építészet : környezet : innováció

Kettős vakolás - Terek, szövegterek

Bemutatjuk Bazsányi Sándor és Wesselényi-Garay Andor Kettős vakolás - Terek, szövegterek című kötetét, amely a közelmúltban jelent meg a Kalligram gondozásában.

Megjelent Bazsányi Sándor és Wesselényi-Garay Andor Kettős vakolás - Terek, szövegterek című kötete a Kalligram gondozásában. A könyvet György Péter (ELTE BTK, Művészetelméleti és médiakutatási Intézet) mutatja be 2013 szeptember 19-én 19:00 órai kezdettel a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A bemutatót követő beszélgetést Mészáros Sándor (Kalligram) vezeti. A beszélgetésen részt vesznek: Bazsányi Sándor, György Péter és Wesselényi-Garay Andor.

I. A szerzők
Bazsányi
 Sándor (1969) irodalomkritikus
Munkahelye: Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara, Esztétika Tanszék
Korábbi könyvei:
A szájalás szomorúsága, Budapest, JAK-Kijárat, 2000.
„Álnokul költött fabulák". Tanulmányok az esztétikai tudat formálódásának magyarországi előtörténetéhez, Piliscsaba,  PPKE BTK, 2001.
„Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek…". Változatok a retorikára, Budapest, Kijárat, 2003.
„Fehéret, feketét, tarkát…". Változatok az iróniára, Pozsony, Kalligram, 2009.
„...testének temploma...". Erotika, irónia és narráció Nádas Péter prózájában, Miskolc, Műút-könyvek, 2010.

Wesselényi-Garay Andor (1969) építészetteoretikus
Munkahelye: Nyugat-magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar, Alkalmazott Művészeti Intézet.
Közel háromszáz építészeti tárgyú cikk, esszé, kritika és tanulmány szerzője, amelyek az Atrium, az Alaprajz, a régi-új Magyar Építőművészet és a Metszet című folyóiratokban, továbbá blogjában, a WérGidÁban jelentek meg.
2009-ben a MODEM-ben rendezett, A mindenség modellje című kiállítás, 2010-ben pedig Ferencz Marcellel a 12. Nemzetközi Építészeti Kiállítás – la Biennale di Venezia – alkalmával a Magyar Pavilonba tervezett installáció kurátora.  

II. A kötet
A kötet szerzői a közelmúlt magyar szépirodalmából vett művek elemzéseivel járják körül irodalom és építészet ősrégi párhuzamát, mégpedig kettős vakolással: először az irodalmár vizsgálja az épített tér ábrázolásának adott szövegnyomát az irodalomértés felől, majd az építész a saját szakmája felől, miközben jegyzeteket is fűznek egymás gondolataihoz. A tárgyalt alkotások széles tematikus és műfaji skálán helyezkednek el, Mészöly Miklós Filmjétől Térey János Drezda februárban című versciklusáig.


III. Idézet a szerzőktől
Bazsányi Sándor:

"Jókorának bizonyul időnként a csábítás, hogy a nyelv mágikus ereje révén, vagyishogy e mágikus erőt valamely stiláris, netán ideologikus vágy vitorlájába fogva, ragyogó párhuzamokat, már-már azonosságokat lássunk olyan dolgok között, amelyeknek szemmel láthatóan nincs közvetlen kapcsolatuk egymással. Még ha számos közvetett kapcsolat áll is fenn közöttük – mind a hagyományban, mind a hétköznapok tapasztalatában.
Nos, irodalom és építészet ősrégi párhuzama éppen ilyen ügy volna. Hiszen legalább a Krisztus előtti első században élt Vitruvius
óta szokás beszélni a horatiusi „ut pictura poesis” gondolat építészeti meghosszabbításáról, vagyis arról, hogy egy-egy nyelvi, azon belül szépirodalmi alkotás minősége már-már a valóságos épületek tartós és tetszetős szerkezetéhez mérhető. Lévén nem csupán kőből vagy káromkodásból lehet katedrálist építeni, hanem retorikai-poétikai alakzatokból vagy elbeszéléstechnikai fogásokból is. Netán olyan épületleírásokból, amelyek nem szűkölködnek bizonyos költői szépségekben vagy elbeszélői furfangokban."

Wesselényi-Garay Andor:

"Egy irodalmár és egy építész találkozását bizonyára meghatározza némi kölcsönös áhítat. Ha én lennék az irodalmár, bizonyára Urfi Péter már-már legendás Nádas-kritikájával bíztatnám építész kollégámat. A másik oldal nevében Erdély Miklós egyik memoár-részletét ajánlanám talán kissé rettegve érdeklődő barátomnak:
Egyszer, kb. a hatvanas évek elején [Kondor Béla] azzal lepett meg, hogy legyek szíves, adjam elő neki, mivel nekem építészmérnöki diplomám van, az egész építészetet. És akkor ezt elég rendszeresen csináltuk, egy héten egyszer vagy kétszer beültünk valami kocsmába, és mindent, épületszerkezetet, építéstörténetet, ami eszembe jutott, mindent elmondtam neki, ő rendesen jegyzetelt, és megtanulta. Vissza is kérdeztem. És akkor rájöttem, tartott ez két-három hónapig, hogy már mindent elmondtam, a jegyzeteimet, a levezetéseket, négy évig jártam a Műegyetemre, kollokváltam, minden, és már nincs több, amit elmondhatnék neki, amit én tudtam, azt ő is tudja. És megértette, le is rajzolta gyönyörűen. És akkor rájöttem, hogy micsoda szomorú dolog ez, hogy tulajdonképpen milyen keveset tanultam, egy értelmes embernek három hónap alatt meg lehet az egész építészetet tanítani.

 

vélemény írásához jelentkezzen be »