A Bencés Apátsági Kiállítás és Galéria Tihanyban

Különös megtiszteltetés amikor a szívének kedves, unikális helyen tervezhet az ember. Így éreztünk mi is, amikor lehetőséget kaptunk Tihanyban az apátság pinceszinti történeti kiállításának megtervezésére, illetve ezen látogatóterek finom újragondolására. A feladat különös kihívást jelentett már csak azért is, mert a "Lélek a vizek felett" című tárlatot kellett az ódon pincefalak sötétjében megvalósítani.

A rendház alatt található, feltehetően szervesen nőtt, részben középkori eredetű és a barokkban átalakított pincehelyiségek formája, kialakítása teljesen eltér egymástól. A történeti terek 4 különböző szakaszra tagolódnak és egy szűk átvezető folyosó is beékelődik az első két helyiség közé, egy igazán izgalmas, de egységesnek koránt sem mondható, szűkös térsort alkotva. A nem szigetelt pince és a Balaton közelségéből fakadó extra nedvesség sem teremtenek ideális körülményeket egy kiállítás kialakításához. További adalék volt, hogy a legutóbb helyreállított föld alatti terek meglévő burkolataihoz, falfelületeihez csak minimális módon, a szerkezeti elemek megsértése nélkül lehetett hozzányúlni, amit a szűkös költségkeret amúgy is behatárolt. A halszálka mintába rakott padlóburkolatot keretező, 20-25 cm-es falmenti szegélyt lehetett bontani, illetve a 4-5 cm vastag, pár 10 éves durva vakolatot lehetett minimálisan megvésni a vezetékezés számára. A pince utólagos szigetelésére most sem volt mód, a légállapotokon az idők során elfalazott szellőzőkürtők kibontásával javítottunk, a még így is kritikus helyekre pedig párátlanító berendezéseket helyeztünk el.

A koncepció megalkotása során a különös adottságokból igyekeztünk erényeket kovácsolni. A kiállítás jelentős része a pincei terekbe került, amit feketére festettünk, megidézve az eredendő sötétséget, ahol Isten Lelke lebegett a vizek felett. Ebben a kvázi stúdiótérben minimálisak a fényreflexiók, ami lehetővé tette, hogy a fényinstallációk valóban éteri módon lebegjenek. Az apátság és a kurátor koncepcióját erősítve a teremtés kezdetéről szóló leírást (I. Móz 1:2) tettük meg alaphangulatnak.

A látogató a templom és a Királykripta megtekintése után érkezik a kiállításhoz, és az adottságok miatt nem azonnal a pincetérbe lép. Előbb egy földszinti szakaszon halad keresztül, ahol a tárlat egy volt szerzetesi szobában földrajzi és történeti szempontból mutatja be az egész Tihanyi-félszigetet és felvázolja az apátság szerepét annak alakulásában. Közben a folyosón a belső udvarra nyíló ablakokon keresztül megcsodálhatja a díszkertet és a kiállítás részeként információkat kap a kialakításáról és a benne található különféle gyógynövényekről.

Ezzel párhuzamosan picinyke betekintést engedünk az apátsági épületre jellemző terek (kerengő, szerzetesi cellák) felépítésébe is. A kiállítási elemek egységes anyaghasználatával, grafikai megjelenésével ezt a teret is szervesen kapcsoltuk a pincei részhez vizuálisan, de a pincébe leérkezve a látogató mégis teljesen más hangulatú terekben találja magát.

A történet legfontosabb alakjai is térbe állított lebegő fényrajzként jelennek meg. A fénylő felületek és a sötétbe vesző boltozatok egyfajta ünnepélyességet kölcsönöznek a tereknek, segítenek elmélyülni a tartalomban.

A piceszint épületfizikai adottságait is figyelembe véve, a kiállítási koncepció szerint viszonylag kevés eredeti tárgy került a kiállításba. Azok azonban annál meghatározóbb szerepet töltenek be a bemutatásban, és egy-egy kiemelkedő eseményhez, korszakhoz köthetőek. A tárgyak mérettől és típustól függően hol a fénylő testekbe integrálva kaptak helyet, hol a sötét színű középső tárlókban kerültek elhelyezésre körüljárható módon.

Az első nagyterem az apátság alapítását és az ahhoz szorosan kapcsolódó legendát járja körbe az alapítólevél, a fennmaradt középkori írásos emlékek és építészeti töredékek mentén. Összegzi mindazt, amit a kutatások alapján máig erről a korszakról tudni lehet. A középpontban az alapító király egyetlen ismert ábrázolása és az alapítólevél nemesmásolata látható. A második terem foglalkozik a török hódoltságot követő újraalapítási időszakkal, amely során az épületegyüttes elnyerte ma látható formáját és ma is nagyjából érvényes használati rendjét. A harmadik teremben emlékezünk meg az egykori apátokról, kiemelve közülük a meghatározó építő korszakok vezetőit, és a hozzájuk közvetlenül köthető, magas művészeti értéket képviselő személyes tárgyaikat.

Megtudhatjuk, hogyan formálták az évszázadok alatt az apátság és a környező közösség sorsát. Az utolsó teremben az apátság mai életébe nyerünk betekintést. Egy kis ízelítőt kapunk a szerzetesek mindennapjaiból, azokból a változatos tevékenységekből, amiket az apátság falain belül és azon kívül folytatnak. Egy fiktív szerzetesi cellában kedvenc olvasmányaikon és beszámolóikon keresztül kicsit jobban megismerhetjük őket.

A sötét évszázados boltozott terekből pár lépcsőfokon leereszkedve egy összekötő folyosón keresztül hirtelen az apátsági domb oldalába ékelt világos, puritán terekben találjuk magunkat. Az időszaki tereket és kiszolgáló funkciókat magába fogadó Apátsági Galéria egyfajta ellenpontja a műemlék épület pincei részén kialakított történeti kiállításnak. Az egymással utólagosan összekapcsolt két térsor merőben különbözik egymástól. A klasszikus ívelt- és a mai szögletes, monolitikus téri formák hangsúlyozása, a fekete-fehér színpár erős kontrasztja rájátszik a két teremsor közötti építészeti és funkcionális különbségekre. Ezzel egyidejűleg azonban apró gesztusokkal, az összekötő folyosó finomhangolásával és az ellentétpárokra épített dramaturgiával az érzékelés szintjén az eddiginél szorosabbra fűztük a kapcsolatot a két épületrész között.

A galéria kiállítótereiben az egységes fehér színhasználattal igyekeztünk elmosni a határokat a felületek között és ezzel kezelni az alacsony belmagasság és a hosszúkás téri forma által keltett szűkös érzetet. Az enyhén szabálytalan formájú helyiségek fehér falai, padlója és mennyezete visszafogott, tagolatlan hátteret biztosít a befogadni kívánt műveknek, legyenek azok klasszikus darabok vagy kortárs alkotások. A Rege udvar felőli oldalon 2 új nyílással biztosítottuk a 3 eddig különálló térrész közötti szorosabb vizuális és fizikai kapcsolatot, feloldva ezzel a korábbi cellás kialakítás kötöttségeit.

A homlokzat felől jól látható ablaknyílásokat, egységesen egy végig futó függőleges lamellasor mögé rejtettük belülről, hogy szűrni, szabályozni tudjuk a bejutó természetes fény mennyiségét és a mesterséges kiállításvilágítás érvényesülhessen a belsőben. Így egy lágy derengés jelenik meg a nyílászárók helyén, amely érzékelteti a külső térhez való viszonyt, de nem zavarja a belső mesterséges megvilágítást, vagy fényzáró rolókkal akár teljesen le is lehet sötétíteni az ablakokat.  

A gépészeti rendszerek is a bontható lamellás előtétfal mögött rejtőznek. Ennek a kialakításnak köszönhetően a falon és a mennyezeti felületeken sehol sem jelennek meg külön rácsok vagy befúvók. Az újonnan beépített modern gépészeti és világítástechnikai kialakításnak köszönhetően a galéria alkalmas lett a környezeti viszonyokra érzékeny műtárgyak kiállítására is. Teljesülhet a régi vágy, hogy az apátság eredeti alapítólevele is időnként bemutatható legyen helyben egy időszaki kiállítás keretein belül.

A helyiségekben csupán a különböző bordázott és a sima felületek váltják egymást. A fent említett lamellás felület jelenik meg a funkcionális elemeken is, mint a múzeumi bolt pultja és tárolói. Ez a váltakozás határozza meg terek dinamikáját, funkcionális sűrűsödési pontjait, amely a kizárólag vezetéssel látogatható látványraktárban csúcsosodik ki. A galéria teremsorának végében lévő, rejtett bordázott tapétaajtón keresztül lehet belépni a trapéz alakú helyiségbe.

Egy műtárgyakkal teli, intenzív térben találjuk magunkat, mely érzetre szöges ellentéte a kiállítóterek puritán kialakításának, annak ellenére, hogy a belsőépítészeti eszköztár közel azonos. A tér 3 külső oldalát a műtárgyakat tartalmazó vitrinek borítják, középen pedig egy, a teret erősen meghatározó, karakteres háromszög alakú bemutató asztal található, mely magában rejti a helyiség gépészeti elemeit is.

A tervezésnél elsődleges szempont volt, hogy egy visszafogott, részletezettség nélküli, semleges hátteret biztosítsunk az alapvetően képzőművészeti típusú, változó jellegű kiállításoknak, közben kezeljük a tér bizonyos fokú előnytelen, meglévő adottságait, és amennyire csak lehet, erősítsük a teljes kiállítási útvonal különböző részei közötti kapcsolatokat.

Balogh Csaba, Deigner Ágnes

Szerk.: Pleskovics Viola