Közélet, hírek

Elnapolták a tárgyalást Siklós Mária felülvizsgálati kérelmében

1/0
Hirdetés
1/0
Közélet, hírek

Elnapolták a tárgyalást Siklós Mária felülvizsgálati kérelmében

2001.06.13. 22:00

Cikkinfó

Építészek, alkotók:
Siklós Mária

Következő tárgyalás novemberben.

Siklós Máriát a Budapesti Építész Kamara 2000-ben kizárta tagjai közül, mert rosszhiszeműen elvállalta a Nemzeti Színház tervezését, holott tudomása volt arról, hogy ezt a megbízást csak pályázat útján lehet elnyerni. A Magyar Építész Kamara másodfokon jóváhagyta a kizáró határozatot, amit az építész bíróságon támadott meg. A mai napon délre a Fővárosi Bíróság Markó utcai épületébe összehívott tárgyaláson, melyen a felperes és az alperes jogi képviselőin kívül a Budapesti Építész Kamara jogi képviselője jelent meg, a bírónő irat kiegészítéseket kért, majd a következő tárgyalást 2001. november 27-én 9 óra 15-re tűzte ki.

A felperestől részletes indoklást kért ahhoz a kérelemhez, mely szerint Siklós Mária zárt tárgyalást kíván, üzleti titkokra és személyiségi jogokra hivatkozva. Az alperestől az elsőfokú határozat iratait kérik pótlólag benyújtani, valamint igazolásokat (tértivevény a határozat átvételéről stb.) és tervpályázati anyagokat. A Budapesti Építész Kamara jogi képviselőjét nem idézték meg a mai tárgyalásra, ő azonban kérte, hogy ún. beavatkozói státusban vonják be a tárgyalásba, tekintettel arra, hogy első fokon a Budapesti Építész Kamara Etikai Bizottsága hozta a kizáró határozatot. A bírónő e kéréshez is írásbeli indoklást kért.

(Tudósítónktól)

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Hilton szálló // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:37
9:40

Az Egy hely soron következő részében a Budai Várnegyed egyik legelutasítottabb épületének, a Hilton szálló építésének történetét mutatja be. A közel fél évszázados hotel mégis a budai látkép fontos részévé vált, különleges architektúrájával egyszerre különül el és illeszkedik a középkori romok, és a szomszédos épületek sokszínűségéhez.

A Tóth Árpád sétány // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:34
9:25

Hadászati célokat szolgáló sikátorból gesztenyesorral és japán cseresznyefákkal tűzdelt gáláns sétány, a Budapestre nyíló egyik legszebb kilátással. A sétány sokszínű, rétegzett történetét az Egy hely csapata mutatja be.