Acéllelkű stadion – A DVTK új otthona

Egyszerűségre, racionalitásra és szerkezeti nyitottságára törekszik az új Diósgyőri Stadion. A Bükk erdőkoszorújának és a nehézipar romjainak előterébe egy őszintén kitárulkozó, struktúrájában és színvilágában visszafogottan elegáns sportlétesítményt terveztek Pottyondy Péter és munkatársai. Bán Dávid írása.

Miskolcon még ma is sokan ismerik a leszakadt focikapu történetét, pedig igazán nem ma esett meg. Történt ugyanis, hogy az 1946/47-es szezonban az akkor még különálló, majd pár évvel később Miskolchoz kapcsolt, intenzív sportéletet élő bányászfalu, Pereces focicsapata egy idényre feljutott az NB I-es bajnokságba. Egy alkalommal a Ferencvárost fogadta egyszerű focipályáján, ahol hatalmas intenzitással támadta a vendégkaput, amikor háromgólos hazai vezetésnél egy óriási lövés eredményeként a focikapu leszakadt, a mérkőzést félbe kellett szakítani. Pereces aktív sportélete nem volt példa nélküli, hiszen a szomszédos Diósgyőrben, már a 20. század első évtizedeiben egymás ellen küzdött a város két fő csapata, az 1911-ben megépült, majd alig másfél évtized alatt már kétszer bővített stadionban. Mire Diósgyőrt 1945-ben Miskolchoz csatolták, már NB I-es csapata és a maga korában igen korszerűnek számító stadionja volt a Diósgyőri Vasgyár jóvoltából. 1939-ben sok szempontból a berlini olimpiai stadion mintájára, 6000 fő befogadására alkalmas új létesítményt építettek, de a nagy szurkolói lelkesedés miatt az 1950-es években ezt is bővíteni kellett. 1968-ban ismét új épületet avattak, a Dézsi János tervezte, a közeli várról is ihletet kapott, igen karakteres, bástyaszerű kialakítású, ekkor már miskolci DVTK stadiont, amely egy időben a legkorszerűbb vidéki sportlétesítmény volt. A szurkolói élet intenzitása jóformán azóta sem lankadt, így amikor néhány évvel ezelőtt, az országos stadionépítési láz elindult, jogosnak tűnt az igény, hogy ha máshol sokszor elég hézagosan, de Miskolcon várhatóan rendszeresen meg lehetne telíteni az új létesítményt.

Ennek ellenére az Acélváros sokak által régóta vágyott új sportlétesítménye egy ideig úgy tűnt, hogy a stadionavatási hullám mostohagyermeke lesz. Míg másutt, érezhetően bőven rendelkezésre álltak az anyagi források, a várhatóan nagy kihasználtsággal kecsegtető DVTK létesítmény rekonstrukciójára első körben csak 4,5 milliárd forintot szánt a kormányzat, amely összeg az akkoriban épült hasonló beruházásoknak a felét sem érte el. A megbízói oldal azonban jól lobbizott a városnál, a város meg a kormányzatnál, így a diósgyőri stadion büdzséje is folyamatosan emelkedett, mire a végösszeg már 13 milliárd forint lehetett, amelyből az első „fapados" tervek helyett egy komplett épületmegújítás valósulhatott meg.

Ekkor már országszerte kezdtek megjelenni az első újgenerációs, egyedi arcot mutató, közepes- és nagyméretű stadionok. Elkészült a debreceni Nagyerdei, a ferencvárosi Groupama, és a sorból erőteljesen kilógó, de építészetileg szintén jól azonosítható felcsúti Pancho Aréna, s építés alatt állt még néhány. Jogos volt tehát az igény, hogy Miskolc – ahol ráadásul a Ferencváros mellett a legnagyobb hazai tábor követi a focimeccseket – is valami egyedi, karakteres, friss épületet kapjon. A kiírt közbeszerzési pályázatot a KÖZTI Zrt. nyerte meg ajánlatával, s kezdett bele az eleinte szinte szélmalomharcnak tűnő feladatba, hogy az alacsony költségvetésből új arénát adjon a miskolci csapatnak. A cél egy 15.000 nézőt befogadni képes stadion megépítése, amelyre az első körben egy egyszerű, puritán tervet tettek le az asztalra. Mind a megbízói, mind – egy németországi tanulmányút nyomán – a tervezői oldalról is létezett olyan elképzelés, egyfajta minta, hogy miként lehet egy egyszerű, racionális, mégis kiemelkedő formájú épületet létrehozni. Felépítésében, ihletettségében az ingolstadti állt talán legközelebb ahhoz, amit az építészek Diósgyőrben gondoltak megvalósítani.

Pottyondy Péter és munkatársai szakítottak a hazai stadionokban bevált szappantartóformával – ahol a játékteret kifelé egy minden irányban buborékszerűen kiképzett íves burok veszi körbe, zárja be, s rejti el annak szerkezetét – és egy nyitott épületet kívántak létrehozni. A lelátó kifelé dőlő formáját a város felé nyitva hagyja, magát a szerkezetet pedig kidomborítja, nem bújtatja íves burok mögé. Ahogy a tervezők maguknak megfogalmazták, a stadion kívülről egy ezüst kupa formáját rajzolja ki. A szerkezet egyszerűsége és nyitottsága végül önmaga adta meg a megépülő stadion jellegzetes arculatát. A szépen, következetesen végigvitt, teljesen azonos, nagykonzolos elemekből álló pilon rendszer a maga műszaki nyersességével olyan rajzolatot alkot, amely messziről ad karaktert a stadionnak. A hazai társaival szemben, mintha egy kifordított épületet, egyfajta csontvázat látnánk, de maga a szerkezet, annak jó arányú oszloprendje könnyeddé és látványossá teszi azt. A sarkok nyitottsága, az oszlopok egymástól elnyíló formája pedig megismétli az építészek által elképzelt kupa motívumot. A lelátókat kívülről tartó pilonsor tetejére nagy felületű, szintén az egyszerűségével operáló pillangótető került, az egyik oldalon napelemekkel. Az ötödik homlokzat, a tető teljesen tiszta, üres maradhatott, hiszen arra semmilyen gépészet nem került. A tartópillérekből könnyeden elálló, külön kandeláberekbe hosszanti süllyesztett LED-sor épült, amely a felső lelátó mellvédre elhelyezett kiemelő fényekkel együtt este szépen kirajzolják a teljes szerkezetet.

A szerkezet semleges terpesztett lemezborítást kapott, amely kiemeli annak formáját. A fémes összhatás, szellemiségében is jól kapcsolódik a ma már ipari múltként romos háttért nyújtó Acélművekhez. A helyiek úgy érzik, hogy az új stadionnak „acéllelke van".

A nyitottság nem csak a szerkezetre, hanem a tényleges átláthatóságra is vonatkozik. A négy sarokban elhelyezett beléptető kapuk mögött a maratoni kapukkal kinyílik a stadion, a bejutásra várakozók már félig-meddig a pálya mellett érezhetik magukat. A stadion nem magába zárja az eseményeket, hanem nyitott a külvilág felé. Az északi főhomlokzatban elhelyezett jegyárusító-, ajándékbolt- és söröző pavilon és annak a főúthoz és a villamosmegállóhoz közvetlenül kapcsolódó előtere egyfajta agoraként nyílik meg mindkét irányban. A déli oldalon ennek szerényebb párja épült a vendégszurkolók fogadására. A nyugati oldalon elhelyezett, a stadion másik főhomlokzataként működő főépület, amelybe a mai sportlétesítményekben elvárható funkciókat helyezték el – sajtó, VIP részleg, skyboxok, illetve maguk a játékos öltözők és a szükséges kiszolgáló helyiségek –, szintén a nyitottságra törekszik. Hatalmas üvegfelületeivel jól belátható a tér, sőt a VIP terasz irányában teljes a transzparencia. A tágas, igény szerint osztható terekben megjelenik néhány, a stadiont folyamatosan körbeölelő ferde pilonokból is, így a szerkezet itt sem marad rejtve. Az épület újrapozícionálva közelebb kerülhetett a város kelet-nyugati tengelyét képző Andrássy utcához, hátterében pedig az ipari táj mellett a Bükk koszorúja nyújt impozáns látványt.

Az első költségvetésből adható fapados tervektől küzdelmes út vezetett a mostani, impozáns stadionig. A tervezők szeme előtt azonban végig ott lebegett az ésszerűség, a racionális szerkezeti egyszerűség, amelyből látványosan sikerült erényt kovácsolni.

Bán Dávid

Többek között a DVTK Stadion is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.