Várkert váró

Gyalogoshíd, de honnan hova? Sokan úgy gondolják, hogy a felújított Várkert Bazárhoz éppen jó helyre vinne. Amit viszont rendbe kellene hozni, de miből és hogyan? Mi történt az elmúlt években ez ügyben? Egy 2005-ös cikk folytatása, Hartvig Lajos építész gondolatai egy 31 éve húzódó ügy fejleményei kapcsán.

Gyalogoshíd, de honnan hova? Sokan úgy gondolják, hogy a felújított Várkert Bazárhoz éppen jó helyre vinne. Amit viszont rendbe kellene hozni, de miből és hogyan? Mi történt az elmúlt években ez ügyben? Egy 2005-ös cikk folytatása, Hartvig Lajos építész gondolatai egy 31 éve húzódó ügy fejleményei kapcsán. 

1873-ban Reitter Ferenc Szlávy József miniszterelnöknek a Várbazár koncepciójáról szóló levelében negyvenhat üzlet kialakítását javasolta a Dunához ereszkedő domb aljában:

„melynek kettős czélja: a királyi kert mentébeni utczarészt élénkíteni, és jövedelmük által a tervezett átalakítások költségét nagy részben fedezni".

Hogy milyen élmény hatására írta le a két főnévi igenevet: „élénkíteni" és „fedezni", nem tudjuk. Tény azonban, hogy a Várbazár sorsát alapjaiban meghatározó két tényező már ekkor, Reitter tollából papírra került.

 

 

A földszintes bazársortól tehát azt várták, hogy a rohamosan fejlődő, élénkülő pesti Duna-part pezsgő életét a budai oldalon is meghonosítsa, sőt, hatékonyan tehermentesítse az építkezés költségvetését. A két várakozásból a Várbazár máig tartó fennállása alatt pontosan kettő nem teljesült. A primer használati értékek hiányát kedvezőtlen városszerkezeti változások súlyosbították. Élő és közvetlen kapcsolatát a Dunával a forgalom növekedése megszakította, keskeny járda maradt csak mára a bazárok előtt az erre ritkán járó gyalogosok számára, a Vízhordók lépcsője helyett elkészülte után szívesebben használták a pestiek és a budaiak a siklót. A bazárokban az üzletek sohasem működtek igazán, először műkereskedők költöztek be a helyiségekbe, aztán, a pezsgő élet megteremtésére irányuló minden törekvés kegyelemdöféseként szobrászok és festők rendezhették be műteremnek.

A vitalitás, az érdeklődés elszivárgása komor következményekkel járt. Az épület igazi használat, illetve használó híján sohasem kapta meg azt a gondoskodást, ami építészeti értékeit eredeti fényében megőrizhette volna. Százharminc év különféle színű kormányai bámulatos kreativitással felállított indokrendszerekre hivatkozva nem költöttek pénzt a fenntartására.

1996-ban született meg az a kormányhatározat, mely szerint – belátva, hogy a tetemes felújítási költségeket az állam nem tudja vállalni – privát tőke bevonásával kell a Várkert Bazárt hasznosítani. 2001-ben több, érdektelenség miatt eredménytelen pályázati forduló után végre sikerült is egy kanadai fejlesztőt találni, akinek volt elképzelése, szándéka, ereje és pénze a terület hasznosítására. A tulajdonos állam képviselőivel és a hatóságokkal egyeztetett vázlatterv alapján a cég a további tervek kidolgozásával irodánkat, a Bánáti+Hartvig Építész Stúdiót bízta meg. Az alapos előtanulmányok után elkészült tervezési program leginkább a párizsi Carrousel du Louvre funkciómixére rímelt, vendéglátással, kultúrával, turistáknak szóló információs irodákkal, minőségi, legfőképpen művészeti kereskedelemmel. A tervben az utcaszint és a felső terasz között három közönségforgalmi, az utcaszint alatt két parkoló szintet helyeztünk el.

 

 

Legfontosabb törekvésünk az Ybl által tervezett egyedi városképi megjelenés kompromisszumok nélküli visszaállítása volt, a műemlékvédelmi szempontok maradéktalan figyelembe vételével. Ezért a létesítmény föld alatti, több tízezer négyzetméter, kívülről teljesen láthatatlan tereket foglal el, csak a bevilágítást szolgáló, a teraszon elhelyezett üvegprizmák engednek következtetni rájuk. Visszaadtuk a part és a Vár gyalogos összekötését a vízhordó lépcsővel, megoldottuk a földalatti parkoló megközelítését az Ybl Miklós tér felől. A terveket a médiában és két kiállításon is széles körben ismertettük.

2004 decemberében elképzelhetetlenül hosszas és alapos egyeztetések, zsűrizések után jogerős építési engedély született a műemléki épületrészek felújítására. A munkálatok elkezdődhettek volna, ha a végleges hasznosítási szerződést aláírják. Újabb huzavona után a Budavári Önkormányzat határozatban rögzítette egyet nem értését a megújuló együttes hasznosításával kapcsolatban, magát a felújítást 2005-ben állami feladatnak minősítette, s ezzel visszaérkeztünk az ügy 1996-os állapotához.

Öt év telt el azóta. S a Várkert Bazár 1979-es bezárásától a mai napig összesen 31 év. A legfiatalabb nagykorú, aki akkoriban csápolt az Ifiparkban, ma 49 éves. Egy egész generáció nőtt fel Budapesten úgy, hogy be se tehette a lábát ide, soha és semmiféle okból. Öt éve kezdődött a csodavárás, hogy valamelyik mélyen érző államférfi, belátva, hogy valóban állami feladatról van szó, a zsebébe nyúl, és az asztalra gyűri azt a tízmilliárdot, ami a felújításhoz szükséges. Közben aztán e helyett megérkezett a világválság.

Mint a Várgondnokság akkori igazgatónője ezt szellemesen megfogalmazta, az előrelépés legfontosabb két akadálya a modern időkben elsősorban: a mítosz és a pátosz. A privát tőke bevonásával kialakított hasznosítási koncepció elleni lényegi ellenvetés az volt, hogy a Várkert alá több ezer négyzetméternyi (kívülről láthatatlan) hasznos terület épül be. Kritika érte továbbá az elhelyezni kívánt funkciók körét, annak kereskedelmi-vendéglátó elemei miatt. A leggyakoribb támadás azonban, érzelmileg alaposan átfűtve, a privát (különösen, hogy külföldi) tőke bevonását érte.

Egy műemlék akkor van biztonságban, ha folyamatosan rendelkezésre áll, lehetőleg működéséből származik a karbantartására, felújítására fordítandó összeg. Ennek forrása lehet ugyan az adófizetők zsebe is (a nemzetközi gyakorlatban egyre kevésbé), de jóval célravezetőbb, ha ez a használat során kitermelt bevétel. A Várbazár használható, bérbe adható alapterülete mostani állapotában olyan kicsi, hogy a várható bérleti díjakból kalkulálható összeg a rendszeresen szükségessé váló felújítások költségeit sem tudja fedezni. Ha most fel is újítanák állami pénzen, akkor sem lenne vége a történetnek, a jövőben újból és újból a költségvetés színe elé kellene járulni ahhoz, hogy vállalható állapotban találják a fényképező japán turisták.

A megoldás egy olyan értelmes funkcióegyüttes kitalálása, amely illik a városnak erre a helyére, ami hozzáad értékeihez, vitalizálja a területet, és területbővítés révén megfelelő összegű bérleti díjat tud kitermelni. Szemforgatás azt gondolni, hogy ezek a pénzek az épület szépségének, királyi fenségességének okán majd a kövek közül maguktól kicsorognak.

 

 

1961-ben, miután a Budapesti KISZ Bizottság megkapta a Fővárosi Tanácstól a Várbazár épületét, megnyílt a következő két és fél évtized legnépszerűbb ifjúsági szórakozóhelye. Itt működött kezdetben a magyar dzsessz bölcsője, a Dália, a nyílt teraszon Beatrice-re táncoltak a fiatalok. Felléphettek a második nyilvánosság kultikus zenekarai: Tűzkerék, Kex, Sakk-Matt, HBB, Kontroll, Beatrice. 1969-ben 307 ezer belépőjegyet adtak el.

A bazárban a kereskedők hamar tönkrementek, a király pedig - a sors fintora - sohasem költözött a Várba. Az épület történetének egyetlen olyan korszaka, amikor szerves része volt Budapest életének, a kényszerűen kreált Ifipark 23 éve. Története szervesen beleépült a Várbazár történelmébe. Kár volna átmeneti időszakként kezelni, sokkal inkább egy lehetséges jövő kiinduló pontjaként. A folytatás lehetősége adott. A megújuló Ifipark Budapest kulturális életében páratlan adottságai és gyökerei folytán igazán minőségi programoknak adhatna helyt, hozzáértő kezekben villámgyorsan megtalálná helyét a budai Duna part ma is nagyon vonzó kínálatában. Az Öntőház udvar kiváló helyszíne lehetne az új Ifiparknak: három oldalról fallal határolt, a negyedik oldala a Dunára néző terasz.

A jövőről való töprengés másik fontos támpontja a Vízhordó lépcső és a Cortina fal kínálta városszerkezeti kapcsolat megteremtésének lehetősége a Vár, az Ybl Miklós tér és a pesti Duna part között. Kihasználásával a Várkert, megfelelő létesítmények és parkolók megépítése után, kiinduló- és végpontja lehetne a Várba irányuló turizmusnak, illetve egy megfelelő összeköttetés segítségével, a pesti oldallal is intenzív kapcsolatot indukálhatna. Az ötvenes években újjáépített déli Cortina fal remek lehetőséget kínál egy új sikló megépítésére. Segítségével a Budavári Palota szintjére lehetne érkezni a Várkert teraszáról, egy dunai komp pedig a Vigadó térrel létesíthetne kapcsolatot. A Budavári Palota ily módon nem a vári forgalom zsákutcája volna, hanem a folyamatos, Dunán átívelő városi szövet egyik fontos állomása. Összeköttetése az Ybl Miklós térrel egy új „városnéző" siklóval és a Cortina fal tetején futó lépcsővel igazán élményszerű lehetne.

 

 

Amennyiben sikerül ésszerű állami szerepvállalásra forrást találni, nem szükséges a projekt méretét akkorára növelni, amely fedezi a beruházás költségeit. A mostani alapterület növelése mindamellett lehetséges és megalapozott, kiváló helyszín lehet egy olyan funkció számára, amely szorosan együttműködve a volt lakóépületekben elhelyezhető adminisztratív egységekkel, kulturális jellegű kommunikációs felületet nyit a hellyel összefüggésben lévő valamilyen témában. Ez lehet maga a Vár és környéke, annak történelme, turistáknak és budapestieknek egyaránt ajánlva, korszerű, interaktív eszközökkel, sok kapcsolódó rendezvénnyel.

Megfontolandó volna a Várkert esetleges hasznosítása a Duna Stratégia keretén belül. Kitüntetett elhelyezkedése, nemzetközi szintű építészeti színvonala, a Dunával való közvetlen kapcsolata, megépítésének körülményei folytán az épület eleve a Duna régió emblematikus létesítménye. Alkalmas arra, hogy a térség országai bemutathassák azokat az értékeket, ami összeköti őket, a közös jövő vízióit, egy ilyen intézmény pedig a régió középpontjává emelhetné Budapestet.

Ybl eredetileg árkádsorosra tervezte a Duna-parti homlokzatot. Az remélte, hogy ott forgalom, jövés-menés, társas élet zajlik majd, akárcsak a pesti oldalon. A célok változatlanok. Csak nem kellene minduntalan megijedni karakteres tervektől, progresszív döntések meghozatalától, négyzetméterektől. A bazár lenyűgöző, a kilátás gyönyörű, ha a kávé is finom lesz a teraszon, nem lesz nehéz egyszer végre nem vissza-, hanem odaadni a budapestieknek.

Hartvig Lajos DLA
Építész

---

Anélkül, hogy elviccelni akarnánk a dolgot, íme még egy video, így  zajlott egy korabeli tehetségkutató verseny a hatvanas évek  Ifiparkjában. Hát igen. Vannak dolgok, amik sohasem változnak.