Kerámiák között úszó lakó-dobozok - Vendégház a Zsolnay Negyedben

A Míves Negyed épület-szövedékében, az egykor festő- és öntőműhelyeknek helyet adó E17-19-es szárnyakban vendég-szállásokat, valamint kiállító-, és rendezvénytereket alakítottak ki Baranyi-Csaba Katalin, Helfrich Gábor és Konrád Péter tervei alapján. Az építészek számára a legnagyobb kihívást az egykori kerámia mintafelületek megtartása jelentette, az újjászületett belső udvar pedig a Látványmanufaktúra látogatói útvonalának végpontjaként kínál helyet a pihenésre, elvonulásra.

1882-ben kezdték építeni a gyár - akkor legmagasabb - 3 szintes, egytraktusos épületét, a festőműhelyt, Giovanni Butti építész tervei nyomán. 1884-ben készült el az E17-es épület, életre híva a második zárt kertet. Az emeleti szinten festőműhelyek, formázók, a földszinten öntőműhelyek, gipszesek helyezkedtek el. Az 1952-es korszerűsítési munkálatokig változatlan formában és funkcióval üzemelt az épület. Az ekkor elvégzett statikai megerősítések nem változtattak az épület megjelenésén.

A 2008-ban kiírt építészeti tervpályázaton győztes pályamű az épületegyüttes nyugati szárnyában rezidens-szállások, míg a keleti szárnyban a Zsolnay Design Központ elhelyezésére tett javaslatot. A központ elhelyezésénél fontos szerepet játszott az épületszárny első emeletén található, a Tizenkét Apostolt ábrázoló kerámia kép, valamint a Kék Szoba megőrzésének szándéka - ide kiállító terek kerültek -, valamint az, hogy a design központ a frissen végzett kerámia szakos hallgatók bázisává válhatna, amely a Zsolnay Manufaktúrával való kölcsönös és termékeny munkakapcsolat megteremtését is magában hordozza.E kkor az épület nyugati szárnyában még a gyár adminisztratív részlege üzemelt, a keleti szárnyban pedig - az Apostolos teret is érintve - a gyár látogatói útvonala, az eozinfestőkkel, formázókkal.

A legbonyolultabbnak a lakóterek elhelyezése tűnt a keskeny traktusú, ablakközökkel sűrűn tagolt, kerámia felületekkel díszített épületszárnyakban. Az elhelyezni kívánt szállások tervezésekor úgy tűnt, a közlekedő terek kiiktatásával megoldható, hogy az egy-egy fő számára kialakított lakóegységek ne simuljanak rá a homlokzatokra. Ezért az épületegység két sarokpontjába lépcsőházak kerültek, amelyekből szintenként két-két lakás közelíthető meg. A tervezők a szállások belső tereiben a kerámia felületek megóvásának érdekében blokkos, bútorként megjelenő elemként képzelték el a konyha-fürdő-gardrób funkciókat.

A gyár történetében - a világ számos pontjáról érkező megrendelések nyomán - a gyártástechnológia fejlesztésére számtalan mintadarab készült, amelyek több helyütt  fellelhetőek az épületben - a  helyiségek belső falain kisebb-nagyobb felületen kerámiadíszek, burkolt falmezők formájában. Ezek megtartása fontos szempont volt, ám láttatásuk csak akkor volt lehetséges, ha szállások valamennyi kiszolgáló funkcióját a helyiségek közepén úszó dobozba integráljuk. Összesen 11 ilyen lakóegységet kapott helyet, három szinten. És bár a rendezőelv azonos volt, minden szállás más és más többlettel bír, amelyet a háztól kaptak, ami a 19. század végén nem erre a funkcióra épült.

A keleti épületszárnyban elhelyezett kiállító-, és rendezvényterek az E16-E18 jelű épületben kialakított mintaüzemmel együtt értelmezhetőek. Az emeleti műterem hosszanti tere - ahol ma a Rózsaszín kiállítás látogatható, illetve az Apostolos terem - ami az eredeti szándéktól némiképp eltérve rendezvényteremként üzemel - a gyár történetét és működését bemutató útvonalba illeszkedik, amely a zárt épülettömegek között mélyen megbújó belső kertre fut ki.

Az E17-es épület udvarába átjáró vezet át, mely szintén burkolt felületű. Ebben az udvarban kapcsolódnak össze a különböző épületek járószintjei, rámpa segítségével. Az E19-es épület által közrezárt, dús növényzetű, kerámia tárgyakkal teleszórt „gondolkodó" udvarba szintén egy átjáró vezet, először az E17-es udvarral azonos szinten lévő teraszra, majd a teraszról lépcsővel az udvarba.

Az egykor elvadult belső udvar páratlan klímája nem volt visszaépíthető. A növényekkel végtelenül átszőtt, derengő udvar, az „elhagyott" kerámiákkal olyan közeg volt, amelynek romantikája egyszerre volt lenyűgöző és elkeserítő. Az újonnan kialakított funkciók találkozása ebben a kertben egy érdekes kísérlet, amelyet a használók fognak megtölteni gondolatokkal. A kiállító- és rendezvényterek a belső kerttel képezik a Míves Negyeden keresztül vezető, belső udvarokat átszelő, számos publikus funkciót felvonultató útvonal végállomását.  

Baranyi-Csaba Kata, Helfrich Gábor, Konrád Péter