Az építészet mint kapcsolatrendszer – BGE Egyetem Könyvtár és UniZone

Neuronok között szinapszisok, információk között hálózatok, emberek között együttműködés – a digitális korszak könyvtára a kapcsolatok kialakulását támogató hely. Legalábbis a Gereben Marián Építészek által a BGE számára tervezett Bagolyvár utcai kampuszt bejárva ez a benyomása a látogatónak. Az új hallgatói központ és könyvtár ezért nem csak korszerű és szép épület, hanem elsőként is olyan okos beavatkozás, amely az épületegyüttes belső életére, sőt a környék működésére is kihat. Somogyi Krisztina kritikája.

Vajon tudta-e Umberto Eco 1980-ban, amikor első könyvét írta, hogy a Gutenberg-galaxis pár évtizeden belül teljesen átalakul? A rózsa neve című regény a könyvnyomtatás előtti időszakba visz vissza, 1327-ben egy olasz bencés kolostorban játszódik, és egyik központi kérdése, hogy milyen tudás engedhető rá a társadalomra. A regény helyszíne egy kolostor, azon belül is a könyvtár, amelyben hosszan bolyonganak a szereplők az elveszettnek hitt nagy mű, Arisztotelész Poétikájának második, feltehetően a komédiával és a nevetéssel foglalkozó kötetét keresve. A könyvtárban való kutakodás metaforikus szinten is értelmezendő. A regény sikere is bizonyítja, hogy a tudás mibenlétéről, hozzáférhetőségéről és lehetséges hatásairól szóló felvetések nemcsak egy szemiotika professzor számára érdekesek: manapság, amikor a mesterséges intelligencia fenekestül felforgatja a világot, sokak számára aktuális kérdés ez. Mi jön a könyv-alapú tudáskorszak után? Ez a kultúra egészét érinti, az építészetre is kihat. Egy könyvtár tervezésénél megkerülhetetlen téma, hiszen miért menjünk könyvtárba, ha egy okostelefonon minden információ elérhető?

Kisgömböc a lakótelepen

A BGE zuglói kampuszának bejárása során az elsődleges impresszió – és egyben Gereben Péter és Marián Balázs épületbemutatásának a narratívája is az –, hogy bár a feladat egy szűkös egyetemi könyvtár új helyének a megtervezése volt, mégis az építészeti beavatkozást tágabban szükséges értelmezni. Nem az új, négyszintes könyvtárépület megformáltságára érdemes elsőként összpontosítani, hanem a városi szövettel és a környező épületekkel való összefüggéseket szükséges újrafogalmazni.

Az egyetem a lakóövezetet kiszolgáló intézményi sávjában található. A Fogarasi út – Nagy Lajos király útja – Mogyoródi út közötti lakótelepet az ötvenes évek közepén kezdték el építeni, majd a hatvanas években fejezték be. Az 1954-ben átadott szocreál épületek magastetősek és háromszintesek, a négyszintes lapostetős házak már a második korszakban épültek. A Bagolyvár utca a telep szélén fut végig: a szolgáltatásoknak és középületeknek kijelölt hosszanti zóna egyik szélét jelöli. A 70-es években itt épült meg a Számviteli Főiskola első épülete, ebből nőtte ki magát a BGE mára jelentőssé vált Buzogány utcai kampusza.

A szocreál bár ma még szitokszónak számít a köznyelvben, és a 60-as évek lakóépületei sem keresettek még, de a korszak számos lakótelepe kifejezetten sok értékkel bír. A könyvtár építészei is úgy ítélték meg, hogy a környék kifejezetten kellemes: a házak mérete szerethető, közöttük tágas tér található, a hely ligetként megélhető. Az egyetem ezzel szemben a szűk közintézményi sávban egyre csak nőtt, felevett maga körül minden talpalatnyi helyet. A Fogarasi út felé eső első szárny még funkcionalista szemléletben épült, mögötte, a 80-as évek során számos új oktatási szárnynak és kollégiumnak szorítottak helyet. Az építészeti jelleg elbizonytalanodását nemcsak a szocmodern–posztmodern korszakváltás okozta, hanem az az igény is, hogy az új funkciókat így vagy úgy belül átjárhatóvá tegyék, aminek eredményeként buhera-megoldásokhoz közelítő épületecskék falták fel a nagyobb épületek közötti belső kerteket.

A 2018-ban kiírt építészeti pályázat idején ez a túlépített helyzet volt az adottság, a cél az ’A’ jelű kollégiumi szárny (vakolt épület) földszintjén lévő könyvtár áthelyezése a rossz minőségű kantin helyére. A Marián–Gereben tervezőpáros többre vállalkozott nyertes pályaművében: rendet akartak tenni a kaotikus épületegyüttesben és a kampusz városi kapcsolódásiban is. Arra a feszültségre éreztek rá, hogy egy szép, ligetes lakókörnyezetben a zárványként létező, túlságosan sűrű egyetem kellemetlen helyzet, amit orvosolni lehet a könyvtártervezés kapcsán.

A kerítésbontás újabb sikertörténete

Hogyan olvasható ez a kapcsolatteremtés a környezetben? Ma az egyetem a Bagolyvár utcához egy parkos előkerttel kapcsolódik, a kampusz pedig körbejárható: a Fogarasi út felé burkolt köztér a kapcsolat, a hátsó oldalon újra utcaszerű átjáró nyílt, így a környék lakóinak nem kell az egyetem miatt nagyot kerülniük. Ez a kellemes állapot a korábbi kerítés elbontását feltételezte, az új épület telepítésére bízva a terület szellemi és fizikai határának a kijelölését. A kerítésbontás előképe lehetett a MOME, ahol Kopek Gábor, korábbi rektor a Farkasdy-féle főépületet és az egyetemet, mint nyitott intézményt, felszabadította a rácsok fogságából. Marián Balázs, aki a MOME Építészeti Intézetének egyik vezetője, biztosan fontos emléket őriz erről a döntésről. A Bagolyvár utcában is nagy hatású a kerítés eltűnése: a hajdani zárt parkolók és az akadálymentesítést szolgáló otromba tereptárgyak helyett ma az épület mellett hosszában végigfutó előkert aktívan használt terület, amelyet beszélgető helyzeteket kialakító, beépített bútorok tagolnak. Ebben az előkertben találkoznak, ide jönnek ki az épületből a hallgatók, de a területet használják a környékbeliek is. A terület így belesimul a lakótelep ligetes szerkesztettségébe, szimbolikussá formálva az állítást, hogy az egyetem és az ott megszerezhető tudás nem elzárkózik, hanem kapcsolatot tart a külvilággal, annak természetes részeként van jelen.

Időtlen építészeti elemek

Új építészeti gesztus ebben a kertben a vakolt épület elé húzott kecses, hosszan futó beton árkádsor. Ez a filigrán elem a kevéssé karakteres kollégiumi épület látványát átlényegíti, éppen a legerőteljesebben megélhető földszinti részt teszi plasztikussá, karakteressé, bejárhatóvá. Ez az átmeneti tér össze is köti az egyetem korábbi téglaburkolatú szárnyait az új könyvtár téglaburkolatú épületével: a kapcsolat funkcionális is, de optikai értelemeben is erős kapocs. Mindezen túl építészetesztétikai értelmezése is fontos, mert az árkád utalhat a környékre jellemző szocreál építészetre csak úgy, mint a falusi házak tornácára, de felidézhet klasszikus építészeti mintát is, mondjuk lehet sztoa, amely a már említett külső kerti agorával és a benti térrel kapcsol össze. A filigrán árkád tehát nemcsak térbeli, hanem időbeli kapcsolatot is kialakít: olyan időtlen archetipikus építészeti elem, amely közelíti egymáshoz a helyszínen látható különböző korszakokat. Talán nem túlzás ebben a nyitott téri kapcsolatokat kereső, a meglévő elemek között értelmes új viszonyokat kialakító építészeti szándékban felfedezni a jelenkori tudomány interdiszciplináris jellegét és a megosztásalapú, open source kultúrát.

Tájékozott kapcsolatok

A téralakítás második nagy döntése a kampusz belső közlekedőrendszerének átalakítása volt: az egyetemi épületek közötti földszintes épületecskéket elbontották a tervezők, a belső udvarokat belakó közlekedők helyett új, átlátható struktúrát hoztak létre kétszintes híddal, aminek számos további pozitív következménye lett. A belső udvar lélegzethez jutott, kellemes mikrotér lett, ahova kávézó és az új szárnyban az ebédlő is kinyílik. Ahol korábban sötét szárnyak lehettek, onnan most természeti környezetre és a közösségre látni rá. Számos környezetpszichológiai kutatás bizonyítja, hogy ez a hallgatói jóllétet és a koncentrációt is erősíti, a kertnek még a látványa is regeneráló hatású. A tanulás fizikai környezetének felértékelődése, a természeti környezet kiemelt szerepe, a hallgatói jóllét az elmúlt évtizedben vált alapvető tervezési szemponttá – a BGE zuglói kampuszának átalakításában ezek az elvek szépen valósulnak meg.

Az új közlekedőrendszer részeként, de már határozottan tartózkodásra invitáló céllal, új térsort alakítottak ki a tervezők a volt könyvtár helyén az említett külső árkádsor mögött. A folyosókon színes beülő öblökkel tagolt térsor a kortárs iskolaépítészet jellemző eszköze: számos iskolaátalakítás során gazdagodik fel a széles folyosó és válik kisebb közösségek számára kedves lazuló hellyé. A puffokkal és igényesen formált egyedi fabútorokkal kialakított fülkék itt is kiválóan működnek, amiben nagy szerepe van a Göde András építész által vezetett belsőépítész csapatnak és a bátor színválasztásuknak. De ez a tér nemcsak a beülők miatt központi hely: az épület új főbejárata az oldalkertből is ide csatol be. A portásfülke jó pozíciójának köszönhetően az egyetem, a kollégium, és az új szárny irányába is ellátni. Ebből a központi magból mosdók, zárható színes szekrények és egy sportszoba is nyílik, amit a kollégisták örömmel használnak.

Minden a helyére kerül

Az új épület a korábbi, rossz minőségű étterem helyére, a sarokra került; megnyugtató, lezáró eleme a tömbnek és egyben a lakónegyedből kifutó Kalapács utcának is. Elegáns, visszafogott, egyértelműen mai épület ez, amely telepítésével, arányaival és anyaghasználatával is pontosan artikulált viszonyba kerül a meglévő adottságokkal. Így a könyvtár a Bagolyvár utca síkjáig pont olyan mértékben fut ki, mint a telek nyitóeleme, a főépület. A lábazati részt kézi vetésű vörös tégla burkolja, ami a kampusz téglaépületére utal vissza. Erre a masszív és tömör lábazatra kecses finombeton pillérek épülnek rá, ami az árkáddal vagy tornáccal rokonítható elem. A kapcsolat nem csak esztétikai, hanem fizikai értelemben is megvalósul, hiszen az árkád nekifut a könyvtárnak, így a kollégium hosszan elnyúló vakolt szárnya és a könyvtár összekapcsolódnak. A kollégium síkszerű, horizontálisan tagolt homlokzatára szép válasz a könyvtár hangsúlyosan vertikális osztása és erős térbelisége.

Az új szárny azonban a legerősebb építészeti döntéseiben egyedülálló ezen a helyen: a könyvtár városi használatra is nyitott közösségi tér, ennek az identitásnak a magabiztos tudatában rangos és elegáns megjelenésű középület. A keskeny pillérekből összeálló vázszerkezet mögött felfénylik a könyvtár üvegteste, esti kivilágításban kívülről is egyértelműen megélhető transzparenciája.

A sokat emlegetett kapcsolatkeresés a meglévő adottságokkal a belső térben is jól átélhető: a pihenőöblökkel felgazdagított folyosó tágul ki az új épületben, és válik központi térré, ahonnan a belsőkert irányába az étkező és a büfé, az utca irányába az UniZone hallgatói központ, a folyosó tengelyében pedig a Könyvtárba felvezető lépcsőzetes tér található. Elsőre úgy tűnik, olyan képletszerűen egyszerű az új épület, hogy nincs is mit magyarázni rajta: a térszín alatt tömör raktárak találhatók, a földszint multifunkcionális, a hallgatói tér kettéosztható lelátós konferenciateremként is szolgál, a könyvtár kétszintes. Az épületet középen egy sűrű mag választja szét, amiben vizesblokk és a liftek vannak, innen két irányba átriumtér nyílik: a belső udvar felé irodákkal és kutatóhelyiségekkel, az utca irányába nagyobb olvasókkal. Elegáns, transzparens, összhatásában fehér, puha térben járunk, amelyet az egyedi tervezésű nyersfabútorok, a karakteres pasztellszínezés és nagyméretű világítótestek tesznek izgalmassá.

Szerteágazó figyelem

Egy kicsit elidőzve a könyvtárban, azonban számos építészeti döntés és designmegoldás válik érdekessé, megfontolandóvá. Érdekes a teljes átláthatóság: a hagyományos könyvtárak jellemzően zárt, sötét térben vannak, egyrészt, hogy a könyvek gerincét megóvják a nap okozta fakulástól, másfelől a koncentrált munkához is előszeretettel párosítunk olyan tereket, ahol nem kifelé nézeget, hanem maga elé figyel az olvasó. Itt a könyvespolcok között lévő olvasófülkékből, a nagyobb terű folyóiratolvasóból és szabadpolcos részből is kilátni a külső térre és átlátni belső terekbe is. A relációk és a terek gazdag megtapasztalása a könyvtár minden pontján megélhető. Szintén a teljes átláthatóság kapcsán dilemma, hogy a számítógépek felületén lehet-e majd jól olvasni. Az ablakok persze a beépített árnyékolóval sötétíthetők, de ennek ellenére a tér mindenképpen világos marad.

Az említett átlátszóság, áttetszőség érzékelhetően központi kérdés ebben az enteriőrben: a gépészetet terpesztettlemez álmennyezet fedi, azon átlátni, a központi lépcső fala is lyuggatott, a kollégium felé eső részben elhelyezett, kétféle méretű cellás terek – fókusz szobák – fala is üveg. Nemcsak átlátszó, hanem levegős és tiszta is ez a tér: könyvillat és a por helyett frissesség és a bútorok fa illata lengi be a teret.

A könyvespolcok kiosztása és megjelenése magához vonzza a figyelmet: a pillérek osztását a belső térben a könyvespolcok lekövetik, így az az érzésünk támad, mintha az épület könyvfalakon nyugodna. Ezt az érzést persze nehéz leválasztani a pályázati anyaghoz készített modellről, mely a képzeletbeli külső fal síkjára merőlegesen álló, egymásra rakott könyvekből épül fel. Bár a felvetés újnak tűnhet, valójában a tervezőket is történeti könyvtárak ihlették meg, különösen a dublini Trinity College hosszú könyvtára volt inspiráló, ahol a kétszintes központi térben, a falakra merőlegesen álló gigantikus könyvespolcok keltenek hasonló érzetet mintha az épület szerkezetét adnák. A németországi Görliz városi könyvtára is fontos előkép ívesen összekapcsolt könyvespolcaival. A BGE egyetemi könyvtárában a polcok ugyanolyan fehérek, mint az épület, szerkezetük felfut egészen a magas mennyezetig, miközben a könyvek csak a szokásos magasságig érnek fel. A polcok végfala méhcellás polikarbonát-lemez, mögötte ezért átlátszik a könyvek borítója: ez az áttetszés izgalmas vizuális kompozícióként színezi meg a majdnem monokróm teret. A könyvek színes világa visszautal a történeti előképekre; a könyvek még az alapját adják a könyvtárnak, de már elmosódott, esztétizált a megjelenésük, mintha kissé idézőjelbe is kerülne tárgyi mivoltuk. 

Papucsban könyvtárba

Mi lehet ma a tudás megszerzésének metaforája? Ha visszavillan bennünk a szöveg elején említett bencés apátsági könyvtár, amelynek szíve a gyertyákkal megvilágított scriptorium, ahol a szerzetesek némán másolták a kéziratokat, majd elképzeljük körülötte a könyvek tárolására kialakított labirintus-szerűen szervezett könyvraktárakat, ahol csak a könyvtárosok emlékezete vezet el a kéziratokhoz, akkor kirajzolódik az állítás, hogy az olvasás és a ráépülő tudás kiváltság volt 14. században. Gutenberg találmányának, a könyvnyomtatásnak köszönhetően a könyv egyre elérhetőbb, majd olcsóbb lett, egyre több emberhez juthatott el ötszáz év alatt: a könyvtárak is egyre több könyvet tettek elérhetővé, egyre több ember számára ez idő alatt. A 21. században ezzel szemben több ezer évnyi szöveg, másodpercenként milliószámra létrejövő kép és gigászi méretű adat érhető el online. Az információ mindenki számára elérhető – de az elmélyült tudás mintha kevesek kiváltsága maradna, értelmes mintázatokká csak kevesek fejében áll össze valami. A jelenkor kihívása az információ rendszerzése és értelmes tudássá alakítása: de zaklatott világunkban erre sokszor alig marad idő. A kontextust teremtő hagyományos műveltség ma ritka, ahogyan egy polgári lakásnak sem természetes része már a könyvespolc.

A könyvtárak is sokat vesztettek vonzerejükből, még egyetemi közegben is. A BGE könyvtára ezért nem a tudás templomaként jelenik meg, hanem mindenhonnan látszó, vonzó tér: lámpás, ami felhívja létére a figyelmet. Tulajdonképpen úgy működik, mint egy közös nappali, ahova a szobájából akár papucsban lesétálhat a hallgató. Leülhet a lépcsős lelátóként kiképzett, színes puffokkal kényelmessé tett terében, vagy fenn az olvasóban, talán azért, mert a könyvtár szebb és kényelmesebb tér, mint a szobája, vagy, hogy közösségben legyen. De ha már ott van, majd olvas is. A hétköznapi használatot támogató döntésnek értelmezem, hogy az átmenet az előtérből a könyvtárba észrevétlen történik meg. Nincsenek be és kiléptető kapuk – a könyveket beépített digitális rendszer olvassa le – és megjelenésében sem különül el az előtér az olvasóterektől. Az egyedi designbútorok, amelyeket a már említett belsőépítészeti team a MOME hagyományához illően, maga tervezett, a lift és a mosdóblokk színezése, az ipari anyagok, mint a terpesztett lemez vagy a látszó csövek, egyértelműen nem egy finomkodó környezetet hoznak létre, hanem költséghatékony módon, de sok apró design ötlettel teremtenek izgalmas kortárs környezetet. A digitális korszak könyvtára könnyű elérhetőségével és multifunkcionális lehetőségeivel, világítótoronyként próbál embereket magához vonzani. Gereben Péter és Marián Balázs tervezőpáros interpretációjában ez a hely a mai túlingerlő világban nyugodt, tiszta és elegáns, olyan pont, ahonnan átláthatóvá válik a környezet, értelmes egésszé válik a világ; az építészet pedig kapcsolatrendszer vagy átkötés pihenés és tanulás, egyetemi lét és külvilág, a halódó Gutenberg-galaxis és az éledő digitális világ között.

Somogyi Krisztina

Szerk.: Borenich Levente