Az egyetemi modellváltás zászlóshajója – Kritika az új Gellért Campusról

Szocialista káderképzőből átvedlett privatizált menedzserképző. Bitang, konzolos betonkolonnáddal megspékelt bejárat. Gáláns építészeti szándékok és savanykás ízű kompromisszumok. Köpenyezéssel megerősített és újraértelmezett filigrán vázszerkezet. Időtlen, erődszerű, határozott küllem – szépen, szellősen szerkesztett, divatos belső. A MOL-torony kilátásával vetekedő lenyűgöző panoráma, és a MOL által üzemeltetett kávézó sem maradt ki a földszinten. Az épületet a szerkesztőségből Borenich Levente járta be.

Végtelen kibogozhatatlan cérnafonál a Corvinus Egyetem új létesítményének szövevényes története. Számos szerteágazó, egymást metsző nézőpont mentén lehet és érdemes az építészet társadalmi vonatkozásait érinteni. Eltelt több hónap, mióta először volt szerencsém bejárni az épületet, de azóta is kavarognak a gondolataim. Meg sem próbálkozom egy kronologikusan felépített, a totális kép délibábját sejtető kritika megírásával. Ért azonban sok impulzus, töredékötleteim támadtak, ellentmondásos és izgalmas érzetek gyűltek bennem, amiket szívesen megosztok. Intézményi (politikai) reprezentációs kérdések; személyes élmények, történetek; elképzelések és valóságok ütköztetései; az építészeti formák és a hozzárendelt funkciók, másképpen a térkompozíciók és a program elemzése; a „jövő egyeteme" lehetséges vágyképeinek összevetése – ilyesmik következnek, valahol kezdjünk is bele.

Érzetek, nosztalgia, pozíció, megérkezés

A gellérthegyi séták meghatározó élménye volt a LAKÓTERV állami tervezőiroda tervezte egykori Államigazgatási Egyetem épületegyüttesének (rózsaszínes függönyökkel tarkított) türkizzöld homlokzata. A kampuszépület konvenciókat felbolygató anyaghasználata és merész, gáláns, kecses tömege mágikus kapcsolatban állt a hegyoldal fáival; ékszerdobozként csillant meg a város számos pontjáról. Különös izgalmát a közfunkció városban elfoglalt kitüntetettsége – a privát, nagypolgári luxusvillák között kiemelkedő közintézmény – jelentette (és jelentheti ma is). Bár az egyenruhába öltözött, rendkövető diákok (villaépületek) között nonchalant eleganciával, pimaszul kikacsintó – bár minden egykor ott végzett bürokrata így öltözködne – éltanuló (Ménesi úti kampusz – hivatalosan angolszászosan, trendin cével) öltözetét fel kellett áldozni a racionalitással áthatott fenntarthatóság, gazdaságosság és dizájn triumvirátusának oltárán, a Törőcsik Sándor építész által formába öntött virtuóz kubista kompozíció aránya új köntösben, újrahangszerelve, de reneszánszát élheti. (A rendkívül előnyös szintterületi mutató, beépítési magasság és az így garantált csúcskilátás csak a korábbi tömeg megőrzésével volt lehetséges.)

Innen eredeztethető az első építészeti feladat: hogyan tartható életben az acél vázszerkezet. A megoldás az épület kicsomagolása, és a csontváz betonnal való körbeköpenyezése lett, amely magában hordozta valami új megfogalmazásának a lehetőségét; a PLANT építészei pedig éltek a lehetőséggel. A korábbi épületegyüttes – függönyfal, vékony pillérek, a lepény épületrész fölött eltolt szintek, és az így megtört homlokzat – könnyedségével szemben vaskos és erőt sugárzó az új egyetemi épület. A meglévő tömeghez a legmarkánsabb hozzáadás a bejáratot kijelölő reprezentáns konzolos betonkolonnád és a kollégiumi torony gépészeti funkciók alól felszabadított legfelső szintjének luxust és fényűzést sugárzó aranyozott koronája. Építészetileg mindkét kortárs kiegészítés meggyőző. A gellérthegyi császkálásaim alkalmával bizsergető érzéssel szemléltem az épület kibelezésének folyamatait – örökre hiányozni fog az egykori homlokzat balkáni fenegyereksége, de mosollyal konstatáltam az egyetem márkanövelő ráncfelvarrásának őszinte gesztusait: az épület arányait újrafogalmazó csupasz betonrácsot, a redőzött felületű, törten bordázott támfalakat vagy a Mányoki út felőli főbejárat szoborszerűen szerkesztett, lépcsős városi teret (bár a betonpadok szélére applikált csúszásgátló csíkok és a forgalomcsillapított úttest szegélyén múlt héten installált korlátok irtó fölöslegesek és nagyon cringek, változtassuk meg a szabványokat!).

MOME vs Corvinus

Számos összehasonlítási pontot nyit ki a két új budai egyetemi kampusz összevetése, a legkézenfekvőbb a kerítés kérdése. Az egyetem helyes döntése volt a kampusz főbejáratának a nyüzsgő Bartók Béla út felé komponálása, és ´agorává´ való bővítése. Érthetetlen azonban, hogy miért nem terveztek gyalogos bejáratot az épület északkeleti, a Kelenhegyi út és a Kelenhegyi lépcső felé eső oldalra (csak az autós bejárat sorompóját a füvön megkerülve lehet hátulról bejutni!), vagy hogy miért zárják lakatra a Mészöly utca meredek lépcsői felé eső kaput. Éppen azért is meglepő az este leereszkedő sorompó és a zárt kialakítás, mert a MOME zugligeti közparkja kiválóan működik, remek precedens. Az egyetemi autonómia csorbulásának fenyegető árnyékában elszalasztott ziccer a szigetszerűségre térben is ráerősíteni; kompromisszumkereső gesztus lett volna a környék lakói és az arra sétálók számára éjjel-nappal szabad átjárást biztosítani a gyönyörű parkban. De, hogy egy pozitív szempontot is idecitáljak: milyen jó, hogy a Ménesi úti épületegyüttesben (a MOME-val ellentétben) kollégiumi szállás és sportfunkció is helyet kapott – valóságos miniváros terül el a Gellérthegy oldalában.

A modellváltás térbeli lenyomata

Ha már kollégium, folytassuk innen – mit jelent, ha privát vállalkozásként működtetünk egy egyetemet? Az első szembeötlő élmény, hogy bankoknál szokásos beléptetőkapuk kordonozzák el a lakószinteket, első a biztonság. Mennyivel elegánsabb lett volna a lifttel összehangolt kártyás beléptetés, helyette a kapuk minden szinten a nappaliból szakítanak ki jókora teret. Az alaprajzi elrendezés egyszerű, de jól működik: a középfolyosó a lépcsőházzal szemben kommunális konyhává és tágas közösségi nappalivá bővül – a legutóbbi látogatásom alkalmával már szép számmal szövődtek az új baráti viszonyok. Sajnálatos, hogy leválaszthatatlan, a méltóságteljes együttélésre alkalmatlan két és háromágyas hálószobák kaptak helyet. Diákként inkább áldoznám be a saját fürdőszobát a privát térért cserébe. A gazdasági megtérülés szempontjából sem lett volna feltétlen előnytelenebb, ha egyszemélyes hálók és szintenként egy-egy koedukált fürdőblokk valósult volna meg; esetleg emeletenként eltérő lakásvariácók színesíthették volna az élettereket. Az egyetem szempontjából végül is mindegy, a fizetőképes diákok egyedül is kibérelhetik a lakásokat, jött a válasz.

A 17.500 négyzetméter területű épületet az egyetem tulajdonosi jogait gyakorló Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány fejlesztette 15,4 milliárd forintból, igaz túlnyomórészt – 12 milliárd állami támogatással – közpénzből.[1] A politikai-gazdasági összefonódások felszínes áttekintése mellett nem tűnik rossz üzletnek az egyetemprojekt: az alapítvány a kezdetekkor 400 milliárd forintnyi, korábban állami tulajdonban lévő részvényekhez jutott, melyből 2022-ben 24,8 milliárd forint osztalékot vett ki.[2] A modellváltás mementójává – a sorompókon, beléptetőkön és kerítésen túl – a kampusz földszintjén a MOL által üzemeltetett Fresh Corner kávézó válhat. A kirakós a részletek alapos, mélyreható vizsgálata nélkül is – mennyi izgalmas összefonódás lehet még – összeáll: a kuratórium elnökségében Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója (és Váradi József, a Wizz Air csoport vezérigazgatója) is helyet kapott. Erzsi néni füstölő melegszendvicseinek párolgó illata helyett professzionális, öltönyös hangulatú, ipari hatású, színesre festett gépészeti elemek díszletében fogyaszthatják a hallgatók az espresso tonicjaikat az előadások előtt.

A luxushotelek tágas lobbiját idéző fogadótér, és a belsőépítészet konzekvens vállalati minimalizmusa konferenciák és privát események háttereként is jól értékesíthető. A diákok a Corvinus Egyetem Duna-parti épületének távolságtartó, romantikus, akadémizmust sugárzó térélményével szemben, itt a borozgató, smúzolgató életérzést is gyorsan magukévá tehetik. A kampusz tele van történettel, mindennek oka van, magyarázni kell. A recepció pultja feletti csillárok árfolyamdiagramok függvényeit vizualizáló felhők; a folyosókat mozgásra sejtelmesen felkapcsolódó hangulatvilágítás tárja fel (egy kínos randi ügyetlen csókját juttatják eszembe); a konzolos árkádsor alatt fém kubusokból dinamikusan hajtogatott háromszögelemek találhatók, amik generált, dekoratív mintaként sejlenek fel az épület falain. Az építészet ezekben a helyzetekben megszűnik annak lenni, ami számomra: az életet keretbe foglaló, néma, elvonatkoztatott, önmagáért való, szép csendélet; helyette szlogenekkel leírható termékként az egyetem márkáját hivatottak reklámozni.

Eszme vs menedzsment

Érdemes kitérni a vágyak szintjére: arra, hogy milyen egyetemen szeretnénk, hogy a fiatalok pallérozódjanak. A Corvinus Egyetem alapítványa – a nemzetközi trendekhez igazodva – a horizontális, kreativitást serkentő, thinklab-szerű működés mellett köteleződött el: ennek téri leképződése a tágas, alakítható, definiálatlan terek sorozata. A frontális oktatás egyre háttérbe szorul, miközben éppen az elmélyült munka, és a keretező, értelmező tudás hiányzik leginkább a túlstimulált jelenvalóságból. A kampuszon nincsenek karakteres olvasózugok, ahol a diákok egy könyvvel elrejtőzhetnének, de egy hangulatos előadótér is hiányzik. Helyette okos tévék, elhúzható függönyök, mozgatható székekkel felszabadítható, és fallal leválasztható nagy előadóterem és könyvek tárolására alkalmatlan, pilléreket körülölelő könyvespolcok kapnak helyet. Az ‘adattérben’ az egykori épület gépészeti terének olívazöld vezérlőpaneljeit helyezték el, melyek a Kádár-korszak technokrata-brutalista báját drámaian, nosztalgikus ornamensekként hivatottak közvetíteni.

Megszűnt a kontemplációt támogató egyik legfontosabb elem is, az úszómedence. Tátongó helyén idővel divatos mászófal épülhet, ami kétségtelenül könnyebben üzemeltethető és kielégíti a korszellem felhasználói igényeit. Mégis, mennyivel hangulatosabb és előkelőbb funkció egy fürdő; a gondolatok a vízzel való érintkezés során, a reggeli zuhany alatt vagy a monoton karcsapások mentén születnek.[3] A vendégprofesszorok számára dedikált koronalakások szépek, de nem gusztusos gesztus az elit, külföldi egyetemek sztárjait a legkiváltságosabb terekbe komponálni. A hierarchia elve alapján szerveződő társadalom térbeli visszatükröződése ez, amit érdemes problematizálni. Mennyivel érzékenyebb és szebb választás lett volna a tanulás szentélyét vagy a kevésbé látványos adminisztrációs munkát végző alkalmazottak irodáját kialakítani ott, esetleg tisztán – akár a város tágabb közössége számára elérhető – közfunkciót létrehozni Budapest egyik valóban legcsodálatosabb pontján. Érdemes felliftezni, sokkal közelebb érezhető a város a MOL-torony kilátásához képest; remek hír, hogy a tetőterasz és a kávézó (egyelőre) ingyen és szabadon látogatható!

Végszó – a plasztikus tömeg kompromisszumos felszabadítása

Az egyetemi kampuszfejlesztés mottója a ’non-trivialitás’, kifejezett cél a diákok és az épülethasználók intenzív, kísérletezésen alapuló kollektív térhasználatának támogatása. Ezzel szemben az épületből hiányzik a markáns és sokféle térélmény: hiányzik a sportcsarnok egykori felülvilágított, lecsapott tetőzete, helyette fehérre mázolt konténeregyszeregy; hiányzik az egykori nagy előadó kényelmes, intim, hagyományos kialakítása, helyette cikkcakkos elemekkel felöltöztetett, rideg, pucér konferenciaterem; hiányzik a lepény épületrész nagy belmagasságú, részletgazdag, melegséget sugárzó folyosója, helyette lélektelen, dimmelt fénnyel felturbózott, szellőzőrácsos, silány álmennyezet. A költségoptimalizáció során meghozott súlyos komprompisszum továbbá a két torony közötti és a sportcsarnok fölötti tető csökkentett teherbírása. Nem szaladhatnak ki a két magasba törő tömeg között a munkától megfásult diákok, ahogy a tornaterem fölötti városi kert sem valósulhatott meg, helyette gépészet és napelemek fogadják a kampuszra érkezőket. A pénzügyi gátak a térhasználatra vonatkozó önmérsékletként, határként is értelmezhetőek – van valami frusztráló izgalom abban, hogy láthatók, de nem élvezhetők ezek a terek. A diákok kedvenc találkozópontjai a káprázatos betonloggia, a bejárat teraszos-lépcsős köztérbővülése, a lüktető város szívében hasított panorámaterasz és a kollégiumi közösségi nappalik lesznek.

Borenich Levente

Ui.: Személyes kedvencem a sportcsarnok délkeleti oldalára elhelyezett, csak félig eldugott gépészet üzemi területe.

[1] https://atlatszo.hu/kozpenz/2023/07/27/ujabb-felmilliarddal-dragul-a-menesi-campus-tulorazhat-garancsi-istvanek-cege/
[2] https://444.hu/2022/07/18/reszvenyenkent-3026-forint-osztalekot-fizet-a-mol
[3] Köztudomású, hogy Rem Koolhaas – az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású építésze – mániákus úszó, a vízzel való érintkezés során születnek gondolatai; bárhol jár a világban, csak olyan helyen száll meg, ahol van úszómedence. Az olvasók figyelmébe ajánlom a Delirious New York c. könyvéhez készített fiktív építészeti tervek közül a The Story of the Pool (A medence története) c. projektet. A Madelon Vriesendorp által készített további illusztrációk a linken érhetőek el.