire nyílt kiválasztási gyakorlat kevés országban van, Romániában például az idei kiállításról anonim, jeligés pályázatok alapján döntöttek. Nálunk a pályázat teljesen transzparens, a pályázóknak módjuk van szakmai zsűri előtt prezentálni és megvitatni az elképzelésüket, ami tapasztalatom szerint mindkét oldal számára igen hasznos.

Sokáig létezett egy önálló honlap, a velenceibiennale.hu is, amelyen az összes korábbi pályázat elérhető volt. Internetes platform nélkül ma már nehéz kommunikálni.

BG: Igen, ez a weblap sajnos már a műcsarnoki időkben megszűnt, az előző nemzeti biztos által 2015-ben létrehozott velenceibiennale.com pedig kritikán aluli volt, így ezt mi szüntettük meg a lemondása után. Terveink között szerepel egy új önálló honlap létrehozása, amely – hasonlóan az angolokéhoz – az elmúlt 120 év nemzeti szerepléseit is dokumentálni fogja. Ez egy többlépcsős, nagyszabású munka lesz, addig is a múzeum honlapján érhetők el az aktuális információk.

A szecessziós magyar pavilon különleges látványosságnak számít, de egyáltalán nem tartozik a korszerű kiállító pavilonok közé. Milyen terveik vannak e téren?

FJ: A házat kritikus állapotban örököltük meg. Gondok vannak a tetővel, a mozaikokat benőtte a vadszőlő, a tetőtérből és a pincéből évtizedek óta felhalmozódott szemetet takarítottunk ki. A pavilonban a rendezetlen számlák miatt évek óta nem volt internet és még sorolhatnám. A műszaki-biztonsági hiányosságok kiküszöbölésére idén mintegy tizenkétmillió forintot fordítunk. Ebből a legjelentősebb tétel a pavilon akadálymentesítésének a megoldása lesz. Az épület hátsó homlokzatához illeszkedő rámpa az engedélyezési procedúra miatt csak év közben fog elkészülni, de végre leszerelhetjük a főhomlokzat látványába éktelenkedő, amortizálódott lépcsőliftet.

BG: A rámpa műszaki tervét egyébként az idei kiállítók, Fábián Gáborék készítették el – ingyen. Egy ilyen jobbító jellegű beavatkozás jól illeszkedik a fentarthatóságot irányadónak tekintő építészi gondolkodásmódjukba.

Az 1992–2000 között lezajlott műemléki felújítás elsősorban a pavilon történeti-szimbolikus rekonstrukciójára koncentrált és kevésbé foglalkozott az épület alaprendeltetésével, a korszerű kiállítási funkciók megteremtésével. A funkcionális kérdések megoldása egy későbbi ütem feladata lett volna, amire azonban sosem jutott elég pénz és figyelem.

FJ: Senkit sem szeretnénk hibáztatni. Egyszerűen nem volt optimális a konstrukció: évenként változó és bizonytalan egyedi támogatás mellett az aktuális kiállítás kampányszerű menedzselésén és a vészelhárításon túl erre nem is juthatott elegendő figyelem. Nem lehetett távlatosan tervezni, ennek következtében a pavilon egyre inkább a gazdátlanság benyomását keltette. Most változott a helyzet: a finanszírozás intézményi keretek közé helyezésével egy jóval kedvezőbb helyzet jött létre. Ennek megfelelően valódi gazdái szeretnék lenni mind a pavilonnak, mind a magyar szereplésnek. Ez jóval több munkát igényel, mint eddig, de szeretjük ezt csinálni.

BG: Maróti Géza zseniális alkotó volt, de maga sem gondolta volna, hogy az általa tervezett kiállítóház száz évnél is többet fog megérni. Ezt a kivételes örökséget meg kell becsülni, ugyanakkor a mai igényekről sem szabad megfeledkezni, különben végleg leszakadunk a többi, korszerű kiállítástechnikai feltételeket biztosító országtól. A biennále verseny is, amely nemcsak a díjakért, hanem a pozitív imázsért is folyik.

Mit várnak az idei biennálétól?

FJ: Aravena Jelentés a frontról koncepciója nagyon izgalmasnak ígérkezik. Több ország, így a mi pavilonunk is ehhez kapcsolódik. A fogadtatás Velencében fog eldőlni.

BG: Természetesen bízunk a jó szerepelésben. Lesznek látványosabb és kurrensebb projektek is – például a Schellekens´ & Pelemans egy kis csónakban egy hatalmas, felfújt migráns figurát fog a lagúnába behajózni – de a mi szereplésünk nem erről szól. Mi egy kicsi és pozitív példát fogunk bemutatni. Ahogy Aravena írja: „szükséges, hogy átértékeljük a sikerről kialakított elképzelésünket, ugyanis a frontvonalon az eredmények relatívak, nem abszolútak".