Technológia

Eredményes évet zárt 2013-ban a GRAPHISOFT

1/0
Hirdetés
1/0
Technológia

Eredményes évet zárt 2013-ban a GRAPHISOFT

2014.04.01. 10:26

A magyar alapítású, budapesti központú GRAPHISOFT sikeresen folytatta stratégiai céljainak megvalósítását 2013-ban. A cégcsoport globális árbevétele 12 százalékkal nőtt, a magyarországi bővülés a csoportátlag feletti volt. Az épületinformációs modellezéssel foglalkozó vállalat a világ több mint 80 országában van jelen, a foglalkoztatotti létszám tavaly 10 százalékkal nőtt. (x)

A globális versenytársakat meghaladóan, 12 százalékkal növelte globális értékesítését 2013-ban a GRAPHISOFT. A legnagyobb fejlődést az észak-amerikai, az ázsiai, valamint a magyar piacon érte el. Az Egyesült Államokban és Japánban kiemelkedő, 20 százalék feletti árbevételnövekedést realizált a magyar alapítású vállalat-csoport, folytatva ezzel azt a stratégiai célt, hogy egyformán erős, meghatározó szerepet töltsön be az európai, amerikai és ázsiai régióban.

„Sikeresen befejeztük a 2012-ben elkezdett stratégiai struktúraváltásokat, amelyek keretében átalakítottuk és jelentősen hatékonyabbá tettük az ázsiai és amerikai tevékenységünket. Egyrészt sikeresen megerősítettük és stabilizáltuk pozícióinkat az Egyesült Államokban, másrészt egy mexikói leányvállalat alapításán keresztül már közvetlenül érjük el a nagy növekedési potenciált jelentő dél-amerikai piacokat is. A folyamatos ázsiai invesztíciók eredményeképpen a GRAPHISOFT tovább erősítette piacvezető pozícióját a legnagyobb japán kivitelező cégeknél. A 2014-es cél a stabil növekedés fenntartása." – mondta Várkonyi Viktor, a GRAPHISOFT vezérigazgatója. „Az épületinformációs modellezés (building information modeling – BIM) az Európán kívüli régiókban óriási fejlődés előtt áll, folyamatosan érzékeljük az érdeklődést legújabb termékeink iránt."

A hagyományosan a legnagyobb piacnak számító Európában a cégcsoport az épíitőipart sújtó válság ellenére teljesítette az üzleti céljait, a legnagyobb, átlag feletti növekedést a német nyelvterületen, valamint a magyar piacon realizáltak.

„A magyarországi árbevétel közel 30 százalékkal nőtt" – mondta Reicher Péter, a GRAPHISOFT magyar piacért felelős vezetője. „A bővülés nagyobb részben az államigazgatási beruházások miatt erősödő építőiparnak, kisebb részben az egyre inkább érezhető általános piaci élénkülésnek köszönhető, amely alapján joggal remélhetjük, hogy a hazai építőipar kezd magához térni az elmúlt évek válságából."

A GRAPHISOFT budapesti központjában közel 250 szakember dolgozik, változatlanul itt végzik a cégcsoport teljes kutatás-fejlesztési tevékenységét. A cégcsoport 2013-ban több mint 10 százalékos létszámbővítéssel támogatta stratégiája végrehajtását .

A magyar alapítású GRAPHISOFT az épületinformációs modellezés (BIM) egyik első kifejlesztője és az iparág egyik vezető vállalata. A BIM technológiát lehetővé tévő ArchiCAD® terméke a legtöbb országban piacvezető. A GRAPHISOFT az Egyesült Államokban, Mexikóban, Németországban, Nagy-Britanniában, Japánban és Hong Kongban rendelkezik leányvállalattal, és értékesítési hálózata világ 80 országára kiterjed. A GRAPHISOFT központja Budapesten van, 2007 óta a német Nemetschek-csoport tagja. A világ több mint 80 országában jelen lévő vállalat bevételeinek 99 százalékát magyar szellemi termékek exportjával éri el.

(x)

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.