építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Kedves Mihály!

Vargha Mihály, az epiteszforum.hu alapító főszerkesztője öt éve nincs már közöttünk. Zöldi Anna építészeti publicistát kértük fel, hogy írjon Mihály emlékére egy rövid szöveget. A véletlen egybeesések furcsa láncolata miatt a tudósító személyes története összekapcsolódott az Artifex Kiadó által szervezett Építészkongresszussal, és így lett ebből most egy rendhagyó megemlékezés: Mihálynak címzett beszámoló az elmúlt öt év építészeti ügyeinek alakulásáról.

Kedves Mihály!

Majdnem napra pontosan öt éve hagytál itt minket, illő és ideje, hogy beszámoljunk arról, ami azóta történt. Ha van hely és dimenzió, ahonnan a földi küszködés szemmel tartható, akkor úgyis figyelsz minket - fogadd szeretettel és elnézéssel e sorokat.


Mőcsényi Mihályt (balról) köszönti Vargha Mihály (jobbról) 2009-ben, a Média Építészeti Díján a Trafóban

Talán nem érted, miért én írom ezt az emlékezést, hiszen sokan sokkal jobban és közelebbről ismertek. A mi szakmai kapcsolatunk épphogy elkezdődött, én persze ismertelek, te akkor ismerkedtél velem. Kezdőként ájult megtiszteltetéssel fogadtam, hogy az építészfórumba írhatok, lakberendezési magazinokban megjelent írások után fel sem merült bennem, hogy lehet véleményem a nagybetűs építészetről. Te bátorítottál, lehetőséget adtál, hogy az És-ben próbálkozzam, ahonnan a jószemű szerkesztő sértődötten üzente: felejtsem el az írást örökre, olyan tehetségtelen vagyok. Te azonban bizalmat szavaztál, és delegáltál az éves nagyszabású nemzetközi építészkongresszusra, ahová addig sosem volt módom eljutni – Nálad jobban senki sem tudja, mennyire kifizetődő az igényes szakmai újságírás. Már akkor sem zsenge korom ellenére kislányos izgalommal fogadtam, hogy bekerültem a „Szakmába”, hogy személyesen bátorítasz és szóba állsz velem – ez azoknak, akik téged jól ismertek, nyilván furcsa lehet.


Építészkongresszus 2015 - kép: Artifex Kiadó

Ez a 2010 kora tavaszi kongresszus volt az utolsó alkalom, ahol a szakma Veled találkozhatott. Két nappal később már csak a fejünket kapkodtuk a körtelefonok nyomán… A mi épp csak megkezdődött szakmai párbeszédünk megszakadt, számomra azonban éppen ez adott lökést, hogy bizonytalanságomat leküzdve folytatni akarjam, ami abba maradt.

Szerencsés, akinek az élete és a hivatása nem válik szét, aki teljes lelkével jelen lehet abban, amit naphosszat csinálni kénytelen. Te a szerencsések közé tartoztál, de valójában ez nem is szerencse, inkább úgy mondanám: ez a lét egyetlen elviselhető formája – iskolázottságtól és képzettségtől függetlenül. Eggyé válni a feladattal – ennél teljesebb örömöt átélni lehetetlen, mindegy hogy a feladat egy jó kolbászos rántotta, egy szeretett lény gondozása, vagy épp a nagybetűs Építészet.


Építészkongresszus 2015 - kép: Artifex Kiadó

Te az építészetet sosem tekintetted önmagáért való játéknak, műnek, vagy alkotásnak. Nem a Mű érdekelt elsősorban, hanem a Világ, ami a műben tükröződik. Kivártad az esedékes építészeti seregszemlét, és csak utána mondtál búcsút a világnak. Azóta a „nemzetközi helyzet fokozódott”, ez a teremtés misztériumával bíró, mégis anyagiaktól béklyózott hivatás most sokszorosan megsínyli a világ vergődését. Régóta tudjuk, mégse okulunk belőle: nem szolgálhatsz egyszerre Istennek és a Mammonnak.
Az idei építészkongresszus mottója közvetve épp erre rímelt: „l’architecture pour l’architecture” – vajon hol a helye az építészetnek a társadalomban. Mióta nem vagy velünk, már ötödik alkalommal gyűltek össze tavasz első hétvégéjén az építészek, hogy önmagukat és a szakmát a nagyvilág palettáján elhelyezzék.

Pusztán a helyszínek számba vétele is sokatmondó, az évről évre változótematika pedig nem csak az építészetről rajzol képet, hanem arról is merre tart a világ. 2010-ben „nagy építészet kontra jó építészet” mottóval zajlottak az előadások, klasszikus helyszínen, dőzsölős fogadás helyett szerény szendvicsekkel. A válság árnya már belengte az Ybl palotát, a hallgatóság emlékezetében mégis az erős individuális gesztusok hagytak nyomot - Edouard François piros cipője, függőleges növényfalai.1 Az extrémitás és a visszafogottság párbajában egyértelműen az előbbi állt nyerésre. A következő évben újonnan átadott hazai építészeti alkotás adott helyszínt a „Víz és Építészet” hívószóval megtartott találkozónak, a hajdani bölcsészkar felújított épülete, a Piarista Gimnázium által visszafoglalt hatalmas tömb közepébe illesztett archaikus látszóbeton koporsó.


Építészkongresszus 2015 - kép: Artifex Kiadó

Az utóbbi évek egyik legsikerültebb és legelemibb erejű formai képződménye – minőségi kortárs építészet, szerényen elrejtve egy komoly anyagi áldozatok árán, a klasszikus elvek maximális betartásával felújított klasszikus épületben, amely a piarista közösség kicsiny létszáma folytán messze nem ideális kihasználtságú. Az egyházi iskola rentábilis működtetését a felső szinteken kialakított luxus-bérirodák biztosítják, a Budapest kulturális térképén ikonnak számító Egyetemi Színpad pedig visszavedlett kápolnává – igaz, kétségtelenül magas építészeti minőségben. Biztos lett volna ehhez egy-két szavad… Addigra már nyilvánvalóvá vált, hogy valami megbillent a globális gazdaságban, az előadások azonban erre még nemigen reflektáltak – hatásos munkákat láttunk, és csak egyetlen esetben – talán nem véletlenül női építészek részéről2 - merült fel az építészet szociális felelősségének kérdése. Talán nem veszed szerénytelenségnek, ha saját írásaimra hivatkozom – egyetlen esetet kivéve, amikor személyes okokból nem tudtam jelen lenni, a Te indító gesztusod jóvoltából évről évre szorgalmasan dokumentáltam az azonos minőségben jelentkező seregszemlét.

2012-ben már a VÁLSÁG mocsarában ültünk nyakig, a Balassi Intézet előadója mégis megtelt, a csekélynek nem nevezhető belépődíj ellenére is – ahogy azelőtt és azóta is mindig, ami kétségkívül az esemény rangját és színvonalát minősíti. Ezúttal a tematika már teljes mellszélességgel kiállt a „less is all – we have no more” elve mellett, a meghívottak bombasztikus gesztusok helyett formai, gondolati egyszerűséggel lepték meg a hallgatóságot.4 Finn templomok redukált, tiszta formáitól5 a söröskupakból, hikori dióból és vágóhídi csontokból összerótt kunyhókig6 terjedt a fenntartható egyszerűség apoteózisa. Az esztétikai és gondolati tisztaságot ezúttal magyar munkák is képviselték7, ebben a szegmensben már egyértelműen versenyképesek vagyunk. A modern hagyományokat idéző helyszín egyszerre vallott a korszak témába vágó esztétikájáról, és arról, hogy abban az évben már szó sem lehetett újonnan átadott, nagy jelentőségű épületről – lévén, hogy ilyesmi nemigen fordult elő akkoriban.


Építészkongresszus 2015 - kép: Artifex Kiadó

2013-ban a rendezvény immár tizedik születésnapját ünnepelte a BME új épületeinek egyikében. A magát kezdetben anyaginak álcázó válság ekkorra már valós arcát mutatta – Téged biztos nem lepett volna meg, hogy mély identitásválság söpört végig a glóbuszon. Mi más lehetett volna tehát az aktuális építészeti konferencia címe, mint: Építészet és Identitás. Na igen, a jó öreg identitás, remek gumicsont a fogát hullató értelmiségnek. Ezúttal Ausztráliától Dél-Afrikáig terjedt a mezőny, hazai és Közép-Európai résztvevőkkel megspékelve.8 De bárhonnan jöttek is, az építészetben kifejeződő identitás tartalmát keresve az előadók óhatatlanul az építés ősi gyakorlatához jutottak el – mind technikai, mind társadalmi vonatkozásban. A közösségi építészet azóta már szinte közhely, bár sajnos még mindig nem élő, általános gyakorlat, legalábbis mifelénk. Pedig ha valami, hát ez tetszene neked.

2014 már annál kevésbé tetszett volna, és ezúttal nem a szakmai eseményekre gondolok. Ami utána jött, még kevésbé – ha csak kifejezetten az építészet rovásra elkövetett gaztetteket vesszük is számba. A súlyos megélhetési gondokkal küszködő szakma választhatott: éhen hal, vagy teljesíti a hatalom olykor abszurd óhajait. Az üres monitort bámuló építészre az vesse az első követ, aki nem tervez adandó alkalommal stadiont, mammut-csontvázra hajazó kiállítási pavilont vagy múzeumot – pláne ha ehhez meggyőző ideológiát is tud magának társítani. Pedig még a csoda is megtörtént, méghozzá épp Milánóban – az eddigre elemeire hullott szakma egységesen emelte fel szavát a minősíthetetlen színvonlú, magát építészetnek hazudó torzszülött ellen – mindhiába. Ahogy az errefelé megszokott, az egységesnek induló tiltakozás ideológiai vitákba torkollott, és csendben elvérzett a hatalom ellentmondást nem tűrő ostobaságán. A hatalom pedig épít ezerrel, ez ahogy mindig és mindenütt lenni szokott – csak csendben rombol, és olyankor is úgy tesz, mintha nem is. Néha az épületek évekig üresen állnak, például az a bálna, amelyik a Dunaparton kapkod levegőért, és ahol a 2014-es építészeti kongresszust a Városligetbe tervezett Múzeumnegyed - a szakmát időtlen idők óta leginkább megosztó gigaprojekt - témakörének szentelték. Szellemi gyermeked, az Építészfórum kiáll a projekt visszásságait kritizálók mellett, és ellenzi a város valóban rekonstrukcióra szoruló zöldterületének ilyetén kisajátítását. Még semmi nem dőlt el, de talán nem lep meg, hogy a döntésben az utolsó szempont az ésszerű urbanisztika. Mégis, míg 2014-ben még a beruházás indokoltságát támogató előadások voltak többségben, addig 2015-ben, a holland-magyar barátság jegyében lezajlott kongresszus váratlan meglepetéssel indult. A hollandok praktikus népek, osztanak, szoroznak és döntenek.


Építészkongresszus 2015 - kép: Artifex Kiadó

 

A budapesti viszonyokat jól ismerő Erick van Egeraat a választási év építészeti aduászának számító, csodásan felújított Várbazárban kerek perec kijelentette, hogy a múzeum projekt úgy, ahogy van, hülyeség. Állítását számokkal is igazolta – engem meggyőzött az a grafikon, ahol csupán a belváros 1 km-es sugarú körzetében, kihasználatlan épületekben sikeresen elhelyezte a múzeumoknak szánt négyzetméterek 90%-át. A Ligetig terjedő körben pedig ennek sokszorosát – innentől miről beszélünk? A múzeumokról például semmiképp - a konferencia többi előadója inkább rólunk beszélt - élvezetes és tanulságos volt hallgatni, hogyan látnak minket a messziről jött emberek – akik persze azt mondanak, amit akarnak. De képzeld, az ő tükrükből olyan kép nézett velünk szembe, amit minden belső keserűség ellenére nem kell szégyellnünk.

Rajta vagyunk a térképen, pici pont Európában, kétségtelenül. Ehhez a kicsinységhez lenne jó már végre felnőni, ahogy tették körülöttünk sokan, kicsi, de öntudatos népek. Az elmúlt öt év mérlege tehát a nagy egész szemszögéből nézve – és az én idealista olvasatomban – nem negatív. Vannak aggasztó jelenségek, de egyvalami biztos, és ezt Te pont olyan jól tudtad, mint sokan, akik egyelőre ideátról szemléljük a zavaros világot: a szuverén, gondolkodó embert semmilyen hatalom nem kényszerítheti a gondolkodás feladására. Ha ez a közösség alkotó erejével és mértéktartó önkorlátozásával párosul, előfordulhat, hogy a komp kiköt Európa partjainál.

Európaiság és igényesség az, amit ránk hagytál, és amit én folytatni szeretnék, ha már épp a születésnapomon jutott eszedbe távozni a világból. Erőm és képességeim szerint ehhez szeretnék felnőni, és hozzád hasonlóan átadni a fiataloknak azt, mit magamban összegyűjtöttem – hátha előttem is hirtelen nyitják ki az ajtót. Hiányzol, Mihály, hiányzik a világból a kétkedő bölcsesség, és hiányzik a szakmából a Mester-Tanítvány kapcsolat. Ha az idő nem is engedte meg, hogy személyes munka-kapcsolatban tanulhassak Tőled, szellemi értelemben a tanítványodnak érzem magam. Meggyőződésem, hogy a kultúra emlékezetét nem az anyag, sokkal inkább a szellem őrzi. Ha létezik az anyagi világon túli szellemvilág, arra kérlek, drukkolj nekünk…

Zöldi Anna

 


jegyzetek:

1 Nagy építészek kontra nagy építészet - http://epiteszforum.hu/nagy-epiteszek-kontra-nagy-epiteszet

2 Jenni Reuter, Saija Hollmén, Helena Sandman

http://epiteszforum.hu/szep-uj-vilag-viz-es-epiteszet-nemzetkozi-epiteszkongresszus-2011

http://revizoronline.com/hu/cikk/3929/egyszeruseg-az-epiteszetben-nemzetkozi-epiteszkongresszus-balassi-intezet/?label_id=736&first=0

5 Anu Puustinen

6 Dan Phillips

7 Vincze László DLA, Gunther Zsolt – John Pawson

http://epiteszforum.hu/szereny-velemenyek-10-epiteszkongresszus

 

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »