A bírók is szoktak ebédelni

Milyen az a hely, ahol hivatal, konyha, és panorámás kilátás is van? Milyen lehet egy régi, ormótlan tömb és annak belseje a polgári épületek sorában és vajon jogos-e borító alapján ítélni a könyvet? Részben igen és részben nem: az Alkotmánybíróság legfelső szintjének 2021-es átalakítása remélhetőleg némileg árnyalja majd ezt a felvetést.

A vár irányából a kanyargó utcákon lefelé sétálva egyszer csak egy sor hatalmas, zárt fallal kerülünk szembe. Jellegtelenül tapadnak a homlokzatára hosszasan a szalag ablakok, ameddig csak ellátunk. Belépve pedig a sötétség fogad, mindenhol kemény, rideg anyagok, nehéz kőburkolatok, az ember teste is egy kissé nehézzé, merevvé válik, ő maga pedig akaratlanul is megkomolyodik. A viszonylag nagy fogadótér sem nagyvonalúságot, sokkal inkább ürességet közvetít. Vajon mióta nem lélegzett úgy igazából az, aki itt tölti a napjait? Fent, a legfelső szinten azonban valami történt. Ott valami máshogy van, valami mégsem teljesen ilyen.

Az Alkotmánybíróság szükségét érezte egy új terem létrehozásának, ahol sajtóesemények, gyűlések vagy akár kisebb konferenciák is helyet kaphatnak, emellett igény volt az üzemi konyha felújítására is.

Bonyolult kérdés egy környezetétől erősen eltérő épület egyetlen szintjét felújítani, átalakítani 30 év után úgy, hogy közben a működés sem állhat le egy pillanatra sem. Nem beszélve erről a nem szokványos helyzetről, amelyben egymás mellett kell helyet adni a formalitásnak és a mindennapi élet sokkal komolytalanabb, ám nagyon is fontos tevékenységeinek. Adódnak hát a kérdések: hogyan viszonyuljon az új a már meglévőhöz, igazodjon-e valamihez, vagy legyen inkább markánsan eltérő? Végül is a tervezők egyik fő szempontja az lett, hogy amit ide hoznak – bár igazodni egyébként sem nagyon lehet mihez – az ne legyen hivalkodó.

A multifunkciós terem

A tanácsterem kialakításánál fontos szempont volt, hogy több különböző helyzetben is használni tudják, így egyaránt alkalmasnak kell lennie kisebb csoportok zárt tevékenységeire is csakúgy, mint a sajtó fogadására és nagyobb létszám befogadására.

A tervezők mindezt egy rugalmasan alakítható, de homogén környezetet egybefogó térben valósították meg. A terem mobilfallal kettéválasztható, a bútorok szükség szerint variálhatók, rakásolhatók. A különböző funkciókat jól szolgálja az ízléses falburkolat, amely táblái között itt-ott rejtve helyezkednek el az ezzel azonos megjelenésű akusztikai panelek. A terem félköríves végében a pódium finoman emelkedik ki a térből, színében és anyagában ez is megegyezik az eddigiekkel. A bútorok és egyedi ajtók szintén ehhez igazodva alkotnak egységet a nagy egésszel. A világos, meleg színt közrezárja a fehér mennyezet, amelyben a hengeres megemelések nem csak a belmagasság növelésére szolgálnak, de kortárs technológiákat is magukba rejtenek, illetve a visszafogott, eredeti mészkő padlóburkolat, amelyet arra a külön kérésre hagytak meg a tervezők, hogy amit lehet, őrizzenek meg.

Az étkezőt használni nem csak délben lehet

A korábbi állapotban ez a négyzetes tér vélhetően kihasználatlan volt, klasszikus intézményi ebédlő, kifejezetten, majdhogynem kizárólagosan erre a célra, rövid oldalán a konyhával és a hosszan elszórt asztalokkal. A tervezők ezt áthelyezték és elnyújtották hosszanti irányba, az emelet így mindkét oldalról megközelíthetővé, átjárhatóvá vált, a tagolt tér pedig már nem csak egy gyors ebédszünetre szolgál az embereknek, hanem a hivatali közösség építésére is. A kétféle bútor is ezt hivatott hangsúlyozni: míg a nagyobb téglalap felületű asztalokban visszacseng egy konkrét funkció, vagyis az ebédlő, a kisebb, kerek asztalok színesebb, melegebb árnyalatokkal köztes időtöltésre invitálnak, a reggeli kávéra, egy beszélgetésre. A formalitásokat itt nyugodtan lehet mellőzni egy rövid idő erejéig.

Az épület mind alaprajzában, mind tömegében lépcsőzetes ritmust követ, a teret is ennek nyomán tagolták, amihez az építészek karakteres (mondhatni szimbolikus) üvegpallókat választottak. Ezek az elemek elhelyezkedésük és sűrűségük által finoman tördelik szűkebb és tágasabb, zártabb és szellősebb elválasztású helyekre az ebédlőt, miközben megmarad egybefüggő területként, alakítható és jól használható térként.

A födémben itt is megjelennek a hengeres megemelések, követve a pillérvázas épület raszteres rendjét, ellensúlyozva a belmagasság nyomott érzetét, miközben szükség szerint további fényforrásként is szolgálnak. Ez a gesztus itt, a legfelső szinten akarva-akaratlan hozza magával az ég asszociációját, melyet tovább erősít az oszlopokat és részben falat is burkoló égszínkék mázas kerámia. A szalagablakok sem tűnnek már innen bentről olyan ridegnek, feltárják a szem előtt a várost, a tetők feletti kilátás pedig tovább emeli a belső tér ünnepélyességét, szerethetőségét. A korábban említett fogadótérrel ellentétben most néhány apró változtatás és kevésbé apró, de visszafogott, korántsem hivalkodó gesztus már elegendőnek bizonyult, hogy az ürességet felváltsa a nagyvonalúság, a tágasság érzete, ahol az ember akár munkájából is kiszakadva egy percre fellélegezhet a nyugodt, barátságos környezetben.

Egyszerű és igencsak apróságnak tűnő döntések, mégis jelentőség teli lenyomatot hordoznak magukban. Ez a legfelső szint tehát arról árulkodik, hogy nem minden a külső, ám ez csak egy apró szelete a nagy egésznek, a hatalmas épülettömbnek. Egyszer talán eljön az ideje a ház további formálására is, amihez a későbbiekben igazodási pontként – akár mellette, akár vele szemben – is szolgálhatnak majd az itt megjelenő elemek.

Czigány Lilla