Pályázatok

Kós Károly-díj — felhívás jelölésre

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Kós Károly-díj — felhívás jelölésre
Pályázatok

Kós Károly-díj — felhívás jelölésre

2009.08.04. 05:30

Kós Károly-díjra a javaslatok benyújtásának, illetve postai feladásának határideje 2009. október 16.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium hirdetménye a 2009. évi Kós Károly-díjak adományozásáról.

A miniszteri rendelettel szabályozott Kós Károly-díj a települési értékvédelem, környezetszépítés, valamint építészeti hagyományápolás területén végzett kiemelkedő, eredményes – egyéni vagy csoportos – munkáért adható adható miniszteri kitüntetés. Évente három személynek adható egyéni, és három szervezetnek vagy csoportnak adható közösségi Kós Károly-díj.

A díjjal emlékplakett, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár.

Az egyéni díjat ugyanaz a személy legfeljebb kétszer, a közösségi díjat ugyanaz a szervezet vagy csoport legfeljebb egyszer kaphatja meg.

A díjak átadása 2009. december 16-ához, Kós Károly születésének évfordulójához kapcsolódik.

A díjat a Kós Károly Díj Bizottság javaslata, illetve Dr. Szaló Péter területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár előterjesztése alapján Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter adományozza.

A Kós Károly Díj Bizottság elnöke Fegyverneky Sándor országos főépítész, főosztályvezető, a bizottság tagjai Hegedűs Péter, Körmendy Imre, Krizsán András, Okrutay Miklós, Philipp Frigyes és Ráday Mihály.
A bizottság titkára Zsilinszky Gyula (e-mail: zsilinszky.gyula/kukac/nfgm.gov.hu )

A díj adományozására – más javára, kellő megalapozottsággal – bármely magyar állampolgár, vagy magyarországi intézmény, illetve szervezet javaslatot tehet.

A javaslatnak tartalmaznia kell:

  • személy esetében nevét, lakás- vagy postacímét, telefonszámát és e-mail elérhetőségét,
  • szervezet vagy csoport esetében pontos megnevezését, postacímét, telefonszámát, és e-mail elérhetőségét, vezetőjének nevét és elérhetőségét,
  • az elismerés alapjául szolgáló értékvédő és környezetszépítő tevékenység részletes leírását, lehetőleg ábrákkal, fotókkal illusztrálva,
  • a javaslattevő (illetve képviselője) nevét, lakás- vagy postacímét, telefonszámát és e-mail elérhetőségét.

Mindezeken túl, a javaslathoz mellékelhető minden olyan dokumentum, adat vagy mértékadónak tekinthető vélemény (ajánlás), amely az elbírálást segíti, illetve amelyet a javaslattevő lényegesnek tart.

Amennyiben a díjra javasolt személy, illetve csoport érdemei alapján előterjesztésre kerül, a bizottság titkára a díj adományozásához, illetve a jutalomösszeg kifizetéséhez szükséges személyi adatok beszerzése érdekében a javaslattevőnek e-mail útján a kitöltendő formanyomtatványokat megküldi. A kitöltött adatlapokat és nyilatkozatokat az üzenetben megadott módon, határidőn belül, illetve címre kell eljuttatni.

A 2009. évi Kós Károly-díjakra a javaslatok benyújtásának, illetve postai feladásának határideje október 16. péntek, 14.00 óra

A javaslatok postán beküldhetők a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Építésügyi és Építészeti Főosztálya címére (1880 Budapest, Pf. 111), vagy személyesen benyújthatók ugyanezen Főosztály titkárságán. (1077 Budapest, VII. Kéthly Anna tér 1. II. emelet; tel.: 441-7770)

Budapest, 2009. július 30.
Kós Károly Díj Bizottság

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.