Építészeti örökség? Politika!

"Hogyan lehet az, hogy Szeged egy fontos darabját - a szegedi Kendergyár patinás épületegyüttesét - hagytuk megsemmisülni azért, hogy pótoljuk a sokak számára nélkülözhetetlen bevásárlóközpont hiányát a belvárosban?" - teszi fel a kérdést Szőke Virág, s mivel a jelenség korántsem egyedi, választ keresett arra, hogy vajon miként védheti meg egy közösség, település vagy akár egyetlen személy is a neki fontos (építészeti) emlékeket. Hát nem könnyű, az biztos.

A tavaly novemberben Szegeden átadott Árkád bevásárlóközpont kapcsán kezdtem el kutatni. A szegedi kollektív emlékezet egy oly fontos darabját, mint a szó szerint tizedelő 1879-es nagy vizet is túlélt szegedi Kendergyár patinás épületegyüttese, hagytuk megsemmisülni azért, hogy a belvárosban pótoljuk a mai életvitelben, valljuk be, sokak számára nélkülözhetetlen bevásárlóközpont hiányát.

Mivel az ügy korántsem egyedi, mondhatnánk, tipikussá vált Magyarországon, elhatároztam, hogy feltérképezem, vajon van-e lehetőség arra, hogy egy adott közösség, település - vagy akár egyetlen személy - egy magánkézből magánkézbe kerülő ingatlant vagy ingatlanegyüttest megvédjen a lebontástól.

Ez a cikk nem a műemlékvédelemben jártas építészeknek szól, hiszen ők ezt mind tudják. Inkább olyan, a szakma eme terén laikus gondolkodóknak szánom az írást, akikben élnek lokálpatrióta gyökerek, akik szívükön viselik az épített környezet folytonosságát és diverzitásának megőrzését, és ezért tenni is hajlandók.

 

 

Alaphelyzet: magántulajdonos, akinek adott rendezési tervvel rendelkező településszövetben a kollektív emlékezet részét képező ingatlanja(i) van(nak).

A gazdasági válság sokunkat megviselt, alapvető elveinket vagyunk kénytelenek feladni más, még magasabb erkölcsi értékek védelmében. Így kerül sor a nagymama nyakláncának elzálogosítására is, így szorulnak rá nagy múltú cégek az immár elviselhetetlenül gazdaságtalanul működtethető, azonban számukra jelképet hordozó ingatlanjainak értékesítésére. Mivel az 1997./ LXXVIII. tv. (ÉTV) 47.§-a értelmében a tulajdonos az élet- és vagyonvédelem okán jó karbantartásra kötelezhető, vagyis  felújítási kötelezettsége minden tulajdonosnak van a védelem megléte nélkül  is, így nyilvánvaló érdeke lesz ettől a kötelességtől megszabadulni, hacsak nem tudja valamilyen tőke bevonásával (felújítás, korszerűsítés) a fenntartás többletköltségeit mérsékelni.

Kimondottan védett épületek állagmegóvására kiírt pályázat sajnos viszonylag kevés áll rendelkezésre, inkább általános pályázatok segítségével lehet az épületek részleges felújítását - energetikai korszerűsítését vagy akadálymentesítését - megoldani. Egy ingatlanpiaci versenyhelyzetben, mely manapság igen erős a piacon jelentkező túlkínálat miatt, jelenleg mindenfajta védettség megléte hátrányt jelent, hiszen a befektetők egy ilyen objektummal kapcsolatban többnyire csak azokat a kötöttségeket ismerhetik meg, melyeket a védettség megléte jelent, példának okáért olyan építési tevékenységek (belső falfestés, nyílászárócsere, antenna felhelyezése) is engedélykötelessé válhatnak, melyek egy védelem nélküli ingatlan esetében nem azok (37/ 2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet.

Így a legtöbb tulajdonos amellett foglal állást, hogy hasznosíthatósági tanulmányok és szakvélemény nélkül dobja piacra ingatlanját az amúgy is szűk vásárlói réteg megnyerése érdekében. Vannak azonban kivételes esetek, ilyen például a Szegedi Tudományegyetem Kálvária sugárúti épülete, melyben nemrégen a Gazdaságtudományi Kar kapott helyet Koczor György tervei alapján. Az épület fennmaradását itt nagyban segítette az a fejlesztési terv, melyet a tulajdonos jezsuita rend és a város közösen rendelt meg. Amint kiderültek az elbontandó épület számba vehető fejlesztési lehetőségei, rögtön akadtak jelentkezők a megőrzést szorgalmazó hasznosításra is.

Újabb szereplő a leendő tulajdonos, mint vásárló. Egy vásárló a mai világban nagyon is tudatos. Egy új tulajdonos csak akkor fogja az épületet megtartani, ha érdekei is így diktálják. Ilyen érdek lehet a PR, és szép gesztus, ha meghagyja a befektető a helyi építészeti emléket, ehhez még a védettség megléte sem szükséges. Az építészetileg személyes, helyi és "a másoktól különböző" hangvétel miatt később is magasabb (ám tényszerűen kimutathatatlan) profit várható, ami mindenképp pozitívabb, mint egy esetleges bojkott a település lakói részéről. Az általában kisebb ökológiai lábnyommal járó épület-újrahasznosítás érve (bármennyire fáj is) csak akkor szól hatásosan a régi épület megtartása mellett, ha az kimutatható és számszerűsíthető anyagi előnyökkel jár.

 

 

És itt jön be egy újabb tényező: az idő = pénz elve. Egy multinacionális befektetőcsoportnak nem kimondott érdeke elvesztegetni az időt egy adott közösség értékeinek letapogatásával. Az ő stratégiájuktól merőben idegen az effajta hozzáállás. Az Árkádokat is fejlesztő ECE-ről azonban nem állíthatjuk ugyanezt, hiszen a berlini Potsdamer Platz legendás átalakítása is az ő nevükhöz fűződik, és a Cseh Köztársaságban is építettek már mintaberuházást helyi építészek bevonásával. A rekordidő alatt felhúzott Galerie Vaňkovka Brnóban egy 1865-ben neogótikus stílusban épült gépgyár és vasöntöde épületeibe települt be, 2005 tavaszán az ECE első cseh bevásárlóközpontjaként nyitotta meg kapuit (vezető tervezők: Petr Hrůša, Petr Pelčák). Levonhatjuk tehát a következtetést, hogy „a hiba a mi készülékünkben lehet", hiszen más helyeken nem ilyen természetrajzzal működik ez a befektetőcsoport sem. Vagyis, a recepthez, mint hozzávaló, feltétlenül szükségeltetik a kulturáltabb, a történeti folytonosságot fontosnak tartó tulajdonosi réteg, mely jelenleg Magyarországon - a jelek szerint - kevésbé jellemző.

A tulajdonosi oldalt a jogszabályok is bátoríthatnák a védettség kezdeményezésére a különböző közvetett finanszírozási formák bevezetésével, ami a nemzetközi gyakorlatban jól megállja a helyét, Magyarországon azonban egyelőre még ismeretlen. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal weboldalán közzétett örökségvédelmi stratégiában szerepel ugyan a jövedelemadó-kedvezményből levonható restaurálási-karbantartási tevékenység, az adásvételi illetékkedvezmény, és megemlíti az örökségi nyugdíjjárulék ezrelékes fogalmát is - melyet csak új épület létesítésekor kellene leróni, meglévő épület felhasználásánál nem -, ám ezek az ötletek még csak kezdeti stádiumban vannak, kidolgozásuk még nem történt meg.

 

 

Ha az ingatlan állapota fenntarthatatlanná válik és előáll a szükséghelyzet, megjelenik valamilyen hirdetési felületen, vagy fülesek útján híre megy a településen, hogy eladásra vár. Ilyenkor belép egy harmadik szereplő, a civil. Egy épület műemlékké nyilvánítását bárki (hatóság, magánszemély, civil szervezet) kezdeményezheti, akinek szívügye a kérdés.

Egy épület védetté nyilvánításához a kérvényt két helyen lehet benyújtani, Budapesten a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban (KÖH, I. ker. Táncsics u. 1.), vagy a 2011. jan. 1. óta a megyei kormányhivatalok igazgatása alatt működő kulturális örökségvédelmi irodákban (KÖI). A KÖH és a KÖI-k aktív kapcsolatban állnak egymással, annál is inkább, mivel a kérvény beadásának helyétől függetlenül a vitás épület dokumentációját a KÖH kutatócsoportja állítja össze Budapesten.

A kutatáshoz bármilyen segítséget, mely az ügy előmenetelét segíti (a kezdeményező birtokában lévő információ, tervrajz stb.) szívesen vesznek, de a kérelem benyújtásának nem alapfeltétele a szakmai megalapozottság, pontosan ez kerül szakértők általi vizsgálat alá.

Egy fontos különbség azonban létezik abban, hogy a kérelmet hol nyújtjuk be: a KÖH-nek nincs hatásköre azonnal ideiglenes védelem alá vonni a kérelmezett ingatlant, ezt csakis a végrehajtási szerv, a KÖI rendelheti el. Így tehát, ha bontókalapácsok fenyegetik az általunk értékesnek ítélt épületet, úgy a leghatékonyabb szerv a KÖI. Itt kétszer egy évre rendelhetik el az ideiglenes védelmet a műemlék-felügyelők, mely bőven elég idő a KÖH-nek a kérdéses épület vizsgálatához. Ha az épület védelemre érdemes, a határozatot a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, a kultuszminiszter írja alá, jelenleg Réthelyi Miklós személyében.¹

Amennyiben a KÖH állásfoglalásában az épületet nem tartja országos műemléki jelentőségűnek, úgy rendelkezésre áll még egy gyors eszköz, a helyi védelem. Helyi védelmet azonban csak a helyi főépítész kezdeményezhet, és azt a helyi önkormányzat képviselő-testülete szavazza meg. Mivel a főépítészi posztra való kinevezés jelenleg a helyi önkormányzat képviselő-testületének hatásköre, aggályos, mennyire tud egy helyi főépítész szakmai érdekeket képviselni a városvezetőséggel szemben, vagyis: elképzelhető, hogy az épület csak akkor kap helyi védelmet, ha a településnek nincsenek egyéb tervei az adott területtel.

Így lehet az, hogy más fejlesztési szempontoknak alávetve, sajnos sokszor a fejlesztési lehetőségek ismeretének hiánya miatt, a kollektív emlékezet számára fontos értékek kerülnek a föld színével egyenlő helyzetbe (nem egyszer szó szerint, autópálya-alapanyagként újrahasznosítva). Másik fontos ismérve a helyi védettségnek, hogy amíg a vizsgálat folyik a kérdésben - melyet a helyi főépítészi iroda végez el -, a kérdéses épület simán elbontható, hiszen a főépítészi iroda ideiglenes védelmet nem rendelhet el, csupán kezdeményezheti annak elrendelését a KÖI-nél.

 

 

Olyan is előfordulhat, hogy az épület valóban nem érdemes még helyi védelemre sem. Ilyenkor a 10 évenként a meghatározó új irányelvekkel kiadott, évente többször is módosítható településrendezési terv szolgálhat eszközként a településszövet védelmére, hiszen nem csupán védendő épületekről beszélhetünk, de léteznek védendő városi szövetek is. Módosítási indítványt a főépítész-iroda nyújthat be, és a képviselő-testület fogadja el. Ezzel az eszközzel szinte határtalan módon alakítható egy-egy újonnan létesítendő épület. Ki lehet vele védeni egy adott telek 100%-os beépítettségét, meg lehet határozni a telekre kerülő épület funkcióját, külalakját, homlokzatmagasságát, beépítésének kontúrját, tetőidomát, valamint kijelölhetők rajta az új fejlesztések gócpontjai.

Ha a rendezési terv módosítása, mely egy nagyobb magyar város esetében éves szinten telefonkönyvnyi méretekre dagadhat, műemléket is érint (pl. egy új sétálóutca nyitása), úgy a megyei KÖI-nek 15 nap (!) áll rendelkezésre kinyilatkoztatni, hogy részt kíván-e venni véleményezéssel a munkafolyamatban. Amennyiben igen, 22 nap áll rendelkezésére, hogy a budapesti KÖH-hel összehangoltan, a KÖH településrendezési szakreferensével és véleményezési bizottságával egyetemben nyilatkozzon a témában. Mivel ez nincs halasztó hatállyal a módosítási terv benyújtásának megszavazására, gyakorlatilag lehetetlenné válik ezen a téren minőségi munkát végezni, szakszerű állásfoglalást letenni az asztalra az adott témában.

 

 

Helyi tekintetben a pénzügyi támogatás előirányozása az adott település költségvetésének feladata, és nem haladhatja meg a végzendő beruházás költségének a felét. Helyi szinten csak kis összegekről beszélhetünk persze, viszont van pályázat, az összegek általában évente kiírásra kerülnek. Nagyobb felújítások esetén sokan amellett döntenek, hogy a beruházást évenkénti ütemekre bontják, és a sok kicsi sokra megy alapon egy-egy ütemmel pályáznak évente, így könnyítve meg az adott helyzetet.

Ha a tulajdonosok, a helyi főépítész és a hivatalok alkalmazottai együttesen úgy ítélik meg, hogy az adott épület egy közösség számára nem nélkülözhetetlen, akkor ott nincs mit tenni. Vagy mégis? A civil kezdeményezéseknek és az oktatásnak fontos szerepe lehet abban, hogy tudatosítsa a település egyedi értékeit, és a velük járó felelősséget. A KÖH erősen szorgalmazza az oktatás örökségvédelemre koncentrálását, ehhez azonban több is kell: építészeti tudatosság és ebből eredő politikai akarat. Értékek akkor és ott léteznek, ahol van, aki felismeri őket.

Szőke Virág

(kép és szöveg)

 

---

1:  Jelenleg Magyarország 13.628 műemléki védettségű épülettel ill. épületegyüttessel rendelkezik, a hasonló méretű Ausztria számai szintén e körül mozognak. Szeged 170.285 lakosára 162 műemlék jut, ami azt jelenti, hogy minden 1.051-edik emberre jut egy műemlék épület, míg Debrecenben, az ország legnagyobb vidéki nagyvárosában ez a szám jóval magasabb, ott minden 780-adik lakosra jut egy országosan védett épület. Nyilván két korántsem azonos történelemmel rendelkező várost lehetetlenség és botorság ezek alapján a számok alapján összehasonlítani - a műemlékvédelmi hivatalok munkájának hathatóssága szempontjából legalábbis mindenképpen az. Azonban elgondolkodtató, hogy bár Debrecen többször is tűzvész áldozata lett a századok folyamán, és a második világháborúban is jelentős károkat szenvedett Szegeddel ellentétben, mégis sűrűbben állnak országos védettségű műemlékei, mint a déli egyetemi városnak, mely jelenleg népesség tekintetében országos szinten a rangos második helyet vette át a legújabb népszámlálás adatai szerint.