építészet : környezet : innováció

Hételeje Bregenzben

Mi értelme ezután építészetről gondolkodni, beszélni; mi értelme tervezni? ‒ /"Szerencsére néhány álmatlan éjszaka meghozta a felejtés adományát."/
Tardos Tibor írása Bregenzről, Vorarlberg fővárosáról, ami Ausztria legnyugatibb pontja a Bodensee partján

Bregenz, Vorarlberg fővárosa, Ausztria legnyugatibb pontja a Bodensee partján fekszik, Budapesttől Münchenen át 870 km-re, az Alpokon keresztül 980-ra. A 27 ezer lakosú város, akár az egész tartomány, svájcias jómód jeleit mutatja. Lefulladt, porszitálta, elhervadt, pacsirtás kisvárosi létnek nyoma sincsen. Autópálya-, vasúti illetve hajózási csomópont; kicsi, de nyugat-európai belváros gyalogoszónával, fizetős parkolással, araszoló nemzetközi autó- és autóbusz-forgalommal, amely minden gyalogos és kerékpáros láttán megtorpan; helyi Rózsadomb és Svábhegy; óriási fedett/szabadtéri Festspielhaus ‒ és sok egyéb. Balra a porcukorral megszórt Svájcba, jobbra a zöld Bajorországba nyílik út és belátás.

Tirolon át érkezve a fazonra nyírt táj és a háziasult építészet meghitt egysége elandalítja az építészszemet, az építészszáj langyos kérődzésbe kezd. Bregenz belvárosa: vizuális áramütés. Hasábok, lamellamezők, meztelen üvegsíkok, nyílt fémrácsok, natúr beton, horganyzott és rozsdamentes acél; nem éppen gemütlich. ‒ Olvasmányainkból tudjuk, hogy Vorarlsbergben az építészeti fősodort a legnagyobb helyi építésziroda, a Baumschlager és Eberle (B&E) képviseli.

De ami előtt csikorogva fékezünk, és azonnal ‒ szabálytalanul ‒ a járdára ugratunk, az még innen is kirí. Homályos, elmosódott és elmosó, homogenitásában széthulló, tejüveg pikkelyekre tördelt vak hasáb: Peter Zumthor 1996-os Kunsthalléja (felvett neve: KUB). Teljesen főhelyen... mit is csinál? áll? vagy esik szét? És már tizenkét éve! ‒ Rögtön bele is rohannánk, ám a KUB kiállítóterem, tehát vasárnap este 6-tól kedd de. 10-ig nem látogatható. Hétfőn ezért kirándulunk.


Festspielhaus, Bregenz
KUB az utcáról
KUB a partról

Bejárjuk a tóra néző meredek-zöld bregenzi hegyoldal utcáit, ahol egymás hegyén-hátán állnak a tehetősek villái, itt-ott egy-két társasház. Hegyi pajták és itt-rekedt tiroli kastélykák között burjánzik az elemi geometria. A felújítás-bővítés sem kesztyűskezik: magastetős vakolathoz trapézlemez, titáncink, finforeszt, nyersbeton, alu-üveg ‒ hogyhogy az építési hatóság nem ír elő építészeti jelleget? Micsoda rendetlenség, kérem.


"Rózsadombi utcakép"
bregenzi fénykép esőben
felújítás, hozzátoldás

Az építési telek itt kicsi és drága, a belváros peremén vagyunk. A gazdagság éreztetéséhez ennyi elég; a higgadt, sokszor csupasz forma nem csuklik kényszeres cirkalomba, így ez a hegyi villaáradat inkább formateremtő, mint formabontó. Szerencsére a posztmodern itt nem hagyott mély nyomokat.


Tesar, 1992 - a tegnapelőtt
Pöff

A meredek gyepkertekben megannyi tapasztalt kertész, az udvarokban Aston Martin, Jaguár. Egy villa (Giselbrecht, 1996) terpeszbe áll, hogy vasbeton garázsa teljes tavi panorámát kapjon. Hejj, egy másik garázs és kifutója (ismeretlen művész szép kőburkolatos hasábja alatt) annyira szépen metsz a gyepbe...


Giselbrecht, 1996 - a gyöngéden átölelt garázs a tóra néz
Kőburkolatos villa, a lépcsőház vasbeton


Bregenz mögött-fölött Fluh ‒ egyutcányi erdeilak-sor, ötcsillagos kilátással Svájcra és a tóra. Helyi tehetősek hegyi menedéke, télen talán síparadicsom. Madárcsicsergés, hegykoszorú, csergedező közkutak. A falu első háza az út fölötti meredekbe befarolt hosszú skatulya (B&E); mint annyi társa, ez is harsányan visszafogott. De itt még a paplak is kocka. ‒ "Jé, itt még a mentőcsónak is Lacoste!"


Villa Burger, Fluh, Baumschlager und Eberle, 1994
Villa Burger, Fluh, Baumschlager und Eberle, 1994

Autóval negyedóra a 46 ezer lakosú Dornbirn. Az eszelősen zsúfolt belváros kissé elhamarkodottan nagyranőtt, a kábé száz buszjáraton felül most még valami rettentő nagyot építenek, minden lezárva (autópályaalagút? az itt nagy divat, vagy metró? annyira tán nem hülyék). Itt terpeszkedik a Martinshotel (B&E kombinált társasháza), bevásárlóközponti kontextusban. A különálló konferenciaterem a fa-lamella klímahomlokzattal burkolt csupaüveg dobozok elegáns és jó karban lévő példánya; a kis épület egyetlen formaeleme a bejárati akadálymentesítő lejtő; dicséretes mértékletesség. ‒ Sajnos, eddigre elfáradunk, nagy a meleg és a zsufi; azért a szomszédos toronyházban a nyolcadikon felkeressük a vai-t (Vorarlberger Arcitekturinstitut), és megvesszük a szokásos építészkalauzt (Architecture in Vorarlberg since 1980, KUB+vai+Hatje, 2003).


Illeszkedés a dornbirni főutcán
Dornbirn, Hotel Martinspark, Baumschlager und Eberle, 1995
Martinspark
Vasbeton a füvön - Dornbirn

Bregenz felé félúton megállunk Wolfurtban, a B&E falamellákba burkolt, függönyfalas bankfiók-lakóházánál. A kezeletlen falécek foltosan feketednek, itt-ott vetemednek; az elocsmányosulás iskolapéldája, ellentétel. Tán csak nem ócsítottak be teak helyett tölgyet, ejnye? ‒ A földszint élibe ragasztott háromrétegű üveg; az automata tolóajtó körül zavaros, nem-vorarlbergien felületes, már-már tákolt részletek. ‒ A szép fotók után csalódás.


Wolfurt, Baumsclager und Eberle, 1998
Az idő és a falamellák - BTV Wolfurt, Baumschlager und Eberle, 1998
Vorarlberg sem fenekig tejfel


A Bodensee körül édes kis-nagy villanyvonat jár, ennek bregenzi kikötői megállója a helyi intermodális izé. Ennek megfelelően fogták az apró, közismert, monarchiás állomásépületet, és csupasz vasbetonból, inoxból és üvegből hozzátoldottak egy szelvényezett hasábot, oszt‘ jónapot. ‒ Ez már kedden van, mert 10 előtt még éppen befér az állomás és a szomszédos nagy lakó- és irodaház megtekintése.


Vasút-, és hajóállomás, háromkaréjú társasház, körforgó, Bregenz
Aluljáró

A kis kirándulás erős építészeti benyomást hagy. Mintha mindenki vagy Baumschlager és Eberle volna, vagy az ő elődjük, követőjük. Avatott elemző nyilván könnyedén kategorizálná ezt a loggiásító, klímahomlokzatozó, előtétfalazó, szerelvényező, örömét a primér forma helyett a részletek kiművelésében kereső és találó építészeti ízt. Mi naivan annyit érzünk, hogy ez a modern racionális, elfogulatlan, megnyugtató és középosztálybeli; egyedében általános, tömegében mégis helyfüggő. A hely mindenesetre tömegesen fogadja be az egyedeit. Ehhez képest a kifinomult Tesar amúgy szerény házikója mint fájó fog áll ki a bregenzi hegyoldalból... Bocsánat.

És most jöjjön a KUB. ‒ A tegnapelőtti első találkozás megrendülése mára oda. Most kritikusak vagyunk. Körüljárjuk, benézegetünk az üveglapok mögé: ott a kosz, igen. A rozsdamentes körmök ápolatlanok. Két lépést hátrálunk. Kissé fáradt, kissé sápadt; talán gyengélkedik? ‒ Azért az tetszik, hogy bárhonnan rálátni: a hegyről, a város felől, a tópartról azonnal szembeötlik. Toronyházacska. Magas, ezért mindenfelől látszik; különleges, ezért azonnal felismered.


KUB sarok
KUB főhomlokzat
KUB, bepillantás
KUB, bepillantás

Tízig még igyunk meg egy kávét a KUB terén, a KUB kávézója előtt. Csak üljünk a fekete-fekvő hasáb-épület előtt; kávé és napsütés. Engedjük hatni a KUB-ot. Láss, ne csak nézz.


KUB Cafe

Finom, lassú, de szakadatlan folyamat: a titokzatos üvegkártyavár a szemünk láttára magasodik föl; testet ölt, telítődik, sugározni kezd. Nem a napfény teszi; nem is fény ez. Reggeli fürdő. Amit élettelen, idegen, avítt tompaságnak véltünk, most eloszlik, lehámlik. Meghitt, csendes, tömör ragyogás tűnik elő: egy épület megnyerő személyisége. A robbanásszerű első benyomás emlékére megnyugvás, bizalom rakódik. Jó itt ülni csendben.

 

Tíz órakor belépünk.

Áradnak a részletek: csupa egyforma, azonos részlet. Terazzo padló, beton fal, tejüveg homlokzat és álmennyezet, inox fogódzó. A megszokott értelmező strukturáltság, részlet-hierarchia helyett a tökélyig csupaszított minimum. Például a több száz négyzetméteres, dilatálatlan, tükörsima terrazzo padlók. Aztán: sehol egy képfüggesztő, egy reflektor.

A szintek érdekes hierarchiája. A pince vizuális ömlengésnek hat: van vagy hat megkülönböztethető dolog benne: gérben vágott üvegtéglafal, fekete dekorglett vécéfal, vizesblokk, beltéri ajtó nyitott egyedi tokban, direkt-indirekt függőlámpa, szék.

A földszinten ott a bejárat, a recepciós pult, egy szekrényfal, meg a függőlámpák, ez négy.

Az emeleteken pedig nincs semmi. Padló, fal, mennyezet. A lépcsőház és a lift ajtói ebben a környezetben szinte fájnak.


Pince, KUB
Földszint, körhintával - KUB
Gérbevágott üvegtégla, terrazzo - pince, KUB
pincelépcső - KUB
földszinti lift - KUB
Padló, fal, mennyezet az emeleten - KUB

Feletted a ferde tejüveg mennyezet, kétoldalt beton, alattad terrazzo, kezedben a rozsdamentes fogódzó. Mászol felfelé, a perspektíva metrómozgólépcsős. Fel kell menni, a ferde cső végében látható mennyezet lassan táruljon, végül érkezz meg, és nézz körül. Ennyi a program. Vágj át a téren, nyiss be egy ajtón, és kezdd elölről. És megint, és megint. Akár a végtelenségig nyúlhatna az emeletek sora. Nem rafináltan minimalista, hanem a valóban minimum. Három vasbeton falpillér, egy lépcsőház, egy lift. Sehol egy kitüntetett pont. Miért nem unatkozunk mégsem? Mi érint meg benne, és bennünk mit?

Csak tippelhetek.

A magabiztos tudatossága. Minden funkció a helyén, és ‒ a pincét kivéve ‒ kemény kézzel szétválasztva, két épületté is. A világítás, fűtés és szellőzés vasbetonba és álmennyezet fölé rejtve. A kiállítási installáció nem látszik, vagy nincs is. A ruhatár, az árubemutatás, a főbejárat, a kijáratjelzők, a fogódzók, ajtók, tokok ‒ minden magától értetődő, egyszerű és mégis egyedi.

A tiszta szerkezete. Három vasbeton falpillér tart öt függönyfalba burkolt konzolozó födémet. A náluk szélesebb mélypince peremén ül az üveg klímahomlokzat önálló acélváza. Az épület egy szintnyit a földbe van nyomva: az első pinceszinttől függönyfalas. Ez nem angolakna: belülről a földszint és a pince között nincsen határvonal, a (csak itt függönyfalas, másutt zárt) lépcsőn lefelé fokozatosan kopik el a nappali fény.

A pontos egyszerűsége. Két szint között 3 x 13 = 39 fellépés, a pincébe 2 x 13 = 26 lelépés. Az alaprajzot az álmennyezet tejüveg lapjai 16 x 16 négyzetre osztják, és ez az osztás vetül ki a négy, a bejáratok kecses algútjaitól eltekintve azonos homlokzatra is: ezek 10 sorban 18‒18 tejüveg lapból állnak. A pincében és a földszinten nincsen álmennyezet, viszont körben ott a tejüveg függönyfal. Az emeleteken tejüveg álmennyezet van, körben pedig betonfal. A függönyfal itt az álmennyezet fölötti terekbe enged fényt.

A teljessége. Néhány elemből áll, de azok tökéletesek. Sehol egy hajszálrepedés, esetlegesség, hiba. Vagy van és tökéletes, vagy nincsen ‒ ilyen egyszerű.

Az az érzésünk támad, és mélyül el, hogy ez a kegyetlenül összpontosított és maradéktalanul ki- és befejezett mű mintha egyetlen emberből, Peter Zumthorból fakadna. Az ő bölcsességéből. Ez egyszer nem kell humor, önirónia, szkepszis; a tökély érintése lefegyverzi még a dacra csábító kisebbrendűségi érzésünket is; köznyelven szólva: paff vagyunk. Exhibicionizmus helyett mélység, őszinteség, tudás nyilatkozik meg; ez ritka pillanat.

Kilépünk, visszatekintünk. Most már elfogadjuk a kép szerint szegényes, esendő külsőt. A kosz a levegő része, és a levegőnek most már része ez a pikkelyfedés is ‒ hát ezért ül be a kosz ide-oda. De az esőmosta felszín patinásan tiszta.

Mikor távozunk, mások akkor érkeznek. Vajon őnekik mit mond, mit tükröz vissza ez a szigorú tisztaság? És vajon tíz év, húsz, harminc év múlva mit? Mert ez a ház maradandó, még csak az ifjúkorát éli. Semlegessége egyben időtlenség. Milyen kézenfekvő, hogy így legyen!

Borges elbeszéli, hogy egyszer belenézett az Alefbe, amelyben az egész világ látszik. A tudatát betöltötte a látvány és a látvány teljessége. "/Végtelen csodálat hatott át, végtelen irgalom."/ Rögtön ezután elfogta a szorongás. "/Az utcán (...) minden arc ismerősnek tűnt. Rádöbbentem, hogy nincs többé semmi, ami meglephetne; hogy ettől az élménytől már sosem szabadulhatok."/

Bennünket, hazafelé tartva, hasonló kétség fog el. Mi értelme ezután építészetről gondolkodni, beszélni; mi értelme tervezni? ‒ /"Szerencsére néhány álmatlan éjszaka meghozta a felejtés adományát."/

A közpénzen, a választott hatóságok döntése nyomán megépült KUB a város, a tartomány, az ország egyik fő attrakciója. Ez a nem-ház! amelyről, amíg meg nem épült, a laikus csak annyit tudhatott, hogy más lesz, mint a megszokott; hogy biztosan nem lesz Szép Ház. A laikus itt sem ért az építészethez; ahhoz itt is csak az építész ért. És mégis: belevágtak, kifizettek rá 285 millió schillinget, és végigcsinálták. Nem futamodtak meg előle, mint egy Lepkeház, egy Nemzeti Színház, egy Dísz tér elől mások.

Emeljük meg a kalapunkat mélyen a bregenzi, a vorarlbergi, az osztrák polgárok előtt. Helyettünk is nekik van igazuk.

Tardos Tibor

4 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »