A veszprémi Érseki Palota felújítása

Az óvatosan tekeredő Vár utca zártsorú térfala a Székesegyház domináns tömegéhez közeledve felnyílik, térré duzzad, súlyponti helyzetet teremt. Nemcsak fizikai, de szellemi értelemben is. Keleti oldalán húzódik a palotaegyüttes, melynek központi eleme maga az Érseki Palota, északról a Nagypréposti Ház épülete, míg déli irányból a Szent József Ház (korábban Alkalmazotti Ház) keretezi. Több évszázados kapcsolat ez, melynek elsődleges célja a főpásztor magán- és hivatali életének harmonikus összefonása. A legújabb tervbemutatóban az Érseki Palota felújításának koncepcióját ismerhetik meg.

Az Acsády Ádám-féle püspöki palota, mint történeti előzmény
Veszprém 1552-es török kézre kerülésétől kezdve a veszprémi püspökök általában Sümegen laktak, Veszprémben fennálló rezidenciájukat a várkapitányok foglalták el. 1704-ben leégett a vár, ekkor nagyon sok épület elpusztult. A középkori palota feltehetően nem ekkor semmisült meg. A palota ugyan többször leégett, de ’falainak szilárdsága miatt mindig új tetővel látták el’. A püspökség a pincéket folyamatosan használta bortárolásra. A 17. század végén, a 18. század legelején a visszatelepülő püspökség a Kamarától kérte a palota visszaadását. A káptalan bizonyította, hogy a ’rezidencia homlokzatán több püspöknek a címere volt látható kőbe vésve’. Egyes források szerint Volkra Ottó püspök 1713-ban visszakapta ugyan az épületet, de Rittschau várparancsnok 1719-ben leromboltatta azt. Luksics és Pfeiffer szerint az az adat, hogy a palotát Rittschau várparancsnok 1719-ben leromboltatta, talán az épület középrészére, bejáratára vonatkozhatott. Egy 16. századi váralaprajzon már látható az egykori „palota" (vagy annak bizonyos részei). Acsády Ádám püspök a középkori palota déli maradványainak elbontásával, illetve felhasználásával 1733 után új palotát építtetett. Az Érseki Palota déli oldalához kapcsolódó, az egykori püspöki alkalmazotti ház épületében is megtalálhatók ezek a korábbi épületrészek.

Nagypréposti Ház
A Nagypréposti Házat, kisebb lakóépületek felszámolása és a telkek összevonása után, Padányi Biró Márton nagyprépost, későbbi püspök építette 1740-41 körül. Az emeletes elrendezés kialakulásával a ház déli, Gizella Kápolnával közös falának felső része ekkor vált oromfallá. A 18. század második felére, a homlokzaton és egyes belső részletek kialakításánál talán a Püspöki Palota (ma Érseki Palota) felépítésének idejére tehető stílusigazításra utaló nyomok figyelhetőek meg. Az épület építéstörténete rendkívül összetett, a mai formája a 20. század elejére alakult ki és sok, korábbi periódussal jellemezhető. A legkorábbi korszakokhoz a mai felmenő falakba foglalt középkori épületek maradványai, maga a Gizella Kápolna és az épület alatti, a kápolna építését megelőző Árpád-kori épületek és várfal töredékei tartoznak.

A Nagypréposti Ház a korábbiakhoz hasonlóan egyházkormányzati funkcióval működik tovább. Az érsekség vezetőinek irodái kapnak helyet az épületben a hozzájuk tartozó kiszolgáló funkciókkal, különböző szintű tárgyaló terekkel, konferenciateremmel kiegészítve. Az építészeti koncepció a műemlék épület tiszteletben tartásával, a mai kor funkcionális és műszaki igényeinek figyelembevételével készült.

Szent József Ház
A jelenlegi palota építésekor a konyha, az alkalmazottak lakhelyei, ebédlője kiszorult a palota épületéből; a palota mellett egy külön épületet kellett kialakítani erre a célra. Ehhez újra felhasználták, befoglalták a korábbi épületrészeket, ez az épület lett a püspöki alkalmazottak háza. 1773-ban – Koller püspök halála után – készült egy leltár a püspöki ingatlanokról, ami a helyiségek állapotáról, felszereltségükről is pontos ismereteket nyújt. Ebből a korabeli leírásból kiderül, hogy a püspöki alkalmazottak háza a mai ebédlővel és a körülötte lévő helyiségekkel 1773-ban már kész volt, használatban állt. A püspök halála után az építkezés folytatódott, az alkalmazotti ház egyemeletes, utcára kifutó szárnya 1775-78 között épülhetett. A szakirodalomban emlegetett, Fellner Jakabhoz kötött, 1775-1778 közötti (sajnos hivatkozás nélküli) építési adat a püspöki alkalmazottak épületére alighanem az északi traktusra és a folyosóra terjedt ki. A rekonstrukció átörökíti a történelmi funkciót. Az érseki reprezentációhoz szükséges kiegészítő rendeltetések sorát foglalja magába majd az épület, korszerű konyhával, hétköznapi étkezővel, az emeleti szinten állandó és ideiglenes használatú apartmanokkal.

Érseki Palota
Az Acsády által emeltetett épületet már a század közepén szűknek és rossz állapotúnak mondták, sürgős átépítésre szorult már Padányi Biró Márton idején is (1745-1762). Mivel azonban ő Sümegen lakott és építkezett, a veszprémi épülettel nem nagyon foglalkozott. Utódja, nagymányai Koller Ignác püspök a tridenti zsinat szellemében tevékenykedő főpap volt, aki a 18. század második felében, a katolikus műveltség terjesztésében az építészetnek is nagy jelentőséget tulajdonított. Az új székhely felépítésére ösztönözték Kollert világi funkciói is: vármegyéjének főispánja, valamint királynői kancellár és koronázó volt. Koller Ignác jó kapcsolatot ápolt Esterházy Károllyal, váci, majd egri püspökkel.

A palota 1765 és 1776 között történt megépítése lehetővé tette a püspök számára, hogy rangjához méltó, reprezentatív épületben lakhasson. A püspök korának egyik legjelesebb hazai építészét, az Esterházy Károly által is alkalmazott Fellner Jakabot bízta meg a palota tervezésével és építésével. Noha az első, még nagyobb szabású tervektől eltérően (a Nagypréposti Ház és a Gizella Kápolna megmaradását tekintve szerencsére) kisebb alapterülettel készült el a mű, mégis francia stílusával, finom részleteivel, belső gazdagságával a legértékesebb barokk építészeti emlékeink közé sorolható.

Eltekintve a várban található székesegyháztól és templomoktól, talán ez az egyetlen épület, ahol az eredeti egyházi funkció az évszázadok során változatlan maradt. A mindenkori püspök (később érsek) lakóházaként a palota megőrizhette eredeti karakterét, struktúráját, alaprajzi rendjét. Ezen túl, a folyamatosságnak talán a legnagyobb hozadéka, hogy a térkincs – hol fedve, hol eredeti voltában – mind a mai napig őrzi a barokk stílusjegyeket, és a szerkezeti rendszerek nagyrészét is. A tervezést támogató kutatások segítségével jól olvashatóvá vált az épület, de természetesen voltak-vannak rekonstruálhatatlan felületek, szerkezeti elemek is, amelyeket a feljövő stíluskorszakok természetüknél fogva felülírtak. A belső terek állapota magán hordozta az elmaradt időszakos felújítások hiányát, a szakszerűtlen beavatkozások nyomait, de többségében ezek a lépések visszafordítható folyamatokat fedtek.

A kutatások során felhalmozott tudás egy adott pillanatban megteremtette annak a lehetőségét, hogy az épület eredeti atmoszférája megidézhetővé váljon. A viszonylag jó és rekonstruálható minőségben megmaradt reprezentációs terek (nagyebédlő, főlépcsőház, metszetszalonok, képgaléria, Koller-könyvtár és érseki kápolna, emeleti enfilade) hordozzák azt az atmoszférát, melyet a fennmaradt inventáriumok segítségével lehet hitelesen körvonalazni. Az eredetiségre való törekvés azonban nem ír felül mindent. Abban az esetben, ahol nem volt teljes bizonyosság a barokk kori állapotról, teret engedtünk a klasszicista vagy historikus stílusjegyeknek – amennyiben ezek hiteles módon megmaradtak. Ezek hiányában a kortárs építészet nyelve teremt kapcsolatot a történeti részletekkel.

OBJET TROUVE
Érdemes megemlíteni két olyan pillanatot, amikor rejtett, több száz éves szerkezetek, felületek váltak láthatóvá. Az érseki kápolna kutatása során, feltehetőleg Steiner Rudolftól származó, 19. század végi átfestés alól előbukkant az eredeti, teljesen ép állapotú, freskóban festett, barokk díszítő festés. Ritka és kivételes pillanat, amikor egyidőben megtapasztalható két korszak (barokk-historikus) gyökeresen eltérő esztétikai, stíluskritikai gondolkodása ugyanabban a liturgikus térben.

Nem kevésbé izgalmas pillanatként éltük meg, amikor váratlanul egy a külső oldalon vakablakként megjelenő falfülkébe épített bútor mögül, teljes épségében előbukkant egy eredeti barokk kori ablak ólompálca betétes üvegezéssel, hibátlanul működő vasalatokkal és faanyaggal. Ebből a bizonyosságból könnyen visszafejthetővé vált a homlokzati ablakok eredetiségének, feltételezett átalakításának időbelisége.

A jövő
Az épület alapfunkciója továbbra is változatlan marad. Lakóépület, mely a mindenkori, a Főegyházmegyét vezető érsek és az általa megjelölt egyházi vezetők lakhelyéül szolgál.  Az utóbbi évtizedekben beköltözött gyűjteményi és levéltári funkció megszűnik a földszinti területeken, s helyüket lakóegységek, illetve az érseki reprezentáció terei (érseki magánkönyvtár, tárgyaló, vetítőterem) töltik be. A palota időszakosan megnyílik a látogatók előtt, ennek kiszolgálását a bejárati előcsarnokhoz kapcsolódó kiegészítő terek biztosítják.

Az emeleti szinten jelentős beavatkozás nem történik, jellemzően a történeti terek rekonstrukciója tervezett. A keleti szárny enfilade továbbra is az érseki reprezentáció és a rendezvények térsora. A központi ebédlőszalon kamarakoncertek helyszíne, amelyben megszólal majd a Pécsi Orgonaműhelyben készülő barokk hangolású mobilorgona. A déli keresztszárnyba tervezett lakosztály magas igényszintű apartmanegyüttes, funkcionálisan kapcsolódó érseki ebédlővel. Az északi keresztszárnyban lévő Koller-könyvtár és az érseki magánkápolna restaurátori beavatkozásokra vár, eredeti funkciójukat megőrizve.

Az önálló épületrésznek tekinthető pinceszinten egy vendéglátó egységet alakítanak ki, melynek jellemző szolgáltatásai a borkostolók, borvacsorák, a borkultúra ápolásához köthető kulturális rendezvények kiszolgálása lesznek. A lineáris térstruktúra eredeti állapotában megmarad, a tervezett helyiségek ebben a kötött térrendszerben szigetszerűen helyezkednek el.

Mindhárom szinten olyan kortárs építészeti beavatkozásokat végeznek, melyek tiszteletben tartják az eredeti térstruktúrát, nem „tapadnak", megteremtik a visszafejtés lehetőségét az utókor számára.

Pethő László

A veszprémi várhegy felújításainak projektbemutatóit ebben a dossziéban gyűjtjük össze.
Szerk.: Pleskovics Viola