"Az igazán jó fénytervezés a sötét tervezését jelenti" - interjú Haász Ferenccel

Milyen szerepe lehet a fénytervezésnek életünkben? Hol tart ma a magyar és a nemzetközi fénytervezési kutatás és mik a főbb irányvonalak? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgetett Somogyi Krisztina Haász Ferenc világítástervezővel, amelynek a közelgő Fény Mestere pályázat ad aktualitást.

Somogyi Krisztina: Két állításodra kérdeznék rá a bemutatkozó szövegedből. Azt írod a fény mindig is érdekelt: először mentális, aztán spirituális értelemben. Megosztanál velünk egy konkrét élményt vagy gondolatot, hogy értsük, mit jelent számodra a fény?

Haász Ferenc: Zenész közegben nőttem fel és mikor rájöttem, hogy nem leszek zenész, akkor megvilágosodott számomra, hogy a fény érdekel, a keletkezésétől a megszűnéséig, hiszen azért látunk, mert a szemünkben épp "meghal" a fény. Mondhatnám, hogy engem akkor a fény halála érdekel, vagyis a sötétség? Igen, a fény hiánya épp annyira érdekel, mint a fény jelenléte. Egész pontosan a kettősség és a viszony érdekel. Csak 3 éve jöttem rá (21 év fénytervezés után), hogy számomra az igazán jó fénytervezés a sötét tervezését jelenti. És itt lép be a spirituális vonal. Valahogy belénk van kódolva, hogy a fény az élet, és a sötétség a halál, egyikért küzdeni kell, másik ellen megint csak küzdeni kell. Én viszont azt a keleti nézetet élem, hogy a kettő egymástól függ, egymást értelmezi, egymás feltétele, így nem rossz és jó.

Ma pedig már a változás foglalkoztat. A fény változása, a fényviszonyok változása. A változás valahol a felfoghatatlanon túl van, viszont megélhető - ettől spirituális. A veleméri "fénytemplom" is ennek egy alkalmazott példája számomra. A szakrális terekben azt figyeltem meg, hogy addig hatnak rám teljes erővel, amíg nem kapcsolják fel a világítást. Az alábbi képet Moszkvában egy húsvéti szertartáson sütöttem, ahol egy hordó mögé bújva találtam magamnak helyet szemlélődni. Ott a szertartás közben nem volt mesterséges világítás. Számoltam fejben, vajon hány templomot terveztem addig; lehet, hogy teljesen feleslegesen. Valahogy a természetes fény minimális jelenléte is többet ad számomra bármilyen jó mesterséges világításhoz képest. Ma a hangsúly az építészeti tervezésben eltolódott a mesterséges fényviszonyok alakítása felé - ezért nem halok éhen.

Visszatérve a félbehagyott gondolathoz, szerintem nem vagyok azzal egyedül, hogy a fényviszonyok változása nagy esztétikai örömöt tud okozni. Egy érdekes momentum az életemben, hogy úgy alakult, hogy egy koreai zen tanítón keresztül megismertem a kwanun zen iskola tanításait. Ez magyar fordításban "eredeti fény". Azóta foglalkoztat a fogalom, újabb és újabb válaszaim vannak arra, hogy mi az eredeti fény.

SK: A tipográfus a betűtervezése vagy a kenyérszöveg kialakítása kapcsán nem csak a betű testét, hanem a köztük lévő hiátust, a betűközöket, a soresést, a margót is tervezi, az egészet folthatásában is nézi. A várostervezőt is foglalkoztatják nemcsak az épületek, hanem a közöttük lévő „üres" tér. Ezeknek a ritmusa, aránya, iránya vagy fényállapota lényegi része nemcsak a város megjelenésének, hangulatának de a megélhető térnek is. Te azt mondtad az előbb, hogy „számomra az igazán jó fénytervezés a sötét tervezését jelenti". Világítástervezőként hogyan lehet megtervezni a sötétet?

HF: Technikailag nagyon egyszerű. Figyelmem nem azon van legfőképp, hogy mit világítunk, mivel, milyen arányban. Azt már begyakoroltam és más úgyis figyel arra. Hanem azon, hogy mit milyen típusú és mélységű sötétben hagyunk. A legnagyobb feladat, hogy ezt úgy átadjam, hogy a megbízó megértse és elfogadja. Ezt ma a szakmán belül is nagyon nehéz „átverni", ahol a törekvés azon van, hogy mindent minél jobban (vagyis elegendő erővel) világítsunk meg, mert attól látszik, hogy új. Ráadásul minél egyenletesebben, mivel ezt is elérni egy elég nehéz feladat. Ez a feladat műszaki értelemben megfoghatóbb.

Mivel a világítás tervezését ma is műszaki tevékenységnek tartják, meg is érkeztünk a központi kérdéshez: miért is műszaki feladat? Azért, mert elektromossággal működik vagy mert pár paramétere mérhető és számolható? Az a paramétere semmiképp sem számolható, hogy mitől érzi magát egy csoport magát jól egy épület adott termében adott funkció adott pillanatában. Biztosan nem attól, hogy keveset vagy sokat mutat a luxmérő. De még csak nem is attól, hogy milyen minőségűek a lámpatestek. Hiszem, hogy leginkább attól, hogy hol milyen tulajdonságú világos és hol milyen tulajdonságú sötét van a térben.

SK: Azt írod magadról, hogy „a világítást kulturális kérdésnek tartom és a multiszenzoriális intelligencia részeként érdekel." Ha a fény kulturális kérdés, akkor van-e olyan, hogy magyar vagy európai fénykultúra? Hogyan jellemeznél minket?

HF: Ez a kérdés igen egyszerűen hangzik, de nem könnyű tartható választ adnom rá. Ebben a pillanatban azt érzékelem, hogy a magyar fénykultúra diverzitása csökkenőben van, az európai pedig összességében emelkedőben. Ez lehet, hogy csak érzéki csalódás. Az épített környezet világításkultúrájára mindenképpen érvényes a megállapításom. Az is számomra szomorú tény, hogy az elmúlt 10 évben elvesztettünk számos igen nagy elmét és ők vákuumot hagytak maguk után. Schanda János számos világítással kapcsolatos terület legmagasabb szintű kutatója, Debreceni Gábor a Világítástechnikai Állomás vezetője, Lantos Tibor, a klasszikus világítástervezés tanára, Horváth József a Tungsram világítástervező csapatának, majd az abból kivált Lisysnek, mint a rendszerváltás utáni világítástervezés zászlóshajójának vezére.

Ma a világítás szó jelentéséhez sokkal jobban tapad a businnes fogalma, mint valaha. de most ezt a szálat nem folytatom. Vannak nemzetközi szintű eredmények, kakukktojások, mint pl. a sixtusi-kápolna világítása magyar szellemi tőkével. Nagyon sajnálom, hogy alig találni olyan publikációt, ahol nem a pénzt adó világcég, hanem a kutatást sikeresen megvalósító Pannon Egyetem neve szerepelne kiemelve, az említett Schanda János kutatóműhelyeként. Az övék egy különleges megoldás, a festményt világító fény spektrumát mesterségesen rakják össze és tudják tartani időben egy igen bonyolult műszaki megoldással, amelynek célja, hogy minél szebbnek lássuk, de minél kevésbé károsodjon a kép.

Az európai fénykultúrát igen nehéz körvonalazni, de azt hiszem, kulturálisan a legnagyobb diverzitást mutatja a világon, mivel a világítás minden elemében gyökerében kötődik Európához. Az amerikai fénykultúra európai-szerű, de pont az én területemen, az ún. építészeti világításban jelentősen, évtizedekkel megelőzte Európát még a 40-es években.

Zajlik viszont mostanában egy igen komoly változás, hiszen az európai bölcsőből egyre inkább átkerül Ázsiába a kutatás-fejlesztés-gyártás. Ennek máris érezni jelentős hatását, pl. a Philips és az Osram vállaltokon. Európában sorra szűnnek meg a kutatások és a gyártók, viszont Kínában igen nagy energiákat és pénzt fordítanak a piac meghódítására.

A magyar fénykultúra gyökerei a múltban igen komolyak méretben és mennyiségben is; fogalmazhatnék úgy is, hogy nagyhatalom voltunk kutatásban, felhasználásban - műszaki értelemben mindenképpen. Egy nevet mindenképp meg kell említenem: Zipernovszky Ferenc. Szóval van mire alapozni a jövő fellendítését. Ennek a pályázatnak az alapítója is érzékelte a vákuumot és válaszul hozta létre ezt a kezdeményezést és az én elköteleződésem a madebylight szövetséggel is ebbe az irányba hat. A színházakban a zárt falakon belül pedig igen érdekes fejlemények vannak. De erről inkább a zsűri más tagjai tudnának mesélni és remélem fognak is.

A magyar hétköznapokban ma nagyon sok ház épül nagyon rövid idő alatt, az alkotók számára nagyon nyomasztó közegben - vagyis egyszerűen nincs élettere a kulturális diverzitás növekedésének. Így tömegével születnek vagy a sémákon alapuló feledhető világítások vagy a szakszerűtlen, bár csúnya megoldások. De vannak kivételek!!! És ezek szerzőit biztatom pályázásra!

SK: Mi ma a fénykutatás izgalmas iránya?

HF: Nagyon sok irányba lehet elmenni, de ami engem izgat, azokból párat tudnék említeni. Számomra a LED-ben rejlő máig ki nem használt lehetőségek jelentik az egyik irányt. 100 évig abban éltünk, hogy „egy egységnyi" fényforrás meleg, törékeny és nagy teljesítményű. Ma ennek az ellenkezőjét bárki megveheti fillérekért a sarki boltban. De ezzel az új paradigmával mai napig nem tud mit kezdeni a világ, folyamatosan beleszuszakolja hagyományos fényforrásnak tűnő formákba és méretbe, majd vissza a nagy „tárgyakba".
Egy másik izgalmas irány a fény spektrumának alakítása. Ebben is van pár igen izgalmas gyakorlati eredmény, pl. a pi-LED. De maradhatunk az alapkutatásoknál is.

Valamiért a LED megjelenése óta nem működik a színvisszaadás mérése. Erre számos kutatócsapat rászánt jól mérhető időt, de nem jutottak egyszerű megoldásra. Az amerikai IES kidolgozott egy használhatót (TM-30-15), de bonyolultat, amit itt Európában már csak azért sem használunk mert amerikai. Ezért ma a (sajnos nem köztudottan) régi, de sok esetben a fogalommal ellentétes gyakorlati eredményt mutató számot használják, amivel milliárd forintokról hoznak rossz döntést félrevezető mérési adatokra hivatkozva.

Sőt szerintem a szem működéséről sem tudunk eleget a mai napig. Amit én tanultam az iskolában, már ahhoz képest is született alapvető felfedezés, a Melatonin és hatása. Erre ma egy teljes „iparág" épül az alkalmazástechnikában, amit human-centriclighting-nak neveznek.

SK: Világítástervezőként  miért fontos számodra, hogy a fény multiszenzoriális élmény, tehát nem csak vizuális? Hogyan hat ez vissza a munkádra?

HF: Multiszenzorialitás fogalma nekem a komplexitással és a kiegyensúlyozottsággal függ össze. A természetben senki számára nem kérdés, hogy ezügyben minden a legnagyobb rendben van. Az erdőben járva senki nem gondolja, hogy az túl visszhangos vagy túl sötétek a fatörzsek, esetleg túl száraz a homok. Az épített környezetben viszont igen nagy kihívás az egyensúly létrehozása. Engem sosem az érdekel, hogy egy hely jó-e elemeiben. Ha egy tér aurálisan használhatatlan, akkor maga a tér használhatatlan, hiába nagyszerű az arányrendszere, a felületei vagy a vizuális élménylehetőségei. Az aurális szó talán magyarázatra szorul: a tér hallható jellemzőit jelöli, de nem összetévesztendő az akusztikai jellemzőivel.

Egy tervezési feladatnál sosem az érdekel, hogy én mit csinálok, hanem hogy mit csinálunk közösen. Ebből az is következik, hogy nem hiszek a hierarchikusan felépülő tervezésben, ahol "belámpázásra" kész terveket kapunk az építésztől, aki várja vissza a világítás layert. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem én igénylem a közös alkotást, ezzel beleszólást építészeti kérdésekbe, hanem a jó tér igényli a komplex szemléletet, amit egy ember szerintem csak a legritkább esetben képes önmagában nyújtani. Számomra a jó minták a nem épület típusú terek, mint pl. hajó, repülőgép, autó.

SK: Az építésszel való közös munka sikerénél maradva: melyik épületet említenéd legelsőként?

HF: Volt szerencsém a Rácz fürdőt tervezni Dévényi Tamással. A hammam tervezésénél végül sikeresen megküzdöttünk azért, hogy egyáltalán ne vigyenek be elektromosságot a térbe, nemhogy világítást! Ezt az egyik legsikeresebb eredményemnek tartom, mert egy tér megúszta a világítást a 21. században! A kérdéshez csak érintőlegesen tartozik, de megosztanák Önnel egy számomra sorsfordító élményt. 2010-ben azt tapasztaltam koreai zen templomokban időzve, hogy a tér szakralitására semmilyen hatással nincs a világítás minősége. A megtapasztalás óta a világítástervezés számomra egyszerre véresen komoly és játék a pillanattal. Harmonikusan érzem magam a folyamatban és könnyedén, de felelősséggel tudom már kezelni egy 100 000 m²-es ház minden világítási problémáját.

Somogyi Krisztina