építészet : környezet : innováció

Csontvárytól a misztikus építészetig: Média Építészeti Díja 2016

Átadtuk a legjobb terveknek és épületeknek járó díjakat! A 12. Média Építészeti Díjának győztesei az Uránia Nemzeti Filmszínházban vehették át az elismerést vasárnap este. A nyilvános zsűrizést és gálaestet az epiteszforum.hu idén is azzal a céllal hívta életre, hogy a nagyközönség megismerje a kortárs építészet képviselőit. 

Az építészet újra a legkeresettebb szakmák egyike Magyarországon


A gazdasági világválságot követő ínséges időszak után 2016-ra az építészet egyértelműen visszatért a sikerszakmák közé: a rengeteg megrendelésnek köszönhetően a magyarországi építészek rendkívül termékeny éven vannak túl. Ezt egyértelműen jelzi az is, hogy idén rekordszámú, 158 pályázat érkezett a Média Építészeti Díjára. A gálaest folyamán, a nemzetközi szakmai zsűri által előválogatott épületeket és terveket mutatták be alkotóik, melyeket hazai vezető sajtóorgánumok újságíróiból álló zsűri értékelt.

Kovács Csaba, Máté Tamás és Vass-Eysen Áron, a Csontváry Múzeum tervezői - fotó: Kerekes Zoltán


Terv kategóriában a 2016-os Média Építészeti Díját a Csontváry Múzeumot mint zarándokhelyet elképzelő Nartarchitects vette át a Canontól, míg a már megvalósult épületek közül a győztes Győrffy Zoltán debreceni Szent György temploma lett, amelyet a Mapei jutalmazott. Idén először a zsűri egy különdíjat is odaítélt, amelyet a Narmer Építészeti Stúdió és a BME Építőművészeti Doktori Iskola által megálmodott Rudapithecus Látványtár nyert el; az elismerést a CRH adta át. Három díjat is hazavitt a az Archikon Építésziroda munkája, a Meséskert óvoda.


Győrffy Zoltán, a debreceni Szent György templom tervezője és Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu főszerkesztője - fotó: Kerekes Zoltán


"A magas színvonalú nemzetközi szakmai szűrők mellett, erőteljesen jelenik meg a közvélemény perspektívája is - ezért különleges a Média Építészeti Díja. Az építészetet így nem önmagában értékeljük, hanem azzal összefüggésben, hogy milyen megoldásokat kínál a legfontosabb társadalmi kérdésekre." - mondta el Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu főszerkesztője.


a ghánai Newill Akadémia magyar tervezői - fotó Kerekes Zoltán


A zsűri díjazottjainak felfedését követően a közönségdíjakat is átadták. A Média Építészeti Díja közönségszavazásának végeredményéről az Uránia közönsége döntött. A publikum Terv kategóriában a ghánai Newill Akadémia magyar tervezőit, Funk Bogdánt, Szelecsényi Balázst, Vadász Orsolyát, Nusszer Diánát és Cserháti Csinszkát jutalmazta; a díjat a Lafarge adta át. A közönség legtöbb voksát Épület kategóriában az este nagy nyertese, a Meséskert óvoda kapta meg a HB Reavis Real Estate-től. Az Index.hu közönségdíjára a hírportálon lehetett szavazni, a győztese ebben a kategóriában is a Meséskert óvoda lett; tervezőinek a Dornbracht képviselője gratulált.


Nagy Csaba és Pólus Károly, a Meséskert óvoda tervezői a három díjjal (MÉD közönségdíj, Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj, index.hu különdíj) - fotó Kerekes Zoltán


Három különdíj átadására is sor került. Az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját szintén a Meséskert óvoda kapta. Az Európa Design Belsőépítészeti Különdíjával a Blokk Építész Műhely Hullám Csónakházait díjazták. Idén először adták át a Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíját, amelyet Kormos Gyula építész, energetikai szakértő az Eszterházy Károly Egyetemnek készített tervei alapján felújított egri aktív egyetemi kampusznak ítéltek.


Kormos Gyula, a Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíjának nyertese - fotó: Kerekes Zoltán


Az eseményt Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes-államtitkár nyitotta meg. A tizenegy döntőbe jutott projektet 158 jelentkezőből válogatta ki a nemzetközi előzsűri; a kiválasztás szempontjairól az előzsűri elnöke, Indira van't Klooster, az A10 magazin főszerkesztője tartott összefoglalót. A kiválasztott 5 épületet és 6 tervet rövid prezentációkban ismertették a jelöltek az Uránia Filmszínházban. Ezt követően az ismert a média szereplőkből álló zsűri - az MTVA Bartók Rádió, Index, Népszabadság, Magyar Nemzet, Mandiner, Design Terminál, HírTV, TrendFM, Karc FM, Heti Válasz és Turizmus Trend/Vendég & Hotel képviselői - elemezték a döntőbe került épületeket és terveket, valamint három szakmai bíráló - Bardóczi Sándor tájépítész, Dúll Andrea környezetpszichológus és Martinkó József design- és építészetkritikus - véleményezte a munkákat.


Török Ferenc - fotó Kerekes Zoltán


A gálán minden évben köszöntenek egy mestert. Idén Török Ferencet, a ma élő építészgeneráció egyik legfontosabb alakját üdvözölték. A laudációt Puhl Antal professzor tartotta meg, amelyből kiderült, hogy a mester hatása a jelenleg alkotó legjobb szakemberek munkáján is érezhető. A rendezvény házigazdái Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu főszerkesztője, Rózsa Péter, a Klub Rádió főszerkesztő-helyettese és Wesselényi-Garay Andor építészkritikus, egyetemi tanár voltak.

A legrangosabb magyar online építészeti napilap, az epiteszforum.hu tizenkét évvel ezelőtt azzal a céllal hozta létre a Média Építészeti Díját, hogy a magyar építészek által megépített épületeket és terveket a nagyközönség is megismerhesse.

Bővebb információ a Médiadíj oldalán.


Nemzetközi előzsűri: Indira van't Klooster - A10 magazin, Anna Yudina - Monitor magazin, Florian Heilmeyer - Uncube, Beleznay Éva - a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének (HuGBC) alelnöke

Zsűri: Böszörményi-Nagy Gergely - Design Terminál, Devich Márton - MTVA Bartók Rádió, a zsűri elnöke, Sümegi Noémi - Heti Válasz, Kántor Viola - HírtTV, Mohácsi Szilvia - KarcFM, Földes András - index.hu, Rajcsányi Gellért - mandiner, Szalai Anna (korábban Népszabadság), Dr. Komáromi Balázs - Trend FM, Vágó Ágnes - Turizmus Trend / Vendég & Hotel

Szakmai bírálók: Bardóczi Sándor tájépítész, Dúll Andrea környezetpszichológus és Martinkó József design- és építészetkritikus

Szakmai médiapartnerek: Archicentrum, Magyar Építéstechnika, ÉpítészKlub, Régi-Új Magyar Építőművészet, eptar.hu, épülettár.hu, ingatlan.com - iroda.hu, Kortárs Építészeti Központ, Építész Közlöny, A mi otthonunk, Octogon, Országépítő, Proidea Különdíjat ad át: az Austrotherm, az EuropaDesign és a Lechner Tudásközpont. Díjátadók: Canon, CRH, HBReavis, Lafarge, Mapei

További támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Dornbracht és Hollandia Budapesti Nagykövetsége

 

Mapei
Canon
Austrotherm
Lafarge
HB Reavis
Dornbracht
Lechner Tudásközpont
Europa Design

vélemény írásához jelentkezzen be »