Úgy maradt… a tiszakécskei gombaházak története

A Tisza-menti közkedvelt üdülőhelyen az 1980-as évektől folyamatosan szaporodnak az üdülőházak, nyaralók, szálláshelyből mégis hiány van a településen. Épp ezért tűnt vonzó befektetésnek egy komplett, jól felszerelt üdülőfalu felépítése, az elképzelés mégis elbukott. Bán Dávid írása.

Noha ezek a lelkesítő sorok a Népfront, a Hazafias Népfront Országos Titkárságának havonta megjelenő tájékoztatójának hasábjain jelentek meg 1984-ben, a korszak hurráoptimizmusa a Tisza-menti, akkor még nagyközség esetében talán nem is tűnik akkora túlzásnak. Az 1950-ben a korábbi két település, Ókécske és Újkécske – amelyek korábban, 1867-ben vallási, etnikai és gazdasági okokból váltak ketté – újraegyesüléséből létrejött Tiszakécskét valóban sokáig a lendületes fejlődés jellemezte, ami az 1980-as évtizedben még inkább felgyorsult. A folyóparti nagyközség 1887-ben kapcsolódott be a vasúthálózatba és nem sokkal később több országút – „törvényhatósági kövesút" – teremtett közvetlen kapcsolatot Szolnokkal, Kiskunfélegyházával és Nagykőrössel. Mindez már akkor kedvezően hatott az akkori Újkécske fejlődésére. A települések későbbi újraegyesítése után megindult az iparosodás, több kisebb-nagyobb üzem épült, majd emellé új iskolát és később gimnáziumot is építettek Tiszakécskén, amely 1986-ban kapott városi rangot.

Az 1980-as évtized elejére Tiszakécske felkerült a belföldi turizmus térképére, kétségtelenül vonzó üdülési célponttá vált. Ebben szerepet játszott a Tisza partjának homokos, kellemes strandja, majd a kiépülő termálfürdő is. Ahogy a helyiek büszkélkednek, nem miden településnek van egyszerre strandja és fürdője is.

Ahogy az 1970-es években az országszerte több helyen történt, lelkes próbafúrások során, ha olajat ugyan nem is, de termálvizet leltek közvetlenül a Tisza mentén. Az adottságot jól meglovagolva hamar kiépült a három medence, valamint körülötte a kellemes, parkos fürdő. A település a Balatonhoz képest kedvezőbb áron és falusiasabb hangulatban várta az üdülőket, a népszerűsítésbe pedig a korabeli sajtó is időről időre besegített. Szálláshelyet ugyan ekkor még viszonylag korlátozott számban lehetett csak kapni a legálisan működő 13 fizetővendég-szoba, vagy a nem hivatalos „szoba kiadók" valamelyikén.

1987-ben már arról számol be a sajtó, hogy az üdülni vágyók felfedezték Tiszakécskét, az idelátogatók száma lényegesen megnőtt, sőt ekkor már szép számú külföldi turistát is regisztráltak. A település üdülési lehetőségeit Európa-szerte is hirdették, így több házat a teljes szezonra holland vendégek számára foglaltak le, akik egy-, két-, vagy akár négyhetes turnusokban érkeztek ide és költötték a forintjuk mellett feltételezhetően a keményvalutájukat is, amire akkoriban nagy szüksége volt az országnak.

A termálfürdő is folyamatosan új szolgáltatásokkal bővült, kemping, majd vendégszobák épültek, vendéglátóhelyek nyíltak. Az termált 1984-től, az akkor még alkalmazásban lévő család idővel vállalkozásként vitte tovább és fejlesztette folyamatosan mind a mai napig, mára jelentős fürdőkomplexummá – immár megszerezve a gyógyfürdői minősítést is – szállodával, szaunavilággal, apartmanokkal. Tiszakécske az 1980-as évek közepére valódi üdülőtelepüléssé vált, ekkorra már ezernél is több üdülőház épült, sokan jártak ide akár Budapestről is.

A lelkesedés és a lendület a rendszerváltás után sem lankadt, az 1990-es években még folytatódott az építési láz, továbbra is sorra épültek a magántulajdonú nyaralók. A vonzerőn kívül mindez köszönhető volt annak, hogy ugyan a település kedvező üdülési adottságokkal bír, de ekkor még a néhány lakókocsinak és sátornak helyet kínáló kempingen és a fizető vendégszobákon kívül nem nagyon állt rendelkezésre jelentősebb mennyiségű szálláshely. A családi vállalkozásban csendesen és folyamatos lépésekkel fejlődő, ma már Barack Thermal Resort névvel működő termál komplexum mellett nem volt komolyabb nagyarányú fejlesztés. Ezt a hiátust próbálta megjátszani az a lelkes vállalkozó, aki az 1990-es évek második felében megérezte, hogy a hazaiak és külföldiek körében is vonzó településen érdemes lenne egy nagyobb szabású ingatlanfejlesztést megvalósítani.

A befektető egy öthektáros területet vásárolt meg az önkormányzattól a település keleti szélén, az üdülőövezetben, közel a termálfürdőhöz. Az elképzelés értelmében egy huszonhárom szabadon álló házból álló telep, szabályos üdülőfalu jött volna létre, amelyet egy közösségi épület egészített volna ki. Az egységes megjelenésű, kétszintes családi házak alsó részén négy, míg a tetőterekben két szobát alakítottak ki. A házak építése az ezredfordulóig jó ütemben haladt, a szerkezetek teljesen elkészültek, az épületek nagy részében a belső kialakítás is elkezdődött. A jelen állapotok tanulsága szerint a szabályos, egyenlőszárú kereszt alaprajzú házak alsó szintjének középső, feltételezhetően közösségi térsége egészen a tetőig kinyílik, ezt felül egy tetőablaknak meghagyott kivágás zárja. A térre nyolcszöget formáló galéria néz, innen nyílhatnak a tetőtér szobái és mellékhelyiségei. A két szint közötti átjárást csigalépcső biztosítaná.

Az épületek alapja és a terület elrendezése – ami ugyan próbál egyfajta szabályosságot képviselni, de mégis egyfajta érthetetlen esetlegességgel telepítették az épületeket – alapján a köznyelv csak gombaházaknak, illetve aprajafalvának nevezi a telepet. A házak megjelenése erőteljesen magán hordozza az 1990-es évek építészeti világát, míg az alsó rész homlokzati elrendezése és nyílászáró kiosztása valamelyest jól visszatükrözi a hagyományos falusi képet, addig az alaprajzi elgondolás és főleg a tető minden irányban ívelt szerkezete már problematikusabb. A burjánzó tetők kiemelt pontja a két felső szinti szoba csúcsába futó boltíves ablaka franciaerkélye lett volna. A házak építészeti kialakítása, szokatlan az adott falusias környezetben és szerencsésnek sem igazán mondható, de talán kevésbé tartható tájidegennek, mint az azóta várhatóan végérvényes bontásra ítélt balatonfüredi görög falu.

Az üdülőházak mellé egy hasonló stílusban elképzelt közösségi, kiszolgáló épületet is terveztek, amelyben burjánoznak az ívek, a körformák, a földszintet egy szabályos szentély zárja, alaprajzi megjelenésében is egy templom rajzolódik ki előttünk. Ez az építmény a lakóházakhoz képest rosszabb készültségi állapotig jutott csak el. Az elképzelések szerint itt a város tulajdonában levő közeli forrásból idevezetett termálvízzel feltöltött gyógymedence is várta volna a telep lakóit.

Az üdülőtelep kialakítása a 2000-es évek elején akadt el, nem meglepő módon a pénz hánya miatt. A Szabad Föld újságírója, Borzák Tibor 2012-ben járt utána az addigra már kísértetfaluvá vált, ugyan még nem végzetesen leromlott állapotú telep sorsának. „Mivel a volt tulajdonos külföldre költözött, nehezen tudott vele egyeztetni az önkormányzat, de szerencsére adósság nélkül sikerült lezárni a vele való kapcsolatot. A kivitelezési munkákra szerződő helyi vállalkozó időközben meghalt, majd az építési engedély érvényessége is lejárt." A házak állaga, noha a befejezetlenség és a gazdátlanság miatt érthetően romlott, amit a nyitva hagyott tető sem segített, de mégsem tűnt végzetesnek, és a korabeli beszámoló alapján nem hordták el onnan a mozdítható anyagokat.

2010-ben úgy tűnt, történik valami előrelépés az üdülőfalu életre keltése ügyében. A területnek akkor új tulajdonosa lett, aki lelkes elképzelésekkel vágott bele a tervezésbe: „Álmaink netovábbja egy felsőkategóriás komplexum, melyben egyebek közt uszoda és sportpálya is lesz. Hogy üzemképes állapotot teremtsünk, egymilliárd forint kellene, de a teljes fejlesztés ennek többszörösét igényelné." Az álmok sajnos azonban hamar szertefoszlottak, az ingatlanfejlesztésre szakosodott budapesti befektető idővel egyre több akadállyal szembesült.

Ugyan lépésről lépésre igyekeztek rendezni a terület körüli zavaros helyzetet, de a feltárt problémák és a lejárt építési engedély miatt a befektető nem tudott belekezdeni a továbbfejlesztésbe, noha eredetileg úgy tervezte, hogy két éven belül, 2012-re elkészülne az üdülőfalu. Az önkormányzat is elszánt volt, hogy rendeződjön a telep sorsa, épüljenek meg és népesüljenek be a gombaházak, hiszen az újabb üdülőket hozott volna a városba, ezáltal munkahelyeket és bevételeket teremtve. A vállalkozó bizonytalanságát látva, a korabeli riport tanulsága szerint több potenciális érdeklődő is szemet vetett a területre, de végül nem vásárolták meg, noha még akkor is élt a remény, hogy alig két év alatt életet lehetne lehelni a házakba és fel lehetne támasztani a szunnyadó álmot.

A fejlesztés elmaradt, az egyenházak egy szöggel sem jutottak közelebb a befejezéshez. Az elmúlt bő évtizedben a házak tovább árválkodnak, noha a település számára fontos lenne, hogy a szálláshelyek száma növekedjen. Igaz, hogy idővel a Barack Thermal Resort folyamatosan bővült, egyre sorakoznak a hétvégi házak és sorra nyílnak a panziók, de az üdülőházakra a város szerint lenne igény, hiszen még most is szűkös a szálláskínálat. A közeli termálvíz pedig nemcsak a fürdőzőket, pihenni vágyókat vonzaná, hanem hatékony segítséget nyújthat a város energiaellátásában is: egyre több intézmény – iskolákat, sportlétesítményeket – fűtését ez biztosítja. A városi termál kútra lehetne csatlakoztatni az üdülőfalut is, ezzel is növelve annak energiahatékonyságát, még akkor is, ha azok főleg a nyári szezonban lennének jobban kihasználva.

Az elhagyott terepre, amit sem kerítés, sem személyzet nem őriz, teljesen szabad a bejárás, ami egyes házak állapotán meg is lászik. A területre szervezett Airsoft játékok sem tesznek túl jót a házak állapotának, persze a résztvevőknek izgalmas terepet nyújthatnak a tereptárgyként használható, jól megközelíthető és még elhagyatott állapotukban is aránylag biztonságos, zegzugos házak.

Érdekes adalék, hogy Tiszakécskén nem először próbálkoztak tematikus falu felépítésével, bár sajnálatosan a másik terv is, ha nem is ennyire látványosan, de szintén kudarcba fulladt. Amikor a rendszerváltás idején még lelkesen élt az 1990-es évek közepére tervezett Budapest-Bécs Világkiállítás ötlete, számos vidéki település is azon fáradozott, hogy mivel járuljon hozzá a rendezvénysorozathoz, a határok megnyitásával miként mutassa meg magát a nagyvilágnak.

Az első elképzeléseket még 1986-ban mutatták be, de a település csak 1991-ben döntött a tényleges megvalósításról, a terület kijelöléséről közel a Tisza-parthoz és a gyerekvasúthoz. Az Európa-falu koncepciója időről időre módosult, az eredeti elképzelés szerinti népművészeti centrum és a kontinens egyes tájegységeit bemutató házakból kiindulva eljutott odáig, hogy a város testvérteleüléseit bevonva építsenek az adott térségre jellemző házakat az ott használt technológiák segítségével. A házak akár kapcsolatteremtő intézmények lehetnének a bemutatott ország, az ott élő magyarság és Tiszakécske között. A Világkiállítás lemondásával a megvalósítás nehézségekbe ütközött, majd a testvérvárosok intenzív bevonásával, az ő segítségükkel szerették volna tető alá hozni. A német, osztrák, olasz, svéd és erdélyi épületekből végül csak az északvesztfáliai Lübeck képviselőtestülete jóvoltából épült fel egy míves keresztgerendás német ház. A Találkozások Házára keresztelt épület 2002-ben készült el és máig egyedül árválkodik a nagyobb fejlesztésre előkészített területen. Ma vendégházként üzemel, ezzel is enyhítve a város többször említett szállásínségét.

Bán Dávid

Források:
Heti Budapest, 1990. január-június (2. évfolyam, 18. szám)
Magyar Nemzet, 1987. augusztus 7. (50. évfolyam, 185. szám)
Magyar Nemzet, 1999. augusztus (62. évfolyam, 195. szám)
Népfront, 1984 (29. évfolyam, 11. szám)
Szabad Föld, 2012. január-június (68. évfolyam, 23. szám)

Szerk.: Winkler Márk