Kotsis Iván Emlékérem átadás, 2011

2011. december 15-én adták át az idei Kotsis Iván-érmet Cságoly Ferencnek a MÉSZ székházában. Perényi Tamás DLA méltatása.

2011. december 15-én, Kotsis Iván professzor születésnapján adták át a Kotsis Iván-érmet a MÉSZ székházában, amelyet idén Cságoly Ferenc DLA, Dsc egyetemi tanár kapott. A megjelenteket, a díjazottat és családját Kálmán Ernő, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke köszöntötte. Roth János DLA, a kuratórium elnöke röviden szólt a díjról és történetéről, majd Perényi Tamás DLA, a BME Lakóépülettervezési Tanszékének vezetője méltatta Cságoly Ferencet. A díjátadást követően Kálmán Ernő az ünnepség résztvevőit egy pohár pezsgőre és közös koccintásra hívta meg.

 

 

Tisztelt Egybegyűltek, Kedves Kollégák!

Amikor egy építész díjat kap, indoklásul néhány mondat társul ehhez, összesűrített, jó esetben pontosan fogalmazott, de személytelen mondatok. Az indoklás a döntés megalapozottságát hivatott bizonyítani, a díjazott ezt többször elolvassa, figyel minden apró részletre, hátha kibomlik a szövegből valami, ami őrá igazán jellemző, de a legtöbb esetben a mondatok ridegek és zártak maradnak, mint maga a díj, ami egy dobozban őrződik a fiók mélyén.

Engedjék meg, hogy én személyes legyek, különösen azért, mert a Kotsis-érem számomra nem egy díj a sok közül, hanem egy olyan elismerés, amihez nem elegendőek a jó házak, az elhivatott oktatás, hanem szükséges hozzá az ezeket egybegyúró kovász is, egy olyan etikus alapállás, ami hitelessé teszi az életművet, jelen esetben hangsúlyozottan a még nem befejezett életművet.

Jó házak persze kellenek, ilyen – talán meglepő, hogy ezzel kezdem - az Alkotás úti irodaház is. Először csak képeken láttam, majd megnéztem - a helyszínen pontosan érezhető volt a koncepció, a különböző megközelítési irányokra való reflexió, a forgalom lüktetésére adott nagyvonalú válasz. Örültem Plesz Antal dicséretének is, aki a ritmusról beszélt az épület kapcsán, bólogattam magamban, igen, végre egy izgalmas irodaház, nem könnyű ebben a műfajban elismerésre méltót alkotni. Elraktároztam a pozitív véleményemet, de nem minden benyomásomat tudtam pontosan megfogalmazni. Akkor kerültek bennem helyre a dolgok, amikor Cságoly egy beszélgetésben kijelentette, hogy nem szeretne még egyszer ilyen házat csinálni. Meglepett az őszintesége, azt érezte, hogy a ház kevésbé a helynek, mint inkább a kornak épült. Minden beruházói, használói, szakmai megbecsülést felülírt számára az, hogy csorbát szenvedett a hely fontossága, az az alapelv, amely a Medve utcai iskolánál, vagy a pécsi Barbakánnál kompromisszum nélkül érvényesült.
Cságoly mindig hangsúlyozza, hogy házai nem egyéni alkotások, hanem egy kollektíva munkái, így ha közelebb szeretnénk kerülni hozzá, a terveit, a rajzait kell nézegetnünk. A szécsényi kolostorbővítés végtelenül egyszerű, időtlen tervét, a gödöllői templom tervpályázati anyagát, vagy a Wienerberger-terveket, ahol épp a személyesség feltételezése hozott maníroktól mentes, szerethető végeredményt. A Várba készült tégla és kőtornyok – bár ugyanazt az építészeti nyelvet beszélik, mint az említett kisebb háztervek – már történelmi távlatokra utalnak, erőteljességük, monumentalitásuk egy tudatosan kiépített gondolati világ térbeli megfelelői.
Ezek a tervek világosan jelzik Cságoly Ferenc oktatói programjának alapját is, azt a szemléletet, melyet az általa minden fórumon képviselt tisztaság, egyszerűség és természetesség jellemez. Azt a szemléletet, mely pontos választ kíván adni a jelenkor félresiklott helyzetére, újból elővéve a józanság, a pazarlás nélküli építés alapelveit. S ebben a pillanatban már Kotsisnál tartunk, aki megvalósult épületeivel és az oktatáshoz készített mintaházaival hasonló gondolatokat képviselt. Nem ismerjük pontosan Kotsis Iván előadásait, csak karizmatikus egyéniségéből következtethetünk azok minőségére, Cságoly Ferenc előadásait azonban igen. Ezek az előadások – hasonlóan a házakhoz – önálló alkotások, szigorú logikával felépített önmagukban is érvényes, de egymásutániságukban is egészet adó szellemi építmények.

Tiszta képletűek tehát a házak és tiszta képletű az oktatási metódus. Emellett azonban Cságoly egy sok forrásból táplálkozó, többrétegű struktúrát felépítő gondolkodó. Sprengler, Barragan, Hamvas Béla, Arisztotelész, Norberg-Schulz, de Chardin, Goethe, Giedion az útjelző kövek és még valaki, aki - én úgy látom - nem csak idézetként, vagy lábjegyzetként fontos számára. Jung világlátása, módszeres kutatómunkája saját énje feltérképezéséhez – a kívülálló számára úgy tűnik - nélkülözhetetlen az önismeretet alapelemként kezelő Cságoly számára.
Említettem a Várba készült ismert torony-terveket, de talán kevésbé ismert Jung megépített saját tornya. Álljon itt egy Jung-szöveg erről a toronyról, s olvassuk a mondatokat úgy, hogy szabad az átjárás a fizikai és a szellemi építmények között:
„Tudományos munkáim révén lassanként szilárd alapra helyeztem fantáziámat és a tudattalan tartalmakat. csakhogy a szót és a papírt nem tartottam eléggé reálisnak, kellett hozzá még valami. Legbensőbb gondolataimat és tulajdon tudásomat kőben kellett ábrázolnom, vagy kőben vallomást tennem. Így kezdődött Bollingenben a torony építése.
… Először nem is igazi házat terveztem, hanem csak egy egyszintes építményt, középen a tűzhellyel, a falak mentén fekvőhelyekkel, afféle primitív lakhelyet. Eközben egy afrikai kalyiba képe lebegett a szemem előtt, ahol a tűz, néhány kődarabbal körülkerítve, a középen ég, és a család egész élete e körül a centrum körül zajlik. Alapjában véve ezek a primitív kunyhók az összesség eszméjét valósítják meg.
…Valami hasonlót akartam építeni: olyan lakhelyet, amelyik megfelel az ember ősi érzéseinek. De már az első építési fázisban változtattam a terven, túlságosan primitívnek találtam. Rájöttem, hogy igazi kétemeletes házat kell építenem, nem pedig egy földön kucorgó kalyibát.
…Egy bizonyos idő múltán ismét elfogott a befejezetlenség érzése. Még ebben a formájában is túlságosan primitívnek láttam az épületet. Így hát – újabb négy év elteltével – a toronyszerű toldalék átépült igazi toronnyá. Ebben a második toronyban egy helyiséget kizárólag magamnak tartottam fenn.
…1955-ben belső kötelezettséget éreztem, hogy azzá legyek, aki tulajdonképpen vagyok…, egyszer csak felfedeztem, hogy a középső házrész, amely mindeddig olyan alacsonyan és megbújva gunnyasztott a két torony között, úgyszólván engem ábrázol, vagy az én énemet. Ekkor egy emelet ráépítésével felmagasítottam. Azelőtt erre nem lettem volna képes; önmagam merész előtérbe tolásának tekintettem volna. Ily módon… kiteljesedett az összesség."
A hosszabb idézet oka a párhuzam: Jung az emberi tudat ismerője és olthatatlan vágyat érez arra, hogy fizikailag is létrejöjjön egy építmény, mely saját tudattalanjának megtestesítője. Cságoly pedig építész, aki az oktatásba való belépése óta folyamatosan építi saját szellem-tornyát, amely nemcsak az övé, sőt elsősorban nem annak készül, hanem mindenki számára nyitva áll.

Személyes kívánt lenni ez a laudáció, mégis kissé komollyá és patetikussá vált. Pedig Cságoly Ferenc életműve még nem lezárt, nap mint nap, mikor látom őt az egyetemen, egy ereje teljében lévő tanárembert látok, aki nem piedesztálon kíván állni, aki erős egyénisége, határozott szemlélete ellenére is képes a nyitottságra, s aki ezért méltó a Kotsis Iván által ránk hagyott örökségre.

Perényi Tamás