„Hát eljött ez a nap is” – A Salgótarján modern építészetéről megjelent könyvről

"Mindez ráébreszti talán a hasonló iparvárosokat arra, hogy nem feltétlenül egy „soha-nem-volt vár rekonstrukciójával" lehet virágzó turizmust teremteni helyben, de a háború utáni épületekkel is hasznosítható értéket birtokolnak hasonló települések. Csak tudni kell jól kihasználni." Nemrég jelent meg Hartmann Gergely és Gulyás Attila könyve a Kedves László Könyvműhelye gondozásában és már most nagy népszerűségnek örvend. De miért is olyan fontos előrelépés ez a kötet napjainkban?

Az ember el se hinné, hogy az intézményesült műemlékvédelem hajnalán még szemrebbenés nélkül bontottak le barokk épületeket mondván – az „túl modern" és nem értékes a megőrzésre. Bizony volt idő, hogy a ma oly nagyra értékelt historizmus emlékei is „kortársnak" számítottak és nem élveztek különösebb védelmet mondjuk egy középkori épület felszínre hozatalával szemben.

Ma ezt el sem tudjuk képzelni, igaz? Hát éppen ezért kellene ma teljesen magától értetődőnek lennie, hogy egy korszak kiemelt emlékeit átgondolatlanul lebontani nem érdemes. Eljön majd ugyanis a nap, amikor a szóban forgó korszak „beérik" kutatásának fellendülésére, és bizony eljön a megfelelő távolság is józan értékelésére. 

Talán pár évvel ezelőtt nem gondolta volna senki, ám most eljött ez a nap is: Salgótarján háború utáni építészetéről találunk egy sétakönyvet a boltokban. Nem egy tudományos monográfiáról van szó, ám éppen ezért is annyira érdemes a taglalásra. Hartmann Gergely írásai és Gulyás Attila fotói éppen arra teremtettek, hogy kézen fogják mindazokat a szakmán kívül és belül, akik eddig nem igazán tudták megélni e város egészen egyedülálló építészeti állományát.

A könyv kiadója az a Kedves László, akinek például a 10+1 Budapest könyvsorozatot vagy a Zubreczki Dávid által írt Templomséták a Dunakanyarban kiadványát is köszönhetjük. Bár eleinte egyáltalán nem építészeti könyvek kiadásával kezdte munkásságát, napjainkra nagyon ráérzett az „egy lépéssel mindenki előtt" taktikára az építészettörténet terepén.

A könyvben hat sétára invitálnak minket a város különböző csomópontjai szerint. Az egyik ilyen „kör" természetesen a Főtér, rajta pedig a Jánossy György és Hrecska József tervezte, jobb sorsra váró Karancs Szállóval is találkozhatunk. A közelmúltban bontásra ítélt budavári Diplomata-ház után talán különösen fontos egy másik Jánossy munka kanonizálása a szélesebb közönség előtt, és kicsit hasonló cipőben jár a szomszédos József Attila Művelődési és Konferencia Központ is ezen a téren. Bár igaz, a tervező Szrogh György épületei viszonylag „védettebbek", de jelen esetben ott van a nagyon példásan őrzött belsőépítészet is. Ennek tervezője ugyanis az a kiváló Hornicsek László volt, akinek egyik legjelentősebb munkája szintén odaveszett már a Kossuth-téren.

Hartmann egy száraz, elefántcsonttoronyból szabadult tudós stílus helyett üdítő hangnemet elevenít meg és ez a tartalomra is igaz: az épületleírásoknál olyan színes érdekességekkel húzza be a közönséget, mint mondjuk egy épület tetejére szerelt villanyújság története; egy városrész "Velence" gúnynevének eredete vagy a mintalakások sztorija annak érdekében, hogy a lakó egyáltalán felmérje miként élhet a modern, számukra még teljesen új típusú otthonokban.

Viszont az olvashatóság nem megy az ismeretterjesztés rovására és az író igenis becsempészi azt a tudást, amely a legtöbb új érdeklődőnek különlegességnek számít majd. Megtudhatjuk például mi az a „kis és nagy bivaly", mi az a „pillangótető" és rendet rak a korszak tervezési logikájában is, elmagyarázva hogyan működtek a tervezői vállalatok ekkoriban. E vállalatnevek mögött megismerjük a valódi tervezők/valódi emberek nevét is – külön megjegyezendő, hogy milyen sok épület vezető tervezőjeként láthatunk női építészeket is például.

Gulyás Attila lélegzetelállító fotóin ezek az épületek olyannak tűnnek, mint egy múzeumi katalogizáláshoz szükséges fotósorozaton a műtárgyak. Szinte azonnal a városba is akarunk utazni megtekinteni ezeket az architektúrákat. Olykor a könyvet olvasva kívánja a szem melléjük az archív felvételeket is, ám rögtön rájövünk, hogy a cél pontosan az érdeklődésünk felkeltése és az, hogy a továbbiakban részletesebben belebújjunk ezeknek az épületeknek a múltjába. Ehhez a könyv végén felsorolt olvasmánylista is segítséget nyújt, de egyébként maga Hartmann is felhívja több esetben a figyelmet későbbi átépítésekre és a karakter esetleges átalakulására.

A könyv egy másik nagy pozitívuma, hogy bár elsősorban a későmodern összkép juthat először itt eszünkbe, külön meglepő lesz más korszakok gyöngyszeme is. Ilyen mondjuk a szocreál megyeháza (Tervezők: Németh Pál, Tálas Gyula, Közti, 1952) vagy a tűzoltó-parancsnokság épülete (Típusterv: Körner József, 1954). Ám Finta József munkásságát is említhetjük, amit itt az 1960-as évektől az 1970-es évek Csillagházain át, egészen az 1980-as és 1990-es évek posztmodern-szerű formáiig követhetünk. A korszak-sokszínűség mellett pedig szintén meglepetés a külső területek egy-egy rejtett kincse, hiszen itt is feltűnnek olyan művek, mint a Medves Hotel (Tervezők: Ladomerszki József, Guzmics György, Tamássy István, 1973-1979) vagy a Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központ (Tervezők: Czebe István, Guzmics György, Nógrádterv, 1977).

A könyv olyan esztétikai nívóval tárja elénk Nógrád megye székhelyét, hogy az egy egészen új fejezetét is elindíthatja e város történetének. Hiszen mindez ráébreszti talán a hasonló iparvárosokat arra, hogy nem feltétlenül csak egy „soha-nem-volt vár rekonstrukciójával" lehet virágzó turizmust teremteni helyben, de a háború utáni épületekkel is hasznosítható értéket birtokolnak hasonló települések. Csak tudni kell jól kihasználni.

Pleskovics Viola

A könyv bemutatója december 8-án lesz a Walter Rózsi-villában.
Salgótarján modern építészete 1945-1990
Szerző: Hartmann Gergely
Gulyás Attila fotóival
Kedves László Könyvműhelye, Budapest, 2022.
ISBN 978 615 82191 05

A cikket a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.