Fürdőtörténet: Jelenben élő múlt

Hazai építészeti kultúránk első virágkorát, egyben kétezer éves fürdőkultúránk legkorábbi megjelenését képviseli az Aquincumban feltárt ´polgárvárosi gőzfürdő´, a ´kettős (férfi-női) fürdő´ és a ´kis közfürdő´, s legelsősorban az ´aquaduct´, a magas korbéli technikai kultúra alkotta vízvezeték.

Sok legenda övezi a múltat. Számos felidézett, mondává érlelt valóság veszi körül a természet és a kutatók által történelemmé összerakott emlékeket, köveket.

Az archaikus vallásokat éltető, testi és lelki tisztulást egyaránt ígérő feltörő forrásokat, a folyamatosságot jelképesen is hordozó folyóvizeket már az ókorban is mítikus tisztelet övezte. A kultikus beavatások közül kiemelkedik az ember lényét harmonizáló, gyógyító fürdőkúra. Ezek empirikus megismerése ösztönözte az életet adó gyógyító víz tudományát s a fürdők építészetét.

Hazai építészeti kultúránk első virágkorát, egyben kétezer éves fürdőkultúránk legkorábbi megjelenését képviseli az Aquincumban feltárt ´polgárvárosi gőzfürdő´, a ´kettős (férfi-női) fürdő´ és a ´kis közfürdő´, s legelsősorban az ´aquaduct´, a magas korbéli technikai kultúra alkotta vízvezeték.

A római urbanizáció jellegzetessége volt Pannóniában a nagyvonalú thermaépítkezés. Ezek az épületek nem csupán tisztálkodási, egészségügyi célokat szolgáltak, hanem kedvelt társasági helyek is voltak. Budapest jelenlegi területén eddig 19 római korból származó fürdőt tártak fel. Az épületek szigorú műszaki előírások alapján készültek. Különböző funkciókat láttak el, s ennek érdekében tagozódtak. Mindegyikben volt hidegfürdő (frigidarium), langyosfürdő (tepidarium), melegfürdő (caldarium), öltöző (spodyterium), izzasztó (sudatio), pihenőhelyek, tornatermek, masszírozó és természetesen szentély is. A főváros területén eddig talált római kori fürdők első régészeti feltárása Mária Terézia uralkodása alatt, 1778-ban történt. A felszínre került therma 48 helyisége, az izzasztókamra, a padlófűtés megmaradt rendszere nem ad teljes képet az egykori fürdőépületről, további feltárása az utókorra vár.

A Pacsirtamező utcában, a Táborvárosi Múzeum az egykor volt katonaváros feltárt emlékei közül a vendégfogadó kádfürdővel, becses őrzője.

A római kori fürdők közül a Hajógyári-sziget helytartói palotájának fürdője, valamint a Csúcs-hegyi római villa fürdője csak a kutató régészek számára villant meg évezredek homályából, rövid időre. Ezeket, állaguk megőrzésével, visszatemették. A római birodalom bukása után, a népvándorlás korában, majd a középkorban mind hazánkban, mind Európa szerte a fürdőélet hanyatlásnak indult. A vallási kultúra sokáig tiltotta a nyilvános fürdést, a fedetlen test látványát.

Krónikásunk, Anonymus említi, hogy midőn a honfoglaló magyarok átkeltek a Dunán a ´felhévizekig´ tábort ütöttek. A későbbi, egyes írások emléke már ´alhévíz´-ről, Buda déli forrásairól is említést tettek. II. Endre leányának, Erzsébetnek tiszteletére alhévízen építtetett fürdő-ispotályt. Zsigmond király idején a budai fürdők már erőteljesebb virágzásnak indultak. Az ő uralkodása idején vált Buda királyi székhellyé. A város fejlődése felpezsdítette a kor fürdőkultúráját is. Az ez időben kiadott ´Budai Törvény-könyv´ külön fejezetben említi a fürdőket, megállapítva, hogy a nyilvános fürdőhelyek a társadalmi érintkezés jelentős színhelyei. Ebből a korból való egy budai, várközeli ´therma´ tán legkorábbi metszeti ábrázolása

A mai Rác-fürdő elődjét, Mátyás-király korában, ´királyi-fürdőnek´ említették, mert hogy rendeletére fedett folyosó kötötte össze a fürdőt a palotával. A fürdős, vagy feredős mesterekről s a ´fürdős szakmáról´, mint elismert foglalkozásról a 15. századból kapunk már írásos emléket. ´A jó fürdősök hol fürdővel, hol meg egyébbel gyógyítgatták betegeiket. Azután úgy mellékesen a hajnyírással, a körömvágással és a tűzoltással is foglalkoztak.´ Városainkban már a 16. században voltak nyilvános fürdőházak, melyekben mind a hévizeket, mind a különféle savanyúvizeket is használták. Az írásos emlékek szerint ´ mint minden mesterséget, a fürdős mesterséget is tanulni kellett. Eszerint voltak fürdőslegények és fürdős inasok is. Az inasok annyi esztendeig inaskodtak, mint a többi mesterinasok. Ha elérkezett a felszabadulás ideje, "remeket kellett készíteniük". Ez a remek valamelyes orvosság, vagy jóféle flastrom volt e, - nem tudhatjuk. Az inasnak vizsgát is kellett tennie, hogy ünnepélyesen fürdőslegénnyé avassák. Ha a vizsga sikerült, a jelöltet ünnepélyesen fürdőslegénnyé avatták. "Az új legény a bevett szokás szerinti négyfogásos mesterasztalt adott, elegendő itallal, s a céhládába betette a kétforintnyi taksát. A víganlakás után azután kezébe vette a vándorbotot, s négy éven át járta-kelte az ismeretlen világot."

A pozsonyi XVI. századi "Artiklbrief" közösen szól a "Bader, Chirurgi, Wundarzt, Barbierer" céhlevélről. Regulái pontosan előírták, hogy az új fürdőmestereknek minő szerszámokkal kellett ellátnia magát. Ezek között találhatjuk az ollót, az érvágót, a fogót, a metélőkést, a fogzúzó-vasat, a flastromokat, a kenőcsöket, az olajokat, a porokat, purgálókat, 3 font viaszt stb.

Fürdéstörténetünk második, nagy korszaka a törökök által megült területek forrásaiból virágzott ki. Abban a felfogásban általában megegyeznek a kutatók, hogy török fürdők korábban volt források mellé, vagy fürdők helyére épültek általában.

Buda végleges megszállására 1541-ben került sor. A megszállás alatt Buda építészeti emlékei általában elpusztultak. A törökök erődítéseken, derviskolostorokon, mecseteken, karavánszerájokon és fürdőkőn kívül maradandót nem építettek. Ezek felépítéséhez is más épületek kőanyagát használták fel.

A helyiségek belső elrendezése szerint a régészek öt típusba sorolják a török kori fürdőket:

- Kisebb fürdők, az egyenértékű helyiségek sorrendje tetszés szerinti
- Egy nagyobb helyiséget (nem az elő-(vetkőző) csarnokot kiemelő fürdőépület
- Egy kiemelt, centrális helyiség, az izzasztó köré szerveződnek a kisebb helyiségek
- Az elrendezés középpontja egy csillag alakú centrális helyiség
- A centrális-medencés helyiség a tulajdonképpeni fürdő, ez a típus már bizánci hatásra alakult ki, elsősorban a gyógyvizes thermális fürdőknél alkalmazták

A ránk maradt, még üzemelő török fürdők közül a legjelentősebb a Rudas fürdő. A kutatások megállapították, hogy itt a török idők előtt már fürdő állott. Az 1937-es újjáépítéskor megtalálták egy korai medence nyomait is. A feltárások valószínűsítik, hogy a fürdő már a török hódoltság előtt létezett - ám igen egyszerű kivitelben - mint a kalocsai érsek, de leginkább Buda város tulajdona. Nagyobb arányú fejlődése azonban csak a török hódoltság alatt indult meg.

A köztudatban sokáig úgy tartották, hogy 1556-ban Szokoli Musztafa indította meg az építkezést. A legvalószínűbb azonban, hogy Ali a korábbi budai pasa 1556-ban kezdeményezte a fürdő kisebb arányú javítgatását, amit Mohamed folytatott, majd a még mindég rossz állapotban levő fürdőt Szokoli Musztafa csodálatos, orientálási ízlésvilággal újjá varázsolta.

A fürdő első pontosabb leírását a bécsi levéltárban levő, 1597-ből származó, kéziratban találhatjuk, amelyben szerepel, hogy "a fürdő sok gonosz betegség ellen volt sikerrel alkalmazható". A vetkezés egy kupolás helyiségben történt, ott őrizték a ruhákat, s ugyancsak kupolás helyiségben volt a nagy medence, körülötte hat cella csapokkal, melyekből ömlött a víz. Istvánffy Miklós leírásában (1598) szerepel, hogy az akkor Musztafa-fürdőnek nevezett fürdő kupolája ólommal fedett, rajta üveg ablakok. A fürdőhöz tartozó kisebb forrás (a mai Hungária forrás) mellett derviskolostor állott.

Evlia Cselebi török utazó 1660-64 között járt Budán. A fürdő neve akkor "Zöld oszlopos fürdő" (Jesil direkli illidzse) volt, mert a nagy medence fölötti boltozatot tartó nyolc oszlop közül az egyik zöld volt. A nyolc boltív alatt ugyanannyi rituális fürdő (hanefi) volt elhelyezve. A fürdő nevének eredete máig tisztázatlan, bizonyos vélemények szerint a vendégeket Pestről átszállító komp rúdjára utal, más kutatók - például dr. Johanovics Pál a Budai notesz c. munkájában - délszláv etimológiát sejtenek a szó mögött, a ruda (bánya) délszláv kifejezést, ami megfelel a Mineralbad német megnevezésnek. A ruda szó e feltételezés szerint később kapta meg a magyar -as képzőt.

Brown, angol utazó 1660-1664 között többször tartózkodott Budán. Leírásaiban érdekesen érzékelteti az itteni fürdőéletet. "A fürdőben szedik le a törökök testükről valami étetőszerrel a szőrt, még a fejük tetejéről is leszedik a hajat, csak a szakállat, és a fiatalok a bajuszt hagyják meg. Fürdés közben a fürdőszolgákkal a testüket végigdörzsöltetik, mégpedig kefével, sőt vannak olyanok, akiket a fürdős hideg vízzel ösztönöz végig. Délelőtt férfiak, délután nők fürdenek."

A török uralom alatt alakult ki tehát a mai Rudas-fürdő központja, a török fürdő nyolc oszloptól tartott kupolája alatt nyolcszögletes medencével.

Az 1686-os felszabadító ostromot a Rudas fürdő viszonylag épségben vészelte át. I. Lipót a töröktől visszafoglalt területeket, így a budai fürdőt is kincstári tulajdonnak tekintette, de 1703-ban Buda városának adta, mely a mai napig a főváros kezelésében van. 1711-ben épült fel a mai Erzsébet híd táján a repülőhíd, melyről a fürdő a "Bruckbad" nevet kapta. 1715-1831 között számos fejlesztő, bővítő átépítés történt, ezek nem érintették a fürdő török kori magját. Kisebb-nagyobb fogadók is létesültek körülötte, a terület 19. század elején már a főváros előkelő közönségének találkozó helyévé lett. A fürdő és Pest között rendszeres hajóáratok és társaskocsi bonyolította a forgalmat. A fürdőépület megújítása egyre sürgetőbbé vált.

Az építkezés 1880-tól indult meg, a gőzfürdő még ebben az évben megnyílt, de a végleges átalakítás csak 1883-ban fejeződött be. Ekkor csatolták a törökfürdő sarokmedencéit a gőzfürdőhöz, s ekkor bontották le a fürdőt övező kőfalakat.

1896-ban nyílt meg az uszoda, melynek látogatottsága igen alacsony volt, mivel azt a férfiak és nők csak külön-külön vehették igénybe. (Csak 1930-ban vezették be az együttes igénybevétel lehetőségét.) Az uszoda felett a tetőteraszon 1931-ben napozókat alakítottak ki, melyről gyönyörű kilátás nyílt a Dunára és a Gellért-hegy szikláira. Ez idő tájra esett, hogy a fürdőt hivatalosan gyógyfürdővé minősítették, a fürdő e jellegének kidomborítása céljából is orvosi kezelő helyiségeket, állandó orvosi felügyeletet kapott. Bevezették a diatermia, histamin, galván, farád, négyrekeszes villany-fürdő, sollux és kvarcfény kezeléseket, s a létesítmény 21 kádfürdővel, 23 szobás szállodai résszel bővült 1937-re. A Rudas-fürdő forrásai és kútjai vizüket közvetlenül a dolomitrétegből nyerik. A források vizének hőmérséklete 35-42°C.

A fürdő vízellátásának alapját a század első harmadáig a természetes források jelentették. Az 1930-as években tértek át a fúrt kutakból történő víznyerésre.

A Rudas Gyógyfürdő hévizcsoportja a közepesen rádioaktív, nátriumot és kalciumot tartalmazó, kalcium-, magnézium- hidrokarbonátos, szulfátos és kloridos ásványvizek közé sorolható, fluorid tartama is jelentős. A gyógyvíz kiválóan alkalmas az izületek degeneratív betegségeinek, idült- és félheveny izületi gyulladások, porckorongsérv, idegzsábák, csontrendszer mészhiányos állapotának gyógyítására. Ivókúra formájában bélrendszer, epeutak, légzőszervek idült, hurutos betegségeinél vált be e gyógyvíz, de idegnyugtató és vérképzés serkentő hatása is elismert. 1924 óta építették ki a Hungária-forrást, majd 1932-től az Attila és Juventus források vizét is alkalmazták ivókúrára.

A második világháború sok kárt okozott a fürdőben, de lényegében historikus értékes magja megkímélt maradt. A második világháború után 1946-ban nyílt újra lehetőség az ivókúrázásra, az Attila és Juventus forrásoknál - a Hungária forrás vize csak később volt iható. A jelenlegi ivócsarnok 1965 júniusában fogadta az első látogatókat. Az 1950-es évektől napjainkig számos modernizálásra, bővítésre, korszerűsítésre került sor, mely munkákat a Műemlék Felügyelőséggel egyeztetve végezték.

A közeli Rác fürdő is a törökök által kedvelt, kiépített fürdők közé tartozik, amely a Gellérthegy oldalában fakadó hőforrásokra épült. A budai fürdőkről Zsigmond király idejéből maradt fent az első bővebb tudósítás. Ezekben szerepelnek először azok a fürdők, amelyek a mai Rudas fürdő és Rác fürdő helyén lehettek. Jó Fülöp burgundiai herceg itt járt emberének tudósításából ismerjük meg azt a fürdőt, melyet a korbéli levél "szépnek" nevezett s méltónak Zsigmond budai építkezéséhez.

1536-ban Oláh Miklós esztergomi érsek latinul írt leírásában is érinti e fürdőt s mellette azt a hegyfokot, amelyet szent Gellértről neveztek el azért, mert kétfogatú kocsihoz kötve "bizonyos magyarok" innen hajították le a mélységbe.

"Ennek alján a Duna partjától, mintegy 20 lépésnyire melegforrások fakadnak, melyek különösen dagadtságban és évettségben szenvedő emberi testnek gyógyítására kiválóan alkalmasak. E hőforrások közül egyeseket királyforrásoknak neveztek a közel volt királyi fürdő miatt s ezekben úszni is lehet. Nyugat felé, a várfalak alatt királyi és más díszkertek látszottak, feljebb a fürdő mögött a hegyi szőlők terjedtek kellemes látványul."

A korbéli leírásokból kitűnik, hogy a Rác fürdő legalábbis egyes részeit Mátyás király építette ki olyan királyi pompával, hogy sokáig ezt a fürdőt nevezték királyi fürdőnek.

1737-ben Bél Mátyás "Notitia Hungariae novae historico-geographica" című munkája elég részletesen foglalkozik a budai fürdőkkel, amelyeket négy csoportba oszt: polgári fürdők, a rácok fürdője, a kórházi fürdők és a császári hévforrások. 1741-ben jelentette meg Kayssler János György Németországban, Csehországban és Magyarországon tett utazásainak leírását. Ő is említette a Rácfürdőt a Rudas fürdőt (Brückenbad és nem Bruckbad!) a Sáros fürdőt (Blocksbad) és a Császárfürdőt, mint általános népfürdőt. Megírja, hogy a Rácfürdőben együtt fürödnek a nagymedencében a férfiak és a nők. A férfiak csak egy kis előkötényt, az asszonyok egy kis előinget viselnek, "De sokan vannak a Rácfürdőben olyanok is, akik még ezt a "ceremóniát"  is feleslegesnek tartják"

1863-ban Molnár János "Monografische Skizze über das Ofner Raitzenbad" címen megjelent munkájában arra a tényre hivatkozik, hogy a Rác fürdő épületében Korvin Mátyás király címerét lehet látni egy nagy márványlapon és ebből következteti, hogy a fürdő Mátyás király budai fürdőépítkezésének maradványa. Továbbá azt írja, hogy a minden tekintetben megerősített királyi várhoz a délnyugati oldalon egy boltíves folyosó csatlakozott, amely a királyi kertbe és onnan e királyi fürdőbe, a jelenlegi Rác fürdőbe vezetett. Először Evlia Cselebi foglalkozott az említett kútfők közül azzal, hogy maga a fürdőépület milyen volt és hogyan folytak az ottani szolgáltatások. Ő Debbag-Cháne fürdőjeként említi, mely név az ottani tímárműhelyektől származik. Leírása szerint a fürdő teteje ólomborítású volt, nyolc medencéjében a kevésbé tehetős városi lakosság fürdött, saját kötényével és törülközőjével. Janovits Pál Budai Noteszében foglalkozik a fürdőt körülvevő Tabán elnevezésével is. Leírásában a Rácvárost kétféleképen hívták: Tabánnak amikor az "alsó" várost akarták mondani és "Debbag-Chane" ("Tabakhane")-nak, amikor a "tímárnegyed"  megjelölést akarták használni. Ő levezetését az illír nyelvből vette és vonta le következtetéseit.

A 19. század közepén, mikor dr. Wachtel Dávid orvos a Bach kormány rendeletéből az összes ásványvizeket és hévforrásokat vizsgálta meglehetősen elhanyagolt állapotban találta ezt a fürdőt. Meg is jegyezte: "Az egykori fényes pompának ma már csak nagyon kevés nyomát lehet megtalálni".

Az újabb fellendülés időszaka akkor kezdődött, amikor a fürdő gazdát cserélt, 1860-ban, az akkori tulajdonos Heinrich János orvostudor megvásárolta és Ybl Miklós tervei szerint tetemes költséggel olyan fürdőintézetté alakította át, amely - az egykori leírás dicsérő szavai szerint - "dísz, csín, kényelem és célszerűség tekintetében mintának vehető s amilyennel a főváros egyetlen hasonló intézete sem mérkőzhetik".

Egy bécsi újság a pompás és csinos intézet ismertetését tartotta legjobb szolgálatának. "A már régebben is fennálló nagy és kis gyógyudvar épületei mellé, melyek megfelelőleg átidomíttattak, Heinrich doktor még két nagy csarnokot építtetett, amelyek mind építészeti csín, mind belső szerkezetre nézve meglepően kitűnőek. A kisebb, az előtt nyílt gyógyudvar üvegtető alá került s egy kőfürdővel szaporíttatott úgy, hogy most abban hat kőfürdő van, amelyek mind újra kiigazíttatva, elegendő világossággal láttattak el. A közös fürdő fenn üveges nyílást nyert, hogy világosság és levegője legyen.  Idegen vendégek számára is gondoskodott a szükséges lakószobákról, s az új homloképület első emeletén 24 kényelmesen bútorozott szoba van e célra rendezve. A második emeleten tágas tánc- és társalgóterem van. A régi épület nyugati részén van a bejárat az újabba,- a platánokkal árnyazott nagy udvarra szép szökőkút állíttatott."

A korok és az építészet változó világa mellett szót kell említeni arról is, hogy e fürdőt 1929-ben nyilvánították gyógyfürdővé, a hivatalos nemzetközi paraméterek szerint. A Rác fürdő gyógyvize nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, szulfátos gyógyvíz, amelynek fluorid tartalma is jelentékeny. Igen alkalmas ízületi gyulladás és köszvény félheveny és idült állapotainál, Bechterew-kór, idült derékfájás izomreuma, idegfájdalmak, isiász és más ideggyulladások gyógyítására, az orthopedia körébe tartozó megbetegedések: gerincferdülések, lúdtalpból származó fájdalmak, valamint baleset utáni állapot feljavítására.

A fürdőt 1931-ben, Árpád-házi Szent Imre halálának 900 éves évfordulóján a hercegről nevezték el, 1934-ben nyilvánították gyógyfürdővé.

Az épület a háború alatt súlyosan megrongálódott csak 1965-ben nyitották meg, azóta ismét a Rác nevet viseli. Egyes osztályok megnyitására máig nem került sor. A megmaradt Gőzosztály váltott napokon fogad férfi, illetve hölgyvendégeket. A hajdani férfi gőzosztály felett levő Ybl kupola belső tatarozására 1980-ban került sor, az alatta kialakított kondicionáló terem, főként a hölgyek körében népszerű. A széleskörű szolgáltatások közül kiemelhető a frissítő masszázs, a gyógy masszázs, a víz alatti vízsugárkezelés, lábápolás és a gyógymedencék mellett a szárazlég- és nedves-gőz-kamra igénybevétele.

A budai törökfürdők önálló alkotások, építészeti előzmények ott sem befolyásolták őket, ahol a keresztény középkori fürdőépületek megelőző fennállása oklevelekben vagy történelmi leírásokban igazolhatóak (Rác fürdő, Császár fürdő). A ma is üzemelő négy budai törökfürdő nagyjából egy időből, a hódoltság elejéről való.

A törökök két fürdőtípust ismertek: a természetes hőforrás vizét felhasználó kaplidzsát vagy illidzsát, és a gőzfürdőt, vagy hamamot. Az elsőnél a centrális kialakítású terem közepén lévő medencében fürödtek, az utóbbi csak gőzkamrákat, szőrtelenítő és pihenő helyiségeket tartalmazott. Ez utóbbiaknál a medence teljesen hiányzott, a fürdőzőket vödrökből öntötték le melegvízzel. A jelentősebb típus, melyhez a budai fürdők is tartoznak, az illidzsa, melynél a nyolcszögű fürdőmedencéje fölött ívelő gömbkupolát nyolc zömök oszlop hordozza, hatalmas csúcsíves hevederek közvetítésével. Az oszlopok körül laposívű dongával fedett folyosó fut. E komplikált tértípus mellett találunk egyszerűbbet is, melynél a gömbkupola közvetlenül a fürdőcsarnok határfalain, illetve zömök pilléreken nyugszik. E típus legszebb képviselője a Király fürdő centrális tere.

A tizennegyedik budai basa, Szokoli Musztafa közvetlen elődje az "Oroszlán" melléknéven ismert Araszlán kezdte meg a Király-fürdő építését, hivatalba lépése, vagyis 1565 májusa és a Szultán parancsára 1566 augusztusában történt megfojtatása közötti időben. A félbemaradt munkát utóda, a nagy építkezéseiről híres Szokoli Musztafa pasa fejezte be a kupola átboltozásával, a fürdő teljes kiépítésével és felszerelésével.

A központi fürdőcsarnok nyolcszög alapú medencéjébe négy lépcsőfok vezet le. A nyolcszög minden oldalába mély fülkék vágnak be, melyeket hatalmas, enyhén csúcsíves hevederek boltoznak át, a fülkék között alacsony, zömök pillérekkel. A csúcsíves hevederek fölé gömbkupola borul.

A nagycsarnok északi oldalához csatlakozó három kisebb tér alárendelt jelentőségű és csak a középső csatlakozik a középtérhez. Ezek a benyílások feltehetően előkelő személyek magánfürdőiként szolgáltak. A középső helyiség tükörboltozattal, a két szélső gömbkupolákkal fedett.

A központi medencecsarnokhoz délről csatlakozó helyiségek egy része szintén fennmaradt napjainkra. Rendeltetésük eredetileg várakozó, pihenő, s a török illidzsák elengedhetetlen tartozékát képező szőrtelenítő lehetett. Ezek tulajdonképpen egy hosszú, keskeny kelet-nyugati irányú csarnokban kapcsolódnak egymáshoz.

A Király fürdő máig vitatott rejtélye, hogy a budai fürdők közül egyedül miért építették távol a forrásoktól, s miért vezették hozzá föld alatt a termálvizet. Lehetséges megfejtés, hogy a törökök egy esetleges ostrom vagy hosszabb körülzárás esetén is biztosítani akarták maguknak a termálvizek használatát. Ezért vezették a Császár fürdő tájékáról a vizet az alsóvárost körülzáró falgyűrűn át, az erődök által biztosított területre. Az ostrom alatt a fürdő elkerülte a végleges pusztulást, 1686 után Lipót császár az udvari orvosának adományozta. A nyolc kőfürdővel, török medencével és két mellékmedencével rendelkező épület 1721-ben még földszintes volt. Bérlők és tulajdonosok váltották egymást, míg 1796-ban Kőnig Ferenc tulajdonába került. Az új tulajdonos neve - hazai környezetben - a fürdő nevét is Király-ra módosította. Ő végeztetett 1826-ban nagyarányú klasszicista átalakításokat Matthias Schmidt építésszel, átformálva a fürdő külső képét.

Gerlóczy 1879-ben írt monográfiájában a Király-fürdőről ekként olvashatunk: "A Király-fürdő a vízivárosi felső Fő-utca 243. száma alatt fekszik, nem annyira gyógyfürdőként, mint inkább tisztasági fürdőként használtatik. Vizét föld alatti vezetéken a 664 m távolban levő Lukács-fürdő udvarából kapja. A víznek hőmérséklete 43-75 °C. A Király-fürdőben van egy közös népfürdő, 19 kőfürdő és 13 kádfürdő. A fürdővendégek számra kilenc szoba áll rendelkezésre."

Rontotta a fürdő külső megjelenését a Fő-utcának a 19. század második felében a Duna partok szabályozásához kapcsolódó feltöltése. A homlokzat az utca szintjéhez, mintegy másfél méterrel alacsonyabban helyezkedett el és zavaró arányok keletkeztek. 1891-ben 1904-ben és 1906-ban jelentős átalakítások voltak, melyek azonban a törökfürdő részeket megkímélték. Ilyen állapotban érte a fürdőt az 1944. év és az ostrom, mely az igazán jelentős műemléki értékeket - szinte csodálatosnak mondható - megkímélte. Az egyetlen komolyabb károsodást a nagy török fürdőcsarnok gömbkupoláját ért ágyúlövedéktől származott, mely átszakította a fedelet, de a szerkezeti részeken komolyabb károsodást nem okozott. A klasszicista szárny a repülőbombák által igen súlyos sérüléseket szenvedett s a fürdőt néhány évi működés után be kellett zárni. 1951-ben a Fővárosi Gyógyfürdők és Gyógyforrások Vállalat vette át a fürdőt és több lépcsőben, a műemléki feltételek becsben tartásával újjáépítette, Pfanll Egon tervei alapján.

A termál gőzosztály jelenleg kedd-csütörtök-szombaton, hölgyek, hétfő-szerda-pénteken férfiak részére tart nyitva. A török fürdőkben négy különböző hőmérsékletű gyógymedence van. A vendégek száraz-lég és nedvesgőz-kamrát és a kád- és gyógyfürdők mellett víz alatti vízsugár-masszázst, frissítő masszázst, valamint orvosi gyógymasszázst is igénybe lehet venni. A fürdőben lábápoló szalon is működik.

Az itteni víz jellemzői - mivel ma is a Lukács-fürdőből vezetik vizét - a következők: a nátriumot is tartalmazó kalcium- és magnéziumhidrogén, karbonátos gyógyvíz, jelentős fluorid-ion tartalommal. Alkalmas izületek degeneratív betegségei, idült és félheveny izületi gyulladások, gerincdeformáció, porckorong-sérv, idegzsábák, a csontrendszer mészhiányos állapotai, sérülés utáni állapotok kezelésére. Ivókúra formájában a gyomor- és bélrendszer, valamint az epeutak és légzőszervek idült, hurutos betegségei esetén javasolt. És ha valaki a Király-fürdőben jár, annak házi múzeumát is érdemes megtekintenie.

A Margitszigettel szemben fekvő budai oldalon egy keskeny területsáv a domb és a Duna között igen gazdag melegvizű forrásokban. Már az ősi kelta törzsek, majd később a rómaiak fürdőket építettek e területen.

A Császár-fürdő Budapest legősibb fürdőinek egyike. Írott története a rómaiak Aquincumi időszakába nyúlik vissza. Egy Claudius császár idejéből származó felirat tanúsítja az itteni vizek "aquae calidae superiores et inferiores" létét. Anonymus megemlékezése szerint "Árpád-fejedelem a Dunán átkelvén ezeknél a Felhévízeknél pihent harcai során". 1148-ban kelt oklevél tanúsága szerint ezen a helyen volt "Forum Geyzae", vagyis Geyza- Vásárhely, mely II. Géza királyunkról kapta a nevét. A török hódoltság idején érték fénykorukat az itteni fürdők. Mohamed pasa a fürdők melletti dombon (a mai Rózsadombon) a szentéletű Gül-Baba tiszteletére türbét emeltetett és a fürdőket derviszárdákkal kapcsolta össze.

Oláh Miklós esztergomi érsek szerint e terület híres volt templomáról, valamint pompás fürdőházáról. Megírta, hogy "32 fedetlen, csodáshatású, pompás fürdője van, melyek közül némelyik a Duna-parttól alig 10 lépésnyire található és a parasztok, szőlőművelők fejig belemerülve fürödnek benne". E fürdő közelében egy hideg forrás is fakad, mégpedig oly bőséggel, hogy a vize két malmot is hajt. (A mai Török-forrás.) Aasik Mohamed ben Omár ben Bajazit szerint Buda város végén van a Veli bég fürdő (a mai Császár-fürdő gőzfürdője). Vize középmelegségű s a forrás öt malmot is hajt. (A mai Malomtó és a Nádor-forrás.)

Brown Eduard angol orvos 1697-ben megjelent munkájában megemlékezik Vel bég díszes fürdőjéről, azután a Barut degirmene, vagyis lőpormalom melletti fürdőről, amely a mai Lukács-fürdő.

Harmadik fürdőnek nevezi a Kaplia nevű fürdőt, melyről megírja, hogy 1669-ben a nagy budai tűzvész idején elpusztult és ez felel meg a Császárfürdő átalakított mai népfürdőjének.

Buda vár visszafoglalása után gróf Marsigli pontos leírásokat és rajzokat készített a törökök idejéből megmaradt épületekről. A Császár-fürdő a kincstár birtokába jutott és I. Lipót idejében "Thermae Regiae Majoros" néven ismerték.
1804-ben a Helytartótanács felszólítására orvosokból álló bizottság vizsgálta meg a Császár-fürdő gyógyforrását. Az orvosi jelentés után 1806-ban Marczibányi István királyi tanácsos vásárolta meg a Császár-fürdőt és jótékony adományként a budai Irgalmasrendnek adta azzal a kikötéssel, hogy "a fürdő jövedelméből olyszámú beteg és szerzetes tartassék el, amennyit el lehet tartani". Ebben az időben a Császár-fürdő szerény kis fürdő volt. 1842-ben építették a nagy gyógyudvart, két melléképülettel, 100 lakó- és 85 fürdőszobával, 340 ezer forint költséggel.

Az egykori "Kapli" (zárt) fürdő felhasználása és átalakítása gőzfürdővé az 1860-as évekre vezethető vissza. Ez időben készültek a márványfürdők, valamint a női és férfi uszoda is. Mindezek az újítások a bérbevevő Berger testvérek vállalkozásának köszönhető. A Császár-fürdő gőzfürdője egyike volt az első budapesti gőzfürdőknek.

Mint történelmi érdekességet érdemes felemlíteni azt a képet, amelyet Edvi Illés, mintegy 150 esztendővel ezelőtt megrajzolt Budapest fürdőváros erényeiről, különösen a Császár-fürdővel kapcsolatban. Ez azért fontos, mert a modern balneológusokkal egyetértően már ő is rámutatott arra, hogy Budapest fürdőváros különleges értékét éppen az a körülmény adja, hogy a betegek egy olyan modern városban részesülhetnek kapcsolatban a gyógytényezőkkel, amely nem elhagyott hely, hanem a legkülönbözőbb szórakozásokra is alkalmat nyújt.

Az Országos Balneológiai Egyesület 1933. évi ismertető füzetében megállapította, hogy a Császár fürdő tökéletesen pótolja Pöstényt, Bádent, Baden-Badent, Wiesbadent, Aachent és Trencsénteplicet.

Az Igalmasrend által házilag kezelt Császár-fürdő igazgatósága 1935. április 18-án mutatta be a budapesti gyógyintézmények és a sajtó képviselőinek a Császár-fürdő különböző fürdőlehetősége és gyógyítást nyújtó intézményei mellett legújabb és Európa-szerte ritkaság számba menő létesítményét: az új iszapfürdőt. 1926-ban versenyuszodát építettek a fürdőhöz. 1965-ben került a Császár-fürdő az ORFI tulajdonába, (Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet, vagyis az Egészségügyi Minisztérium hatáskörébe). 2000-ben az intézmény már ismét az Irgalmasrend kebelében működik.

1981 első felében elkészült az eredeti formájában restaurált török-fürdő és a hozzá kapcsolódó 300 ágyas új szanatóriumi épület. A gyógyításhoz és a kezelésekhez a gyógyvíz és a minősített ásványvíz a Budapest Gyógyfürdői és Hévize Rt. Lukács-fürdőjének és a Margitsziget nagyhírű Magda-forrásának mélyfúrású kútjaiból érkezik.

Az Intézet speciális szolgáltatásai:

- belgyógyászat, speciális felkészültséggel, a reumatológiai, aktoimmun, anyagcsere- és csontbetegségek szövődményeinek ellátása,
- klinikai, immunológiai és allergológiai centrum,
- általános sebészet, speciális felkészültséggel, a kifejezetten gerinc és mellkas deformitású, vagy súlyos általános állapotú, reumás betegek ellátására,
- ortopédiai és reuma-sebészet, felkészítve és felszerelve a modern endoprotézisek beültetésére, különös tekintettel a csípő-, térd- és kézprotézisekre,
- aktív klinikai reumatológiai ellátás ´ diagnosztika és terápia ´ járó és fekvőbetegek részére,
- rehabilitáció reumatológiai betegségekben, azok következményeiben, vagy egyéb mozgásszervi betegségben szenvedő betegek számára,
- osteoporosis diagnosztikai és terápiás centrum. A társadalombiztosítottak és nem biztosítottak, hazai és külföldi vendégek egyaránt igényelhetik az Intézet valamennyi gyógyszolgáltatását.

Római fürdők, török fürdők. Jelenben élő múlt. Ritkaság környezetünkben - vagy talán megszokott mesevilág. Frissességet, egészséget kölcsönző csodák. Elmúlt évezredeink, évszázadaink becses hagyatékai, egy új évezred hajnalán, amikor a műemlékként megmaradt gyógyfürdők a termál- és egészségturizmus húzóerejét jelentenék, fenntartási és megóvási gondokkal küzdenek. A szakszerűség és a gondoskodás a fürdőknél is a hosszú és hasznos élet titka. A Kincstári Vagyon Igazgatóság és a Főváros együttműködésével, összhangban a Széchenyi-tervvel még éppen jókor tudnák megoldani a felmerülő problémákat és gyógyító kincseinket büszkén a világ elé tárni. Átfogó megoldásra van szükség, hogy a holnapban élő múlt is biztosított legyen.

dr. Soós Péter

/Az írás rövidebb változata az Új Magyar Építőművészet 2000/4. számában olvasható./