”Az anti-ego stratégia egy tervezési stratégia” – A katalán Harquitectes építészeti praxisa

A Sabadellben működő Harquitectes stúdiót 2000-ben alapította David Lorente, Josep Ricart, Xavier Ros és Roger Tudó, akik még évfolyamtársakként ismerkedtek meg a Sant Cugat del Vallès-i építészkaron. Lakóépületeikkel és középületekkel új szemléletet honosítottak meg Katalóniában, mely a fenntarthatósági kérdésekre egy új építészeti nyelven reagált. Tervezői praxisukat Gulyás Bálint mutatja be.

Az Harquitectes székhelye egy Barcelona melletti városban, Sabadell-ben található. A négy alapító: David Lorente, Josep Ricart, Xavier Ros, Roger Tudó évfolyamtársakként ismerkedtek meg a Sant Cugat del Vallès-i építészkaron és még az egyetem alatt, 2000-ben alapították meg az építészirodát. Áttörésük a 2010-es évek elejére tehető, ekkor kerültek be a nemzetközileg ismert és elismert irodák közé. Lakóépületeikkel és pályázatokon nyert középületeikkel új szemléletet honosítottak meg Katalóniában, mely a fenntarthatósági kérdésekre egy új építészeti nyelven, új építészeti gesztusokkal reagált. Munkáiban egy analízisen alapuló módszertant követnek. Viszonylag ritka, hogy négy építész sikeresen működtet közös irodát, ennek kulcsa és potenciális versenyelőnye a többi irodával szemben abban rejtőzhet, hogy a személyes egót háttérbe szorítják és konszenzuális megoldásokra törekednek. „Mondhatni, hogy az anti-ego stratégia egy tervezési stratégia."[1] A névválasztásuk is erre reflektál: a spanyol nyelvben a szó eleji H néma. „Tetszett a H mint a név eleje, mert ott volt, de nem hangzott. Néma volt, és ez érdekel minket az építészetben."[2]

Döntéshozatali mechanizmusok az Harquitectes terveiben

Az El Croquis 203-as számának nyitó interjújából kiderül, az Harquitectesnél az évek során kialakult egy sorvezetőkén működő keretrendszer, mely minden építészeti projektjüket meghatározza. Az Harquitectes módszertana holisztikus szemlélet kialakítása az építészet témakörében, keretet adva a döntések meghozatalának. Ez radikálisan eltérő munkamódszer, mint a folyamat közben felmerülő kérdések minél adekvátabb, pontosabb eseti megválaszolása. Így a tervezők sokkal inkább összefüggéseiben látják az építészetet és látszólag különböző kérdésekre nagyon hasonló válaszokat adnak. Ennek a szemléletnek a motorja a kísérletezés és az újrafeltalálás ethosza. Ezen szemlélet aztán képes kontrollálni az adott tervezési folyamatot, és a tervezés közben felmerülő kérdések esetében automatikusan kizár alternatívákat, de generál is új lehetőségeket, segítve a döntések meghozatalát. Az iroda metódusa négy, jól körvonalazható fogalom köré szerveződik:

Beépített idő

Ilyen – az egész építészetükre jellemző alapvetés – az időről való gondolkodásuk. Az iroda építészei rengeteget foglalkoznak az idő kérdésével:

Ennek legfontosabb eszköze a transzhistorikus állapot elérése. Ehhez számos építészeti eszközt dolgoztak ki a különböző projektek során. Az egyik kézenfekvő eszköz az anyagválasztás. A felhasznált anyagaik választásánál fontos szempont, hogy azok „szépen öregedjenek", az idő múlásával patinásodjanak. Ez egy viszonylag szűk keretbe tereli azt a rendkívül széles választékot, amit ma az építőipar kínál anyagválasztás terén. Alapvetően e tulajdonság a hagyományos „kézműves", vagy „féliparos" technológiával készült anyagokra igaz. A fogalom emellett jelentheti egy archaikus tér átértelmezését is. Jellemző és visszatérő tér például a tornác vagy enfilade, mely terek bár funkcionálisan, és léptékét tekintve újat mutatnak, térhasználati asszociációk által bárki számára érthetők, felismerhetők, mivel a helyi kultúrába beágyazottak. „Mindazonáltal, ami igazán érdekel, az az, hogy megpróbálunk újra feltalálni valamit, amit mindannyian szép helyként azonosíthatunk, ami nem eredményez nyilvánvaló újdonságot, de mégis radikálisan kortárs."[4] Ilyen enfilade jelenik meg – átértelmezve – a Palau Solitá-i családi házukban, ahol 2x5-ös raszterben a klasszikus barokk palotákat idéző térsort idéznek meg, úgy, hogy mivel két enfilade fut egymás mellett párhuzamosan, és így a térkapcsolatok lehetővé teszik, hogy a privát hálószobákat ne zavarja a folyosó hiánya. Transzhistorikus törekvés eredménye egy, már a múltban bevált technológia újragondolása is.

16/21
Casa 1413. Ullastret, Girona. 2017. Fotó: Adriá Goula

Épületeikben jellemző a kéményhatást kihasználó passzív szellőzést és hűtést generáló épületszerkezetek használata. Legikonikusabb példája ennek a Cristelleries Planell közösségi házuk, ahol az épület tetejére négy tölcsér formájú duplafalú üvegkéményt terveztek. Az üvegházhatást kihasználva a kémény falai között akár 90 fokra is felmelegszik a levegő, mely légmozgást indukál az épület egészében, így átszellőztetve azt. Egy másik transzhistorikus törekvés egy meglévő épületrészhez való szerves kapcsolódás vagy meglévő épület elbontása után keletkezett törmelék újra felhasználása. Az ullastreti családi házuk falait egy meglévő kőfal köveinek újrahasznosításából építették.

Fenntarthatóság

A fenntarthatóság, a mai korszellem egyik legfontosabb alakítója, ami az iroda alakulásával egyidőben formálódott. Ugyan ma már mindenki a fenntarthatóságot tűzi ki célul, akár komolyan gondolja, akár nem, így ezt a fogalmat is elinflálta a fogyasztói társadalom kultúrája, ami mindent képes integrálni, még önmaga kritikáját is, ezzel egyidejűleg kiüresítve azt. Mégis ez a fogalom – mivel egy épület jó esetben 100 évre épül – az építészet keretein belül fontos jelentéstartalommal bírhat. Az Harquitectes a terveikben nagy hangsúlyt fektet az épületenergetikára – ahogy fogalmaznak: „a felelős fogyasztás inkább hozzáállás, mint hatékonyság kérdése"[5]. A környezeti fenntarthatósági kérdésre valóban adekvát válasz lehet a passzív gépészet, mely minden projektjük egyik legfontosabb építészeti formálója is. A környezeti és gazdasági fenntarthatóság mellett a társadalmi fenntarthatóság is szempont a tervezés folyamán. Ezen elvek olyan épületekhez vezetnek, melyek nem alkalmasak a használók társadalmi reprezentációjára. Kimondott céljuk is a státuszmentes építészet, amely „nem a társadalmi pozíció szimbóluma, hanem olyan építészeti minőséggel rendelkezik, amelyben bárki jól érezheti magát, kulturális állapotától függetlenül."[6] Ez a szemlélet a térszervezésen, homlokzatképzésen túl anyaghasználatukban is megnyilvánul. Ennek érdekében keverik az „előkelő" tereket a puritán anyagokkal. Szociális házaikban és az jómódú megbízók számára városi családi házaikban az anyaghasználat és a téri minőség konstans.

Differenciálás

Visszatérő jelenség az épületeikben, hogy nem a legegyszerűbb megoldásokat keresik, és egy egyszerűnek tűnő problémát is bonyolítanak, hogy egy alternatív választ tudjanak kínálni, diverzebbé (színesebbé) téve azokat. Az életművön átívelő példa erre a gyakorlatban az, ahogy az épületenergetikára mint lehetőségre tekintenek, mely képes formálni terveiket. Ennek érdekében minimalizálják az aktív gépészeti berendezéseket, mely ugyan valószínűleg alacsonyabb bekerülési költséggel és egyszerűbb tervezéssel, de drágább üzemeltetéssel működnek, és ezek helyett passzív épületszerkezeteket használnak. Ez a szemlélet projektről projektre egyre kifinomultabban érhető tetten. A 2014-ben átadott Cerdanyola del Vallésbe tervezett ICTA kutatóközpontban egy olyan motorosan átszellőztethető klímahomlokzatot terveztek, mely az évszaknak megfelelően szabályozza az épület hőmérsékletét, és szellőzteti a belső teret. Ugyanezt a funkciót a Barcelonában található 2016-ban átadott közösségi házukban már üvegkéményekkel oldották meg (mozgó szerkezetek nélkül), a hőmérséklet-különbségből adódó légnyomáskülönbségre alapozva. Hasonló módon gondolkodnak a tömegalakításokról és a térkapcsolatokról, épületeik „mély" térsorokból állnak, a sokféleség ideáját erősítő köztes terekkel szabdalva. Ezekben a terekben hagyják létrejönni a tervezési szakaszban még fel sem merülő funkciókat, programpontokat. Ez a diverzív szemlélet az ő tervezői evolúciójukban is rendkívül fontos, hiszen a kísérletezés eredményeit beépítik a következő terveikbe. A Sant Cugat-i ház köztes terei, az archaikus tér (tornác), és differenciáló térszervezésen túl, klímaeszközként is működik, mely egy „talált" funkciója ennek a helyiségnek.

18/21
Casa 1219. Palau Solità i Plegamans, Barcelona. 2014. Fotó: Adrià Goula

Effektivitás

Differenciálásra való törekvésnek látszólag ellentmond az, ahogy Xavi Ros Majó fogalmaz: „Minket csak az érdekel, ami döntő. Az összes többi lényegtelen. Igyekszünk mindent alapvetően nélkülözhetetlenné tenni."[7] A kijelentés azonban inkább a megoldásokra vonatkozik, nem pedig a problémafelvetésre. Építészetükben ez a gondolat az erőforrás menedzsment eszköze: a lehető legtöbbet kihozni a legkevesebből. Az anyagokra nem úgy gondolnak, mint amiknek csak teherbírása vagy textúrája van. Ugyanilyen fontos szempont az anyagok páratechnikája, hőtároló tömege, hőáteresztő képessége, vagy a kulturális, környezeti hatása: az anyagok komplex viselkedése. „Ha van valami, ami jellemzi azt, amit csinálunk, akkor az az erőfeszítésünk, hogy a legtöbbet kihozzuk az alapvető, elkerülhetetlen dolgokból az építésben és az építészetben. Igyekszünk a legtöbbet kihozni a szerkezet és az épülettömeg viselkedési kapacitásából, és teljesen tartalmassá tenni" – fogalmaz Josep Ricart [8]. A vernakuláris építészetre, ahogy az iroda alapítója – valószínűleg szándékosan – „anonim" építészre hivatkozik, jellemző, hogy az elemek, amikből felépül, funkcionálisak, minden elem fontos jelentéssel bír, semmi sem nélkülözhető. Tulajdonképpen az esztétikája is ebből fakad. Ebből az aspektusból érthető meg igazán, hogy miért nevezték el így irodájukat.

1/21
Centre cívic Cristalleries Planell. Barri de les Corts, Barcelona. 2016. Fotó: Adriá Goula

Az Harquitectes tervezésmódszertanában ezen absztrakt (nem építészeti kérdésekből következő) elvek keretrendszert alkotnak a téralakítás, tömegformálás, anyaghasználat, részletképzés során. Lehetőségeket zárnak ki, alternatívákat kínálnak fel, és legfőképpen szabályozzák a folyamatot. Jól érzékelhető, hogy az évek során kialakult egy sajátos formanyelv, ha úgy tetszik épületszerkezeti, részletképzésbeli megközelítés, mely minden projektjükben megjelenik, mutálódik az adott épület lehetőségeire és korlátjaira szabva.

Konceptuális döntések az Harquitectes terveiben

Ahhoz, hogy az elméleti keretrendszerekből épület születhessen, szükség van az absztrakt elveken kívül konkrét építészeti szempontokra is. Jellemzően ilyen a hely, a funkció, a megrendelő személye, a költségvetés adta keretek. Az Harquitectes épületeinek építészeti koncepciója meglehetősen sokszínű, de általában a helyből és a megrendelő igényeiből indul ki. Megfigyelhető, hogy a telek formája, annak építészeti kontextusa, tájolása döntő fontosságú az építészeti koncepció kialakításakor.

A Casa 1413-ra keresztelt ullastreti családi ház koncepciójában az Harquitectes stratégiái komplementer logika által érvényesülnek. A katalán gótikus kisvárosban a szűk utcákat tömör, emeletmagas kőfalak határolják, melyek akadályozzák a telkekre való belátást, sajátos hangulatot teremtve a városkának. Ezekből a falakból az épülettömegek egyszerűen kiszélesednek, a kerítés funkciót házfallá változtatva. A Casa 1413 telkén is ez a karakteres kőfal állt. Mérlegelve a megrendelői igényeket és a szabályozás adta keretet az építészek a bontás mellett döntöttek, de az elbontott kőfalra kiindulópontként tekintettek. Az építészeti koncepció a városi szövetből, a kőfal alkotóelemeinek valamilyen használatából, és a nyaraló funkcióból következett. Az épület végig az utca vonalán helyezkedik el. Ez a fal különálló épülettömegekre szélesedik fel az udvar felé. A telekhatáron a kerítés mentén sorban, három külön tömegbe szervezve a ház fő funkcióit. A házon belüli közlekedést itt is enfilade biztosítja, de itt – a Palau Solitá-i házzal ellentétben – a klasszikus lineáris közlekedéssel.

A klasszikus térsor nyilvánvaló funkcionális hátrányát a transzhistorikus állapot elérése mellett a szobák közvetlen kertkapcsolatával és az ebből fakadó kedvező tájolásával kompenzálták a tervezők. Mivel nyaralóról van szó, és a megrendelő korábbi lakhelyétől sem volt idegen a kert használata közlekedőként, könnyen meggyőzték, hogy ez lesz a megfelelő megoldás. A szobák udvari homlokzata teljes felületen nyitható üvegajtókkal rendelkezik, így nyáron a szobák verandává alakíthatóak. Az új épület fő építőanyagát a meglévő kerítés elbontásából kinyert mészkőtömbök jelentették. Az új falakat zsaluzva készítették el a bontott mészkövek, mész, cement és újrahasznosított expandált üveg (mely hőszigetelésként szolgál) keverékéből. Alapvetően háromféle fal készült, funkciótól függően.

Az első, az udvar felőli harántfalak anyaga, minimális mennyiségű mészkőből épült, és a lehető legtöbb hőszigeteléssel. A második a harántfalak utca felőli fele, a lehető legtöbb mészkővel, minimális hőszigeteléssel. A telekhatárra került a harmadik féle falszerkezet, ennek az utca felőli külső oldalára helyezték a köveket, a belső oldalra pedig a lehető legtöbb hőszigetelés került. Ez a falszerkezet önmagában testesíti meg a transzhistorikus törekvést, a fenntarthatóságot, a diverzifikációt és az effektivitás ethoszát.

Az anyaghoz való hozzáállást tekintve egy hasonló gondolkodásmód érhető tetten az iroda IBAVI-val közös projektje kapcsán. Az IBAVI (Institut Balear de l´Habitatge) azaz Baleári Lakhatási Intézet egy szociális lakások építésével foglakozó szervezet, mely a Baleár-szigeteken évek óta épít önkormányzati szociális társasházakat, nagy nevű építészirodák bevonásával. Jellemzően helyi építészek vesznek részt a projektekben, de előfordul, hogy a „kontinensről" is bevonnak tervezőket az épületek megtervezésébe. Az Harquitectes egy 25 lakásos társasházat tervezett Palma városába.

19/21
Habitatges socials 2104, szerkezetkész állapot. Palma de Mallorca, Mallorca. Fotó: Adrià Goula

A saroktelken korábban egy elhagyott iskola állt, melynek rossz állapota miatt annak elbontása mellett döntöttek. Az iskola szerkezete a helyi marés nevű homokkőből és betonból épült, cserép héjazattal. Az épület koncepciója, hogy a saroktelken átmenős (két oldalról megvilágított) lakásokat hoznak létre a lehető legtöbb építési törmelék újrafelhasználásával.

Az alapozásba 140 m³ beton és kerámiacserép törmeléket sikerült felhasználni. Ez a technika egy egyszerű anyagspórolás. Ami a projekt fő szerkezeti innovációját adja, hogy a 160 m³ marés törmelékből készült az épület függőleges tartószerkezete, mely egy előregyártott falazóblokkból készült falazat. A kb. 1700 darab 135 cm hosszú 42 cm magas 34-64 cm szélességű homokkő, mész, beton, sóder, agglomerát falazóblokk 40%-át adja a városi bányászat eredménye. Ezt a földön zsaluzták és öntötték ki táblákban, melyeket szilárdulás után körfűrésszel szeleteltek föl a fenti méretekre.

A falazóelemek vastagsága a magassági pozíciójuk függvényében változik. A legnagyobb terhet viselő földszinti falak 64 cm vastagok, melyek szintenként 7,5 cm csökkenve egyre vékonyabbak a 4 szintes épületben, ezzel nem csak anyagot, de hasznos területet is spóroltak. A szintek födémei előregyártott ragasztott fa panelekből készültek. A harántfalas ház térszervezése roppant egyszerű, funkciójához híven takarékosan bánik a lakások méretével, mégis törekszik a lehető legjobb tájolás, átszellőztethetőség elérésére. Mindez az intimitás rovására megy, hiszen egy közös keskeny belső udvari függőfolyosóról érhetőek el a lakóegységek. A háromosztatú, két irányba néző lakások válaszfalai szintén agglomerátból készülnek. Az ullastreti házhoz hasonlóan jelenik meg a beépített idő, a fenntarthatóság, a diverzifikáció és az effektivitás egy mutálódott formában. A monolit szerkezet helyett itt a könnyebb és feltehetőleg olcsóbb kivitelezés miatt az előregyártás mellett döntöttek a tervezők.

Hasonló mutáció figyelhető meg az iroda épületenergetikáról való gondolkodásán. Az ICTA-ICP, barcelonai egyetem kutatóközpontjának koncepciója, hogy ház a házban elv mentén, a különböző igényszintű helyiségeket megkülönböztetik egymástól. A 2011-ben tervezett épület egy 40x40 méteres, két pinceszinttel és öt felszín feletti szinttel rendelkező, környezettudományi és paleontológiai funkciójú kutatóközpont fő formáló ereje egy bioklimatikus tér létrehozása volt. Alapvetően háromféle klímájú teret hoztak létre az épületben, reflektálva a használat jellegére. Az első a kizárólag passzív módon temperált és szellőztetett, vagy az üvegházhatást kihasználva, vagy az emberek redundáns hőjére alapozott tér. Ez a tér az épület közlekedője, egyben köztes terei, társalgói. A hőmérsékletét a motorizált és automatizált klímahomlokzata szabályozza, mely automatikusan nyitja és zárja a mezőgazdasági építészetből átvett üvegház-homlokzatot. A héjon belül négy udvar alakul ki a belső dobozok által, ezek az udvarok szavatolják a levegő áramlását és a fény bejutását az alsóbb szintekre. A második rétegben olyan belső dobozokba tervezett irodák vannak, amelyek szükség esetén a passzív rendszeren felül aktív sugárzó fűtéssel és szellőztetéssel ellátottak. A harmadik típusú tér a hagyományosabb működésű laboratóriumok és tantermek helye, ahol kisebb spektrumon szabályozott hőmérséklet és szellőztetés az elvárás. Ezekben a terekben aktív rendszer működik. Az épület passzív hűtését és szellőztetését a pincébe tervezett légkamrák biztosítják, melyek a talajjal érintkezve előhűtik a levegőt, és a tetőn lévő bevilágítók kinyitásával a kéményhatást kihasználva a légáramlás is elindul. Figyelemre méltó, hogy az építéskor az 50 évre vetített CO2 lábnyoma az épületnek 35%-a volt a referenciaértéknek, illetve az épület energiafelhasználását 45%-kal sikerült passzív módon kiváltani [10], még akkor is, ha a köztes terekben a komfortérzet nem konstans az év folyamán.

9/21
ICTA-ICP. Universitat Autonòma de Barcelona, Cerdalonya del Vallés, Barcelona. 2014.  Fotó: Adriá Goula

Az Harquitectes munkáiban megfigyelhető, hogy egyre egyszerűbb gépészeti rendszereket terveznek a házakba, ugyanakkor a tervezett rendszerek egyre szofisztikáltabbak és hatékonyabban működnek. Ez két okra vezethető vissza.[11] Az évek folyamán megtapasztalták, hogy nincs értelme bonyolultabb rendszereket tervezni, mint amiket az üzemeltetők működtetni tudnak, mert ez fenntarthatósági szempontból kontraproduktív. A másik ok, hogy próbálnak minél kevesebb kockázatot vállalni a projektek kapcsán, hiszen ezek az innovációk mindig magában rejtik a hiba lehetőségét.

Ez az attitűd köszön vissza a Cristalleries Planell közösségi házában. A 2016-ban átadott épület koncepciója szintén az optimális energiafelhasználást tűzi ki célul egy „levegőcserélő épület" koncepciója mentén [12]. A telek formája nagyban meghatározta az épület formáját is, mivel minden oldalon leköveti a ház a háromszög alakú telek határvonalát. A telken korábban egy üveggyár működött, melynek homlokzata védett státuszba került. Az építészek ebben a közösségi házban nagyon hasonló elvek mentén próbálják az épület aktív energiaszükségletét visszaszorítani, mint az ICTA-ban, de teljesen más eszközökkel. Az ICTA kutatóközpontban három fontos sarokponttal sikerült optimalizálni az épületenergetikát: motorizált klímahomlokzattal, mely üvegházként télen zárva megtartja, nyáron kinyitva elengedi a meleget; nagy belső udvarokkal, melyek a levegő áramlását és a levegő rétegződését biztosítják; belső hőszigetelt és fűtött-hűtött laborokkal, melyek minimalizálják a valóban szükségesen állandó hőmérsékletet igénylő funkciók méretét. Ezek az elvek a Planell üveggyár helyére tervezet épületben is jelen vannak, de teljesen más építészeti eszközök használatával. A háromszög alakú telket felszeletelték udvarokra és épülettömegekre, mellyel nem csak a funkcionálisan szükséges traktusszélességet sikerült optimalizálni, de a belső udvarokban a levegő áramlását és a fény terjedését is biztosítani tudják. A klímahomlokzatot az üveggyár régi homlokzatának megtartása biztosítja, mely leárnyékolja a mögötte lévő belső udvart, ezáltal hűvösebb mikroklímát biztosít a belső udvarban, mint az utcán, és elősegíti a levegő rétegződését. Az udvarok további hűtését a pincéből kiszívott levegő tovább erősíti, mely a kutatóközpontban is meglévő elem volt. Ami a legnagyobb különbség a két ház között, a természetes szellőzés mikéntje. A ház tetejére motorosan nyíló és záródó szerkezetek helyett négy darab nagyméretű statikus kéményt terveztek. Ezek a kémények szavatolják, hogy a kéményhatás következtében a pincéből az udvarokba szívott levegő a tantermeken keresztül az épület „fölé" kerüljön, friss és hideg levegővel átöblítve azt. Persze a folyamat okosrendszeren keresztül szelepek segítségével szabályozható, de korántsem olyan összetett a működés, mint az ICTA-nál. Egyszerűbb eszközökkel érik el ugyanazt az eredményt, hiszen az épület aktív gépészetének teljesítménye mindössze 30 kW [13], a referenciaérték harmada. Műemléki épület rehabilitációjáról lévén szó, az Harquitectes időről való absztrakt gondolatait ebben a házban is manifesztálódva jól megfigyelhető. A transzhistorikus törekvés az építészek védett homlokzathoz való hozzáállásán keresztül érhető meg igazán. A tervezők nem rekonstruálni és ezzel szakralizálni szerették volna a műemléket, az üveggyár homlokzatának megtartása a kulturális folytonosságot segíti elő, annak valódi építészeti értékeit őrzi meg, és a meglévőhöz, mint potenciális haszonhoz való hozzáállását reprezentálják (effektivitás). Funkciót adnak neki, de az így feltétlenül jelentkező műszaki problémákat kiküszöbölik azzal, hogy mögötte egy belső udvart hoznak létre. Az épület ikonikus üvegkéményei, a homlokzatába „rejtett" üvegtéglák is az ipari műemlék elfeledett funkciója közötti transzhistorikus állapotot erősítik.

Az épületek tervezése során mindig felmerülnek olyan feladatok, amelyek megoldásához nem lehet sem absztrakt elméleti elveket, sem az építészeti programból származó szempontokat segítségül hívni, vagy már a tervezési folyamat azon szakaszába ért a tervező, hogy már nem lehetséges új elveket „végifuttatni" egy épületen. Ezen feladatok megoldásához az építész intuitív, eseti döntések meghozatalára kényszerül. Persze a tervező hozzáállhat a tervezési feladathoz úgy is, hogy a lehető legkevésbé támaszkodik „kívülről" hozott szabályokra és minél inkább a „belső" intuíciójára hagyatkozik, az Harquitectes egyértelműen nem ilyen építésziroda. Már az építészeti filozófiájuk is sok olyan területre kiterjed, melyek az építészeti koncepcióikat is erősen befolyásolják, de a koncepcióikkal együtt szinte teljesen „körülbástyázzák" a tervezési folyamataikat és csak a legszükségesebb esetekben hagyatkoznak a komponálás eszközére. Ennek két motivációja lehet: pusztán esztétikai: amikor a filozófia vagy koncepció adta keretek esztétikailag nem megfelelő eredményt kínálnak, és finomhangolásra van szükség [14], vagy ha sem a filozófiából, sem a koncepcióból nem következik egyértelmű döntés. Ilyen lehet például egy épület homlokzatának nyíláskiosztása vagy egy alaprajz szerkesztettsége [15].

Az ullastreti házon jól megérthető ez a distinkció. Az épület udvari homlokzata épülettől független elméleti alapvetésekből és az építészeti programból algoritmus-szerűen következik: a transzhistorikus állapotból ered a klasszikus térsor: az enfilade és a kőfal valamilyen megidézésének az igénye. A fenntarthatósági szempont ráerősít az anyaghasználatra: nagy hőtároló tömeg, újrahasznosított anyagok. A szobák kertkapcsolatának és jó tájolásának az igényéből, közvetlenül következik a teljes üvegfelület. A diverzifikáció gondolata létrehozza a köztes tereket. Az effektivitás ethosza rákényszeríti a tervezőt, hogy a falról ne rétegenként, hanem komplexen gondolkodjon: újrahasznosított kő felhasználásával létrehozni hőszigetelő tartószerkezeti falazatatot, mely kiválóan képes energiát tárolni, és a szigorú műemléki követelményeknek is megfeleljen. A kerti homlokzat a folyamat közben meghozott döntésekből már közvetlenül következett.

Ezzel ellentétben áll az utcai homlokzat, ahol maradtak nyitott kérdések a homlokzat felrajzolásakor [16]. Többtényezős maga a homlokzat „funkciója" is. Egyrészt kőfalként való megjelenés műemlékvédelmi szempont volt, másrészt ez egy kerítés, melynek funkciója, hogy vizuálisan zárjon az utca felé, és a jellemző északi szél ellen védjen. Ugyanakkor fenntarthatósági szempont, hogy a szobák keresztirányban szellőztethetőek legyenek, így minden szobához tartozik egy ablak, mely nyilván ellentmond a kerítés funkciónak. Ezért a képlet annyit írt elő, hogy ez egy viszonylag zárt kő homlokzat lesz minden szobához tartozó szellőztető ablakkal. Ezután a tervezőknek egy középkori erőd megidézése volt a céljuk, a transzhistorikus állapot elérése érdekében, de a nyílások pontos mérete, és pozíciója mégis önkényes, kompozíciós metódussal, esztétikai alapon dőlt el. Érzékelhető, hogy az Harquitectes tervezésmódszertanában az intuitív döntések csak a folyamat végén kerülnek döntően elő, és ritkán írnak felül korábban meghozott szabályokból következő döntéseket [17].

Az alapítók számos interjúban hangsúlyozzák [18], hogy módszertanuk alapja az irodán belüli közös gondolkodás, a párbeszéd és a vita, amely alapján saját építészeti filozófiát dolgoznak ki különböző általános építészeti kérdések megválaszolására. Épületeik között érzékelhető a funkciótól és léptéktől független kapcsolat, mely visszatérő épületszerkezetekben, térkapcsolatokban, jellemző anyaghasználatban nyilvánul meg. Ez mégsem az önismétlés látszatát, hanem átgondolt, strukturáltan gondolkodó alkotási folyamat érzetét kelti a szemlélőben. Megfigyelhető, hogy a projektektől független építészeti kérdésekre kísérletezésen alapuló, sajátos evolúción áteső döntések születnek, melyek már a tervező személye nélkül olyan mederbe terelik a tervezési folyamatot, mely a köztük lévő elméleti diskurzusból közvetlenül következik.

Gulyás Bálint

Hivatkozások:

[1] Stepienybarno charlan con Harquitectes. Stepienybarno,2010. https://stepienybarno.es/blog/2010/11/01/stepienybarno-charlan-con-h-arquitectes-parte-1/ (utolsó elérés:2023.12.02.) szerző fordítása

[2] Stepienybarno charlan con Harquitectes. i.m.

[3] Cristina Díaz MORENO és Efrén García GRINDA: i.m., 23. szerző fordítása

[4] Cristina Díaz MORENO és Efrén García GRINDA: i.m., 11. szerző fordítása

[5] Cristina Díaz MORENO és Efrén García GRINDA: i.m., 9. szerző fordítása

[6] Cristina Díaz MORENO és Efrén García GRINDA: i.m., 13. szerző fordítása

[7] Cristina Díaz MORENO és Efrén García GRINDA: i.m., 13. szerző fordítása

[8] Cristina Díaz MORENO és Efrén García GRINDA: i.m., 19. szerző fordítása

[9] https://www.harquitectes.com/proyectos/ibavi-2104/(utolsó elérés:2024.05.11.) szerző fordítása

[10] https://www.harquitectes.com/proyectos/icta-icp-1102/(utolsó elérés:2024.05.11.) szerző fordítása

[11] Interjú: Xavier Rossal, Harquitectes, társalapítójával 2023.04.23.

[12] Interjú: Xavier Rossal, Harquitectes, társalapítójával 2023.04.23.

[13] https://www.harquitectes.com/proyectos/cristalleries-planell-1015/(utolsó elérés:2024.05.11.) szerző fordítása

[14] Interjú: Xavier Rossal, Harquitectes, társalapítójával 2023.04.23.

[15] Interjú: Xavier Rossal, Harquitectes, társalapítójával 2023.04.23.

[16] Interjú: Xavier Rossal, Harquitectes, társalapítójával 2023.04.23.

[17] Interjú: Xavier Rossal, Harquitectes, társalapítójával 2023.04.23.

[18] Cristina Díaz MORENO és Efrén García GRINDA: Aprender a vivir de otra manera. Two days conversations with HarquitectesEl croquis, 203 Harquitectes, 2020.

Irodalomjegyzék:

Harquitectes építészeti kontextuálása, szellemi előképeinek elemzése:

ARMESTO Antonio, DIEZ Rafael: José Antonio Coderch. Design.Biographies, 2008

El Croquis 223: IBAVI, 2023

El Croquis 203: HArquitectes, 2020

El Croquis 196 (II): TEd’A, 2021

El Croquis 203: HArquitectes, 2020

Arquitectura Viva 202: HArquitectes, 2018

Arquitectura Viva 196 (II): HArquitectes, 2021

Stepienybarno charlan con Harquitectes. Stepienybarno,2010. https://stepienybarno.es/blog/2010/11/01/stepienybarno-charlan-con-h-arquitectes-parte-1/ (utolsó elérés:2023.12.02.)

Stepienybarno charlan con Harquitectes. Stepienybarno,2010. https://stepienybarno.es/blog/2010/11/02/stepienybarno-charlan-con-harquitectes-parte-2/ (utolsó elérés:2023.12.02.)

Entrevista a Harquitectes. Arqa,2015. https://arqa.com/actualidad/colaboraciones/entrevista-a-harquitectes.html (utolsó elérés:2023.12.02.)

Személyes interjú:

Interjú: Xavier Rossal, a Harquitectes társalapítójával 2023.04.23.