Cséderhúzó – Ténnyé váló fikció

A cséderhúzó 2021-ben, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem harmadéves építészhallgatói által született, a Kísérleti műhely kurzus keretein belül. A nem létező szó 14 fiktív, mégis kézzel fogható tárgyban ölt testet, amelyek eredettörténete és funkciója is a fantázia szüleménye. A létrehozott alkotások és a mögöttük rejlő gondolatok állandó és jelenleg is aktuális kérdéseket feszegetnek, hol személyesebb, hol kollektív válaszokat formálva.

Az elmúlt két évben ezekből az alkotásokból két különböző kiállítás készült Budapesten és Tallinnban, más-más kérdéskörre fókuszálva, közös pontként azonban megtartva az igaz-hamis viszonyát, a hitelesség és hihetőség kérdését, illetve a múltunkkal, tárgyainkkal való kapcsolatot. A cséderhúzó harmadik kiállítása most közös alternatív jelenünkről gondolkodtat el, ahol a megszámlálható egyesekből megszámlálhatatlan, összeolvadt halmaz válik. De mi történik, ha a "hamis" tárgyak ily módon összekeverednek "valódi" tárgyakkal?

Harmadik konstelláció – A leleplezés

Egy kiállítótér, egy "kisszoba", és közel 200 tárgy. Olyan információmennyiséggel találkozunk, amit első pillantásra nem lehet befogadni, mégis azt gondoljuk – alig néhány perc alatt, amíg körbesétálunk a térben –, hogy "megértettük". De mit értettünk meg igazából? Milyen gondolatok születtek ennyi idő alatt bennünk? A szemünk éppen csak végigpásztázta a tárgyhalmazt a legszínesebb, a legnagyobb, a legfeltűnőbb darabokon meg-megakadva.

Néhányat talán felismerünk, pontosan meg tudjuk mondani, mire való, esetleg az otthonunkban is megtalálható. Néhányról azonban nehéz megállapítani, milyen célt szolgálhatott, főleg így, környezetéből kiragadva. De vajon bevallanánk-e, hogy az a valamire nagyon hasonlító, mégsem pontosan meghatározható tárgy valójában ismeretlen számunkra?

A kitalált, idegen tárgyak is ekkor kezdenek ismerőssé válni ebben a halmazban, már-már megkülönböztethetetlenek az idő során funkciójukat vesztett, elhagyatott használati tárgyaktól, melyek felidéznek emlékeket családunkról, kultúránkról, szubjektív világunkról. A fiktív tárgyakkal is valós történeteket kezdünk el létrehozni. Olyan történetet alkotunk róluk, melyek emlékeink nyomán létrehozott spekulációk, mondhatni cséderhúzók. Vagyis a befogadók által lassan minden tárgy cséderhúzóvá válik. Az idő mérhetetlen lesz, elveszíti linearitását, az egész egy paradox képzetté alakul[1]. Miben különbözik hát a sosem volt (cséderhúzó) attól, ami már nincs (funkcióját vesztett tárgyak)?

A szövegek, melyek kibogozhatnák mindezt, még több kétséget ébresztenek, hiszen ha a múlt meghamisíthatónak tűnik, egy írás hitelessége még inkább esendő. Így a valóság megismerhetősége is csak egy homályos kép, amelyben a múlt állandó, a róla alkotott történetek azonban folyamatosan változnak. Ezt hivatott bemutatni a kisszobában felállított "kutató dolgozószobája", mely egyszerre reprezentálja az egyes ember szubjektív emlékeit, illetve a kollektív emlékezet és tárgykultúra viszonyát. A látogató maga válik a kutatóvá, aki az igazságot keresve történelmén és személyes történetein keresztül próbál választ kapni: vajon melyik tárgy a "hamis" és melyik az "igazi"?

Mindaz, ami megjelenik a kiállítótérben, a múlt egy-egy eltorzult töredéke a jelenben, melyekben összemosódik az ismert igazsága és az ismerős hamissága. De vajon az emlékek, amiket gyártunk, hogyan változnak az idő múlásával vagy az őket előhívó különböző kontextusokban? Mennyire hiteles, amit ezek ma feltárnak valami régiről (vagy réginek véltről)?

A tárgy és történelem viszonya itt az emlékezetben formálódik meg. Minden egyes eleme a kiállításnak egy ilyen töredéket hordoz, végül együttesen megalkotják annak a bizonyos közös alternatív jelenünknek egy lehetséges verzióját, mely konstans formálódik a látogatók szubjektív szűrőjén keresztül.

Hiszen számtalan más tárgy is idekerülhetett volna, melyek más-más jelent és emlékeket hordoznak, más-más történetekről mesélve. De mi marad meg akkor utánunk, egy ember, egy társadalom, egy kultúra, egy tárgy után, ha mindez csak egy adott helyzet adott története, mely bárhogyan máshogy is alakulhatna?

A tárgykultúránkat mi alkottuk és általunk alakul folyamatosan. Ennek a szövevényes és állandóan változó rendszernek mostanra a 14 cséderhúzó is részévé vált, valódiságuk pedig tényszerűvé. Mégis, ebben az ellentmondásos helyzetben éppen hamis mivoltukkal feszegetik a kérdést: mit őriznek rólunk és történelmünkről a tárgyaink? Mi a kapcsolat történelem, emlék és hitelesség közt? A valóság kitalált emlékei és a fiktív tárgyak igaz történetei a kiállításban tovább gördülnek immár szétszálazhatatlanul összekeveredve.

A kiállítás 2023 november 18-ig látogatható a győri Torulában.

Czigány Lilla

[1] Milyen volt, ami nem létezett?

[2] Bodor Pál Diurnus: Apám könyve

Szerk.: Hulesch Máté