Akinél mindig van egy OTÉK

Lázár Tibor szerint az építésügyi törvény „a tájrendező bibliája", az OTÉK pedig a „zsoltáros könyve", mégis gyakorta kíméletlen kritikával illeti az éppen forgalomban lévő „szentírást" • Interjú a Palóczi Antal-díjas tervezővel.

Építészfórum: Ha jól tudom, akkor te vagy az első tájépítész, aki Palóczi Antal-díjat kapott. Elég friss díjról van szó, az első díjakat 2006-ban adták át. Ennek tükrében hogyan értékeled azt a sikert, hogy a díjazottak közé kerültél?

Lázár Tibor: Nagyra értékelem, de főként azt, hogy jelölt erre a díjra a kamara Táj- és Kertépítész Tagozata. Magam nem tudtam a díj létezéséről. Nekem is az interneten kellett megnéznem, hogy mit is jelent valójában ez a díj, és amikor láttam, hogy a 7.–8. díjazott között már benn van egy tájtervező, akkor úgy gondoltam, hogy ez rettentő nagy dolog. Az, hogy történetesen én vagyok az a tájtervező, az pedig még nagyobb dolog a számomra. Nekem ez az első kitüntetésem, úgyhogy duplán boldoggá tett ez a díj.

ÉF: Rendkívül gazdag az életutad, magam is megdöbbentem, hogy mennyi településen vettél részt generáltervezőként, vagy működtél közre különféle településrendezési munkákban. Van még olyan település az országban, ahol még nem terveztél?

L. T.: [Nevetés] Rengeteg van. Körülbelül olyan 100-150 településen dolgoztam már, ezek közül van olyan település, ahol 10–15-ször is különböző szintű tervekben. Megye viszont kevés van, ahol nem dolgoztam.

ÉF: Most van nálad OTÉK¹?

L. T.: [Nevetés] Nem, most nincs. A táskámban van, de a táskát most nem hoztam be.

ÉF: Akkor most rajtakaptalak, mert diákságom idején megkaptuk tőled, hogy akinél nincs mindig (akkor még) OÉSZ², az nem is ember. Hogy is hangzott? „Az Étv a ti bibliátok, az OÉSZ pedig a zsoltároskönyv. Enélkül elveszett emberek vagytok a minden hájjal megkent önkormányzati képviselők és befektetők gyűrűjében".

L. T.: Most már egy csomó más jogszabálynak is ott kell nálatok lenni, de az OTÉK az tényleg az abszolút minimum.

ÉF: Tudom, hogy ez nagyon nehéz dolog, de az eddigi munkásságodból mi az, amit leginkább kiemelnél, amire a leginkább büszke vagy, hogy részt vehettél benne?

LT.: Több olyan település van, ami most eszembe jut. De ha a területi tervezéstől indulunk, akkor a két nemzeti park tervre – a Bükki Nemzeti Park és a Hortobágyi Nemzeti Park tervére – vagyok a legbüszkébb. De mégsem vagyok büszke, mert ezeket nem fogadták el. A szakma nagy veszteségének tartom, hogy ezek a kiemelt térségi tervek nem jutottak el a jóváhagyásig. Nekem az a véleményem, hogy egy nemzeti park regionális tájrendezési tervét illett volna elfogadnia az országgyűlésnek. Nagy veszteségnek azért tartom, mert a regionális tervezések ezekkel a tervekkel kezdődtek. Aztán maradt belőle a Balaton Kiemelt Térség, illetve a Budapesti Agglomeráció Terve. Ez kevés. Ez nagyon kevés.

De ugyanígy mondhatom például a Tisza-tó Kiemelt Térséget, amit Koszorú Lajos barátommal csináltunk közösen. Az is egy nagyon fontos terv lett volna, jó lett volna: az sem került jóváhagyásra. Ezeken felül mindegyik megyei tervnek megvolt a maga izgalma és különlegessége. Most legutóbb, amit elfogadtak, az a Borsod-Abaúj-Zemplén megye, fantasztikusan izgalmas, nagyon érdekes terv volt. Aztán Szabolcs-Szatmár megye programját fejeztük be éppen, ezeket is Koszorú Lajossal... A városok esetében pedig egyszerűen nem akarok kiemelni települést. Egyetlen egy településrendezési terv volt, ahol nem igazán szerettem meg a várost, ez „szerencsétlen" Miskolc volt annak idején a ’80-as években, de ez is csak azért volt, mert egy kollégámtól vettem át, és nem volt időm lehelyszínelni a települést, és anélkül, hogy az ember ne ismerné meg a települést, egyszerűen NEM LEHET tervezni. De az összes többi településnél voltak sikerélményeim, és imádok szinte minden egyes települést, ahol dolgoztam. [Nevetés] Hát persze azért imádom, mert addig kell vizsgálni egy települést, amíg az ember meg nem szereti, és amikor már megszerette, akkor meg már utána is szereti, amikor befejezte a tervezést.

ÉF: A külterület-szabályozásnak az OTÉK-ba való félig-meddig sikeres becsempészése is sikertörténet a számodra? Ez nem szerepel a büszkeség-listádon? Ha jól tudom az országos jogszabálynak ebben az irányváltásában jócskán "benne van a kezed"...

L. T.: Az, hogy a külterület-szabályozás létjogot szerzett az OTÉK-ban, egyértelmű siker. Az viszont, hogy például a mezőgazdasági területeken belül nincs differenciálás, egyértelműen szakmai vereség. Vagy mégsem mondanám annak. Ezt még nem adjuk föl, ez még folyamatban van. Remélem, hogy más se adta föl, én nem adtam föl. Az OTÉK, tehát az országos szabályozás – én mindig azt szoktam mondani – a belterületre egészen jó. Egészen jól differenciál, egészen jól tesz különbséget a különféle sajátosságok között. A külterületen nem teszi meg ezt. Ott még komoly zavarok vannak. Szerintem azért, mert alapvetően építészek alkották ezt a jogszabályt. Folyamatosan próbálunk ezen változtatni, főleg a mezőgazdaság területén érzem azt, hogy ott még nagyon sok a teendő az országos szabályozásban is, már csak azért is mert eltérő műhelyek, eltérő iskolák vannak a szabályozásban és ez nem szerencsés. Tehát jó lenne valamilyen egységes szabályozás országos szinten. Az, ami számomra rettentően hiányzik, az az ökológiai szemlélete az OTÉK-nak. A jelkulcsban persze benne van, hogy mindenfélét be kell tenni a tervbe, de az, hogy a település szerkezeti tervében az ökológiai hálózat, a természeti értékek védelme nem igazán jelenik meg, holott meg kéne jelennie, nagy szívfájdalmam. A másik nagy fájdalmam a magyar borral kapcsolatos.

Nagyon szeretem a magyar bort és a magyar borvidékekkel is így vagyok. Vannak olyan borvidéki térségek Magyarországon, amelyek tájszerkezeti, településfejlesztési, gazdaságszerkezeti kultúrtörténeti szempontból igen nagy jelentőségűek. Ez megint egy olyan sajátos településszerkezeti, tájszerkezeti egység, aminek meg kéne jelennie az OTÉK-ban is. De ha az OTÉK-ban nem is, akkor a településrendezési tervekben külön területfelhasználási, tájszerkezeti egységként feltétlenül! Mert egészen más szabályozást igényel, ez nyilvánvaló. És van még egy rettentő nagy fájdalmam, a tanyák. Csongrádon volt egy rettentő rossz élményem, mert az állami főépítész nem adta meg a felmentést az OTÉK alól a tanyák nagyobb beépítéséhez. Holott erről az Országos Területfejlesztési Koncepció is megemlékezik, illetve most már egy külön országgyűlési határozat is van arra, hogy a tanyás szerkezetet, mint európai jelentőségű nemzeti értéket meg kéne őrizni, de hát azzal a 3%-os beépítéssel sehogy nem lehet megőrizni. Ez katasztrófa. Tehát akár egy külön paragrafust is el tudnék képzelni a tanyáknak. A mezőgazdasági területeken belül a tanyákat megkülönböztetetten kellene kezelni, az biztos. Most meg sem említi az OTÉK a tanyákat. Pedig hát ez egy kiemelt érték Magyarországon, amit meg kéne becsülni.

ÉF: A tágabb és a szűkebb szakmán belül az az általános vélekedés a területrendezésről, de még a településrendezésről is, hogy nagyon nehezen megfogható műfaj, nagyon lomhán mozgó rendszerekről van szó, amik akár évtizeden túl is alig változnak és ezért nagyon kevés a tervezésükben a sikerélmény. Ha téged hallgatlak, akkor ez az "unalmas műfaj" mégis "megelevenedik", megtelik élettel. Mondj valami biztatót a fiataloknak, hogy egy emberöltőn belül azért lehet látni eredményeket!

L. T.: Hát lehet látni, ezt alátámaszthatom. A fiataloknál az a baj, hogy ők azt szeretnék látni, hogy valami megépül, valami változás történt a tájban, ugye? Én nem feltétlenül azt akarom látni, hogy valami megépül, hanem azt is ugyanolyan örömmel látom, ha valami nem épült meg. Mert hát az ember úgy szabályoz, hogy bizonyos dolgok ne épüljenek meg, és ha később látom, hogy nem épült meg, és a táj lényege, karaktere megőrződött, akkor ez már nekem sikerélmény. Tehát erre vigyázni kell, meg türelmesnek is kell lenni. Ahogy mondtad, évtizedek múlva lehet a tevékenységednek látható eredménye.

De van egy másik dolog is, amiről beszélni kell ennek kapcsán, amit mint településtervezők, tájépítészek nem nagyon tudunk befolyásolni, ez pedig a gazdálkodás változása. Most már akár térségi szinten is igaz az, hogy tájgazdálkodásról kéne beszélni. Komplex tájgazdálkodásról! Alig van olyan magyar tájrészlet, tájegység, ahol nem gazdálkodással tartanánk fenn a tájat. Tehát a gazdálkodásnak a tájak továbbélésében, értékeinek megőrzésében rendkívül komoly szerepe van. Ezt sem a területi tervezésben, sem a településtervezésben nem tudjuk mi befolyásolni. A kereteit meg tudjuk teremteni, hozzá tudunk járulni ehhez a településtervezés és területrendezés eszközeivel, de nyilvánvalóan ehhez hozzá kellene más ágazatoknak is tennie valamit. Ezt nem érzem, nagyon nem érzem.

A területi- és a településtervezés is úgy működik, hogy az ágazatok megkapják a terveket, azt elébb véleményezik, majd jóváhagyás után azok alapján a tervek alapján kellene dolgozniuk. Hát nem dolgoznak az alapján! Megvan az egyeztetés, kiharcolnak bizonyos dolgokat, főleg a területrendezés szintjén, aztán beteszik a fiókba, és véleményem szerint elő sem veszik, csak akkor, ha valami felülvizsgálatról van szó. Ez hibája az OTrT³-nek is, mert a korábbi OTrT-ben még az ágazatokra vonatkozó feladatok is benne voltak. Kevés volt, többnek kellett volna lenni, mert a komplexitását az adta volna, ha a különféle ágazatok mind megkapják a maguk feladatait. Nem kapták meg. Módosítás után már annyi sem maradt belőle. Tehát tulajdonképpen ma az OTrT csak a településtervezés számára határoz meg feladatokat. Ez kevés. A tájgazdálkodás nemcsak hogy nem településtervezési ügy, vagy nem elsősorban az. Országos ügy. Tehát ezt valahogy össze kéne hangolni, össze kéne kapcsolni, komplexebbé kéne tenni, és akkor mindjárt hatékonyabb lenne a településtervezés is, a tájtervezés is, a tájvédelem is.

ÉF: Elképzelhető olyan ideális állapot a tájtervezésben, amikor azt hallhatjuk egy Lázár Tibortól, hogy „na, most elégedett vagyok az érvényben lévő jogszabályokkal"?

L. T.: Nem. Biztos, hogy nem, mert a gazdasági helyzet is folyamatosan változik. A társadalmi helyzet is folyamatosan változik. Reméljük a demokratikus berendezkedés nem nagyon, de akkor is: az Európai Unióba beléptünk, a piac változott, egy csomó dolog változott, minden mozgásban van, tehát folyamatosan kell módosítani a jogszabályokat. Hozzá kell igazítani az adott rendszerhez, gazdasági közeghez, állapothoz. Most egy elég komoly válságot élünk. Én most Somogy megyében, Szabolcs-Szatmár megyében, Jász-Nagykun-Szolnok megyében járom a vidéket. Hát elmondhatom: a vidék katasztrofális helyzetben van. A mezőgazdaság katasztrofális helyzetben van. Ebből következően a tájgazdálkodás, a tájvédelem, a tájfenntartás is katasztrofális helyzetben van. Tehát nyilvánvalóan nem lehetünk elégedettek, a jogszabályokat folyamatosan alakítani kell, de az még kevés. Node, hogyha jó jogszabályok nincsenek, akkor hogyan lehet jó tájgazdálkodást folytatni? Nem lehet, ugye? Úgyhogy nem hiszem, hogy elégedettek lehetnénk. Még sok dolgunk van. Borzasztóan sok!

Bardóczi Sándor