Kisdörgicsén szép csendben tető alá került egy középkori templomrom

Dörgicse területén valaha több középkori település feküdt és kevés község mondhatja el magáról, hogy éppen emiatt három középkori eredetű templomromja is megmaradt napjainkig. Azért ez nem mindennapi, és talán ez is az oka annak, hogy bátrak voltak az egyiket a műemlékvédelem viharos diskurzusai közepette ilyen módon megmenteni.

„…ahol templomok rogynak térdre, ott térdre rogy maga a nép is. Ritkul, fogyatkozik." Csoóri Sándor

Ezzel az idézettel indít a rekonstrukció koncepcióját felvonultató tabló. A területen hajdan három település állt, három középkori templomának romja pedig megőrződött az utókor számára. Kisdörgicse romja egy kicsi, egyhajós, pár résablakkal büszkélkedő műemlék, amelynek csak a déli oldala állt viszonylag magasan, a többi része pedig térdig érő rom maradt csupán.

Kisdörgicsén a Bogát-Radvány nemzetség birtoka terült el valaha, és itt épült fel a Szent Györgynek szentelt egyszerű plébániatemploma is a 12-13. században. A török hódoltság alatt az Árpád-kori falu elhagyatottá vált, az újkortól kezdve pedig fokozatosan néptelenedett el a templom környezete is. A 1960-as években Éri István és Koppány Tibor biztosította a maradványokat.

Ugyan a NÖF (Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.) az új építési törvényben felbukkanó kastély-ügyek miatt, illetve a leépítések okán tűnt fel mostanában a sajtóban, azért történnek az égisze alatt szép dolgok is még: Garaguly Kinga a műemlékes tervezés egyik leginkább figyelemreméltó alakja, akinek többek között a dégi Festetics-kastély csodás felújítását is köszönhetjük. Az ő tervei alapján ennek a kis templomnak a hajdani sziluettjét és lelkét teljesen újjáépítették – oly módon, hogy arra mind a rekonstrukciók ellenzői, mind támogatói elégedetten nézhetnek.

A romok állapota napról napra romlott, a kapilláris nedvesség és a fagy azonban ezt a folyamatot az utóbbi pár évben drasztikusan felgyorsította. Bár a legnagyobb probléma ez volt, méltatlan állapotokat teremtett az is, hogy a rom környezete elvadult, a látogatók pedig a kiomlott szentélyfalon keresztül léptek be a megmaradt falak közé, azon belül is az oltárkő maradványaira.

A terület azért is olyan különleges, mert bár Dörgicse három középkori romja unikális, tágabb értelemben véve a környéken összesen öt templomrom is sűrűsödik. A magyar középkor épített állománya hazánknak egy olyan hiánya, amely történelmünk legdicsőbb korszakát burkolja homályba bizonyos szempontból. Ez a terület a török hódoltság pusztítása után teljesen elnéptelenedett, ami azt jelenti, hogy későbbi átépítések, városátalakulások nem történtek. Ez a  terület még a középkori állapotáról tanúskodik, a kisdörgicsei romok körül látható buckák pedig konkrétan a régi falu középkori házainak nyomait rejtik.

A környék szelleme tehát őriz valamit eredetiségéből, mégis az elhagyatottság, a gondozatlanság és ráadásul a helyszíni kutatás hiánya uralkodott rajta, szakrális méltóságának megtépázása pedig szintén tarthatatlan állapot volt.

„Egy ilyen mértékben elpusztult rom, a leomlott falaival, a rendezetlen omladékokkal a szokásos műemlék, szakrális emlékeknél tapasztalható tiszteletet sem tudja előidézni, melynek eredményeképpen gyorsult fel az amortizáció" – olvasható a műszaki leírás egyik fejezetéből.

Egy fennmaradt 19. századi képen látni lehetett, hogy még egészen magasan állt a keleti oromfal egy ideig, és a szentély félkupolájának csorbázata is kivehető volt. Az eredeti tömeg ennek és a később megmaradt falak alapján kiszerkeszthetőnek bizonyult. A falmagasság tudatában a tetőhajlásszög szerkesztését is el tudta végezni Garaguly Kinga, az azonos porozitású anyaggal történt kiegészítéssel pedig egy méltó és autentikus rekonstrukció történt, amely a három rom közül egy érdekes kísérletnek is tekinthető a látogatók középkorról történő tanulása céljából. Csak azt építették vissza, amiről biztos volt a tudás és hitelesnek mondható, hipotetikus lépések tehát nem történtek.

Az 1960-as évekbeli felújítás még azt a műemlékes elvet követte, mely a torzót egy építészettörténeti műtárgyként konzerválta a szemlélőnek, itt azonban egy új filozófia bontakozik ki: a tervező célja egyrészt az enyészettől történő megóvás volt, valamint az a szemlélet, hogy műtárgy helyett működő, a múltat (és az építészettörténeti műtárgyat) egyúttal konzerváló szakrális épület emlékeztessen a középkori múltra.

Ahogy Garaguly Kinga még kiemelte, az is szempont volt, hogy egy olyan emlékről volt szó, mely a korszakban nem a kiemelkedő kvalitású templomok sorát gyarapította. Míg a másik két templom Dörgicsén különlegesebb, előkelőbb megrendelői reprezentativitásról tanúskodik, addig a kisdörgicsei a korszak tipikus, egyszerű típusa volt, amely tulajdonképpen az „építészettörténeti ékkövek között jelenti a maltert". Pontosan ezek azok a példák, amelyek a legkorábban pusztultak el vagy alakították őket át, tehát alig van képünk róluk, holott a leginkább meghatározó épületei voltak az adott időszaknak. A kisdörgicsei projekt erre az építészeti és szakrális miliőre emlékezteti a nézőt, és tanít minket élményszerű módon a középkorról.

Pleskovics Viola

Felelős tervező: Garaguly Kinga
Művészettörténész kutató: dr. Bozóki Lajos
Restaurátor: Szentirmai Boglárka
Építész munkatárs: Vitályos Ágnes, Szentirmai Boglárka, Lénárd Márton
Tartószerkezeti tervező: Olosz Emese
Tájépítész: Gerákné Árvai Zsuzsa
Grafika: Németh Balázs
Projektmenedzser: Kincses Zoltán
Műszaki ellenőr: Híz Hubert
Műszaki menedzser: Séllei Zsuzsanna
Kivitelezés: Horváth Zsombor