Vetélytársra lelt a Sydney-i Operaház? – Elkészült a Sydney Modern

Az ausztrál város 50 éve nem látott hasonló léptékű kulturális beruházást. Hogyan sikerült a SANAA tervezte 344 millió ausztrál dolláros (forintra átszámítva 91 milliárdos) légies művészeti galéria?

Sydney-re szinte minden más városnál – talán Párizst és az Eiffel-tornyot kivéve – jobban igaz, hogy egy építészeti ikonon, az operaházon keresztül jelenik meg. Jørn Utzon mesterművének felhői, vitorlái vagy párzó teknősei végtelen mennyiségű alapanyagot szolgáltatnak az árucikkek és reklámkampányok tervezőinek, megjelennek kalapokon, szemüvegeken vagy logó formájában.

A Sydney Modern projektet, az Art Gallery of New South Wales jelentős bővítését és megújítását a város legjelentősebb kulturális projektjeként emlegetik a Sydney-i Operaház 1973-as megnyitása óta. A Kazuyo Sejima, Ryue Nishizawa és a japán SANAA munkatársai tervezte épület hangulata valahogy mégis az Operaház ellentétét juttatja eszünkbe. Félig a hegyoldalba temetkezve, könnyű és áttetsző architektúrájával a SANAA jellegzetes lágyságát és finomságát hozza.

A projekt nyolcéves folyamat után a hétvégén nyílt meg a nagyközönség előtt, a megfoghatatlan minősége talán mégis csalódást okozhat egyeseknek. Michael Brand, a galéria igazgatója és a projekt fő koordinátora szerint Sydney-nek már van ikonja, ami azt jelenti, hogy nincs szükség egy másikra. Brand szerint "ennek az épületnek a darabjait inkább a központi tér köti össze, amelyet kívülről nem lehet azonnal érzékelni, hanem közvetlenül meg kell tapasztalni".

Nishizawa tovább viszi a gondolatot: "Kétféleképpen lehet olyan tereptárgyat létrehozni, ami a tájat figyelembe veszi. Ha egy nyílt terepen vagyunk, a tájékozódási pont megjelenhet pozitív tömegként, világos körvonalakkal, mint egy szikla. De ha egy erdőben vagy, a fákkal együtt, ez nem működik. Egy tisztást kell létrehoznod, hogy beengedd a napfényt. Az erdőbe besütő napnak azonban nincsenek világos körvonalai. Ez egészen más módja egy ikon létrehozásának."

A nap ragyogott, amikor meglátogattam a Sydney Modernt. Az eredeti galéria monumentális kőhomlokzatát – melyet az európai művészet halhatatlanjainak nevei díszítenek – az új épület csillogó, hullámos üvegből készült könnyűszerkezetes előteteje váltja. A kora nyári napsütésben ez a tér kevés védelmet nyújtott a hőség és a vakító fény ellen. Nem sokkal később, a Sydney-re jellemző felhőszakadás a tetőt hatalmas, átlátszó esernyővé változtatta, az esővíz a környező tájba művészien elhelyezett tölcséreken hömpölyögve hullámzott le.

A fogadó előtető alól egy alacsony mennyezetű bejárati előtér nyílik. Innen egy nagyvonalú, üveg homlokzatú térbe jut a látogató, amelyet egy finoman lejtő, rácsos mennyezet fed le. A tetőt elszórt karcsú fehér oszlopok támasztják alá. Innen, erről a magas fennsíkról tárul fel az épület: a lefelé távolodó emeletek zuhataga, a csontfehér színű liftkabin, a galéria boltjának rózsaszín buborékja, a karcsú, ívelt, lebegő, üvegezett tetővonal, a kiállítótermek impozáns, mészkővel burkolt dobozai, az erdő, a kikötő és a város kilátása.

Bár az épület szemtelenül átlátható egy olyan intézményhez képest, amelynek feladata a műalkotások gyűjtése és bemutatása, a fő kiállítótereket három zárt "galériapavilonban" helyezték el. Ezek nagy, téglalap alakú, kővel burkolt dobozok, melyeken gondosan elhelyezett nyílások biztosítják a hozzáférést és az átlátást. Ezen tömegek mindegyike különböző magasságban és tájolásban helyezkedik el, a változó domborzati viszonyokhoz és a kilátásokhoz mérten. Közöttük laza köztes tereket alakítottak ki, melyek az épület kötőszövetét és fő közlekedési zónáját alkotják. A SANAA munkáját egy helyi tervezőstúdió, az Architectus segítette. Az ausztrál iroda munkatársa, Luke Johnson az elképzelésüket "szétszórt kártyák" stratégiának nevezte, mely "a tervezési folyamat során meglehetősen radikális változtatásokat tett lehetővé, miközben teljes mértékben összhangban maradt az eredeti szándékkal".

Az épületegyüttes alatt láthatatlanul, mint egy elásott kincs, ott lapul a "Tank", egy második világháborús olajtároló, melyet a szomszédos Garden Island haditengerészeti bázis ellátására építettek. Ebbe a hatalmas, sötét oszloperdőbe elegáns, világos színű csigalépcsőn keresztül juthat le a látogató. A tank enyhén olajos illatával karakteres, nyers hátteret biztosít az ambiciózus művészi képzelet számára. Amint azt a londoni Tate Modern kialakítása példázza, az ipari terek legalább olyan hatásosak kortárs galériák kialakításánál, mint a művészeti múzeumok fehérre meszelt falai.

Nishizawa a Sydney Modernt a japán Kanazawában található 21st Century Museum of Contemporary Arttal állítja szembe, mely fényes és tökéletes kör alakú épületként, 18 évvel ezelőtt megalapozta a SANAA múzeumépítészetét. "Kanazawában az volt az elképzelés, hogy egyetlen tér legyen. Itt azonban  sok különböző helyet próbáltunk meg létrehozni, belül és kívül egyaránt." Isaiah Berlin "Róka és sün" című esszéjét Arkhilokhosz ókori aforizmája inspirálta. A róka (aki sok mindent tud) és a sün (aki egy nagy dolgot tud) közül a Sydney Modern egyértelműen a róka.

"A csend aranyat ér", ahogy a közmondás tartja, és a SANAA épületei általában a visszafogottság példaképei. Itt azonban esetenként az építészet kifejezetten beszédessé válik, és megmutatja tektonikus jellegét. A külső padlóburkolat könnyedén átcsúszik egy üvegezett falon a belső térbe, a tető burkolata és szerkezeti rétegei mintázatot adnak ki, a padló a tájjal finoman kommunikál. Az anyagok is gazdagabbak, melegebbek és kézzelfoghatóbbak, mint a SANAA-tól megszokott örökkévaló anyagtalanság. Bézs színű beton, helyi vályogból döngölt föld és horganyzott acél, amely büszkén viseli az eljárási folyamat tökéletlenségeit. Csak a világos színű portugál mészkő finoman megmunkált rétegei képeznek kivételt a helyi anyagok hangsúlyozása alól. Itt az esztétika húzta az adu ászt. Nishizawa szavaival élve: "Bézs színnel dolgoztunk. De szép bézsnek kellett lennie, nem pedig csúnya bézsnek!"

Ahogy Brand is sugallja, ez inkább egy tér, mint egy forma, amely az elemek és anyagok sokaságát egyesíti. Egy dinamikus, többszintes tér, amely egymást keresztező utakat, mozgólépcsőket és lifteket, egy hatalmas, ívelt támfalat, fehér oszlopokat, rácsos acéltetőt és nagy művészeti alkotásokat, köztük egy hatalmas videóképernyőt foglal magába. Ez az épület lüktető szíve és a kultúra új, pompás közösségi terme Sydneyben. A SANAA terve egy japán pályaudvar csomópontjának mozgalmas energiáját idézi, ellentétben a város nagypolgári terével, Utzon városi színpadjával, a kikötő "sünjével".

A Sydney Modern párhuzamba vonható egy másik nyugati metropolisz tiszteletreméltó régi múzeumának, a New York-i Museum of Modern Art négyszintes bővítésével, melyet szintén japán építész, Yoshio Taniguchi tervezett 2005-ben. Míg Taniguchi tere hűvös, éles, zárt és egyenes vonalú, addig a SANAA-é laza, burjánzó, meleg színű és lágy. Amíg a MoMA Barnett Newman Broken Obelisk című szobrának szigorú csendjét állítja átriumának középpontjába, addig a Sydney Modern videóinstallációt kínál, mégpedig az új-zélandi művész, Lisa Reihana újonnan megrendelt műveit.

A Sydney Modern laza, nyugodt, megközelíthető. Elegáns, finom, világos szövetbe öltözött, de soha nem túlöltözött. Mezítláb, könnyed kecsességgel lépked a betonon és az időjárás koptatta homokkövön, egészen le a kikötő partjáig. Yayoi Kusama vibráló szobra, a Flowers that Bloom in the Cosmos (Virágok, amelyek a kozmoszban virágoznak) a hajába lazán egy frangipáni virágot helyez el. Ezeknek a minőségeknek köszönhetően az új épület Sydney legvonzóbb szellemét közvetíti: a város természetes, nyitott ölelését, évszaktól és körülményektől függetlenül. Nem számít, hogy a kikötő sziklás partja közlekedési infrastruktúrának, luxuslakások és hadihajók csodálatos összevisszaságának ad otthont. Az élet gyönyörű. Miért ne lehetne művészet is?

Julian Worrall
Forrás: Guardian

Szerk: Borenich Levente