építészet : környezet : innováció

A Múzeumsziget éke: a Bode-Museum

Az újabb teljes renoválás 152 millió eurós projektjét Heinz Tesar osztrák építész vezette. A fő kihívást a védett épület megmaradt értékeinek megőrzése jelentette, óvatos és az épület lényegét nem sértő, de a jelenkor elvárásaihoz igazodó betoldásokkal.
Verebics Petra cikke.

Az elmúlt években divatossá vált Berlin. Fél évszázadnyi Csipkerózsika álmából olyan erővel ébredt újjá a német főváros, hogy lakóinak pedig percnyi idejük sincs az unatkozásra. Megtelt élettel a korábban kopár Potsdamer Platz, vagy a város újraegyesítése előtt turistacélpontnak nem számító Lindenstrasse, ahol 2001-ben megnyílt a Daniel Libeskindnek világhírt szerző Zsidó Múzeum. Az új építkezések mellett az ősöktől örökölt hagyatákot is kifényesítik. Ennek a folyamatnak egyik jelentős állomása a Spree szigetén a 19. század közepétől a 20. század első évtizedéig tervezett és épített Museuminsel (Múzeumsziget) megújítása. A terület 1999 óta az UNESCO világörökség része. Még 1993-ban döntöttek úgy a városatyák, hogy a szigeten található öt, korábban jelentőségéhez méltatlanul kezelt múzeum megérdemli a felújítást. A folyamat eredményeként Európa egyik legjelentősebb múzeum-együttese jön létre.

 

Archív fénykép, 1904
fotó J.P Dalbéra
fotó Holly Hayes
fotó Timo Heuer
fotó: Chris Lancaster

 

A pályázatot eredetileg az olasz Giorgio Grassi nyerte meg, maga mögé utasítva a múzeumépítészként nagyágyúnak számító Frank O. Gehry-t. Később mégis lemondott a feladatról, így az angol David Chipperfield kapott lehetőséget a tervek elkészítésére, majd pedig a kivitelezésre. Ennek az újjáteremtési folyamatnak a részeként elsőként az Alte Nationalgalerie (Régi Nemzeti Galéria) készült el 2001-ben, legutóbb pedig a Neues Museum nyitotta meg kapuit idén márciusban (erről külön cikkben számolunk be). A jelen cikk tárgyát képező Bode-Museumot 2006. október 19-én adták át újra a látogatóknak.

A múzeum története
A Bode Múzeum eredetileg „Kaiser Friedrich Museum” néven nyitotta meg kapuit, névadója az a III. Frigyes császár volt, akinek udvarában először merült fel egy ilyen jellegű épület ötlete, és aki az anyagi támogatást és a hátteret is biztosította az 1879–1904 között zajló munkálatokhoz. Ernst von Ihne udvari építész volt az ötlet megvalósítója, a háttérben pedig Wilhelm von Bode állt, az egész Múzeum-sziget koncepciójának kialakítója, aki a múzeum első igazgatója is lett, és akinek nevét a múzeum 1956 óta viseli (az NDK időkben természetesen fel sem merülhetett a Hohenzollern-név megtartása). Ahogy Peter-Klaus Schuster, a berlini állami múzeumok általános igazgatója mondta róla: „Bode a kollázs mestere volt. Meg akarta teremteni a jó ízlésre való neveléshez szükséges hangulatot. Elkötelezett volt a szépség kultusza iránt.

 

Bode-Museum, fotó Kovács Péter
Bode-Museum, fotó Kovács Péter
Bode-Museum, fotó Kovács Péter
Bode-Museum, fotó Kovács Péter

 

A szabálytalan területi adottságok ellenére szimmetrikus hatást keltő neobarokk épület a sziget északnyugati csücskében található. Kívülről a mai Lengyelország területéről hozott homokkő borítja. Az ablakokkal ellátott talapzat és a ráépülő, korinthoszi féloszlopokkal és rizalitokkal díszített két emelet mintegy a folyóból nő ki. Az attikát August Vogel és Wilhelm Widemann szobrászok alkotásai díszítik, megidézve a különböző művészeti ágakat és a művészetek fontos városait. A sok keresztszárny következtében öt belső udvar jött létre.

Az előcsarnok után az épület középső tengelyén először a nagy kupolaterembe érünk, ezután következik a Kamecke-terem, majd az olasz reneszánsz stílusban épült bazilika, végül pedig a kis kupolaterem és egy rokokó stílusú lépcsőház. Mindez az udvari reprezentáció igényeit szolgálta ki. Bode számára talán még fontosabb volt a „korszakhelyiségek” vagy az ő esetében inkább „stílushelyiségek” múzeumpedagógiai koncepciója. A tulajdonképpeni kiállítótermekben Bode szobrok, festmények, bútorok és textilek páratlan gyűjteményét mutatta be. Ehhez járultak olyan belsőépítészeti részletek, mint a márványpadló, a kazettás mennyezet, a kandallók és az oltárok, amelyeket Itáliából szerzett kifejezetten az épülő múzeum számára. Mindezek tökéletesen harmonizálnak egymással, egy-egy korszakba, illetve stílusba varázsolva a látogatót. (Ezt a koncepciót követte Ludwig Hoffmann is a Märkisches Museum kialakításánál.)

 

Előcsarnok, fotó Sebastian Niedlich
Kis kupolatér, fotó Sebastian Niedlich
Kis kupolatér, fotó Sebastian Niedlich
Nagy kupolatér, fotó Sebastian Niedlich
A nagy választófejedelem szobra (Andreas Schlüter, másolat), fotó Sebastian Niedlich
fotó Francesca Fiorini

 

A felújítás
A háború a múzeum egy részét megrongálta, a 40-es években csak egy civil mozgalom tudta megmenteni a lebontástól. Az 50-es, 60-as években a gyűjtemény egy része újra megnyílt, de a belső terek restaurálása 1987-ig elhúzódott. Ám már a 90-es évek elején elkezdtek előbukkanni a német demokratikus felújítás hiányosságai. 1997/98-ban döntöttek végül az újabb teljes renoválás mellett. A 152 millió eurós projektet Heinz Tesar osztrák építész vezette. 1998–2005-ig zajlott a tervezés és a rekonstrukció, melynek során a fő kihívást a védett épület megmaradt értékeinek megőrzése jelentette, óvatos és az épület lényegét nem sértő, de a jelenkor elvárásaihoz igazodó betoldásokkal.

A belső megoldások némelyikével szemben felmerülhet némi kétely az emberben, de alapvetően az épülethez méltó és nem véletlenül magasztalt munka készült el. Nagyrészt igazat kell adnunk Klaus-Dieter Lehmann (a Porosz Kulturális Örökség Alapítvány elnöke) elfogult szavainak, melyek a 2005-ös átadáson hangzottak el: „A Bode-Múzeum csodája a reneszánsz és a barokk hatásos formanyelvét megjelenítő grandiózus építészet a termek nagyszerű egymásutánjával, az eredeti beépítésekkel, a váltakozó szín- és anyagbenyomásokkal, az újra kiállított, gazdagon díszített falakkal, padlókkal, lépcsőkkel és portálokkal – az épület mindezzel olyan pompásnak és elegánsnak mutatkozik, mint 1904-ben.”

 

Bode-Museum, fotó Kovács Péter
Bode-Museum, fotó Kovács Péter
Bode-Museum, fotó Kovács Péter
Bode-Museum, fotó Kovács Péter
Bode-Museum, fotó Kovács Péter
Bode-Museum, fotó Kovács Péter

 

A szinte észrevehetetlen modernizálás egyik példaértékű eleme az akadálymentesítés megoldása. A főbejáratnál például a járda egy része felemelkedik, a lépcsőfokok eltűnnek és az ember rögtön az épület bejáratában találja magát. Ezen túl a kor követelményeinek megfelelő tűzvédelmi- és riasztórendszert építettek be, a restaurátorműhelyeket a kornak megfelelő eszközökkel látták el, megszüntették a penészesedést és kicserélték az acélgerenda-szerkezet korrodálódott részeit.

Eredeti – bár fekete-fehér – fotók alapján állították vissza régi pompájába a későbarokkot idéző stukkós Tiepolo-Kabinetet, amelyben huszonkét Grisaille-technikával készült Tiepolo-freskó található. Tökéletesen helyreállították a bazilikát is, ám az érzékeny bútorok és képek sajnos a természetes fény és a klíma hiánya miatt nem kerülhetnek vissza eredeti helyükre. Ezzel együtt napfényes, tágas múzeumtér jött létre, ugyanazzal a koncepcióval, amellyel Bode egy évszázaddal ezelőtt megálmodta. Bár a tárgyak egy része a háború áldozatául esett, a jelenlegi gyűjtemény önmagában is óriási értéket képvisel. Az épület már 2005-ben elkészült, de csak a gondos koncepcionális rendezés után adták át 2006 őszén. Körültekintő és megfontolt munkával kerültek helyükre a műtárgyak. A teljes Múzeumsziget-projekt keretében a múzeumok funkcióját is újrastrukturálják. Így jelenleg a Bode Múzeum 66 kiállítótermében helyet kapott egyrészt a szoborgyűjtemény, amely a középkortól egészen a 18. század végéig német nyelvterületről, Franciaországból, Hollandiából, Itáliából és Spanyolországból származó tárgyakat foglal magában. Különlegessége, hogy a szobrokat nem rejtették vitrin alá, így a látogató a korábbinál sokkal elevenebb és intimebb formában találkozhat ezekkel a kincsekkel. Ezen túl feltűnő az eredetivel való összehasonlítás során, hogy mennyivel szellősebb az újjászületett múzeum.

 

Bode-Museum, fotó Kovács Péter
Bode-Museum, fotó Kovács Péter
A San Michele in Affricisco apszisa, fotó Francesca Fiorini
Bode-Museum, fotó Kovács Péter

 

A Bode Múzeum egy bizánci gyűjteménynek is helyet ad, melyben a 3. századtól a 15. századig készült műremekek találhatók a bizánci világ minden pontjáról. A szekció legnagyobb értéke a ravennai San Michele in Affricisco templom egy az egyben Berline szállított, mozaikos apszisa a 6. századból. A harmadik gyűjtemény az érmekabinet, a világ egyik legnagyobb numizmatikai gyűjteménye.

Ezen túl a múzeum egy gyerekeknek szánt galériával, egy kávézóval és egy múzeumshoppal is gazdagodott.

Ahogy Neil MacGregor írja – némi túlzó pátosszal – a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain a jelenleg 1700 műtárgynak helyet adó épületről: „Teljes joggal mondhatjuk, hogy Európa a történelem során először az új Bode-Múzeum segítségével tudja háromdimenziós formában olvasni esztétikai, vallási, intellektuális és politikai történetét.”

Verebics Petra

vélemény írásához jelentkezzen be »