Vissza a provokatív szűkszavúsághoz

Családi ház Budán - Haba Péter írása  

Meghökkentő az az erő, melyet Tomay Tamás családi házának egyetlen geometriai formába összefogott tömege sugároz. Az építész korábbi épületeinek jellemzői, a festőiség és plaszticitás, a tiszta geometrizmus és a jó értelemben vett eklektika kettősségei eltűntek. Helyüket a puszta forma foglalta el; zavartalanul érvényesülnek a szerkezet egyedi viszonylatai, arányai, térfogata.

Tomay Tamás építészetét az elmúlt évtizedben a hazai klasszikus modernizmus formavilágát, elvrendszerét továbbgondoló, de attól – a sokféle minőségű anyaghasználata révén – markánsan eltérő komponálásmód jellemezte. Házain a meleg színű tégla- és faburkolatok, gazdag textúrájú terméskőrészletek, élénken színezett falak festői világát a súlyos, tömegek, mély erkélyek, előugró tetők és párkányok, sőt, néhol a nyersbeton tartók tették egyben erősen plasztikussá is. Mindezt gyakran finom építészettörténeti utalásokkal egészítette ki az építész – így elsősorban Frank Lloyd Wright, vagy a De Stijl csoport hatott terveire. Ez azonban sosem vezetett valamiféle érzelmes, nosztalgikus összképhez, inkább szintézis született: a tervező mindig olyan motívumokat állított egymás mellé, melyeket közös nevezőre tudott emelni. Tomay tehát kísérletezik a XX. század építészeti örökségével, kutatja, átértelmezi, ám merőben sajátos interpretációját nyújtja.

Az Endrődi Sándor utcai ház immáron nem hordozza ezt a komplexitást; a festőiség és plaszticitás, a tiszta geometrizmus és a jó értelemben vett eklektika kettősségei eltűntek. Helyüket a puszta forma foglalta el; zavartalanul érvényesülnek a szerkezet egyedi viszonylatai, arányai, térfogata. Tomay teljesen leszűkítette eszköztárát, elvetette a színeket és az anyagpárosításokat – önfegyelme tovább aligha fokozható. A maguk esszenciális voltában tárulnak elénk a korábbi Tomay-házakat képező alapformák, elemek, tömegek. Ugyanakkor tisztán megmutatkozik az is, hogy az építésznek valóban sikerült megalkotnia a modernizmus egy új változatát. Egyfelől a korai modern végletekig redukált kockaházai, vagy a Le Corbusier-i lábakra állított villák sejlenek fel a ház láttán, másfelől egy olyasfajta monumentális jelszerűség is, amely az építész életművében mindvégig jelen volt.

A főhomlokzat előtt emelkedő – a hatalmas üvegfallal megnyíló nappali erkélyét hordozó – pillérek és az őket összekötő előtető magas kapuvá válik, ha elvonatkoztatunk a mögötte húzódó terek, falak rendszerétől. Olyan motívum ez, amely Tomay építészetében immár harmadjára bukkan fel: egyértelműbben látható a 1989-ben épült budafoki Budapesti Menedzserképző Iskola fogadóépületén, majd közel egy évtizeddel később a Pasaréti úti villa kerti homlokzatán és most itt – minden eddiginél letisztultabb, koncentráltabb kontextusban, csak épp rejtettebben. Úgy tűnik, hogy a ház legközelebbi rokonai az építész korai alkotásai között keresendők: ´80-as évekbeli tervei szinte provokatív szűkszavúságukkal, jelszerű sűrítettségükkel, elementáris formáival tűntek ki a korszak építészetéből.

Mintha Tomay e kezdőponthoz jutott volna vissza ezzel a házzal: az a sok-sok „alapkutatás", mely a modernizmus megértésére, feldolgozására, napjainkban betölthető szerepének feltárására irányult, végül magára az eredőre mutatott rá.

Szöveg: Haba Péter (nyomtatásban: ATRIUM 2004/3)
Fotók: Häider Andrea