Klinkerépítészet – a debreceni Szent György-templom

A kora modern svéd építészet puritanizmusát, ám kompaktságával az Alföldet idéző római katolikus templomot tervezett Győrffy Zoltán Debrecen Józsa városrészén. Az épület, melyet Meggyesi Tamás írásával mutatunk be, elsősorban nemes arányú tömegével és sajátos, homogén anyagszerűségével érinti meg a látogatót. 

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye sajtóiroda 2015 november 22. számában adott hírt róla, hogy Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök Krisztus Király ünnepén felszentelte Debrecen Józsa városrészén az egyházmegye újonnan épült római katolikus Szent György templomát. A Rózsavölgy utcán lévő Szent Család templomot kinőtték a hívek, így nagy szükség volt az új templomra. A telket a debreceni önkormányzat adományozta az egyházközségnek, építését a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye finanszírozta. Hivatalos okiratok már a 13. században említenek egy Szent György-templomot, amely romjai az új templomtól mintegy 150–200 méterre találhatók. A sajtóiroda közleménye megemlíti, hogy a középkori stílusban (sic!) megépült új templom építészeti stílusa különleges, harmonikusan beleillik a környezetébe, békés, titkos hely hangulatát idézi. Megemlíti továbbá, hogy az épületre kívül-belül egységesen téglaburkolat került, belső terét helyi mesterek míves ácsmunkáival alakították ki. A felhasznált természetes anyagok szinte egyneművé teszik az épületet, ez biztosítja a templom bensőségességét. A templomot Győrffy Zoltán debreceni építész tervezte.

A fenti jellemzés valójában minden lényegeset elmond az új templomról, így a méltatásnak csak néhány kiegészíteni valója marad. Mindenek előtt a helyszín, amiről tudni kell, hogy a városrészt a Tocó patak szeli ketté, melynek két partját egy 50-50 m széles telepített erdő szegélyezi. Ez a közel észak-déli tengely két részre osztja a települést: keletre Alsó Józsa, nyugatra Felső Józsa van. A patakra merőlegesen, nagyjából a városrész közepe táján az Unokakert utca meghosszabbításával egy gyalogösvény húzódik, ez köti össze a két városrészt. Bármennyire szerény is ez a „kereszttengely", nyugati végén ott a Tesco Szupermarket, míg a keleti véget most már az új Szent György-templom jelzi. Mivel a telek maga is adottság volt, mondhatnánk, hogy ez szerencsésen egybeesett a térség mikroszerkezetével, ill. azt új elemmel egészíti ki. A templom közel kelet-nyugati tengelye a plébániára néz, de a két épület közt a tervező egy kisebb előteret alakított ki egy furcsa kapuépítménnyel. A látogató első, abszolút pozitív benyomását ez a kapuépítmény zavarja meg, amely térhatároló szerepe vitathatatlan, de anyaga, arányai valahogy nem illenek az épülethez.

Maga a templom elsősorban nemes arányú tömegével és sajátos, homogén anyagszerűségével érinti meg a látogatót. Az alacsony mellvédfalú, egyszerű, hegyesszögű sátortetős tömeget harmonikusan egészíti ki az arányaiban vaskosnak tűnő harangtorony építménye. Jó, hogy nem nyúlik a gerinc fölé, mert akkor már agyonnyomná a hajót, így viszont annak természetes párjaként hat. Nem „campanile"; öntudatlanul is a parasztházak kéményei, sőt, a búbos kemencék juthatnak eszünkbe (talán emiatt is érezzük „melegnek" az épületet), miközben a jobb oldali oldalhajó tömege a toldott tornácos házak archetípusára emlékeztet.

A két, szinte összeolvadó tömeg karaktere annyira feltételezi és kiegészíti egymást, hogy az a jang és jin vagy a női és férfi elvek egységét, vagyis a coniunctio oppositorum elvét idézi. Az egész természetes melegséget sugároz, aminek harmóniáját felfokozza a homogén felületkiképzés: a klinkertégla burkolat, ami várhatóan bent is folyatódik. A templomot körüljárva további kellemes érzéki benyomás, hogy közelebbről a téglák textúrája a megszokottal szemben egyfajta textilszerű redőzöttséget mutat, ami fokozza a melegség érzetét. Mintha valamilyen organikus anyagból lennének, ami taktilis érzékeinknek is kedvez.

Kompaktságában az egész mintha az Alföld szülötte lenne; nehéz lenne elképzelni akár a Dunántúlon, akár az ország északi térségében. Maga a tervező nyilatkozik úgy, hogy az egész épületet mintegy földből, vagyis tellurikus anyagból kívánta megformálni. Nyilván ez sugallta a kívül-belül homogén felületképzés gondolatát is. Nagyon szép a falsík ferde bedöntésével kialakított bejárat helye. Ezt is a tömegképzés eszközei ihlették, és a maga egyszerűségével a fal szerves része; nem volt szükség külön „keretezésre". Ne feledjük, hogy Tellus, a római földistennő neve magára a Földre, valamint a talajra, és a föld termékenységére, vagyis életszülő képességére utal.

Az épület félreérthetetlenül mai, de mind anyaghasználatával, mind tömegével és arányaival a hely szellemét idézi. Jó példa Kenneth Frampton kritikai regionalizmusának gyakorlati alkalmazására. A legújabb értelmezések szerint a technológia és a hely identitása független változók. Ha ezt két egymásra merőleges tengellyel ábrázoljuk, akkor az így definiálódó négy térmezőben a kritikai realizmus a bal felső térnegyedben értelmezhető, ahol mindkét változó pozitív szerepet játszik.¹ Györffy Zoltán temploma esetében azonban a technológia nem követi a „korszellemet": a szerkezetek és az anyagválasztás nem különül el sem a lokalitástól, sem az épület funkciójától, hanem azokkal természetes egységet képez. 

A templom egyébként kicsi: a program 200 férőhelyre szólt, ami már most is néha kevésnek látszik. De a tervező számára még ez a szám is soknak tűnt: ha egyetlen hajóban helyezi el, szétnyomta volna az épületet, és ezzel elvesztette volna azt a léptékét, ami annyira barátságossá, környezetbe illővé teszi. Ennek ára lett aztán a jobboldali oldalhajó, ami egyébként kellemesen megbontja a tömeg szimmetriáját, vállalva az additív tömegképzés „toldalék" jellegét – és lehetővé téve néhány kiegészítő funkció elhelyezését is: az oltár felé a sekrestyét, a bejárat felé a vizes helyiségeket.

Amit problematikusnak látunk, az az oldalhajó oltár felőli záródása. A sima, klinker téglával burkolt fal előtt helyezkedik el a keresztelő medence, ez nem tölti ki elegendő tartalommal a teret. Így aztán jobb híján – a tervezői elképzeléssel szemben, már a tulajdonos „kezenyomaként" – ide kerültek a monitor, a zászlók, és még bizonyára néhány tárgy is, amit majd a használat során találnak ki. Ez minden épület sorsa. Pedig a falfelület az oldalhajó természetes megvilágítása miatt eléggé exponált, így többre lenne hivatva; talán ide kerülhetett volna egy mellékoltár – netán egy szép Szent György ikonnal, ha már a templom az ő nevét viseli. Nem tartom kizártnak, hogy mindez idővel beérik; hiszen alig néhány hónapja vette birtokba a közösség. Egyébként az eredeti tervek szerint az apszisból balra, a sarokban lett volna helye egy, a szentségtartót is tartalmazó (alig 1,5 m mély) mellékoltárnak, ami egyelőre le van zárva. Ez azonban mind olyan lehetőség, aminek értelmezését későbbre kell hagyni; végül is az épület csak egy keret, amit a majdani használók laknak be, töltenek majd ki tartalommal, és rendeznek be – sajnos nem mindig a tervező eredeti elképzelésének vagy ízlésének megfelelően.

A templombelső klinker burkolata ettől függetlenül nagyon megnyugtató. Csak később venni észre, hogy a mennyezet klinkerei nem síkban, hanem lépcsősen helyezkednek el, ami finom textúrát ad a felületnek. Szép, hogy az ambo, valamint a szentségtartó (egyébként a tervező eredeti szándékával szemben, de véleményem szerint szerencsésen) finoman megbontják az apszis falának szimmetriáját. Ehhez a belső tér megvilágítása is hozzájárul. A baloldalon a világítás a tetősíkban van elrejtve, amit a külső faltól 1.25 m-re kiváltó gerendával behúzott felfalazás takar el. Ugyanez a megoldás a jobb oldalon egy önálló oldalhajóvá szélesedik, azonban itt a külső fal teljes hosszában nyitott, hiszen ez adja a belső tér közvetlen megvilágítását. A templombelső tere tehát csak oldalirányból kap fényt, ennek következtében a légtér felfelé sötétben marad. Valószínűleg ez is ihlette a sajtóiroda megjegyzését, miszerint a templom „középkori stílusban" készült, amit talán a román templomok homálya ihletett. A tér felfelé sötétül. A tervező ellenállt a kísértésnek, és a történeti megoldásokkal szemben a sötétségnek is megadta a neki járó szerepet, ami a kettős tömegformálásban is megnyilvánul. Mert a fény csak a sötétség mellett, annak komplementereként létezhet. 

Az ellentétek felvállalásával és a jungi mélylélektan tanulságain felbuzdulva titkokban arra gondolhatnánk, hogy Szent Györgynek a sárkányt esetleg nem is kellett volna megölnie, hanem inkább hasznos munkára fognia. Mert a sötétség nem csak a gonosz, hanem a mélység, az elmélyülés és a bensőségesség szimbóluma is lehet. A legújabb meggondolások szerint csak az alulról jövő lelkiségnek van esélye a felemelkedésre; ahol a „sötét testvért" nem elfojtani kell, hanem át kell ölelni.² Nem csoda, hogy a helybéliek a templomot első perctől kezdve megszerették és magunkénak érzik.

Külön érdemes megemlékezni a templom belső berendezéseinek profi asztalosmunkáiról. Ezek éppen egyszerűségüknél és mívességüknél fogva méltó kiegészítései az épület egészet átható homogenitásnak és anyagszerűségnek. Azt mondhatjuk, hogy igaza van Zumtornak, aki szerint az első benyomások meghatározóak – akár épületről, akár emberről van szó. Úgy találja, hogy a hely saját hangja és hőmérséklete összefügg az emberi figyelem intenzitásával és a temperamentummal. A meghittség foka a tér léptékében rejlik, ami atmoszférájának jellegétől függően nyomasztja, elrejti, üdvözli vagy felszabadítja az egyént. Zumthor a különböző tárgyak és felületek saját hangjáról beszél, amit mindegyik jellegzetes módon bocsát ki magából. E tónusok nem visszaverődések, hanem a dolgokból egyszerűen kisugárzanak. A hangok csak a kellő fizikai csend megvalósítása árán hallhatók, s ugyanígy, a hely atmoszférája is csak akkor jelenik meg tisztán, ha a külső érzékszerveinket lecsillapítjuk.³

Debrecen Józsa város új katolikus templomának jó atmoszféráját azt hiszem, nem csak az első benyomás őrzi. Azon kevés mai épület közé tartozik, amelyek valódi értékei túlmutatnak az alkotó személyiségén. „Nem a pacsirta fontos, csak a dal" mondja Juhász Gyula. Ennek ellenére elismerés illeti a tervezőt, amiért a hely szellemeinek, a léptéknek, az anyagoknak és a mértéknek adott elsőbbséget. Az épület egésze egy kicsit a koramodern svéd építészet puritanizmusára, így talán Gunnar Asplund és Sigurd Lewerentz klinkerépítészetére utal, ami a város protestáns hagyományira tekintettel talán nem is véletlen affinitás. A kortárs magyar templomépítészet egy jeles művel gazdagodott.

Meggyesi Tamás

A cikk nyomtatásban megjelent a Magyar Építőművészet 2016/1. számában. 

Többek között a Szent György-templom is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.