Fagyott talaj – ami a szabadkai „városrombolásról” elmondható

2010 tavaszán - egy, a Duna Televízióban leadott interjút követően - röppentek fel a hírek arról, hogy a szabadkai szecessziós belváros mintegy 200 házának lebontását irányozta elő az új városrendezési terv. Hogy mindebből mi a valóság, annak személyesen jártunk utána. Bardóczi Sándor elemzése.

Maria Theresiopolis, azaz Szabadka bizonyos szempontból a válság kegyeltje. Történt a városban néhány nagyon szívbe markoló bontás, amely a 2006-os új városrendezési terv elfogadása után rendkívüli módon felborzolta a helyi kedélyeket, ám meg kell állapítani, hogy a válság Szerbiába történő begyűrűzése a város léptékváltónak tekinthető átalakítását ezidáig megakadályozta. Ami tény: a Vase Stajić utca 11. és 13. szám alatt lebontottak két egymás mellett álló Raichle J. Ferenc által tervezett (1899-ben átadott) lakóházat, amelyek bár nem a legértékesebb szecessziós művek voltak, az alföldi szecesszión belül is kiemelkedő Szabadka esetében (ahol ez a korszak szinte kivételes gazdagságban hagyta ott lenyomatát) mégis a romlás virágainak kezdeteit jelenthetik. Különösen nagy felháborodást keltett mind a helyi, mind pedig a magyarországi körökben, hogy az áment a bontásokra Vass Géza műemlékvédelmi igazgató mondta ki: „ez a két épület még ambientálisan sem képez semmilyen építészeti értéket". A két házat tehát lebontották, de helyükre nem épült semmi: a helyi melodráma azzal tetőződött, hogy a beruházóknak időközben elfogyott a hitele/pénze.

 

 

Azonban még a két szecessziós ház lebontásának ténye mellett is eltörpül az, amely a város főterén, a városháza közvetlen szomszédságában történt. Az 1854-ben, Skultéty János által klasszicista stílusban felépített, egyébként valóban rossz műszaki állapotban lévő (régóta zárva tartó) Népszínházat egy 2007-es döntés alapján szintén lebontották, hogy a helyébe egy jóval magasabb színházépület kerüljön. A hírek szerint ugyan az eredeti klasszicista portál megmarad, de semmi bizonyosat nem lehet tudni a végleges állapotról – ugyanis a színházépítkezés már majd egy éve szünetel: még a szerkezetkész állapot befejezésére sincs elegendő pénz. A vasbeton torzó új tömegével azonban kissé már most összenyomta a legikonikusabb szabadkai sarokteret, ahol a város – szintén lebontásra váró – 1985-ben Zsolnay-kerámiákból épített, ún. zöld szökőútja található. Magyarországi műemlékes vélemények szerint a színház épülete egyébként szerkezetileg megmenthető volt, és „ha az épület történetesen Magyarországon áll, akkor megmenekült volna". Lebontását az akkori szabadkai magyar vezetés azzal indokolta, hogy a terület igényli egy mélygarázs kialakítását, amelyet csak ilyen módon tudnak megvalósítani. A színházszerető Szabadka - ahol a kőszínházi szerb és magyar társulat mellett egy alternatív magyar színház is működik - rendkívül nehezen éli meg ennek a torzónak a mindennapi látványát. A színházzal együtt ugyanis eltűnt az addig oldalában üzemelő egyik leglátogatottabb kávéház is, amely a szabadkai főtérre állandóan pezsgő életet lehelt.