Egy (klasszicista) építész háza

Másfél éves tervezői és egy éves kivitelezői munka után, mely során az építész kutatóként is dolgozott, elkészült Hild József egykori villájának rehabilitációja. A Magyar Művészeti Akadémia kutatói bázisában kiállítótér, konferenciaterem és könyvtár is üzemel. Kokas Lászlóval, az átalakítás vezető tervezőjével Mizsei Anett látogatta meg az épületet.

Egy építész saját háza ma is számot tarthat a szakma és a sajtó figyelmére. Ha a megbízó és tervező személye egy, mind azt reméljük, hogy közelebb juthatunk ahhoz az építészeti alapvetéshez, ahhoz a maghoz, amit a tervező igazán magáénak tud. Bepillantási lehetőség ez a tervezői szándékok és a kompromisszumokkal lehető legkevésbé terhelt építészetbe. Van tervező, aki büszkén bemutatja, van, aki hallgat róla, hogy saját házáról szól a publikáció, s akad, aki védve személyes terét, egyáltalán nem jelenteti meg. "A Budakeszi út 38. alatt 1844-ben az akkor 55 éves Hild József szerény nyaralót tervezett saját részére. A finom arányú villa oszlopos, oromzatos portikusszal (középterasszal) épült, melyhez szabad lépcsősor vezetett fel. Az akkori sajtó is felfigyelt a szépen szerkesztett kis épületre, ami a negyvenes évek villái közt típussá vált. Eredeti formájában szimmetrikus, a foyer-ből jobbra-balra közös tengelyre felfűzött egy-egy helyiségből állt – az elvonulás és megpihenés klasszikus művészetű menedéke volt ez a tervező számára."*

Teraszáról panoráma nyílt a szőlődomb felett Budapestre – egészen mást jelentett akkor ez a hely. A zöldbe ágyazott villa látképét ma a kutató építész már csak egy korabeli festményen fedezhette fel. Idővel Hild is megvált tőle – állítólag fia kártyaadóssága kényszerítette erre. "...Eladta Malveux bankárnak, a hetvenes években Kleiner Ármin veszi át, majd a Geist-család birtokába kerül. 1889-ben Pucher József tervei szerint befalazták az oldalsó helyiségek oszlopos tornácait és kétoldalt rizalitos oldalszárnyakkal bővítették, majd utóbb hátrafelé is hozzátoldottak egy kisebb szárnyat." Az ingatlanfejlesztői attitűd a klasszicizmusban sem működött másképp, mint ma. A lehető legtöbb négyzetméter megnyerése érdekében nem kímélték az épülettömeg plasztikáját. Bár e korabeli bővítés minősége megkérdőjelezhető, adminisztratíve ugyanúgy védelmet élvez, mint az eredeti épület – rácáfolva azon elképzelésünkre, hogy az utókor biztos ítéletet tud hozni egy-egy épület vagy épületrész értékét illetően.

Végigtekintve a szomszédságon, 150 év alatt megjelenésében heterogén, minőségében zömmel gyenge és sűrűségében túlterhelt környezet jött létre. A megmaradt villákat azóta körbetelepülte a város: panelházaktól a mai, túlépített irodaépületekig, az egyébként földrajzi fekvésénél és természeti környezeténél fogva értékes területen, a közelmúlt otthagyta jellegzetes nyomait. Már csak elvétve van jelen az egykori vadgesztenyefasor, amit a jelen projekt során - legalábbis a telekhatár mentén - sikerült újratelepíteni.

Egy idős ház rehabilitációja szerteágazó tudást és több rétegű gondolkodást igényel: eszmei, szerkezeti, funkcionális értelemben is hatalmas, de szerethető kihívás. Kokas László koncepciójával azokat a normatívákat állította vissza, amelyekről pontos ismereteink lehetnek. A klasszicista alapelvek mentén működve nyúlt hozzá a házhoz, egy bizonyos harmadik utat választva a hangsúlyosan kortárs kiegészítések és a díszletszerűen korhű látszatkeltés helyett.

A legfőbb dilemmát a Hild eredeti terve szerint megvalósult egyszerű tömeg korabeli kiegészítéseinek esetleges visszabontása jelentette: az Akadémiai Kutatóintézet egyszerűen nem működhet az eredeti tömeg három szobájában. A funkcionális szempont mellett a műemlékvédelem is a 19. század végi Pucher-féle bővítés megtartása mellett tette le voksát. Egyértelművé vált, hogy nem lehet kísérletet tenni a Hild-terv szerinti állapot rekonstruálására. Sikerült ugyanakkor helyreállítani az épület karakterét alapvetően meghatározó részleteket. Visszabontották a franciaerkélyes, homlokzati síkból hátralépő, oszlopos falszakaszt, a tengelyre fűzött tereket felszabdaló utólagos belső elfalazásokat.

A portikusz mögött reprezentatív fogadótér, annak két oldalán tárgyalók, vezetői irodák és kutatói helyiségek nyílnak. A foyer teljes egészében visszanyerte eredeti fényét: fugáról fugára átgondolt kőburkolatával, fa lábazattal, selyemtapétával, a mennyezet alatt húzódó restaurált grisaille-sávval és az eredeti fafödémmel a klasszicista tér született újjá. Ezt a miliőt a bútorozással is hangsúlyozták, mai, de a kor arányrendszerét alkalmazó magas minőségű darabokkal. Ahogyan a rehabilitáció során alkalmazott architektúrában, úgy a berendezésben is vállaltan a mai technológiával, mai tudással simították össze a korabeli elveket.

Az épület egésze és a beleköltöztetett funkció között ellentmondás feszül. A ház reprezentatív terei, építészeti megfogalmazása – mely adottságként állt elő – és a kutatói bázis igényeinek összehangolása nem mentes a kompromisszumoktól. Az egyes munkaállomások térbe helyezett funkcionális, de igényes részletekkel megoldott bútordarabjaival bizonyos mértékig megteremthető az itt dolgozók számára a szükséges intimitás, miközben az elegáns, nagyvonalú, fény járta tér élménye is - legalább részben – megélhető marad. Mobilitásuk révén egy részleges funkcióváltás esetén átrendezésük, eltávolításuk könnyen megoldható.

Az épület hátsó traktusán történt a legkomolyabb beavatkozás. Itt a villa megjelenéséhez méltatlan hozzáépítést részben eltávolítva egy új bővítési lehetőség nyílt. Ennél a kiegészítésnél volt talán a legnehezebb feladat azokat az arányokat kialakítani, amelyek a klasszicista épület tömegével nem konkurálnak, hanem annak természetes következményeként állnak elő. A rehabilitáció alapelveit illetően ismert a szakmai konszenzus, a hozzáépítés kérdése korántsem mentes az ellentétektől és vitáktól. A végeredmény egy olyan pálmaházszerű hozzáépítés, amely oldalfalain nagy megnyitásokkal, mai üvegszerkezettel mintegy "fiókként" kitolta a történeti épület hátsó frontját, helyet adva további kutatóállomásoknak. E kiegészítés korhűsége, nem a felszínen, hanem szemléletében nyilvánul meg: a klasszicizmust jellemző higgadt mozdulatokban, kiegyensúlyozott geometriában, funkcionális rendben.

Konferenciaterem, könyvtár és szociális blokk került a ház meglévő pinceszintjére, a megérkezésre szolgáló portikusz alatt, az épület szívében, boltozatos kamarában kis kiállítóteret, Hild-emlékszobát tervezett Kokas László. Ugyancsak ezen a szinten mutatják be a villa feltárt alapfalának egy részét – érdekessége, hogy a kő és tégla vegyesfalazat nem fest túl hízelgő képet az egykori kőmívesekről. Korabeli kivitelezési problémákkal nem csak itt kellett megküzdeni a mai rehabilitációt végző szakembereknek. Komoly vizesedés, számos kezeletlen szerkezeti probléma tárult fel, ahogyan a munkálatok megindultak.

Túl azon, hogy e rehabilitáció nélkül a Hild-villa pusztulása szinte biztosnak tűnne, a külső felújítás rendkívüli eleganciával ruházta fel. Kifinomult mészkő lábazatot kapott, a legapróbb részletig és csomópontig gondos megoldásokkal. Krémszín vakolata, fa nyílászárói mind esztétikájukban, mind minőségükben megfelelnek az értékes műemléki épület igényeinek. Látványában visszafogott szellemiségű, de műszaki tartalmában, így gépészetében is a lehető legkorszerűbb technológiákat alkalmazták. Hét darab, száz méter mélyre fúrt talajszonda fűti az épületet, föld alatti csapadékvíz-gyűjtő tartály és a régi ásott kút együtt látják el a 13.000 négyzetméteres kert locsolását.

Párhuzamosan a villa megújulásával a környezetét is újrarendezték. Felvezető lépcsősora előtt kör alaprajzú kis díszteret hoztak létre, szökőkúttal. A hátsó fronti hozzáépítéshez csatlakozik ennek párja, amely egyben külső rendezvénytérként, kulturális fórumként is működhet. A teraszosan emelkedő kertben az egykori kerítés faragott (és eredeti pozíciójukban új elemekkel pótolt) kőelemeit helyezték el. A jelenleg a telken álló "nyári lak" és kiszolgáló épület további munkatereket, egy kutatói vendégapartmant, a pinceszinten pedig a teljes telket kiszolgáló gépészeti berendezéseket rejti.

Nem a ma legprogresszívebbnek tekintett "trendi" módszerekkel nyúlt hozzá a tervező és kivitelező csapat az épülethez, s a felújítás számos, a funkcióból és a meglévő épületrészek helyzetéből adódó kompromisszummal is terhelt, végeredményben egy rendkívül lelkiismeretes, az értékeket tiszteletben tartó rehabilitáció történt. Hild József kalandos történetű villája megmenekült, a mai kor technológiai-kivitelezési lehetőségeinek maximumát megvalósítva.

Mizsei Anett

*Rados Jenő: Hild József – Pest nagy építőjének életműve, Akadémiai Kiadó 1958. Budapest Lektorálta: Zádor Anna