építészet : környezet : innováció

A Graphasel Design Studio saját irodája

A Graphasel Design Studio 2003-ban állt össze a Magyar Képzőművészeti Egyetem évei alatt. Nem klasszikus értelemben vett reklámügynökségként működik, hanem afféle „grafikai design manufaktúraként”. Íme a saját tervezésű stúdiójuk. 

Azon munkálkodunk, hogy a közös alkotó szándék ne álljon meg a tervezés szintjén, hanem a megvalósítás során is a legjobb megoldásokat találjuk meg. Célunk, hogy jól működő vizuális kommunikációt építsünk minden területen, mely a kreatív megjelenés mellett a funkcióját is jól ellátja. 

Ez a hitvallásunk tükröződik a studiónk kiválasztásában és megtervezésében is. Elsődleges szempont volt, hogy a csapat számára könnyen megközelíthető legyen tömegközlekedéssel az iroda, másrészt kellően tágas, így ki tudja szolgáni az igényeinket.

Bár az év irodája díjáért pályáztunk, nekünk itt dolgozóknak ez a második otthonunk, ahol ugyanolyan kényelmes kanapéra lehet ledőlni és átlapozni egy újságot, mint otthon, vagy épp a konyhából bambulni a városra. A tetőtér minden adottságát kihasználva belaktuk és szeretjük a stúdiót, ami folyamatosan változik - ettől olyan érdekes.


Graphasel iroda - fotó: Balázs Attila



A vidám színekkel, falfestésekkel minden helyiséget egyedivé alkottunk meg. A legnagyobb térben kapott helyet a legtöbb munkaállomás (öt) az egyik kis szobában még kettő, míg a harmadik iroda tárgyalóként is funkcionál. A munkaállomásaink könnyen mozgathatóak, ezáltal szabadabban alakítható a környezet.

Az ügyvezetők szobája az emeleten található. Fontos a személyes kommunikáció, így az összekötő csigalépcsőket naponta mindannyian megmásszuk párszor. Szintén a fenti emeleten van még egy pihenő, masszázs sarok. Ide el lehet vonulni telefonálni, de fotózáshoz is kiválóan alkalmas a tér a különleges fényei miatt.


Graphasel iroda - fotó: Balázs Attila



A kilátás a budai hegyekre megunhatatlan, ezt nem csak mi, hanem ügyfeleink is imádják. A tetőtéri ingatlan terei évről évre változnak, organikusan, igényeinkhez igazodva.


Graphasel Design Studio 



vélemény írásához jelentkezzen be »