Ház a tájból, táj a házba – a mindszentkállai Pajta kisbisztró

Egy évtizede járom a Balatont szezonon kívül. Bár a déli parttal mindig is bensőségesebb viszonyt ápoltam, mára az északi oldal lankáival, szőlőivel és sokszínű építészetével is megbarátkoztam. Ezért is vártam nagyon, hogy végre ősz legyen, és felkerekedhessek megnézni a SAGRA tervezte Pajta kisbisztró épületét Mindszentkállán. Bartha Dorka írása.

A kora őszi déli verőfényben ugyan nem adja könnyen magát a környék, de a reggeli és esti órákban, amikor a legszebb arcát mutatja, egészen fenséges látványt nyújt, ilyenkor a szőlős lankák és rendezett bálákkal tűzdelt földek alatt is érezni azokat az egykori masszív őserőket, amikor itt a tájat összegyúrták.

Mielőtt ránézünk az épületre, szeretnék egy szót a helyére tenni: az alázatot. Ami egykor erénynek számított, azt a mai individualista és nárcisztikus világban inkább gyengeségnek tartják, és negatív konnotációk társulnak hozzá. Pedig egy olyan helyen álló épületnek, ahol a táj az igazi úr – és a Káli-medence ilyen – nagyon jól áll a szelíd alázat, és igazán naggyá tudja tenni nem csak magát az épületet, de az építészét is.

Hogy hű maradjak a balatoni fotózós körútjaimhoz, ide is kerékpárral érkeztem. Mindszentkálla felé kezdésnek felbukkan a hófehér templomtorony, majd feltűnik mögötte az őszbe forduló Kopasz-hegy domboldala, és végül észrevesszük a falu szélén álló első épületpárost, aminek az újabb tagjáért valójában ide jöttünk. Sajtos Gábor, Ybl-díjas építész munkája a 2019-ben épült Borász háza és a 2022-ben készült pajta-bisztró épülete is. A hosszú telken elnyúló duó a múltból nyújtózik át a legfrissebb jelenbe Mindszentkálla szélén, és ha egyetlen érzéssel akarnánk leírni az első benyomásunk alapján, hogy mit is látunk itt, akkor ennyi lenne a cikk: na, lehet így is, látjátok?

A Káli-medencét ma már senkinek nem kell bemutatni, a dimbes-dombos környék kis falvaival nyárra Budapest egy távoli nyúlványává válik, egymást érik a gasztro és kulturális események és látni-kóstolnivalók. Kreatív energiákban és jó ötletekben nincs hiány, mégis a karakteres kortárs építészet csak elvétve jelenik meg errefelé. Ami valahol érthető is, hiszen egy ennyire lenyűgöző tájba igazán nagy kihívás harmonikusan illeszkedő új épületet tervezni, ráadásul úgy, hogy az építészeti hagyományok is meglehetősen dominánsak errefelé. Fehérre meszelt falak, nádtető vagy narancssárga cserepek, oszlopos veranda a favorit gyakran az új épületeknél is. Viszont nem (építész)szakmabeliként (hanem történészként) én mindig amellett kardoskodom, hogy a 21. században már rég nem ezt a nyelvet beszéljük, és hazugság minden ilyen típusú új épület felhúzása.

És ez teszi ilyen különlegessé a pajta-borteraszt is, hogy képes arra, hogy anyagában és formájában beszéli ugyan a táj, a környék és a hagyományok nyelvét, de mindezt úgy, hogy végül mégis a 21. század nyelvén szólal meg. Természetes anyagai a környékre oly jellemző sötétszürke bazalt, a tető palával fedett, a fa szerkezete és oldalsó ajtófalai tölgyfából készültek. A környékbeli bringázás alkalmával pedig két utcával arrébb pont ugyanezt az áttört, hézagos falazásos falszerkezetet láttam egy udvaron álló, száz év körüli gazdasági épületnél, csak ott téglából készült az, ami itt fa és bazalt. Az épület súlyát egy filigrán, hegesztett acélszerkezet viszi el, teherhordó fal nem is kellett, így tényleg szabadon lehetett formálni az oldalfalakat is.

A másik nagyon bátor húzás, amivel azonnal belopta magát a szívembe az épület, hogy mer minden ízében szezonális lenni. Lehet hatalmas üvegablakokkal "praktikusabb" lenne és négyévszakos használatot tenne lehetővé, azonban el is vesztené minden karakterét és kapcsolódását a környezetével az épület. Ugyanis nem csak a bazaltból rakott falakon köszön vissza ez az áttört motívum, hanem a három hatalmas tölgyfa tolófalon ugyanez a pixeles mintázat ismétlődik. Az épület lelkét és játékosságát adják ezek a hatalmas tolható falak, és azzal, hogy teljesen nyithatóak, az épület belseje igény szerint össze tud olvadni a tájjal.

Amikor még csak felmerült az épület tervezése, a megrendelő azzal a kéréssel érkezett, hogy valami olyan hangulatot szeretne, mint az Üvegtigrisben, legalábbis abban az értelemben, hogy az is egy nyitott tér – mesélte Gábor, miközben körbejártuk az épületet.

Az épület belső tere – ami a konkrét vendéglátó részt, a kapcsolódó konyhát és a vizesblokkokat foglalja magába – szintén minőségi és letisztult anyagokból készült, de némi játékosságot azért rejt magában.

Ezek közül a leglátványosabb az, ahogy a belső tér belmagassága izgalmasan hullámzik, és a fa tetőszerkezet fokozatosan nyitja fel a teret. A tetőszerkezet hagyományos fogópáros faszerkezet, de azzal a csavarral, hogy a fogópár teljesen vízszintesről indul, ám fokozatosan emelkedik fel és az egymást keresztező fogópárok szöge lépésről-lépésre változik. A hozzáértő szem látja benne az ácsszerkezeti bravúrt, míg a laikus csak ámul az ív láttán.

Az is biztos, hogy ez az épület nem "egyarcú", hanem minimum ezer arca van, formáival és anyagaival szabad teret enged a fény játékának, az áttört falakkal másmilyen a reggeli súrlófényben, a déli verőfényben és egy szelíd naplementében is, más ha a tavaszi nyers zöld táj vagy a fakuló őszi mezők egy-egy kockája villan fel a résekben, ahogy bentről szemlélődünk kifelé. De nem csak a napszakokra reagál ilyen érzékenyen, hanem a változó időjárási viszonynak megfelelően is váltakozik a látvány, például a bazalt esőben egészen feketés színt ölt, és komor kontrasztot alkot a világos fa részekkel.

A Pajta kisbisztró karaktere, az arányai, formái, a színek, minden esszenciális elem helyi gyökerekkel bír, de közben tagadhatatlanul maiak, frissek, nem csoda, hogy 2024-ben elnyerte az Év balatoni háza díjat is.

Bartha Dorka

Szerk.: Hulesch Máté