A szabolcsi földvár és templom 50 év műemlékvédelméről

Szabolcs községben a földvár és templom, Történelmi Emlékhely avatása is megtörtént 2023-ban. Az idáig vezető, 50 év műemlékvédelmi tevékenységre tekint vissza a földvár felelős tervezője Kiss József táj- és kertépítész azoknak a munkákban résztvevő kollégáknak megidézésével, akik ma már nem lehetnek közöttünk.    

Szabolcson a Történelmi Emlékhely avató ünnepség a legutóbbi, fontos állomás volt nem csak a földvár és a templom védelmének történetében, de a vármegye életében is. Az ünnepi vármegye napon, a névadó településen 2023. május 20-án leplezte le a sztélét Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Harrach Péter a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, az országos, megyei és helyi képviselők részvételével, és az ökumenikus istentiszteletet is megtartó egyházfők áldásával. A nap házigazdájának Csegei László polgármesternek, és mások kitüntetése után a földvár oldalában, ezen az igazán hiteles helyen adta elő Varga Miklós az István, a király című rockopera dalait. A nap ünnepi zárásaként a legutóbb helyreállított Tomori kúriát, az eddig igencsak hiányolt új látógató központot Simicskó István államtitkár avatta fel a képviselőkkel együtt. 

Vergilius Georgica I. könyvében írt „Labor omnia vincit improbus", azaz: „a szívós munka minden akadályt legyőz" Oklahoma állam és számos nemzet intézményének jelmondata is, de jellemző ma is a község határában dolgozó gazdálkodókra, a földvár és település ezeréves történetére, és az itt 50 éven át folytatott műemlékvédelmi, helyreállítási munkálatokra is. Tokajtól 12 km-re a Tisza bal partján, a vármegye névadó települése: Szabolcs. A községben található honfoglalás-kori földvár a legjobb állapotú ilyen típusú objektum Európában. Sáncait egykor két oldalról a Tisza övezte. A harmadik oldalon széles csatornát ástak, és abba vezették a vizet, így biztosítva a földvár szigetszerű zártságát. A földvár keleti sáncoldalától mintegy 80 m-re áll az igen jelentős, Szűz Mária tiszteletére szentelt, XI. században épült templom, ami már készen várta az 1092-ben Szent László királyunk vezetésével tartott országos egyházi zsinatot és törvényhozó gyűlést, amelynek a korai magyar állam történetének egyik legfontosabb jogtörténeti alkotása köszönhető. Az 1970-es években a régészeti kutatásokkal szinte párhuzamosan megindult az a műemlékvédelmi tervezési helyreállítási folyamat, amelyről 50 évre visszatekintve adok rövid áttekintést.

A műemlékvédelmi tervezés története

A XI. századi, Szűz Mária tiszteletére szentelt templom helyreállításának tervezése az oly sok nemzeti értékünknél megidézni is felemelő építész, Makovecz Imre mesteriskolájában kezdődött (VÁTI). Komjáthy Attila építész 1974-ben ott készítette el a Szabolcs ref. templom műemléki helyreállítása c. dokumentációt. Ezt megelőzően a templomban Németh Péter 1970-től folytatott régészeti kutatásainak eredményei alapján a helyreállítási javaslatot Erdei Ferenc osztályvezető (OMF) 1971-ben Komjáthy Attila tervezési programjába vette. A templomot, a haranglábat és rendezett környezetét az OMF tervezési osztályának tervezőivel, az 1974-1976 között végzett befejező tervfázisok szerinti helyreállítással 1976 - ban adták át – ahogy azt a most avatott sztélé szomszédságában lévő, régi műemléki ismertető tábla is közli.

Az építészeti tervezői szándék Komjáthy Attila néhai kollégám templom helyreállításáról írt sorait idézve is jól érzékelhető: „A valamikori háromhajós, román kori katolikus templom lényegében megtartotta eredeti hajójának és szentélyének körítő falazatát, egészen napjainkig. Többször átalakítva várta a helyreállítást. Az építészeti cél lényegében az volt, hogy a történeti állapotnak legmegfelelőbb, arra legjobban utaló megoldást találjunk. A helyreállítás során arra törekedtünk, hogy a többszöri átalakítás „értéktelen" elemeitől megszabadítsuk az emléket, de ne purifikáljunk. Így a barokk kor átalakítását megtartottuk, hiszen ebben bújt meg a déli, középkori ablaksor. A homogén, természetes kőpadozatban bemutattuk a 3-3 főhajót határoló pillérsort. Az államalapításhoz szorosan kötődő, korábban hatalmas templom érzékeltette azt, hogy a hit változása, a katolicizmus felvétele eget-földet összezárt.

A helyreállított templom tömegében mutatja ezt, mind a külső képével, mind a belső terével, „csillagos egével". A mennyezeten a pillérkiosztásokhoz igazodó fénynyalábokat helyeztünk el, mintegy pótolva az elveszett pillérsorokat." (Emlékeztem szerint a mennyezeti világítás megformálásának javaslata Teleki Katalintól származik.) „Külön ki kell emelni Mezei Gábor belsőépítész, az idővel és a helyreállítás céljaival azonosuló berendezését. A helyreállítás során a környezetet egyszerű eszközökkel rendeztük, itt helyeztük el az új, faszerkezetű haranglábat is." [1] 

Az egyszerűsített műemléki rendezési tervvel kiterjesztettük a műemléki védettséget. Természetesen már a templom helyreállítási munkái közben is figyelemmel kísértük a közeli, hatalmas földvárban megkezdett kutatásokat. Mivel a templom műemléki környezeti védettsége nem terjedhetett ki a földvár területére – megadva a sürgetően szükségessé vált műemléki védettség lehetőségét – a református templom helyreállítását követően Egyszerűsített műemléki rendezési tervet adtunk ki (OMF 1978. Komjáthy A. - Kiss J.).

A terv legfontosabb feladata: a műemléki védelem kiterjesztése a földvárra és tágabb környezetre, annak természeti értékeire, a tájkép, és az akkor még egészen új kategória, a történeti táj védelmére! Ebben az időben még az is a nagy eredményeink közé tartozott, ha sikerült elérni a megmaradást „fejlesztés" nélkül. Egy- egy rosszul elhelyezett, akár távoli hidroglóbusz is hatalmas tájrészletet tud a védett területből „kivágni".

 A sürgősen fontossá vált terv olyan célokat kellett, hogy tartalmazzon, amely beláthatóan hosszú időre biztosíthatja az emlékegyüttes megfelelő működtetését a távlati elképzelések fokozatos megvalósításával, lehetőséget ad a különböző mezőgazdasági és egyéb gazdálkodási módok harmonizálására az értékek megőrzésével együtt. A település különleges értékei révén regionális hatású szerepkörökkel bír.

Kijelölésre kerültek az addigi kutatási eredmények figyelembevételével a gyalogos zónák, a javasolt telekrendezésekkel és mezőgazdasági művelés visszaszorításával lehetségessé vált a külső sáncoldalaknál a körbejárás.  A templom melletti épület halászati múzeumi és fogadóközponti szerepe, a templom és földvár, valamint az egyéb műemléki és természeti értékek közötti kapcsolatok is meghatározásra kerültek, a Tiszához, illetve holtágainak területére is. A földvár temetőhasználat által is bolygatott és az erősen elvadult növényzettel benőtt, sok helyen erodált hatalmas területére a további műemléki helyreállítási tervek készítése hivatalosan is az OMF programjába került.

Az ásatási, kutatási eredményekről Németh Péter régész 1969-77, majd 1980-2007 közötti kutatásainak beszámolóiból kaphatunk áttekintést. Jósa András és Bartalos Gyula 1894-ben végzett ásatásai már megmutatták a honfoglalás kori település értékeit, de az 1969-ben megkezdett kutatások nyomán egyre pontosabb kép rajzolódott ki a földvár történetéről.[2] Előkerültek a vár szerkezetének maradványai is, ami az építési mód első közelítését adta: „…elsődleges cél a földvár kormeghatározása és szerkezetének megismerése volt. Ez 1894-ben a régészet akkori módszerei miatt nem járhatott sikerrel, ezért is kellett a feltárásokat újra elvégezni. A földvár nyugati kapuja közelében történt teljes sáncátvágás alapján megállapíthattuk, hogy a Tisza folyó egykori kanyarulatára épült háromszögletű vár alatt egy vastag, a neolitikumtól a késő vaskorig fennállt település húzódik (ennek edénytöredékei okoztak zavart az 1895-ös ásatás értékelésekor). A vár építésekor változó vastagságú (20-35 cm), egymásba csapolt gerendákból rekeszes faszerkezetet készítettek, amelynek közét részben a vár belsejéből, a keleti oldal esetében pedig a várárok ásásakor kitermelt földdel töltötték ki. E faszerkezet a külső oldalán függőleges volt, belső oldalán helyenként lépcsőzetes lehetett.

A vár sarkain fa tornyok állhattak, a Tisza felé kettő kapuja volt, a település felől a várárkon átívelő hídon keresztül lehetett megközelíteni. A külső oldalain mérve 337-235-387 m által határolt területen fekvő vár falainak magassága változó volt: 8-10 m-re emelkedhetett ki a kővel erősített földlábazatból. A vár belsejét a 18. század közepétől 1974-ig temetőnek használta a község lakossága, ez a régészeti feltárást megnehezítette. Ám a kisméretű szabad felszínen végzett ásatás azt bizonyította, hogy a várban állandó épületek nem voltak, területét veszély esetén a környék idemenekülő lakossága használta. Ekkor egy földbe mélyített ciszterna biztosította a vízellátást az emberek, állatok részére.

A régészeti eredmények szerint a vár a honfoglalás után, a 10. században épült. Az 1085. és 1091. évi úz-kun-besenyő támadások után falait kijavították, vastagították. Írott (okleveles) forrás 1067 körül a vár alatti utat említi. A tatárjárás (1241-42) után a mellette kiépült királyi megyeközpont (civitas) – benne két, a Boldogságos Szűz és Szent Mihály tiszteletére épített templommal, a megyét irányító ispán és az egyházi vezető, az esperes házaival, szolganépével – szerepe megszűnt, így a várat is elhagyták. Azóta az elkorhadó faszerkezetből kiömlő föld domború, begyepesedett sáncot alkot, amelyet a köznyelv „földvárnak" nevez. Ma Közép-Kelet-Európa egyik legjobb állapotában fennmaradt 10. századi erőssége, amely méltán élvez kiemelt műemléki védelmet."

A földvár honfoglalás kori építésének körülményeit a műemlékvédelmi tervezésekhez a következők szerint összegezhettem: fontos, hogy a honfoglalás kori első építési periódust az újabb régészeti értékelés bizonyítottnak tekinti. A földváron belül építmény nyomai nem kerültek elő – a hatalmas ciszternát nem ide sorolva.

A földvár északi és délnyugati oldala – mely mellett a szabályozás előtti élő Tisza folyt – tiszai magas part volt. Erre épült rá a sánc, úgy, hogy az építők bolygatatlanul hagyták a majdani sáncszélességet – 30-50 m a Tisza partjától számítva – ettől beljebb láttak hozzá az építéshez szükséges föld kitermeléséhez. A sánc építéshez az egymásba csapolt gerendákból készített rekeszes faszerkezetbe került a kitermelt föld. A délkeleti épített Tisza-csatorna feltárása is megtörtént, ami megerősítette Jósa András eredményeit. Ő 1897-ben élt tanúk állítására hivatkozott, miszerint: a templomi földmunkálatok alkalmával mélyen a földbe vert részarányosan elhelyezett vastag, elkorhadt facölöpökre akadtak, melyek csakis a templomot a várral összekötő hídlábak maradványai lehettek. A további, rekonstrukciót is lehetővé tévő tervezéshez biztosított alap adatokat Németh Péter ásatása, amivel a csatorna metszetvonala meghatározhatóvá vált. Az ásatás során bemérhetővé váltak azok a csatorna fenéksíkjában elhelyezett nagy terméskő lapok is, amelyek elhelyezésével kialakították egykoron a híd fa cölöpjeinek alapozásait. Így vált meghatározhatóvá a cölöpök elhelyezkedésével együtt az egykori híd szerkezete is, ami a megépíthetőséget is alátámasztotta.

A földvár három helyen van áttörve. Az északi és nyugati bizonyíthatóan a földvárral egykorú, Tiszára néző kapuk. Az ezeken az oldalakon épült kikötőket is feltárta Németh Péter a várba vezető kőburkolatú úttal. A két kikötő tette lehetővé a vízi úton érkező szállítmányok elhelyezését a vár védelmében. A geodéziai felmérések a kutatást követő, több ütemben is elkészültek.

A földvár megőrzése és bemutatása tájépítészeti eszközökkel

Lakossági fórumon bemutatott, és elfogadott, valamint műemléki és természetvédelmi jóváhagyásra is került a földvár helyreállításának és bemutatási terve. (Kiss J. 1998. ÁMRK).

A helyreállítási kérdéseket alapvetően meghatározta az akkori műemlékvédelem gyakorlata, de ettől függetlenül is helyesnek bizonyult az eredeti építmény meglévő, meghatározó arányú és eszköztárú megtartását célzó tervezői magatartás, a földvár különböző jellegű építményi-, használati területeinek táj- és kertépítészeti tervek szerinti megőrzése.

Alapvetésként kellett elfogadni és elfogadtatni, hogy a gyönyörű, hatalmas és impozáns méretű, gyepfelületű sáncok; romok!

Az ünnepre készülés felgyorsította a helyreállítási folyamatokat, amit a 2000 – Magyar Millennium megünneplésének irányelveiről kiadott 1152/1999 (XII. I.) Korm. határozata is jelentősen segített. A millenniumi műemlékhelyreállítások lexikonában is helyt kapó Szabolcs, földvár helyreállítását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium 40 M Ft-os támogatásával már az OMF- ből alakult, Cselovszki Zoltán építész elnökletével működő Országos Műemlékvédelmi Hivatalban folytattuk, és a várat 2000-ben ünnepélyesen átadtuk.[3]

A földvár állékonysága alapvetően a növénytakarótól függ. Miközben a területen a régészeti kutatás már szünetelt, a folyamatos fenntartást is lehetetlenné tévő elvadult növényállomány eltávolítása is folyt. Nagyon nehéz kézi munkával lehetett csak a bozótost irtani. A vadrózsa (Rosa canina) és bálványfa (Ailanthus altissima) óriási területen terjedt el.  A bálványfa kiirtása főleg azért volt nehéz, mert azt csak a „csomóra kötött" gyökérzetével együtt lehetett eltávolítani, darabonként. Sajnos ismét erősen elterjedt a bálványfa, az állékonyságot és a fává nővő erdősülni, bozótosodni képes tömegével vizuális rombolást is okozhat. A kiszedésekkel bolygatott gyepes felszín lényegében az eredeti állapotot változtatja, erősen kitett az eróziónak, és a természetesen kialakult gyepes növénytársulása nagyon nehezen pótolható. Itt nem egyszerűen csak egy gyepes felületről van szó! Nem csak a sáncok eddigi megtartott állapotára kell gondolnunk, de annak további állagmegóvása is leginkább a felszíni gyeptakaró meglétén és annak minőségén múlik. A terv javaslata volt az is, hogy a meredek oldalakon speciális módszerekkel és gépekkel történő folyamatos fenntartási munkákon túl, az északnyugati területrészen még fellelhető, természetvédelem alatt is álló, árvalányhajas területről beszerzett fűmaggyűjtéssel biztosítható legyen a jellemző gyeptársulás rekonstrukciója. Ez ügyben is tárgyalásokat folytattunk a Természetvédelmi Hivatallal. A földvár megmaradt felületének rombolását is okozó, az állékonyságot veszélyeztető építéseket a terv tiltotta. Csak olyan gyalogos forgalmi utak készülhettek, amiket homokos, kavicsos ágyazat felhasználásával lehet gyepes felülettel, vagy egyszerű löszös felülettel kialakítani. Az áttekinthetőséget a megtartott növényállományon kívüli új betelepítésekkel, vagy egyéb más odakerült, pl. szélhordott magoncok felnövekedésével, új térfalak nem akadályozhatják. E romok évszázadokon át működő védelmét a természetesen kialakult gyepfelület adta.

A földvárban már a XIX. században használt temető, református, katolikus és izraelita önálló területekkel működött, egészen 1974-ig. Ez a funkció a felső réteg bolygatásán kívül inkább a változatlanság védelmét erősítette. Az ásatási munkákhoz már megkezdett exhumálásokat, a földvár műemléki helyreállításához ki kellett terjeszteni az egész területre, ami minden sír jog- és szakszerű áthelyezését tette szükségessé az új temető területére. A kegyeleti szempontok messzemenő tiszteletével kezeltük a sírokat. Amelyekhez hozzátartozó nem volt fellelhető, azokat megjavított sírjellel és rendezett felszínnel az eredeti helyén hagytuk.

Hatalmas feladatot rótt ez az önkormányzat dolgozóira is, Lakatos Dénes polgármesterrel együtt, aki 1990-2010 között szinte műemlékvédelmi munkatárs is volt. Köszönet érte ma is!

A sáncoldalakra felfutó, művelés alá vont telkek kisajátítása, és a további művelés megszüntetése is elengedhetetlen volt, mert enélkül lehetetlen lett volna a külső sáncok rendezése és az alattuk vezető utak kialakítása. A délkeleti oldalon az egykori csatorna árkot és a hidat is meg kellett építeni, de az ehhez szükséges eljárások már korábban folytak az egyházi és állami területeket illetően, és szerencsére a templomkert és földvár gyalogos összeköttetéséhez már az egykori iskola állami telkével is rendelkeztünk. A nyugati oldalon a honfoglalás kori ciszterna felső része a nagy kerek mélyedés. Az ásatások során kiderült, hogy a gerendákkal megerősített oldalfalú hatalmas mű alsó szintje nem volt összeköttetésben a talajvízzel, és így valóban csak az esővíz begyűjtésére volt lehetőség.

A honfoglalás kori ciszterna szerkezetének bemutatását is a későbbiekben létrejövő kiállításokra szántuk. A most átadott Tomori kúria bemutató terei erre már kiváló lehetőséget adnak, ahonnan egyelőre hiányoznak az 1970-2010 között folyt, a jelenlegi állapotot létrehozó műemléki helyreállítások és az azt megalapozó régészeti kutatások megjelenítései. Az egyszerűsített RT javaslata volt egy a külső területen elhelyezett, jelmagyarázattal ellátott, a földvárról készülő bronz modell, ami a mozgás- és látássérülteket is tájékoztatni tudná, mivel közlekedésük jelenleg nem valósítható meg a sáncokon biztonságosan.

A délkeleti sánc legmagasabb pontjára 1896-ban épített millenniumi emlékoszlop állékonysága volt veszélyben az alapozás csúszása és betonnal történt kiegészítése alatti nagy üregeket okozó erózió miatt. További betonozásról szó sem lehetett mert ahogy Gilyén Nándor statikus is indokolta; a súlyos kiegészítés további csúszást okozna az erózióveszély növekedésével együtt. A földvár helyreállítási tervei szerint is az ilyen módszerektől amúgy is el kell tekinteni. Mivel oly kitűnő tanárok oktattak éveken át, mint Becker Sándor statikus, műegyetemi tanár – az építészeknek nem kell bemutatnom – így soha nem okozott ijedelmet nekem, inkább nagy örömöt, ha egy építményt kellett terveznem. Egy olyan szerkezetet javasoltam, amely földbe vert fa cölöpsorának, fogópáros, talajra illeszkedő gerendasora is támasztó, csúszást gátló és stabilizáló szerepüket az új, teraszos járófelülettel együtt töltik be. A szerkezet az emlékmű körüljárhatóságát, a továbbjutás talapzaton kívül is lehetővé tette. Alatta erős gyökérzónát fejlesztő, alacsonyan maradó cserjék stabilizálták a sáncot. 

Javaslatomat Gilyén Nándor statikus – aki a népi építészeti műveiről is ismert – jóváhagyta, csakúgy, mint az egykori Tisza-csatorna és hídjának szerkezetét, amit legalább részben rekonstrukcióként építhettünk meg. A tervezéshez lényeges adatokkal szolgált Németh Péter ásatása. Többek között a feltárt, eredeti pillérek alatti stabilizált alapként elhelyezett kőlapok, megadták a pillérek kiosztását. Ez, az árok méreteinek figyelembevételével a honfoglalás kori híd hosszúságát, és nagyon jól behatárolható szélességét is megadták. Tekintettel az egykori, egyszerű ácstechnikákra, és a didaktikai lehetőségekre, illesztéssel és „Andrással" megoldott hidat tervezetem. A korlátnak a lelógó részekkel együtt a szerkezetet erősítő „doboz" szerep is jutott. 

Móricz Zsigmond ma is megszívlelendő sorai is említik az egykori hidat az Est 1928-ban megjelent számában: „A szabolcsi földvár. Ez a földvár, amelyről a magyar közvélemény jóformán semmit sem tud, a magyar nemzeti kincsek közé tartozik. Szabolcs megyének északi sarkában, Rakamazon felül van, Tokajjal szemben, ez a kis, pár száz főnyi lakosságú falucska; maga a falu a földvár lejtőjén van megtelepülve… Annak idején a Tisza, mely ma is ott kanyarog a vár alatt, mocsarakkal vette körül, mint egy szigetet, s a vár csúcsáról messze terjedő gyönyörű panoráma nyílik, az Alföld egyik legszebb kilátása, a Hegyaljai hegyekre. A vár udvara csaknem olyan mélység, mint a környező sík. Négy kapu vezetett be a várba, ma is felismerhetően. S még harminc évvel ezelőtt meg− találták a cölöpöket, amelyek hídoszlopai voltak a hajdani mocsár felett."

A tervezett ezredéves emlékhely kialakítását 2000. évi Millenniumi ünnepségek is indokolták. Ezt a terv oly módon kívánta megvalósítani, hogy az egykori temető jelentős emléke a Szemere síroszlop és a megmaradt térfalak vizuális tengelyének folytatásában, löszös vagy gyepes és gyepes terméskő burkolattal kialakított „életfát" formázó, feliratos fekvő kőlappal jelölt koszorúzási emlékhely létesüljön. A síroszloptól a hatalmas honfoglaláskori ciszterna mélyedéséig terjedő burkolati életfa ágai is jelképe az eltelt ezer évnek. Az eredeti helyén megtartott, és a meglévő cserjékből alakított térfallal tengelybe helyezett Szemere György síroszlop a település egyik leggazdagabb földesurának emléke. Ő 1863. október 30-án született Szabolcs településen – éppen 160 éve – és 1930-ban hunyt el Pesten. Jogot végzett és hosszabb külföldi utazás után 1887-től szolgabíró, 1892-től gazdálkodó. A gazdálkodását Pestre költözve irodalmi tevékenységgel távolról irányította, és a Magyar Szemle, a Világ lapokat, majd 1917-től az Országgyűlési Naplót szerkesztette. A kisstílű dzsentri világot bíráló, a parasztokkal együttérző regényeket és színdarabokat írt. A Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagja volt.

A megemlékezés Szemere György őseinek esetében is indokolt. A Mohácsnál elesett egyik ősére Kelemen (mh.1526.) visegrádi várnagyra, koronaőrre, jajcai bánra és fiára Albertnek Kinisy (Kinizsi) Zsuzsannával kötött házasságából [4]  származó vitéz utódokra is – akik egyik utódja Szemere György is. A másik – kihalt - ágon, Kelemen testvérétől, Mihály alispán utódaitól származott Szemere Bertalanra emlékezhetünk, aki, a 1848-as kormány belügyminisztere volt. A tervezett életfa motívummal kialakított millenniumi emlékhely 2000-ben nem valósult meg, de egy egyszerű emléktábla elhelyezésre került.

A híd vonalában történt délkeleti sánc 2000 utáni régészeti kutatás eredményei is lehetőséget adtak a kazettás sáncszerkezetet bemutató részleges rekonstrukciójára. Az 1894-ben Jósa András és Bartalos Gyula egri kanonok, történész ásatásai során tett megfigyelései szerint is: „Először a gátakat fenntartó faszerkezet mindenütt megtalálható. Másodszor a faalkotmány nem rendszeres ácsmunkálattal volt összeállítva, szögezésnek, egymásba rovásnak nyomára ugyanis sehol sem akadtunk. Harmadszor a gerendák elhelyezésére három irányba észlelhető, úgymint függőlegesen, keresztben és hosszában, ez utóbbiak még most is derékvastagságúaknak látszanak a tető mentében. Negyedszer a függélyes és keresztbe helyezett farudacsok ágastól és gallyastól helyeztettek el, hogy így még inkább lekössék agyag és fekete talaj vegyülékéből áll, közel az aljakig, hol porondszerű tiszai homok az uralkodó."

Az előzetes egyeztetéseken elfogadott tervvázlatokat (Kiss J. ÁMRK 2002.) a Tervtanács végül is nem fogadta el. Ez a döntés a délkeleti oldalon feltételezett kapun át, a híd vonalában és szintjében folytatódó gyalogos forgalom megvalósításának lehetőségét is bezárta – egyelőre. 

A 18. század végi barokk udvarház, a Mudrány-kúriában ma már a Jósa András Múzeum képző- és iparművészeti gyűjtemény szép darabjait láthatjuk, a restaurált freskókkal együtt. A 18. század végén épült késő barokk udvarházban a vidékre jellemző nemesi otthonok enteriőreit bemutató kiállítás látható.

A tágabb környezetre készített tervjavaslatok a külső feltáró utak megvalósítását és a turisztikai lehetőségek fejlesztését célozták.  (Kiss J. 2004.; ÁMRK és Kiss J.- Szabadics A. 2014. NKÖV Kft.) 2004-ben kiadásra került terv a körbevezető út tervein kívül a morotvákat és a folyót összekötő, az egykori Tisza meder új Tisza-csatorna kiépítését is vette tervbe. (Kiss J. 2004.)

A javaslataim szerint, a víztározó sokrétűen hasznos funkcióival együtt a kialakuló vízfelület a történeti táj rekonstrukcióját is jelentené. „A Tisza cca. 300 m-re folyik a földvártól északra, a szabályozás utáni új medrében. A község határában, a földvár déli sarkánál ott a morotva. Kiépíthető, rekonstruálható az egykori mederrész, ami közvetlen, zsilippel szabályozott összeköttetést biztosítana a folyó és a morotvák között. A szabályozott vízszinti kapcsolat nagy lehetőségeket tartogat. A morotvák természetvédelmi jelentőségükön túl idegenforgalmi szempontból is fontosak."  

A jövőre nézve most is fontos idézni a FETI-KÖVIZIG 2007-ben kiadott Szabolcsi földvár vizes élőhelyi környezet és táj rekonstrukció és rehabilitáció tanulmányában, Vácz Sándor tervező sorait: „Jelen program az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ, Táj-és Kertészeti Osztály munkatársának, Kiss József okl. táj- és kertépítész ötlete és javaslata alapján készült. A javaslat alapján ennek az Európában egyedülálló középkori létesítmény egykori vizes környezetének helyreállítását, rekonstruálását a mai állapotok, körülmények és adottságok által megengedhető szinten meg kell kísérelni. Jelen tanulmány ennek a javaslatnak próbál eleget tenni. A földvár alkotta monumentális tér a táji kapcsolataival együtt érzékelhető. Ugyanakkor kijelenthetjük, hogy a földvár eredeti vizi környezetének helyreállítása ma már reménytelennek mondható, hiszen a Tisza már másutt kanyarog. A délkeleti oldalon a beépítettség miatt sem lehet az eredeti (vagy ahhoz hasonlító) állapotot helyreállítani. Az északnyugati és a délnyugatii oldalakon viszont van lehetőség az eredetihez közeli állapot visszaállítására…Az északnyugati oldalon a várárok mélyítéssel megépíthető és így csatlakozik a délnyugati oldalon húzódó Morotvához. E morotva kapcsolatban van tőle keletre levő holtmedrekkel (pl. Kerektó). Árvizek esetén a feltöltődés innen kezdődik, és ebben az irányban is folynak vissza a vizek… A holtágak vízpótlásának szabályozható megoldása azért fontos, mert így tervszerűen, a természetvédelmi hatóságok és kezelők igényeinek megfelelő mértékben és időben lehet az érintett területek ökológiai vizgényeit kielégíteni. Ugyanakkor mód és lehetőség van meghagyni a korábbi vízjárást is, annak természetes, a Tiszától függő dinamikáját, melyhez igazodva és alkalmazkodva alakult ki az itt levő ökoszisztéma a maga teljességében."

Ez a tájrendezési feladat, a több mint ezeréves emlékünk nagyszabású helyreállítási- megőrzési, természetvédelmi, vízgazdálkodási, turisztikai fejlesztések jövője. Ahogy a kezdetnél, úgy itt is csak ismételni lehet az ÁMRK kiadványon [5] is szereplő jelmondatot:  

Kiss József Kós Károly díjas táj - és kertépítész ny. vezető tervező, műemlékvédelmi szakértő

JEGYZET:

1.) Erősségénél fogva várépítésre való, szerk. Juan Cabello és C. Tóth Norbert, 2011. Kiadó: Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága, p.35-40. Komjáthy Attila: Szabolcs (Gondolatok a Szűz Mária monostor helyreállításáról) p. 41- 48 Kiss József: Szabolcs, az ispánsági vár helyreállítása
2.) Fodor István-Németh Péter: A szabolcsi ispáni központ régészeti kutatásainak első három évéről, Szabolcs-Szatmár - Beregi Szemle 1972. 1. sz.
Németh Péter: Előzetes jelentés a szabolcsi Árpád-kori megyeszékhely régészeti kutatásának első három esztendejéről. Archeológiai értesítő 1973. 2. sz.
3.) Oszlopokat emeltünk, hogy beszéljék a múltakat, A millenniumi műemlékhelyreállítások lexikona, p.36-37. NKÖM- OmvH, Kiadó: Cselovszki Zoltán; OmvH Bp. 2000.
4.) Az 1430 k. született Kinizsi Pál húga nem lehetett édesanyja az 1530-ban született Bethlen Farkasnak. A lexikonok és Várkonyi Tibor; Családtörténet határok nélkül II. p.287. szerinti bejegyzések7 szerint is, az Abaúj vármegyéhez kötődő Kinizsi család leszármazásait indokolt vizsgálni. Szabolcstól, 30 km-re, a Hernád két partján található Nagykinizs és Kiskinizs települések a régi családi központok. Többek között lásd: Várkonyi Tibor; Családtörténet határok nélkül II. p.287.
5.) Az angol nyelvű rövid, letölthető ismertető PDF kiadvány részlet az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ (ÁMRK) Szécsi Zsolt; 10 év helyreállításaiból; Várak, Szabolcs, 2003.