Egy élő város kihívásai
A Műegyetem különböző szakokról érkező hallgatói négynapos, intenzív műhelyverseny során keresnek közös megoldásjavaslatokat egy élő város kihívásaira. A projektalapon való működést jól szimuláló Várostervezési Napok főszervezőjével, Molnár Leventével és a verseny egyik résztvevőjével, Nagy Gergellyel Bán Dávid beszélgetett.
Idén 10. alkalommal rendezik meg a Várostervezési Napok műhelyversenyt a Műegyetemen. Honnan indult a kezdeményezés?
Molnár Levente: Eredetileg az volt a felvetés, hogy miként lehetne újratervezni, újraértelmezni az egyetem körüli tereket, például a Szent Gellért teret. Innen kezdte magát szépen lassan kinőni a program, így egyre nagyobb és távolabbi területeket kapcsoltunk be, ahol már erőteljesebben felmerült a közlekedés problematikája is. Mostanra eljutottunk odáig, hogy nem csak egy adott környék meghatározó területét kell megtervezni, hanem egy sokkal komplexebb, városi léptékű feladatot. Idén már olyan összetett csomópont volt a feladat, mint a Keleti pályaudvar, amely nemcsak az egész városra, hanem lényegében az ország közlekedési rendszerére is kihat, ugyanakkor a városképre is jelentős hatással van.
Milyen feladatokat írtok ki a versenyző csapatok számára?
ML: Alapvetően mindig olyan építészeti megoldásokat kell alkotni, melyek valamiként illenek a városképbe. A versenyzők teret kapnak arra, hogy az adott épületeket akár átalakítsák, lebonthassák, vagy újakat tervezzenek, parkosítsanak és közben a közlekedésre is oda kell figyelniük. Ezen kívül meghatároztunk alapeszközöket, amelyeket bele kell tervezni a munkába, de például a mostani kiírásban, a Keleti pályaudvarnál nem írtuk bele, hogy a vasúti funkciót meg kellene hagyni. Egyesek éltek is a lehetőséggel, hogy felszámolják azt. A versenyzők kapnak egy alap adathalmazt, hogy mi az, amit mindenképp meg kell hagyni és mik azok a problémák, melyekre megoldást kell találniuk.
Nagy Gergely: Kicsit emlékeztetett arra a féléves várostervezési tárgyból kiadott feladatra, amikor a Déli pályaudvarra kellett kidolgoznunk különböző megoldási javaslatokat. A tanköröknek a különböző javaslatokra – megtartani fejpályaudvarnak, átmenő pályaudvarrá átformálni, vagy teljesen megszüntetni a vasúti funkciót – kellett komplex vizsgálatot készíteni és tervet lerakni.
Milyen munkát adtatok be a Várostervezési Napok kiírására?
NG: Mi egy tágabb és egy szűkebb irányból közelítettük meg a kérdést. Egyrészt született egyfajta master plan, majd abból szűkítve alakultak ki a kért munkarészek. Metszetben gondolkoztunk, ami segített abban, hogy ne legyenek ütközések és ellentmondások a tervben, de az alaprajzban sem.
Mi lesz a versenyen elkészült pályaművek sorsa, milyen kifutások lehetnek?
ML: A nyertes pályaműveket publikáljuk az interneten. Arról pedig már többször hallottunk, hogy adott esetekben, térfelújítások tervezésekor szoktak csemegézni az itt született eredményekből, megoldásokból.
NG: Minket idén konkrétan megkeresett az egyik nagy tervező cég, hogy prezentáljuk náluk is a pályaművünket, majd gyakornoki- és munkalehetőséget kínáltak.
A versenyre összeálló csapatok különböző társterületekről jönnek. Honnan jönnek a jelentkezők?
Az építész-, építő-, közlekedésmérnöki- és tájépítő szakokról, megpróbáljuk úgy összeállítani a csapatokat, hogy azokban egyenlő arányban legyenek a különböző helyről érkezők.
NG: A mi csapatunkban hárman voltunk építészhallgatók, ketten közlekedésiek és egy tájépítész. A jelentkezés során meg lehet adni a neveket, hogy kikkel szeretnél egy csapatba kerülni.
Mi volt a ti pályaművetek legfőbb koncepciója?
NG: A legfontosabb vezérgondolat az volt, hogy feloldjuk a monofunkciókat a területen, amik ellehetetlenítik a jelenlegi kapcsolatokat és a környék élhetőségét. Próbáltuk az egész területet összegyúrni és belekapcsolni a városszövetbe, minden elemmel ezt a célt szerettük volna elérni.
Mindig is ennyire domináltak a közlekedési kérdések a versenykiírásban?
ML: Igazán mostanság kezdett kialakulni az, hogy egyre több ilyen irányultságú zsűritag és konzulens érkezik a versenyhez.
Kik vesznek részt a zsűrizésben?
ML: Az egyetemről is jönnek, illetve a támogató cégek képviselőinek is felkínáljuk a lehetőséget, hogy jöjjenek zsűrizni.
Mivel támogatta a versenyt a Graphisoft?
ML: Anyagi támogatást nyújtott a szervezéshez, illetve a nyereményhez is hozzájárult.
Hallgatóként van már módotok az ARCHICAD-et használni?
NG: Igen, van egy oktatói verzió és a legtöbb versenyző azt használta a pályamű megrajzolásához. Illetve konzulensi segítséget kaptunk a Graphisofttól, jött egy gyakornok szakértő, aki mindig tudott segíteni, hogyha a programmal kapcsolatban felmerült valami kérdésünk.
A verseny során mindenki maga választja meg, milyen szoftvert használ?
NG: Az építészhallgatóknál eléggé bejáratott az ARCHICAD, de a közlekedéstervezők és építőmérnökök sokszor más programot használnak. A mi csapatmunkánk elején sem dőlt el egyértelműen még, hogy melyiket választjuk, de végül az ARCHICAD mellett döntöttünk.
Mi alapján ítél a zsűri?
ML: Vizsgálják a közlekedési megoldást, az innovációt, hogy az elképzelésnek mennyire van létjogosultsága, az építészeti megközelítés miként illik bele a városképbe. Most például sok csapatnál felmerült a zöld gyűrű kiegészítésének lehetősége a területen. Kiemelt szempont volt a mobilitás kérdése is. A Graphisoftnak is volt egy különdíja, amit a legjobb grafikai pályaműnek ítélték oda.
Az egyetemen belül milyen presztízse van a versenynek, ami, ha jól értem, a komplexitásával kiemelkedik. Mennyire népszerű?
ML: Ugyan ritkaságszámba megy ez a verseny, de sajnos még mindig nem elegen ismerik.
NG: Nálunk, építészeknél, a hallgatók körében egy kicsit külsős eseményként tartják számon ezt a versenyt a közlekedés része miatt, de közben mindig figyeljük a feladatkiírást, amiben jelentős az építészeti megközelítés is. Figyelemmel kísérjük a versenyt és részünkről komoly az érdeklődés is, nemcsak a versenyben, a szervezésben is egyre jobban részt veszünk.
Hány csapattal zajlik a verseny?
ML: Idén öt csapat volt, csapatonként 5-6 fővel, de volt, amikor hat csapat is ki tudott állni.
Bán Dávid