Elmélet helyett cselekvés - konkrét megoldás Nigériából

A 15. Építészeti Biennálén felvonultatott installációk közül kiemelt figyelmet érdemelt az Ezüst Oroszlán díjat nyert NLÉ Architects installációja. A perui pavilonhoz hasonlóan a Makoko úszó iskola is egy konkrét megoldást mutat az adott térségben felismert problémára a csupán elvi síkon való körüljárás helyett. Kis Máté és Kálvin Tamás írásának második fele.

A 2016-os Építészeti Biennálé alapgondolata a globális problémák felismerését és az azokra való építészeti reagálást tartotta szem előtt - olyan projektek futtatását és bemutatását, melyek a közösség erejét is felhasználva tudják megoldani a jelenkorból adódó problémákat. Ezt a fajta hozzáállást a Kunlé Adeyemi által vezetett NLÉ csoport már jóval azelőtt hirdette, mint ahogyan azt a Velencei Építészeti Biennále propagálni kezdte volna. Erre nagyon jó példa és egyben bizonyíték a “Makoko Floating School" nevezetű projektjük, amit már újragondolva mutattak be az idei expón.

Az NLÉ (jelentése “otthon" az első urbanizált afrikaiak nyelvén) egy 2010-ben alapult, fiatal építészekből álló csoport, ami igyekszik szociális projektekkel megoldást generálni a harmadik világban felmerülő nehézségekre. Az ENSZ Fejlesztési Programjának támogatásával 2012-ben indították el az úszó iskola projektjüket Afrika nyugati oldalán, Nigériában, ahol a népességrobbanás következtében Lagos szomszédságában kialakult egy nyomornegyed, Makoko. Makokoban közel 100.000 ember él cölöpökön álló házakban, harcolva a kiszámíthatatlan időjárási körülményekkel a világ egyik legsebezhetőbb partszakaszán. Az NLÉ Architects célja az volt, hogy az ott élő népesség társadalmi és fizikai szükségleteit figyelembe véve alternatívát mutasson egy ökologikus, fenntartható építményre, amely megfelel a már kialakult vízi kultúrának. Az úszó iskola egyszerre ikonikus és gyakorlatias megoldás, ami felhívja a világ figyelmét az oktatás fontosságára is. A viszonylag nagy népesség ellenére Makokoban ez a projekt hozta létre az első angol nyelvű iskolát és egyben közösségi teret is biztosított a használók számára.

Az úszó építmény helyi mesterek bevonásával készült szinte kizárólag helyi, valamint újrahasznosított anyagokból. Alapját fa keretekbe rögzített műanyag hordók alkotják, amire egy háromszintes piramis kerül. A háromszögforma az ideális súlyelosztás miatt lényeges, mindamellett, hogy a formából következő adottságokat is nagyon jól ki lehet használni. (A döntött síkokra nappanelek kerültek, így tisztán megújuló energia felhasználásával megoldható az épület kivilágítása.) Az alsó szinten egy közösségi tér található, ami ideális teret nyújt szociális programok lebonyolításához. A középső szint foglalja magába a zárt tantermeket – az alapból kettő, de akár négy részre is osztható teremcsoport több mint 60 tanuló befogadását teszi lehetővé. A 3. szinten egy műhely kapott helyet, melynek szintén vannak közösségkovácsoló hatásai.

Sajnos az eredeti épület 3 év használat után teljesen elhasználódott, és valószínűsíthetően a korhadásból adódóan összeomlott a szerkezet. Több forrás is megerősíti, hogy ez nem követelt áldozatokat, azonban felhívta a figyelmet, hogy fontos újratervezni néhány részletét, valamint átgondolni az időszakos karbantartás szükségességét és biztosítását.

A 15. Biennálén már az újított prototípusból láthattunk egy mintát, mely a valódinak kicsinyített mása volt. Remélhetőleg a kiállításnak köszönhetően újra lendületet kap majd a projekt és a lehető legtöbb helyen alkalmazzák majd az ötletet.

Ha a part menti kultúrák hosszú távon nyitottak erre a megoldásra, szociális intézmények teljes rendszerét is képesek lehetnek megvalósítani úszó házak alkalmazásával. Erre tesz javaslatot az NLÉ csapata is, akik projektjük bemutatásánál hangsúlyozzák, hogy az úszó iskola csak egy prototípus, de ugyanúgy alkalmazható lenne egészségügyi intézmények, piacok, infrastrukturális csomópontok és természetesen lakóegységek kialakítására is.

Ha part menti kultúrák adoptálják a fent bemutatott kezdeményezéseket, minden bizonnyal számos problémát lesznek képesek enyhíteni. A helyi megoldások és mesterek integrálásával jelentős hatású közösségi tereket tudnak létrehozni, ahol az oktatás kiemelten fontos volta mellett közösségi és kulturális események is otthonra találhatnak. Ezáltal a tervezett társadalmaktól elzártan élő térségek előtt is megnyílnak a lehetőségek, és akár komoly fejlődés is produkálható lesz. Ha ez sikerülne, kijelenthetnénk, hogy az építészek sikeres harcokat vívnak a világ frontjain és remélhetőleg további projektekbe való csatlakozásra sarkallná az építész társadalmat.

Kis Máté, Kálvin Tamás