Védjük is, meg nem is… Tel-Aviv sajátságos örökségvédelme és a felújított Max Liebling-ház

Ha az épített örökség gondozását nézzük, Tel-Aviv párját ritkító modern negyede, a Fehér Város valahol a középúton jár az európai hagyományú műemlékvédelem és az ingatlanfejlesztés között. A nemrég megújult Max Liebling-házban viszont valóban figyelemreméltó, ötletes és gondos helyreállítás zajlott. Franz Bittenbinder tudósít a helyszínről az Építészfórumnak. 

Tel-Aviv városképét ellentétek jellemzik. Ezek az ellentétek egyrészt a várost éltető kultúrák sokszínűségének köszönhetőek, másrészt a múlt és a jelen építészetének erős kontrasztjából erednek. A fiatal város múltját a korai 20. század eklektikus stílusú házai és a harmincas évek Fehér Városának modernista épületei testesítik meg. A jelen építészeti arculatát viszont főleg a tengerpart mentén sorakozó, sok esetben posztmodern ihletésű toronyházak képezik. Miközben a felhőkarcolók a gazdasági fellendülés jelképévé váltak, a régebbi, modernista épületeken egyre inkább tapasztalhatók az extrém időjárás káros hatásai. Ennek ellenére a huszadik század végéig kevesen foglalkoztak ezen épületek szakszerű felújításával. 

A múlt század változásai a Fehér Várost és házait jelentősen átformálták. Sok helyen eltűntek a vélt modernista kánont követő formajegyek. A szalagszerű erkélyeket zárttá tették. A homlokzatokat légkondicionáló készülékek és felvonó szerkezetek létesítésével takarták el. A pillérekkel megnyitott földszinteket beépítették, ezáltal az utca felőli közösségi terek egyre csökkentek. Helyükön üzletek nyíltak, garázsok létesültek, jóllehet az eredeti koncepció a tenger felől érkező levegő átengedését szolgálta. Ezen felül jelentős változást hoztak az emeletráépítések. Egyesek véleménye szerint ezáltal a kiegyensúlyozott arányok túlságosan megváltoztak. Az ICOMOS viszont 2003-ban megállapította, hogy ezen módosítások bizonyos fokig, regionális és lokális hagyományként, elfogadhatóak. Amint a közel-keleti városok példája mutatja, úgy a zsidó bevándorlók is gyakran így építkeztek a nagy család együtt maradása érdekében. 

Manapság természetesnek tűnik, hogy a Fehér Város Tel-Aviv identitásának fontos része. A  20. század végén viszont ennek felismeréséhez új szemléletre volt szükség. E téma úttörője Michael Levin professzor volt, aki 1984-ben rendezte meg a International Style Architecture in Israel című kiállítást. Újabb tíz év telt el az 1994-es, az UNESCO égisze alatt tartott első nemzetközi konferenciáig. A fordulópontot Nitza Metzger-Szmuk ezévben megjelent, Dwelling on the Dunes című tanulmánykötete jelentette. Ebben többek között nagy szakmai igényességgel elemezett régi és kortárs fényképfelvételeket. Az összehasonlítás nem tévesztett célt, hisz nem csak a város vezetőit, de az UNESCÓ-t is sikerült meggyőzni a védettség szükségességéről. Jelentős érv volt, hogy itt a modernizmus a helyi kontextussal, a nyugati a keleti kultúrával egyesül. A Fehér Város végül is 2003-ban került a világörökség listájára.

A védettség nagy előrelépésnek számított, mert esélyt adott a városnegyed szabályozott fejlesztésére. Egyidejűleg több fontos kérdés merült fel: vajon mennyire korlátozzák a védett épületek bővítését, és hogyan segítsék ezek finanszírozását. Az épületek 90%-a magántulajdonban van. A területet alapvetően három zónára osztották, amelyekben különböző védettségi fokozatok érvényesek. Ezeken belül bizonyos épületek szigorúbb védettséggel is rendelkeznek. 

E rendszer sajátossága, hogy sok épületnél a finanszírozás megkönnyítésére 2,5 emelet ráépítése is engedélyezett, feltéve, hogy a meglévő szintek egyidejűleg felújításra kerülnek. A legszigorúbb védettségi kategóriában más megoldást találtak. Elhatározták, hogy az ott élő lakóknak is jár ún. “ráépítési jog". Ez azonban csak egy eszmei jog, közvetlenül nem élhetnek vele, viszont más, a védett területen kívüli épülettulajdonosoknak eladhatják. Igy jöhettek létre a Fehér Város határai mentén egyre magasabb tornyok. Az örökség megőrzésének ez a meglehetősen liberális megközelítése Sharon Golan Yaron építész, a White City Center programigazgatója szerint abban a törekvésben gyökerezik, hogy e védett terület szerves egységet képezzen a dinamikusan fejlődő várossal.

A Max Liebling-ház

A Liebling-ház a legszigorúbb védettség alá helyezett épületek közé tartozik. Felújítása különösen érdekes, hiszen az említett liberális megközelítésnek kínálja ellenpéldáját. 

Az épületet Dov Karmi tervezte 1936-ban a Liebling házaspár megbízásából. Előkelő lakóháznak épült. A tulajdonosok  elhunytával 1963-ban a város tulajdonába került, azzal a feltétellel, hogy itt múzeum, óvoda vagy diákszálló létesüljön. Ez végül is teljesült: 2019 szeptemberében White City Center néven megnyílt a felújított Liebling-ház. A projekt az önkormányzat és a német kormàny közös kezdeményezése, amely a finanszírozásra és kivitelezésre egyaránt kiterjed. 

A felújítás 2015-ben kezdődött Rivka Karmi (az eredeti tervező menye) vezetésével. Az első fázisban az épület felmérését Winfried Brenne német műemlékes szakértő irányította. Ehhez egyes esetekben rendhagyó, modern technológiákat is alkalmazott. A külső falakról röntgenfelvételeket készített, így sikerült a megerősítésre szoruló pontokat meghatározni. Továbbá kémiai vizsgálatokkal kimutatta az eredeti vakolat és a különböző falfestékek pontos összetételét. Brenner analíziséböl kiderült, hogy az épület alapszerkezete korához képest viszonylag jó állapotban van. 

A jó állagból kifolyólag a felújítási team a múlt nyomainak megőrzése mellett döntött. Emögött az az ötlet állt, hogy a terek és a nagyrészt korhű anyagok meséljék el az egykori lakók és vele együtt az épület történetét. A változtatásokat minimálisra csökkentették; a földszinten az új recepció, a kávézó és egy nagyobb kiállítóterem elhelyezésére bontottak el néhány falat, továbbá az akadálymentesség érdekében új rámpát építettek az oldalsó bejárathoz. Végül új vészkijáratot biztosító tűzlépcső készült; utóbbi nem teljes mértékben “új", hisz Dov Karmi korábban elvetett terveiben már létezett.

Az anyagok hitelessége fő prioritásnak számított. Sok eredeti részlet maradt fenn a harmincas évekből, mint például az üvegezett korlátok, a fából készült nyílászárók, a padlócsempék vagy a terrazzo burkolat. Sokszor még olyan csempét vagy üveglapot is megtartottak, amely kis mértékben károsodott. Egy helyen vakolat nélkül hagyták a szilikát téglafalat, amit annak idején a vasbeton szerkezet kitöltéséhez használtak. De nem csak a harmincas évek tanújeleit őrizték meg, hanem néhány későbbi módosítást is: a festékrétegek kronológiája mellett egy például egy, a kilencvenes években épült üvegtégla falat. Ahol az anyagok hiányosságait kiegészítették, igyekeztek lehetőleg láthatóvá tenni a beavatkozást; így a hiányzó csempe helyére terrazzo öntvény került. E koncepciót követi az épület új infrastruktúrája is. Például a világítási berendezés a plafon alatt felfüggesztett kábeltálcákon talált helyet. Mindezek az anyagok autentikus megjelenését  helyezték előtérbe.

A Liebling-ház felújítása jelen pillanatban több szempontból egyedülállónak számít Tel-Avivban. A jövőben talán az is marad. Több jel viszont arra utal, hogy más felújítások példaképévé is válhat. A White City Center már most a helyi lakosság kedvelt központja. Itt megtapasztalhatják negyedük sokszínű múltját és meggyőződhetnek a műemlékvédelem fontosságáról. Remélhető, hogy az értékmegőrzés iránti, növekvő érdeklődés képes lesz máshol is megakadályozni az eredeti anyagok elbontását. A Max Liebling-ház nagy érdeme éppen abban rejlik, hogy sikerült megtartania a harmincas években érkezett bevándorlók lakókörnyezetének genius loci-ját.

Franz Bittenbinder

A szerző magyar-német származású építész, Münchenben él. 

Források

Sharon Golan Yaron (2019): Tel Aviv - Die Weiße Stadt und ihre Bauten der Moderne. Dom Publishers

ICOMOS Report (2003) Tel Aviv (Israel)

Jodan Rofé (2008) The White City of Tel-Aviv: The Conservation of Modern Planning and Architecture and the Current Debate on Urbanism

Bundesinstitut für Bau-, Stadt- und Raumforschung (2015) Weiße Stadt Tel Aviv: Zur Erhaltung von Gebäuden der Moderne in Israel und Deutschland

A szerkesztő kommentárja

A napokban került szóba Ferkai András, a budai Napraforgó utca örökségéről szóló könyve bemutatóján, amelyről Dabóczy Orsolya tudósított az Építészfórumnak, hogy Budapesten, netán épp a Napraforgó utcában is ideje lenne méltó módon, önálló bemutatóhellyel őrizni modern építészetünk emlékét. Ezzel az aktuális tel-avivi példával, a White City Centernek helyet adó Liebling-ház felújításának bemutatásával erre a felvetésre is reflektálunk. Az épület sajátos történetéről korábban itt írtunk röviden. 

Kovács Dániel