Breuer Marcel oktatási épületei Bronxban

Szakál Ferenc beszámolója a 2009. évi tanulmányútról.

New Yorki látogatásunk egyik kiemelt feladata volt felkutatni Breuer Marcel kevésbé ismert, Bronxban épült egyetemi épületeit. Talán ez a számkivetettség, a helyszín, és a kevésbé jelképes funkció késztettek arra, hogy ezekről az épületekről írjam tanulmányom.

 

 

Kíváncsian érkeztünk Bronx szívébe, hiszen rengeteg film díszlete ez a híres városrész. Lesétálva a metró Badford Park Blvd. állomásának lépcsőjén, nem kellett csalódnunk, hiszen minden olyan volt, ahogyan elképzeltük. A metróvonal acélszerkezetének árnyékában húzódó főúton nagy volt az élet. Még a déli forróság ellenére a kifőzdék, mosodák és autószerelő műhelyek tejes kapacitással üzemeltek. A főútvonalról letérve csendes mellékutcákon keresztül vezetett utunk. Utcánként változó beépítés, parkoló autók, graffitis falak, gondozott virágágyások, tornyosuló szemetes zsákok, nyitott tűzcsapnál hűsölő fiatalok és idősek látványa fogadott minket.

Ebben a közegben emelkedik a két oktatási intézmény campusa, melyek közül először a Lehman College-t látogattuk meg. Az indulás előtt gyűjtött archív képeken egy két blokkból álló, nyaktaggal összekötött, egyszerű épületet láttunk. A kezünkbe akadt metszeten a két blokk eltérő szerkezete rajzolódott ki előttünk. A bal oldali egység egyszerű 3 szintes, lapostetős kialakítású, míg a jobboldali kisebbik szárny 4 db tölcsérszerű betonelemből épül fel. E különbség ellenére a főhomlokzatok egyforma, perforált függönyfala „összefogta" a két eltérő szerkezetű blokkot.

 

 

A vasúti csomópont mellett elterülő Lehman Collage területén ma 10–13 épület található. Az ötven évvel ezelőtti képeken Breuer épületei még egyedül állnak egy kopár területen. Ezzel szemben érkezésünkkor terebélyes fák között egymástól karnyújtásnyira sorakoznak a régebbi tudor stílusú és modern épületek, mára a keresett Schuster Hall is hatalmas házak és fák takarásában áll. Az épület külseje is sokat változott építése óta. Míg az adminisztrációs irodákat magába foglaló nagyobbik szárny homlokzata maradt eredeti állapotában, addig a művészeti szakok galériáit befogadó kisebbik szárny homlokzata jelentősen átalakult. A változás abban áll, hogy eltűnt az eredeti kerámiaelemes, árnyékoló függönyfal (mely a muskegoni templomnál is felfedezhető), a helyét feketére színezett üveg- és acélszerkezet vette át. A régen összetartozó homogén épület mára két különböző szárnyra esett szét.

Az épület belsejében nagy volt az évkezdéskor általános forgatag. A széles középfolyosó félhomályában a különböző irodák ajtajai előtt hosszú sorok kígyóztak. Belül mintha nem változott volna semmit a ház. Átépítésnek, újabb berendezési tárgynak nyomát sem láttuk. A fekete kőpadló, a fa falburkolatok, az ajtók, kilincsek eredetinek tűntek. A lépcső látványa a változatlanság látszatát megerősítette bennünk, hiszen a lépcsőfokok és a korlát anyaga és elegáns kialakítása szinte teljesen megegyezik a korábban látott Whitney Museum lépcsőivel. Az adminisztrációs blokkból a főbejáratként is szolgáló nyaktagon át vezet az út a kisebbik, átalakított blokkba. Ahogyan a külseje megváltozott a szárnynak, úgy vélhetően annak belseje sem eredeti már. A térszervezés, a fehér falak, az álmennyezet, a szőnyegpadló, valamint az üvegajtók rendetlensége valahogy nem vall az eredeti tervezőre.

 

 

Egy ötven éves iskola kisebb-nagyobb átalakításának szüksége szinte törvényszerű, az adottságok, fő támpontok és tervezési elvek figyelmen kívül hagyása azonban már korántsem az. Az átalakítás eredményének, valamint az eredeti elemek kopottságának kettőssége a gazdátlanság és az elhanyagoltság bélyegét nyomta az épületre és a helyre egyaránt.

A látottak miatt kicsit lehangolódva, mégis kíváncsian indultunk el a közelben található következő állomásunk, a CUNY – Bronx Community College – felé, ahol az előzetes kutatásaink alapján további hat Breuer épületet feltételeztünk. A CUNY impozáns épületei egy dombtetőn állnak, ahonnan tiszta időben ellátni Manhattanig. Kisebb csapatokba verődött egyetemisták jöttek-mentek a neoklasszicista és modern épületek között, mivel a helyet itt is az iskolakezdés levegője járta át. A főiskola parkját átszelő sétányon haladva érkeztünk a Tech II. elnevezésű épülethez, amiről már távolról látszódott, hogy Breuer tervei alapján épült.

 

 

A tíz lábon álló, kétemeletes fogadóépület és a mögötte magasodó nyolc emelet magas Meister Hall (Tech II.) épületéhez hasonló több is megvalósult szerte a világon. Ilyen többek között a washingtoni Department of Housing és Department of Healt, vagy akár az IBM La Gaude-ben épület központja. Breuer igazán modern magatartásnak az „egyénieskedés" mellőzését, a jól bevált elemek ismételt alkalmazását tartotta, így válva a nemzetközi modern egyik kiemelkedő alakjává.

„Az értelmes magatartás az, ha hasonló problémákra hasonló ,megoldásokat keresünk (...) Durván szólva – az egyénieskedés a hasonló problémák megoldásával kapcsolatban indokolatlan. Az építészeti formák jól eltűrik az ismétlést." (Ernyey 2008)

A legfontosabb közös jellemzőjük ezen épületeknek homlokzatuk kialakítása. Breuer olyan előre gyártott paneles rendszert dolgozott ki, mely egyszerre oldotta meg az árnyékolás, a gépészet elhelyezésének és bizonyos teherhordó feladatok ellátásának problémáját. A példaként említett épületek homlokzati paneljei így egyedül csak arányaiban, méreteiben térnek el egymástól, tartalmuk és szigorú, plasztikus megjelenésük hasonló.

„ A térköpeny – ami a belső teret a külvilágtól elhatárolja – az épület burka, ismét új, megoldásra váró problémákat vet fel és ez az építészeti gondolkodásban fordulatot jelent. (...) Kívánatos, hogy bizonyos elemeket a külső fal foglaljon magába, a vékony, áttetsző burok erre nem alkalmas (...). Az üvegfal – a modern technika vívmánya – úgy látszik ellentmondásba került magával a modern technikával." (Rév 2006)

Az építmény súlyának látványosan ellenálló túlméretezett pillérek, a sorolt panelek valamint a kicsi ablaknyílások egészen egyedi hangulatot kölcsönöznek az épület külsejének. A lábak között meghúzódó üvegfalú fogadótéren keresztül jutottunk be az épületbe, melynek sötét és szűk földszinti folyosóján beton padot, fekete kőpadlót, és a lépcsőknél a számunkra már Breuer monogrammá vált jellegzetes korlátot fedeztük fel. A folyosók sötétje helyett inkább a hátsó kijárat fénye felé haladtunk tovább. Az épületből kilépve egy homokkővel burkolt térre jutottunk, ahová éppen a legforróbb délutáni napsütés tűzött. A tekintélyes méretű teresedésen árnyékot, csak a betongeredákból ácsolt - inkább téri kompozíció mintsem árnyat adó - pergola alatt találtunk.

Hátranézve egy nyolc emelet magas, napon izzó vakhomlokzat magasodott fölénk. Váratlanul ért minket a homlokzati elemekhez hasonló, ám ablaktalan változatból kialakított homlokzat látványa, annak ellenére, hogy eddig az összes Breuer épületben találtunk valami egészen szokatlan gesztust. Perceken keresztül szemléltük ezt a nem mindennapi teret. Érdemes megjegyezni, hogy ez a hely az egyetem hátsó udvarának számít. Itt nem jár senki, nem történik semmi, valószínűsíthetően az év többi részében sem – a zárt homlokzat miatt az épületből még kinézni sem lehet errefelé. A néma csend, a méretek, anyagok és arányok az számomra az „építészeti űrt" jelenítik meg.

 

 

A szomszédos Gould Hall of Tech. rossz állapotú, megkopott három emeletes ház. Ennek beazonosítása nem volt egyszerű. Téglalap alaprajz, lapostető, alumínium keretes szalagablakok, tégla parapet, homlokzatot tagoló klímagépek. A szemünk egyedül a bejárat fölé épített térgörbe beton előtetőn akadt meg. Ez alatt áthaladva beléptünk egy kisebb átvezető térbe, ahol a Schuster Hall-ból ismerős folyosók, teremajtók jelentek meg. A belső térben újfent csak a lépcsőház korlátjai utaltak az építészre. És talán nem meglepő, hogy a lényeg itt is a hátsó bejárat mögött található.

Kilépve meredek domboldal tetején találtuk magunkat. Furcsa, ugrásra kész beton nyúl, vagy békaszerű űrhajó, a Begrisch Hall épülete. A lény gyomra egy hídon megközelíthető lépcsőző előadótermet rejt. A tömeg érzete itt is kézzelfogható. Ez az erő nem a méretből, hanem a forma és az anyag megmozgatásából, a dinamikus vonalvezetésből adódik. A kemény megjelenést oldja a tömb oldalainak mezőkre való osztása, amiket a zsaluzat irányának forgatása még különbözőbbé tesz, mintha izomcsoportok és feszülő inak jelennének így meg, mozdulatra bírva a betont, mely alapvető gesztus Breuer épületein.

„A gravitáció legyőzését is tekinthetnénk ösztönösnek és atavisztikusnak, ugyanúgy mint a súlynak a támasztását és mozgatását, és a mindig magasabbra és magasabbra való törekvést is." (Ernyey 2008)

A Community és Colston Hall együttese a szomszédos Gould Hall-al kívül-belül egyező kialakítású és állapotú. Itt is érezhető az elhanyagoltság, a többé-kevésbé változatlan épületeken helyenként kisebb-nagyobb átalakítások nyomai látszanak. Ez az épület sem akar különleges lenni, pusztán a szükséges feladatokat ellátni. Míg az előbbi, kisebbik épület a campus nagyobbik részéhez hasonlóan a dombtetőn áll, a Colston Hall nagyobb tömege már a meredek lejtésű domb alján kapott helyet. Ebből a helyzetből adódóan kapcsolja össze a két épületet két V-szerűen nyíló híd, és ehhez illeszkedve ível a Colston Hall épülete.

Akár a Tech II. hátsó homlokzata, vagy a Gould Hall bejárati előtetője, vagy a Begrisch Hall szoborszerű tömege, az utóbbi épületegyüttes esetében a hidak kialakítása az, ami feloldja és egyedivé teszi az amúgy nem különleges épületeket. A közlekedő hidak a nyitottság lehetőségét elvetve majdnem teljesen zártak, tartószerkezetük, akár a Tech II. esetében túlméretezettek, egyúttal hangsúlyosak, kifejezők.

A körbejárt épületek építésük óta nem változtak sokat. Jellemzőbb rájuk az elhasználódás, belekoptak környezetükbe. Egyszerű iroda és iskolaépületekről van szó, melyek nem igényelnek különleges formákat, magasabb értelmezési síkot. Mégis mintha Breuer Marcel szembefordult volna az első idézetben olvasott racionalizmussal, és különböző gesztusokkal próbálta volna ellensúlyozni az épületek egyhangúságát. Míg az épületek folyamatosan kopnak, pusztulnak, ezek az időtlen gesztusok egyre erősebbé, jellegzetesebbé válnak, ami lehet, hogy csak nekünk, építészet iránt érdeklődőknek tűnik izgalmasnak, példaértékűnek.

Szakál Ferenc
V. évf. építész / MOME

az épületek listája
1. CUNY Lehman Collage (eredeti néven: Hunter College)
- Schuster Hall Administration Building (1955-1959)
2. CUNY Bronx Community College (eredeti néven: New York University's University Heights Campus)
- Begrisch Hall (1956-1961)
- Gould Hall of Technology (más néven Tech I.) (1956-1961)
- Colston Hall (1956-1961)
- Community Hall (1956-1961)
- Meister Hall (más néven Tech II.) (1964-1969)

---

felhasznált irodalom
Breuer Marcell – Elvek és eredmények, szerk. Ernyey Gyula, Pannónia könyvek, Pécs, 2008
Rév Ilona: A Bauhaustól az üvegpiramisig, Napvilág kiadó Budapest, 2006

a kiegészítésként felhasznált képek, ábrák forrása:
Breuer Marcell – Elvek és eredmények, szerk. Ernyey Gyula, Pannónia könyvek, Pécs 2008